Kisegér a macskaalomban...

- Egérke elhagyja az egérlyukat... Innentől csak óránként cincogok...
- Vettem Egérke, aztán óvatosan a macska bajszával! Sajtgyár vége...
A csuklóadó kikapcsolt, és az Eleonore Poppins fedőnevű ügynök lassan kimászott a bokor alól, ahonnan eddig végezte megfigyelő tevékenységét. A közelben egy hatalmas üzem kéményei ontották a mérges gázokat az amúgy is megtépázott, beteg légkörbe...
"Hát kezdjünk neki!"-gondolta ügynökünk, és bekapcsolta az álcázóberendezését. Kevés ügynök tudja ezt az öltözetet hatékonyan használni bevetés közben, hősünk ezek közé tartozott. Nemrég dobbantott az Európai Katonai Akadémiáról, és ösztöndíjas gyakornokként a Szolgálatnál kötött ki. Mostani feladata egy gyáregység átvizsgálása, és az esetleges illegális folyamatok szabotálása volt, bármi áron. A Cég műveleti igazgatósága ezt a munkát beavatásnak, hűségpróbának tekintette, épp ezért minimális segítséggel kellett mindent elvégeznie. Indulás előtt még gyorsan végigvizsgálta a felszerelést: "... álcázó, lézerpisztoly, kések, dobótűk, számítógép tüskék, uni-bomba... Igen, minden megvan..."
Az szellemköpeny hangtompító maszkján a légyzümmögésnél is halkabb hanggal zihálva futott a pusztulatos mezőn az épületig. "Francba"-kuporodott a földre-"kutyák..."
Az őrkutyák rendszerint különleges kiképzész kapnak az álcázóruhás emberek felfedezésére, de a Szolgálat kiképzésén erre is adnak megoldást. Hősünk látva, hogy még messze jár az őr és kutyája, néhány nagy levegőt vett, és felkészült a semlegesítésükre. A dobótűket már jóelőre egy különleges altatószerrel kezeli, amely kiürüléskor nem okoz semmilyen mellékhatást, még álmosságot sem... Könnyedén ujjbegyei közé szorítja a tűket, majd mikor az őr a lapulási helyéhez ért, egyenest a nyakába, illetve a kutya tarkójába veti. Az őrségen itt túljutott, gyorsan megszerzi az azonosítókártyát, és fut tovább.

Az épülethez érve alkalmas helyet keres a falon való felmászásra a kék zóna közelében. "Megvan... egy régi villámhárító tökéletesen megfelel, és pont a célzóna mellett fut felfelé. gyerünk Leo!" Lassan felkapaszkodik a fal mentén, ügyelve az esetleges őrdroidokra...
"Nincsenek? Hűha.. ez az illegális gyárasdi mégsem olyan jó üzlet... Nah, kék zóna... itt egy ablak... Várjunk csak ... Itt nem kellene ablaknak lennie.. Francba... Mindegy, a feladat a fontos.. Nem fogok lebőgni egy ablak miatt... gyerünk be." Óvatosan átmászott az ablakon, bent sötétség fogadta. Leült egy pár percre fülelni a zajokra, és megszokni a sötétséget. Nem használhatja a fejlámpáját, sem a maszk éjjellátóját... Az infracsóva is felkeltheti a biztonságiak érdeklődését...
"A fenéért nem kértem meg valakit, hogy bejárja a területet... Már teljesen mindegy... A térképre koncentrálj kislány... innen elvileg előre úgy 20 méter, és ott kell lennie a főlépcsőnek... futás!" A jelzett helyen valóban a főlépcső foglalt helyet... valamikor... Mára csak néhány rozsdás vasdarab emlékeztethette az erretévedt utazót a valaha nagy és dicső gyár múltjára.
"Mi a búbánatos... ***szameg... megláttak..." - Két nagydarab férfi futott hősünk felé... - "Hátra semmi, az ablakot nem tudom menekülésre használni.. na jó... próba cseresznye"-villant át az agyán, majd megragadta a régi lépcsőváz egyig kilógó vasát, és elindult lefelé a lépcsőaknán, akrobatákat megszégyenítő ügyességével.
Alig telt el néhány perc, már a földszinten járt, kiutat keresve, de minden ajtó bezárva, bereteszelve... Kivéve egyet... Gyorsan behúzódott, és várta, hogy az üldözők nyomát vesszék.
- Kezeket fel kislány! A játéknak vége - hallatszott a rávetülő fénycsóva mögül.
- Az nem lesz egyszerű... - mondta, és fordulás közben kirántotta fegyverét, és azonnal tüzelésbe kezdett.
A lámpák azonnal életre keltek, és láthatóvá vált a raktárhelység, ahová Leonora behúzódott. Gyorsan egy konténer mögé lapult.
- Add fel kislány, ellenünk nincs esélyed... Az erősítés mindjárt ideér.
"Erősítés... Valóban, az a két üldöző fentről... Néggyel még elbánok!" - gondolta, és ellenőrizte az álcázó energiaforrását... Gyorsan kell cselekednie.
- Hát itt vagy pici kémünk... - érezte, ahogy a lézerpuska csöve a tarkójának feszül... nincs menekvés. - Tedd le szépen a stukkert, és kapcsold ki az álcázódat. Nem fogunk bántani... Egyelőre...
- Oké fiúk, ti nyertetek! - láthatóvá vált, és jól láthatóan leeresztette a pisztolyt. Ez után egy pillanatig még érezte, ahogy egy altató injekciót nyomnak a tarkójába.

Egy vödör jéghideg víz hathatós ébresztőnek bizonyult...
- Nah, felébredt a madárka... Vagy inkább egérke? Azonosítsa magát kedvesem
- Tudod ki a te kedvesed f***fej! - és egy pár másodpercre elsötétült a világ, amíg a pisztolyagy okozta orrcsontrepedés fájdalma el nem csitult...
- Jó... eszélhetünk normális ember módjára, vagy készségesen kiverhetjük belőled a kért információkat... Te választasz Egérke...
"Honnan tudják ezek a fedőnevem? Hacsak nem lehallgattak, és már vártak rám."
- Még mielőtt azt gondolnád, hogy ez valamifajta gyakorlat a Szolgálatnál, előre szólok, hogy nem az. Nagyon nagy lekvárba kerültél, és csak úgy mászhatsz ki belőle, ha szépen mindenre válaszolsz, amit kérdezünk.
- Rendben... Eleonore Poppins hadnagy, a földi hírszerző szolgálat beszivárgó ügynöke vagyok. Az azonosítószámom 43624MCE
- Eleonore Poppins, 43624MCE... Beszivárgó ügynök... Földi Szolgálat Operatív csoport, a parancsnok neve Steve Clayman... Mit szólnál, ha mást mondanék: Alexandra Loraine, FSZ Operatív csoportjának kezdő ügynöke, a többi ugyanaz...
- Ki a fenék maguk?
- Áh, szóval beletrafáltam... John Kauffmann főhadnagy, a társaim neve lényegtelen... FSZ kémvadász osztag
"Uhh, az elit kommandó... Télleg nagy sz**ba kerültem"
- Szóval kislány látom, hogy beszélhetünk normálisan is, de ha ragaszkodsz hozzá, a fiúk szívesen ütlegelnek még, rajtad múlik. Az ügyosztályod vezetésében néhányan saját zsebre dolgoznak, és szükségünk lenne egy belső forrásra, aki megfelelő infókkal lát el. Te épp megfelesz a feladatra, azért is állítottunk csapdát neked. Természetesen a gyáregységet felrobbanthatod, ha úgy gondolod, egyébként sincs semmi haszna. Ha rendesen viselkedsz, akkor mától nekünk dolgozol, ha nem, akkor megtalálunk. Most ha neked is megfelel, eloldozunk, de az első gyanús mozdulatra halott vagy. Megértetted?
- Megértettem Uram.

Így került a csapatba Alexanra Loraine, aki a felettesei megbuktatása után a hivatalos források szerint hegymászóbalesetben vesztette életét... Vagy mégse?

A szemtanú...

Alex az álcázóberendezéshez képest lóhalálában rohant a kapitány kabinja felé. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy néhány embert falhoz lökött a nagy futás közben. Szerencsére a titkos komlink hálózaton jó előre értesítette Morawsky-t, hogy körülbelül mikor ér a kabinhoz... "Óramű pontosságú időzítés... A kapitány épp most lép ki a kabinból, s az ajtót nyitva hagyta maga mögött... Remek... Lépés lassít, óvatos becsúszás, és az szellem egység elmaradhatatlan bökdösődése, a látható ember nagy idegességére... A kapitánynak vörösödik a feje, ez jó jel..." - cikáztak a gondolatok Alex agyában... Matt visszajön, és becsukja az ajtót...
- Alex... Tedd már meg nekem légy szíves, hogy nem késztetsz többet ilyen hirtelen rándulásokra... Amúgy is sokan őrültnek néznek... És vedd már le azt az álcát...
- Jól van, na... Kijöttél a gyakorlatból... Veszíteni tudni kell, nemde?
- Levennéd végre azt az elcseszett ruhát? A szekrényemben találsz valami rongyot magadra...
- Rendben van... - mondta Loraine, majd halk zippzár surranás, és láthatóvá vált ő maga is. - ÉS különben sem igénylek másik göncöt... Nem emlékszel, hogy milyen jól nézek ki ebben a cuccban? - simította végig a látható állapotában acélszürke testhezálló ruhát.
- Találtál valamit?
- Persze... A kertig üldöztem... Ott leütötte az új pszichológusodat... Valószínű, hogy férfi, egy pillanatra láttam hátulról... Alig tudtam lépést tartani vele, és valami nagyon új álcázója van. Jó lenne, hogyha mozgósítanád a beszerzőidet, hogy szerezzenek nekem is olyat.
- Meglátom, hogy mit tehetek. Más nem kell? Esetleg egy hermelinbunda, kaviár, vagy néhány atomtöltet?
- Vicces vagy, mint mindig... Bár továbbra is egyéni a humorod... Miért nem szóltál, hogy felvetted Jilian-t?
- Ismered Cross hadnagyot?
- Nem volt egyértelmű? Még meséltem is neked, hogy évfolyamtársam volt az akadémián...
- Ő az a Jilian? Jesszus... Nem is figyeltem erre... Semmi baj... Egyelőre nem szabad találkoznotok. Nem tudhatja meg, hogy itt vagy. Felboríthatná a terveinket.
- Amilyen ügyesen a Szolgálat eltűntetett, picit télleg furcsa lenne, hogyha előkerülnék a semmiből.
- Mit is tanultál te Budapesten?
- És is humánon kezdtem, de hamar rájöttek, hogy a harcászathoz jobb képességeim vannak. Így kerültem először a biokémiára, utána a kvantumfizikára, majd hozzátok. Szép karrier... Mondjuk eddig még mindig Dave és Te adtad a legtöbbet, bár fel kellett áldoznom az életem ezért. Egyáltalán mi lenne, ha kiderülne, hogy élek?
- Semmi. Hivatalosan csak eltűntnek nyilvánítottak, és nem halottnak. A Szolgálat tud arról, hogy életben vagy, csak arról nem, hogy min dolgozol épp. Mondjuk Dave-ről és rólam is csak annyit tudnak, hogy most alvó pályán vagyunk. Az aktuális megbízásunk titkos. A módszerekről nem kérdeznek. A lényeg, hogy a Leonidas térképészeti felderítése mellett ez ne tűnjön fel. Ha eltoljuk, akkor forró lesz a talaj. A Cég egy magas rangú vezetőjének személyes hatáskörébe tartozunk, az akták szerint két kezdő ügynök végzi a munkát, beépítve a legénységbe. A kisfiúk természetesen soha sem érkeztek meg a fedélzetre, mert nem is léteznek, csak papíron. Apropó... Menj le az öreg Tuck-hoz. Mgígértem, hogy küldök neki segítséget, te pont a megfelelő ember vagy. Egyúttal vidd le neki ezt az adatkristályt, rajta vannak az utasításaitok, és egy személyes üzenet Tucknak, rólad. Dave-nek egyelőre ne szólj, hogy ő a titkos elintézőm. Ja, itt van még egy hivatalos előléptetési végzés Joe-nak, azonnal főhadnagyi rangba, a szolgálat kötelékében. Persze itt marad a régi mundér neki... A sors tréfája.
- És Jilian?
- Vigyázz rá, távolról. Az öreg Tuck-nál talász némi civil ellátmányt, ruhát, hajfestéket, fodrász szerkót. Picit változtasd meg a külsőd... Mondjuk fesd feketére a hajad...
- Hát már szőkének sem vagyok elég jó? Jellemző...
- És kérlek pihenj picit. Most a gyenguszon vigyáznak Cross-ra, Dave két legjobb emberét állította a környékre, az ikreket.
- Nem mondnod... Ekkora a lekvár? Télleg, miért olyan hidegek mindketten?
- Mindkét srác némi átalakításon esett át egy balul sült bevetés után. Némi kiber-, egy kis biover beültetés... Gyorsabbak, erősebbek, és a sötétben is látnak. A kis eltűnös trükköddel semmit sem érsz ellenük, ugyanis a fiúk érzékszervei picit hi-tech-esre sikerültek, ha érted mire célzok. Persze róluk sem tud senki... Dave-nek van még néhány hasonló játékszere...
- Jesszus... És még azt hittem, hogy én vagyok a leszebb ékkövetek.
- Az te vagy, csak nem csillogsz annyira...
- Kösz a bókot.. Na megyek Tuck-hoz... Nyiss ajtót légy szíves - és ezzel eltűnt.

Eközben a hangárban parkoló vadászok közül az egyik alatt egy piros kijelzőn a számláló egyet ugrott visszafelé...

A Támadás

Cross követte az embereket arra, amerre a parancsnoki hidat sejtette, de egy forduló után elvesztette őket szem elől. Olyan helyre tévedt, ami igen messze esett a tiszti körlettől. Amikor megérkezett kapott térképet és jogosultságokat a hajó különböző szegleteibe. De a térkép a kabinban maradt és az adóvevő sem jelezte, hogy esetleg tiltott területre tévedt, így tovább folytatta az utat.

A Leonidas belseje acélszürke színekben pompázott tompán, az emberi szem könnyen megszokhatta azt. A napszakokat jelezvén a világítással igyekeztek mutatni az idő múlását, és most szinte szürkületi idő derenget a folyosón, néhol egy-egy erősebb fényű reflektor segítette a látási viszonyokat. Cross maga sem értette, hogyan került ide, de kíváncsisága egyre csak előre hatjtotta. Szövevényes labirintusba ért, egyik kanyar után egy másik jött. Eltévedtem? Tanakodott magában, miközben egyre sötétebb lett körülötte. Cross nem félt, nem volt szokása. Négy bátyja mellett megtanult bátornak lenni. Végre valami halvány derengés siklott át előtte a messzeségben. Szaporára vette lépteit, majd amikor a folyosó végére ért, a tér kiszélesedett és a hajó üvegházánan találta magát. Csodálatos kert fogadta, maga sem gondolta volna, hogy ilyen szépséggel találkozhat itt, ahol szinte minden durva és barátságtalan. Tett néhány lépést a gondosan elrendezett növények között, amikor mozgásra lett figyelmes balra. A zaj irányába fordult, amikor egy árnyék vetődött a zöld járólapra. Cross a sziluetet nézte, amikor annak gazdája kilépett a jótékony rejtekéről, majd egy tompa ütést érzett tarkóján, mielőtt bármit mondhatott volna, aztán elsötétült a világ előtte.

- Maga Cross, igaz? - vetette oda a férfi, aki zöld zubbonyt viselt, eltérőt a többi katonától. Főlé hajolt és némi mennyiségű vízzel locsolta le.
- Igen - válaszolt a kérdezett. Tétován felküzdötte magát ülő helyzetbe, de feje zsibbongott, minta cintányérokat ütnének a fülei mellett.
- Az egész hajó Magácskát keresi.
- Oh, hát, nem nagyon emlékszem arra, hogy mi történt. Hm, és Önben kit tisztelhetek?
- Caleb, Caleb Cyrus. A Leonidas kertésze.
- Aham, az Ön munkája mindez a kert? - Caleb bólíntott, Cross még zavart volt a támadástól.
- Mit keressett itt?
- Eltévedtem. A parancsnoki hídra igyekeztem.
- Az nem itt van. Valaki szabotálta a hipertér ugrást, Ön pedig majdnem elkapta az illetőt, de...
- De nem kaptam el, kár erre szót fecsérelni, gondolom, most mindenki haragos rám.
- Nem, csa tudja hogy van ez...
- Sejtem, nem kell szavakba foglalnia.
- Na jöjjön - ezzel felsegítette Crosst, aki még igen imbolyogva tudott csak megállni. - Doki már várja.
- Jól vagyok! - erősködött Cross, de mozgáskoordinációs problémái másra engedtek következtetni. Cyrus felkapta őt, mint akár egy krumplis zsákot, Cross pedig elfelejtett tiltakozni. Liften mentek fel a vörös kereszt részlegbe. Cyrus letette terhét az egyik ágyra a kezelőben.
- Örültem - bökte oda mogorván. - Legközelebb ne csatangoljon egyedül. Nincs külön dadánk nőkre vigyázni. - ezzel kiviharzott a szobából, majdnem elütötte Dokit és Morawsky kapitányt.
- Lám, lám, még nincs egy napja a hajón és máris mindenki Önről beszél - jegyezte meg viccesen Doki.
- Hogy érzi magát? - kérdezte Morawsky.
- Jól - fülentette Cross.
- Látta a támadóját?
- Nem igazán emlékszem.
- Mit keresett a kertészetben?
- Eltévedtem...
- Legközelebb ne menjen egyedül sehova sem, jobbulást! - ezzel Morawsky eltávozott. Doki leült az ágy szélére és különböző vizsgálatoknak vetette alá Crosst.
- Úgy látom, nem történ komolyabb baj. Szerencséje van. Ha az ütés kicsit máshol éri, akkor... Akkor most nem beszélgetünk, hanem az élete megmentésén fáradoznék. Cross hadnagy, én Doki vagyok, azaz, dr. William Freezer. De ahogy már hallhata, Dokinak hívnak az emberek itt, meg a robotok is. Legfőbb segédem Hyppokratészre keresztelt gyógyrobom. Majd bemutatom. De most pihenjen, egy napig nem kelhet ki az ágyból. Ha mégis elhagyná engedély nélkül az ágyát, az bizony parancsszegésnek mínősülne. Az orvosi szeglet a hatalmam alatt áll, ne packázzon az egészsége érdekében. - mosolyra húzta száját, majd felállt. - Ha bármire szüksége van, nyomja meg a gombot az ágy mellett - ezzel magára hagyta a lányt. Bár Cross mindvégig úgy érezte, van még valaki a szobában. Töprengett még egy darabon a támadáson, majd mély álomba merült, ahol újra átélte az egész incidenst. Ahol újra megtörtént minden. És ahol bevillant egy arc az emlékei között...

Joseph Tuckberger kémvadász őrmester

- Hadnagy megtaláltuk őket. Behúzódtak egy tanyára az Y-879-es körzetben. parancsot várok.
- Maradjon ahol van őrmester, az erősítéssel úton vagyok... - a komlink elsötétült, és Kauffmann hadnagy nagyot nyujtózott ülésében. Végre megint egy jó kis verekedés van készülőben. - Tizedes! Mióta szolgál együtt Tuckberger őrmesterrel?
- Amióta a seregben vagyok uram... A kiképzésen tőle tanultam meg mindent, és örültem, hogy maradhatott velünk. Az öreg Tuck apó eddig mindenhonnan kihozott minket épségben, minimális veszteségekkel. Sajnáltuk, amikor Baumann főhadnagy találatot kapott a legutóbbi bunyónál... Ne vegye személyeskedésnek, de maga jobb nála uram... Ő nehezebben ment bele a nagyobb verekedésekbe, megrögzött pacifista volt.
- A repülésre figyeljen tizedes! Két percünk van...

A terrakomp hangosan süvítve ért a céljához. Kauffmann hadnagy direkt nem kapcsoltatta be az álcázót, hadd hallják a lázadók, hogy a Halál maga nyargal hozzájuk, éjfekete lován...
- Jelentést őrmester!
- Jelentem uram, az utolsó három odabent van. Náluk van az áru, és némi kézifegyver.
- Ne kockáztassunk őrmester. Szórja szét az embereit gyűrű alakban az épület körül... Csak határozott, megerősített tűzparanccsal lőjenek. Az engedetlenség vagy hiba esetén tudja a következményeket... Ez világbiztonsági kérdés... Nem tolhatjuk el!
- Értettem uram... Maga mit csinál, ha szabad tudnom?
- Túl sokat akarsz tudni öreg... Ha ezzel végzünk, üsse kő beavatlak... De tudnod kell, hogy az életedbe is kerülhet a kíváncsiskodás...
Joseph Tuckberger a földi haderő tiszthelyettese régóta sejtette már, hogy a mellé beosztott tiszt rejteget valamit. Több alkalommal gondolt már rá, hogy jelentenie kellene, de természeténél fogva keményfejű volt. Maga akart utána járni...
"A hadnagy jól láthatóan beszállt a kompba, jelentést tenni a parancsnokságra... Akkor hol késik ennyit?" - gondolkodott, miután jó fél órája nem látta felettesét.
- Úr Isten! Ne lőjetek fiúk! Kapjátok el, és kötözzétek meg őket, de ne lőjetek!
- Pszt... - hallatszott a háta mögött. A hadnagy állt ott. - Igen öreg, jól látod... Minden földi kémnek egy hallucinogén anyag kering a vérében észrevétlenül... Csak egy adott frekvenciájú hang aktivizálja... A hatásmechanizmus a szemed előtt játszódott le. Remélem, a fiúk jól megközözték őket, mert még vagy fél óráig ilyenek maradnak. - ujjával az egyik frissen megkötözött kém felé bökött. A szegény ördög szemei hirtelen rángásokkal forogtak szemgödrében, és szája szélén hab csordogált.
A fél óra letelte után a foglyok már visszanyerték tiszta tudatukat, és meglepődve tapasztalták, hogy gúzsbakötve fekszenek egy szakasznyi katona gyűrűjében.
- Tuck! Az embereket azonnak küldje a kompra, és küldje őket vissza a parancsnokságra, A pilóta három óra múlva térjen vissza. A vallatáshoz rajtam kívül egy tanú tökéletesen elegendő lesz.
- Értettem uram.

Mikor a pilóta visszatért, a foglyok már halottak voltak, Tuck apó pedig ájultan hevert mellettük. Tarkóján félreismerhetetlenül látszott a plazmapisztoly agyának zúzott sebe, amivel leütötték. A hadbírósági tárgyalást így úszta meg, mindenért John Kauffmann hadnagyot terhelte a felelősség, aki a parancs ellenére kivégezte a foglyokat.

Ma már tudjuk, hogy Kauffmann hadnagy soha nem létezett...

A kapitány titka...

- Morawsky kapitány a legénységhez: Általános riadó, ismétlem általános riadó... Mindenki maradjon a körletében, aki épp máshol jár azonnal jelentkezzen az osztagánál. Műszakiak a gépházba, pilóták a hangárakba! Általános riadó... Mindenki őrizze meg a hidegvérét, voltunk már nagyobb lekvárban is uraim! A tiszteknek eligazítás a 15 sp múlva! Matt Morawsky vége!
A kapitányt a hajón végigfutó remegés kivetette az ágyából. Ehhez képest aránylag higgadt hangon szólt a legénységhez. A komlink egységtől távolodva hirtelenjében zippzárazta fel zubbonyát, és rendkívül gyakorlott mozdulatokkal kanyarította maga köré a tiszti fegyverövet. Az eligazítás megkezdéséig nem kell tudnia senkinek, hogy mekkora a zűr körülöttük, a káosz pallosa már így is a legénység feje felett táncolt.

- Tuckberger őrmester... Kérem tartson velem a hídra!- ragadta karon a Cross hadnagytól távozó öreget - Most szükségem lesz a tapasztalatodra Tuck bátyám, meg arra a mindg hidegen olajozott kőkemény fejedre is. Lehet, hogy verekedhetsz még egy nagyot a nyugdíj előtt!
- Megtisztelsz uram... - A katonai életben bevett formaságok ilyen régóta összeszokott társaságban átalakulnak, persze a Leonidas parancsnoka azért nem nagyon engedett a színvonalból... De hát az öreg Tuck-ot minden régi altiszt és tiszt egyformán szerette, és több alkalommal próbáltak már legalább hadnagyot faragni belőle... Az előléptetés ideje azonban még mindig nem jött el...
- Te öreg jobb ötletem van mégis... Te ismered a hajót, úgy is, ahogy senki más a kötelékből... Valamelyik titkos átjáródat vedd igénybe, és nézz utána egy-két dolognak a gépház környékén... Hopp, itt az egyik... menjünk be egy-két szóra, hogy ne halljon senki!
- Ahogy gondolod Matty fiú. - Az öreg már régóta szolgált a kapitánnyal, frissen végzett tisztként Tuck mellé osztották be, az akkor üresen álló szakasz vezetőjének.
- Te Tuck... Mielőtt elindultam a kabinomból, picit reszeltem a hívódon, és észrevettem, hogy a hivatalos munkádon kívül elég sok jogosultságod van a hajón... Ha nem ismernélek, azt gondolhatnám, hogy vagy rosszban sántikálsz, vagy valaki be akar mártani téged. Tudod, hogy kémkedés esetén mennyire hajthatatlan vagyok.
- Tudom kapitány... Emlékszem még, amikor még a hadnagyi egyenruhádra és a vörös tányérsapkádra... Jókat verekedtünk akkor... Két éve is megvan már... Mennyi kémnek lőtted cafatokra a fejét... Azóta is beleborzong a hátam... De hát, a Szolgálat tisztjeként ez volt a feladatod, és tudom, hogy nem élvezetből tetted. Hálás vagyok, hogy magaddal hoztál ide is, bár hivatalosan mi nem ismertük egymást, mert akkor még John Kauffmann komisszár voltál... Mit ne mondjak idétlen egy fedőnév volt, de bedőltem neki én is, mint annyi más a régi fiúk közül.
- Rendben, de Cross hadnagynak erről egyelőre egy szót se. Elég lesz később is megtudnia, ha már teljesen megbízhatunk benne. Addig is nézz légy szíves körül lent, a nyomozás előtt, hátha valaki el akarná tüntetni a nyomokat. A "szellempalást" a D8-as szervízalagútban van... Eldugtam ott egy csuklóterminált is, a szükséges kábelekkel, ha a rendszerben kellene turkálnod, illetve egy alternatív adót... Most már azt használd az ilyen különutakhoz, nem akarok utánad takarítani állandóan. És légy szíves ne hibázz, mert most ez élet-halál kérdés... Szabotőr van a hajón...
- Ja wolle, meinherr... Rohanok! - és ezzel a lendülettel eltűnt a szervízjáratok sötétjében. A kapitány először óvatosan kikémlelt a folyosóra, majd mivel kihaltnak találta, gyorsan kilépett, és visszacsukta a rejtekajtót, ami nyomtalanul beleolvadt a folyosó falába. Gyorsított léptekkel közeledett a híd felvonójához, ami épp szintben állt meg, így beszálhatott. A biztonsági főnök állt a liftben.
- Élesnek lásztik a helyzet főnök, nem kéne egyedül flangálnod.
- Dave, rémeket látsz. Tudod, hogy vigyázok magamra.
- Mi volt ez a rodeó az előbb? Van valami infód?
- Persze, de inkább csak sejtések. A szokásos emberemet már ráállítottam a nyomozásra.
- Matt... Én lassan saját kezűleg fojtlak meg, ha nem haragszol. Miért nem tudod rám bízni a nyomozást?
- Azért Dave, mert te is csak a hivatalos utat használhatod. Az embereid pedig nem elég felkészültek ahhoz, hogy a sorok között olvassanak. Amit én tudok, azt te is tudod... Vagy elég dörzsölt hírszerző ahhoz, hogy megszerezd a gépemről... Fogd fel ez is csak egy játszmának kettőnk között.A gépem egy nyitott könyv előtted, bármit is csinálok, de az információforrásomat nem szerezheted meg sehogysem! Törődj bele!
- Valamit viszont tudok... Van néhány titkos járat a szervízaknák között... Rejtély számomra, hogy hogyan közlekedsz rajtuk...
- Mondtam, hogy az embereid nem elég dörzsöltek... Alex, ha megtennéd, hogy kikapcsolod a szellempalástod... Már mióta beszálltam, a liftbe, hallom ahogy szuszogsz... - és ekkor a kapitány az ajtó melleti sarokból nagy ívben a fahoz szorított egy átlászó tömeget...
- Matt, nem igaz, hogy mindig kiszúrsz... - hangzott egy vékony női hang, nem igazán tudni honnan...
- Végül is Te vagy a láthatatlan őrangyalom vagy mi... Dave állandóan a nyakamra küld, pedig jobban tudja mint bárki más a hajón, hogy velem nem célszerű packázni. Inkább maradjon álcázva Loraine őrmester, mert az öreg Tuck szerint egy nő is sok a fedélzeten... Ha megtudnák, hogy van még egy, aki ráadásul szellem-kiképzést kapott, hát szerintem elszabadulna a pokol. Inkább nézz körül a biztonsági aktákban, hátha van valami, ami felett a nagyrabesült kollégáid elsiklottak. Megjöttünk Dave...

Joseph Tuckberger, Alexandra Loraine, David Ransom, és Matthew Morawsky... Régi kötelékek ezek... Jóval a Leonidas előtt kezdődtek ezek a barátságok. A kapitány két régi megbízatása itt, a jelenben fókuszálódik gyújtóponttá... De ezek az előzmények egy másik történetben öltenek testet.

Egy instabil féregjárat tölcsére pislákol egy ismeretlen szektorban... A pulzáló fényből segélykérő, támadást hírül adó rádióbeszélgetés foszlányai szivárognak. Egy villanás, és minden elenyészik, csak egy csillaghajó marad itt, a semmi közepén, látszólag épen, de mozgásképtelenül suhan az indigókék éjszakában.

- Kapitány úr! A jelentések szerint a fő energia elosztó sérült meg, egy robbanásban. Áldozatokról nincs hír, viszont kb 2 s-napig takarékoskodnunk kell az energiával.
- Köszönöm kormányos! Fél fordulat balra, lassan... Rendben... napkollektor cellákat kiengedni... Pozíciókat beállítani... pozíciót rögzíteni, automatikát élesíteni... Energia jelentést!
- Az energiaszint stabilizálódik uram.
- Rendben! Lássuk, mit ér a frissen beépített csúcstechnológia... Álcázást bekapcsolni! Karbantartók: űrsétához felkészülni! Hajótest teljes külső vizsgálata! Tartalák karbantartói csapat: a biztonságiakkal irány a gépház, és derítsék ki, mi a fene folyik itt! Jelentést kérek 2 s-óra múlva!

A hajó kontúrjai lassan elhalványultak az éjszakában. A fények, a színek kihúnytak, a hajó eltűnt a monitorokról, hogy tovább bolyongjon rejtőzködve, egyedül az éjszakában.

Nő a fedélzeten

- Régen úgy tartották, hogy ha egy nő a fedélzeten utazott, az mindenki számára balszerencsét hozott - az öreg Tuck, amolyan mindenesként utazott a csillaghajón. Sok flottában szolgált már, a legkülönbözőbb hajók csinját-binját ismeri, de szerelésüket soha nem tanulta az iskolapadban. Cross sietve tartotta vele a lépést szállása felé. Csomagjait már elhelyezték, mai parancsa az, hogy járja be a hajót és ismerkedjen új helyzetével. Tuck bevezette őt a tiszti szállásra, közben régi mesékkel szórakoztatta Őt. - Akkoriban még a tengeren hajóztak az emberek és a csillagokat elérhetetlennek bizonyultak számukra. Ennek megfelelően természetfeletti erőket tulajdonítottak a messzi izzó óriásoknak és a hulló kő daraboknak, amik surolták az eget. - Tuck meglepő irodalmi kifejezőképességgel bírt, amit a egyed órás sétában meg is mutatott Crossnak. - Nu, itt is volnánk! - mutatott egy kabinajtóra, ami mellett Cross neve állt, alatta pedig szeretett hívatását fémjelezte a kis tábla. Tuck benyitott a kártyával, amit aztán átnyújtott Crossnak. A nő belépett a kabinjába, ám mielőtt mind a két lába beért volna, Tuck megragadta finoman a karját, s közel hajolt hozzá. - Tudja, én nem vagyok babonás - kedzte szinte suttogva. - De a hajón sokan vannak, akik nem szeretik az úgynevezett fehér népeket a hajón. Tudja hogy megy ez, úgy tartják csak bajt hoz és széthúzást a legénységben. Máris akadnak olyanok, akik legszívesebben leszereltek volna, ha időben megtudják, Ön jön pszichológusnak. Legyen velük türelmes, Cross hadnagy. De vigyázzon Magára!
- Hogy érti ezt?
- Most már igazán mennem kell, így is többet mondtam, mint... Érezze otthon magát! - ezzel elengedte a nőt, majd sietve távozóra fogta. Cross egyedül maradt félig az ajtóban állva. Már az Akadémián sem volt könnyű dolga, hiába a látszólagos egyenjogúság, de nő ne legyen katona az általános elv, amivel nap, mint nap szembe kellett néznie diákévei során. És most, amikor huszonnégy évesen végezve tanulmányaival végre kiszabadult a skatulyából, ugyanabba a vödör zavaros vízbe pottyant. Mélyen sóhajtott egyet, majd belépett a kabinjába.
A kis helység alig volt hosszabb, mint az ágya, ami felett egy ablak kerekedett, ám most mit sem lehetett látni, csak vonalakat, ahogy a Leonidas szelte keresztül az étert. A szobának nevezett helységben állt még egy fotell, ami jó puhának látszott, egy asztal rajta monitor és klaviatúra, a központi számítógéphez csatlakoztatva. Továbbá csatlakozott a helységhez egy külön mellékhelység zuhanyzókabinnal, az öltözőfülke, a nem sok ruhával, hiszen itt javarészt egyenruhát hord az ember. És ami a legjobban lenyűgőzte Crosst, elődjének könyvei, amiket nem tudott magával vinni. A szépirodalom remekei sorakoztak magasan a plafonig a pockon, ami a fotell mögött tornyosult. "Legalább lesz hova menekülnöm, ha..." De nem gondolta tovább azt, hogy a Legénység tagjai már most utálják. Lehuppant a fotelbe, szemeinek zöldje az ablakra vetült. Hihetetlen, hogy most itt van, és mégis nagyon úgy fest, ez a valóság. Cross felhúzta lábait és maga alá gyűrte, mindig is így szeretett ülni és álmodozni. De mióta kikerült az Akadémiáról, kevesebb idő jut a képzelet szárnyán való száguldozásra. Mint pszichológus van most itt. És nagyon szereti szakmáját. Egy csillaghajón bármi megtörténhet, amiben segíteni kell a delikvenseket feldolgozni az eseményeket. De ha már most nincs meg a bizalom... "Majd meglesz." Először meg kell, hogy ismerjék őt. Ideje van egy sétának. Ahogy felállt a fotelból, elmacskásodott lábai csak néhány másodperc múlva engedelmeskedtek neki. Ám hirtelen a hajó rázkódni kezdett, s Cross imbolyogva jutott csak el a kabinajtóig. Amikor kilépett a folyósóra, zűrzavar fogadta, mindenki a parancsnoki híd felé igyekezett. Cross követte őket...

Egy különleges parancsnok...

- Leonidas csillaghajó az űrkabinnak... Kérem, azonosítsa magát!
- Itt a KRY-557897 teherszállító kabin, Alexej Radulov kapitány beszél... Emberi- és eszköz-utánpótlást hoztunk... Dokkolási engedélyt kérünk...
- Értettem KRY-557897, dokkolási szekvenciát aktiválni, kód MX7897C45, dokkolási engedélyt megadom, üdvözlöm a hajón - a kommunikációs terminálon egy újabb pötty váltott zöldre, s a kezelő elégedetten dőlt hátra magastámlás székében... Megjött az utolsó transzport is, lassan végetér ez az unalmas rutin szervíz is, és indulhat egy újabb felfedezőútra, egy új, még fel nem térképezett szektorába a hatalmas világegyetemnek.
A Leonidas a Földi nemzetek egyik rég dédelgetett álmát megvalósító terv keretein belül született, melynek célja az emberiség szaporodó tömegei számára új területek keresése, és meghódítása volt. Már jó néhány éve lehetett, amikor az első csillaghajó megindult a Mars felé, miután a Hold felszíne létesített kolónia elérte az 5 éves folyamatos működést. A Leonidas az ötödik hajó ebben a tervben, és eddig a legkorszerűbb, mivel egy sajnálatos szerencsétlenség során mindkettő az őt követő hajók közül nyomtalanul eltűnt a Naprendszer távoli bolygói között. Friss fejlesztések beüzemelésére, és generál szervízre érkezett vissza kb. két hete az Alfa Centauri körzetéből. A legénység szerette ezt a hajót, és szerette a feletteseit.

Érdekes közösség alakult ki a hosszú út alatt.

Cross hadnagy erről természetesen mit sem tudott. Az Európai körzet katonai akadémiáján frissen végzett tisztet is meglepetésként érte a parancs, miszerint ő veszi át a helyét a hajó pszichológusának, akit nemrég nyudíjaztak. A kabinból kiszállva egyenest a parancsnoki szállás felé vette az irányt. Csengetésére a parancsnok azonnal ajtót nyitott.
- Jilian Cross hadnagy szolgálatra jelentkezik uram!
- Pihenj hadnagy. Az alapkiképzésen elért eredményei alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire alacsony. Ráadásul akadémiai felettesei sem közölték, hogy egy ilyen bájos hölgy lesz a társunk ezen a hosszú úton. Kérem, kerüljön beljebb. Parancsol egy teát?
- Köszönöm uram, elfogadom... Picit hideg volt a kabinban, és hosszú volt az út.
- Hát igen, sajnos még mindig nem szigetelik őket rendesen. De foglaljon helyet addig is, még elkészül...A hadnagy érdeklődve nézte a parancsnok kezén terpeszkedő fekete foltokat...
- Hogyan sérült meg a karja uram?
- Óh, nem sérülés, csak éppen a szolgálati bakacsomat tisztítottam. Tudja nem bízom az ellátón lévő droidokban... Néhány alkalommal nem igazán egyben kaptam vissza a surranómat, és egy hosszú úton nincs mindig lehetőség újat beszerezni... A raktár kapacitásai is végesek. Még megboldogult édesanyám tanított meg ezekre az alapmozdulatokra, és jól jött ez a tudás az élettartam növelése érdekében. Egyébként a legénység minden tagja saját kezűleg tisztítja és ápolja a cipőit, ez egyfajta kabala, és az összetartozásunk nem hivatalos jelképe... A gépek helyére pedig így hasznosabb dolgokat tudunk helyezni...
- Uram bizonyára tréfál... Nem tudom elhinni, hogy egy tiszt saját maga fényesíti a bakancsát... Ezt tisztelettel megjegyzem, rangon alulinak tarthatják a Földi központban.
- Nem érdekelnek a tintanyalók. Én katona vagyok, és bár híradós tisztként kezdtem a pályafutásomat, de a sok bevetés kellően megkeményített ehhez a munkához. Az embernek szüksége van némi elmélyült cselekvésre olykor. Ezt az embereim is hamar megértették, és követték a példámat. Nem kértem, nem utasítottam őket erre, és önnel sem fogok így eljárni. Saját döntésére bízom ezt a helyzetet, a ma érkezett újoncok miatt egyébként is kénytelen voltam egy felújított cipőtisztító gépet beszerezni. Remélem, ez jobban fog működni, mint az eddigiek, de én már nem szokom le arról, hogy magam csináljam... Tudja, valahogy fényesebbnek látszik, és kényelmesebbnek érződik ha tudom, hogy ez az én munkám eredménye... Az uniformisomat is magam vasalom... Ez a Zen... A tökéletesség felé törekvés. Apró dolgokban is lehet tökéletességre törekedni, nem csak a magas hegységekben megbújva, elvonulva egy kolostorba, elmélkedve és imádkozva.
A hajón hirtelen remegés futott végig.
- Martin Amber másodtiszt a hajó legénységének: Először is szeretném üdvözölni az újoncokat, kijelölt szállásuk a "B" szektor 14-es körletében van... Az ott lévő társak majd ismertetik a szabályokat és kiosztják az ellátmányt. Másodszor pedig kérek mindenkit, hogy készüljön fel az indulásra. Mindenki a helyére!
- Matthew Morawsky kapitány, hangazonosítás... - az automata halk pittyenéssel jelzi, hogy a hagazonosítás sikeres - A tisztek és altisztek, itt a kapitány! Mindenki jelentkezzen a hídon, egy standard óra múlva múlva eligazításra. - klikk, és a hangosbeszélő elnémul. - Cross hadnagy, a szállása az "A" szektor 24-es kabinja. Itt a hívója, kérem amennyire lehet, mindig hordja a kezén. A hajó rendszere hang, biometrikus és az adóba épített parányi rádióállomás jele alapján azonosítja majd. A szükséges adatokat az akadémiától megkaptuk, így innentől mindenhez hozzáfér, ami a munkájához szükséges. Várom a hídon az eligazításon, addig is viszontlátásra. Leléphet!

A hajó méltóságteljesen siklott ki a dokkból, a legapróbb tévedés, hiba vagy felesleges mozdulat nélkül... Látszik, hogy összeszokott egység vezeti. Cross hadnagy a parancsnoki híd ablakából még egy utolsó pillantást vet a mindig kéklőn ragyogó Föld Anyára, majd a hajó egy éles fordulót követően megindul az ismeretlenbe...
- Térkapu szekvenciát aktiválni! - hallatszik a kapitány utasítása - Ugrókaput nyiss... MOST! Cél az Alfa Centauri, hajtóművek a maximumra!
A monitorokat még mindig a Föld képe tölti be, s a kapitány halkan, sóhajtva suttogja:
- Namárié Amin Arda, Namárié Amin Ithil...... S a hajót elnyeli az ugrókapu, s a fénynél is gyorsabban elindul uticélja felé...