A bolygó sziluettje kristálytisztán rajzolódott ki a monitoron. Bird zászlós leesett állal áll és megbabonázva nézte.
- Hát megtaláltuk! - nyugtázta magában sokadszorra is, ugyanazzal a hitetlenkedő érzéssel, amely a bolygó megtalálása óta Lelkére telepedik. A teljes Effendi létszám a parancsnoki hajón képviseltette magát, mind néma döbbenettel figyelte, ahogy a bolygó nappali oldalán a kontinensek visszaverik a központi Nap fényét. Pályára álltak a planéta körül, lassan fordul a Leonidas II. új útvonalra. Az adás, amit Bird zászlós befogott a bolygóról érkezik. Nem maradt más, le kell menniük a Föld kettőre.
Az Effendik a zsilipajtónál álltak, várták az engedélyt, hogy az űrsiklóra átszállhassanak. A lámpa zöldre váltott, az ajtó feltárult, s beléptek a fedélzetre. Az elmúlt napok során behatárolták azon területet, ahonnan a jeladás érkezett, s most a hajnali fénnyel együtt indultak meg a bolygó felszínére. Mindenki elfoglalta a helyét. Az űrsikló, mely a Challenger II. nevet viselte egy távoli elődjének a tiszteletére, méltóságteljesen kiúszott a dokkból, majd a hajtóművek felízottak és már száguldott is a bolygó légkörében. A surlódási együtthatók következtében a Challenger orrrésze pirosan tűzlött, mint valami égi fényjáték. Az előzetes felmérések alapján a bolygó felszínén a légköri tényezők közel megegyeznek a biztonságos szinttel. A Challenger II. a másodpercek tört része alatt hatolt át a légkörön, majd helikopter üzemmódra váltott, s a felszín közeli pásztázásába kezdett.
Arról előzetes információk nem érkeztek, hogy a bolygó lakott-e, vagy sem. Ahol a Challenger II. megérkezett, ott buja dzsungel tarkította a felszínt. A Challenger sétarepülővé váltott át, ahogy hasított a hajnallal együtt a levegőben.
És ekkor egyszere a fényekkel látták meg a Hajnalvándort. Az első hajót, mely útra kélt az ismeretlenbe. Fémes külsejét zöld növényzet takarta.
A Challenger függőlegesen leszállt a tisztáson, melyen a Hajnalvándor méltóságteljes, de a környezetbe beolvadt teste pihent.
Az Effendik felvették a sisakot, így válva teljessé a védőöltözetük, majd kiléptek a felszínre. Ahogy Matt kitette a lábát a külső zsilipen, szeme elé tárult látvány miatt földbe gyökerezett a lába.
Cat állt előtte, néhány helyivel - legalábbis így gondolta Matt, mivel a helyiek szembetűnően eltértek tőle, az embertől. Cat barátságosan mosolygott, talán a helyiek is, de rezzenéstelen arcukról ezt nem lehetett megállapítani.
- Legyetek üdvözölve - trillázta Cat. - Már vártunk Titeket! Egy napkitörés miatt viszont nem tudtunk rádiókapcsolatba lépni veletek, s az éter csak a Hajnalvándor dalát sodorta felétek.
Az Effendik a következő pillanatban már egy díszes palotában találták magukat. A helyi kis zöld lakosok pedig barátságosan körbevezették őket. Gondos munkával ápolt kert, szőkőkútak, ragyogó napsütés. Minden egyes darab tökéletesen a helyén. Az építészet, a virágművészet, az öltözékek. Mind-mind a tökéletesség elérésének szolgálatában.
Cat elvezette őket a város vezetőihez, akik később vacsorával köszöntötték őket. Este pedig a csillagokkal telehímzett égbolt alatt visszakísérték őket a Challenger II-höz. A helyiek magukra hagyták őket.
- Ez a bolygó csak látszólag paradicsom, egy nagyobb hatalom telepedett rá. A Hajnalvándor kényszerleszállást hajtott végre a bolygón, amikor belecsöppentünk egy honfoglaló harcba. Minket nem bántottak, félnek tőlünk. Isteneknek tartanak, akik az égből érkeztek. Ez az illúzió nem az első, amit alkotnak. Az előző isteneiket érkezésünk előtt tették hidegre. Talán a mi óráink is meg vannak már számlálva. Ez a bolygó ismeretlen és veszélyes. Szépségei mögött romlottság bújik meg. Ne gyertek vissza.
Matt ellenkezni akart, szerette volna magával vinni a lányt, de ő tiltakozott, mondván, emberei fogságban vannak, nem hagyhatja őket magukra. És ez parancs.
Az Effendik visszaszálltak a Challenger II-re.
- Irány a gyengus! - mondta Matt.
- Visszajöttünk már a bolygóról? - tudakolta Jill, az elmúlt néhány perc kiesett az emlékezetéből, bizonyára akkor dokkoltak és tértek vissza.
- Hogy mondod? - kérdezett vissza Matt.
- A bolygóról!
- Milyen bolygóról? - nézett rá Doki is.
- Ahol Cat van és a Hajnalvándor kényszerleszállást hajtott végre - hadarta Jill.
- Jobb, ha most lepihensz! - lépett mellé Irina. Jill, Neked víziód volt. Most pihenj, aztán megfejtjük, amit láttál. Doki kezébe vette Jillt, aki igen zavart tekintettel mért végig társain. A parancsnoki híd központi monitorja a végtelen univerzumot mutatta, a bolygó sehol. Ennek a végére kell járnia... Becsukta szemeit, hagyta, hogy Doki a gyengélkedőre vigye. Ő addig újabb utazásra indult az ismeretlen tájakon.
- Hát megtaláltuk! - nyugtázta magában sokadszorra is, ugyanazzal a hitetlenkedő érzéssel, amely a bolygó megtalálása óta Lelkére telepedik. A teljes Effendi létszám a parancsnoki hajón képviseltette magát, mind néma döbbenettel figyelte, ahogy a bolygó nappali oldalán a kontinensek visszaverik a központi Nap fényét. Pályára álltak a planéta körül, lassan fordul a Leonidas II. új útvonalra. Az adás, amit Bird zászlós befogott a bolygóról érkezik. Nem maradt más, le kell menniük a Föld kettőre.
Az Effendik a zsilipajtónál álltak, várták az engedélyt, hogy az űrsiklóra átszállhassanak. A lámpa zöldre váltott, az ajtó feltárult, s beléptek a fedélzetre. Az elmúlt napok során behatárolták azon területet, ahonnan a jeladás érkezett, s most a hajnali fénnyel együtt indultak meg a bolygó felszínére. Mindenki elfoglalta a helyét. Az űrsikló, mely a Challenger II. nevet viselte egy távoli elődjének a tiszteletére, méltóságteljesen kiúszott a dokkból, majd a hajtóművek felízottak és már száguldott is a bolygó légkörében. A surlódási együtthatók következtében a Challenger orrrésze pirosan tűzlött, mint valami égi fényjáték. Az előzetes felmérések alapján a bolygó felszínén a légköri tényezők közel megegyeznek a biztonságos szinttel. A Challenger II. a másodpercek tört része alatt hatolt át a légkörön, majd helikopter üzemmódra váltott, s a felszín közeli pásztázásába kezdett.
Arról előzetes információk nem érkeztek, hogy a bolygó lakott-e, vagy sem. Ahol a Challenger II. megérkezett, ott buja dzsungel tarkította a felszínt. A Challenger sétarepülővé váltott át, ahogy hasított a hajnallal együtt a levegőben.
És ekkor egyszere a fényekkel látták meg a Hajnalvándort. Az első hajót, mely útra kélt az ismeretlenbe. Fémes külsejét zöld növényzet takarta.
A Challenger függőlegesen leszállt a tisztáson, melyen a Hajnalvándor méltóságteljes, de a környezetbe beolvadt teste pihent.
Az Effendik felvették a sisakot, így válva teljessé a védőöltözetük, majd kiléptek a felszínre. Ahogy Matt kitette a lábát a külső zsilipen, szeme elé tárult látvány miatt földbe gyökerezett a lába.
Cat állt előtte, néhány helyivel - legalábbis így gondolta Matt, mivel a helyiek szembetűnően eltértek tőle, az embertől. Cat barátságosan mosolygott, talán a helyiek is, de rezzenéstelen arcukról ezt nem lehetett megállapítani.
- Legyetek üdvözölve - trillázta Cat. - Már vártunk Titeket! Egy napkitörés miatt viszont nem tudtunk rádiókapcsolatba lépni veletek, s az éter csak a Hajnalvándor dalát sodorta felétek.
Az Effendik a következő pillanatban már egy díszes palotában találták magukat. A helyi kis zöld lakosok pedig barátságosan körbevezették őket. Gondos munkával ápolt kert, szőkőkútak, ragyogó napsütés. Minden egyes darab tökéletesen a helyén. Az építészet, a virágművészet, az öltözékek. Mind-mind a tökéletesség elérésének szolgálatában.
Cat elvezette őket a város vezetőihez, akik később vacsorával köszöntötték őket. Este pedig a csillagokkal telehímzett égbolt alatt visszakísérték őket a Challenger II-höz. A helyiek magukra hagyták őket.
- Ez a bolygó csak látszólag paradicsom, egy nagyobb hatalom telepedett rá. A Hajnalvándor kényszerleszállást hajtott végre a bolygón, amikor belecsöppentünk egy honfoglaló harcba. Minket nem bántottak, félnek tőlünk. Isteneknek tartanak, akik az égből érkeztek. Ez az illúzió nem az első, amit alkotnak. Az előző isteneiket érkezésünk előtt tették hidegre. Talán a mi óráink is meg vannak már számlálva. Ez a bolygó ismeretlen és veszélyes. Szépségei mögött romlottság bújik meg. Ne gyertek vissza.
Matt ellenkezni akart, szerette volna magával vinni a lányt, de ő tiltakozott, mondván, emberei fogságban vannak, nem hagyhatja őket magukra. És ez parancs.
Az Effendik visszaszálltak a Challenger II-re.
*
Jill pedig a parancsnoki hídon tért magához. Az Effendik állták körbe, Doki óvon föléhajolt, s úgy támogatta fel.- Irány a gyengus! - mondta Matt.
- Visszajöttünk már a bolygóról? - tudakolta Jill, az elmúlt néhány perc kiesett az emlékezetéből, bizonyára akkor dokkoltak és tértek vissza.
- Hogy mondod? - kérdezett vissza Matt.
- A bolygóról!
- Milyen bolygóról? - nézett rá Doki is.
- Ahol Cat van és a Hajnalvándor kényszerleszállást hajtott végre - hadarta Jill.
- Jobb, ha most lepihensz! - lépett mellé Irina. Jill, Neked víziód volt. Most pihenj, aztán megfejtjük, amit láttál. Doki kezébe vette Jillt, aki igen zavart tekintettel mért végig társain. A parancsnoki híd központi monitorja a végtelen univerzumot mutatta, a bolygó sehol. Ennek a végére kell járnia... Becsukta szemeit, hagyta, hogy Doki a gyengélkedőre vigye. Ő addig újabb utazásra indult az ismeretlen tájakon.
Bejegyzések
