A Leonidas Csillaghajó Legénységének útja a Galaxisok és Lelkek mentén

A Leonidas a Földi nemzetek egyik rég dédelgetett álmát megvalósító terv keretein belül született, melynek célja az emberiség szaporodó tömegei számára új területek keresése, és meghódítása volt. Sorban az ötödik hajó ebben a tervben, és eddig a legkorszerűbb, mivel egy sajnálatos szerencsétlenség során mindkettő az őt követő hajók közül nyomtalanul eltűnt a Naprendszer távoli bolygói között

2009. december 9., szerda

Kapcsolatfelvétel...

A Kettes óvatosan lopakodott a hajó folyosóin. Csak idő kérdése, hogy társai és az emberek észrevegyék eltűnését. Nem baj... Maga az Egyes adta ki a parancsot. El kell jutnia az emberek vezetőjéhez, bármi áron, és élve...

"Furcsák ezek az emberek... Saját szöveteik felett másik szövetbe burkolóznak. A tapogató pszichikus kisugárzásra nem kapok választ... A beszédük milyen dallamos... Lehet, hogy meg tudnám tanulni... Majd engedélyt kérek az Egyestől... Ahh... Ez lenne a megfelelő ajtó? Tanulmányozni kellett volna a szimbólumaikat... Megpróbálom, hátha maradt valami a készítők szelleméből ezen a helyen... Mi a..."

A gondolatsor megszakadása előtt Xraff, a Kettes egy orosz szempárba bámult, ami elvileg nem is láthatta volna... A fejébe hasító fájdalom jól mutatta, hogy egy pszi-vel van dolga...

- Kapcsold ki az álcázómeződ, és lazíts... Akkor nem fog fájni... - sziszegte Irina összeszorított fogai között...

-----------------------------------------------------

- Ébresztő!!! Nem alhatsz itt egész nap! - hasított Kettes fejébe valami lágyabb hang.
- Ki vagy te?
- Nyisd ki a szemedet, és megláthatsz!

Xraff óvatosan kinyitotta a szemét, és meglepve tapasztalta, hogy nincs megbéklyózva... Egy széles fénykör közepén ébredt.

- Üdvözöllek körünkben Xraff, akit Kettesként is ismernek! - lépett a körbe Jillian mosolyogva - Látom érted amit mondok, bár picit sokáig tartott, amíg rád tudtam hangolódni.
- Mennyi ideig?
- A ti bolygó ciklusotok szerint egy teljes napig, a mi mércénkkel mérve is majdnem ugyanennyi ideig. Nem vagy éhes? Bár nem tudom, ti mivel táplálkoztok...
- Köszönöm, de ez ráér. Te vagy az emberek vezetője? Üzenetem van az emberek vezetőjének.
- Nem, nem én vagyok, és nem hiszem, hogy találkozhatsz vele. Távol van innen. De ennek a hajónak is van vezetője, talán ő is tud segíteni. Idehívjam Neked?
- Megtisztelnél vele Bájos hangú közvetítőm...

2009. október 26., hétfő

Az utolsó üzenet...

...Hajnalvándor... Itt Hajnalvándor... S.O.S. Hallja valaki?... Erős tűz alatt vagyunk... Hallja valaki? ... A hajtőművek mesemmisültek, a navigációs rendszer nem működik... Elsodródunk a vezérjeltől... Ismétlem... A hajó irányíthatatlan... URAMISTEN! Kabinokat kilő... [KHRRRRRRRRRRRRRRR]

Az utolsó hangfoszlányok elenyésztek a hiperűr háttérzajában, de az adás visszhangja a mai napig is kódorog a világűr éterében...

A Leonidas II rádiósai tanácstalanul meredtek egymásra.

- Bird zászlós, Uram... Adást vettünk.
- Mutassa Herbert... - Bird a fülébe dugott komm-eszközön hallgatja végig az üzenetet. - Jesszusom... Azonnal értesítse Morawsky őrnagyot... Ez biztosan érdekelni fogja, mégha személyesen rosszul is érinti majd.

2009. augusztus 14., péntek

A démonok eljövetele...

Jillian a parancsnoki hídon állt, amikor hirtelen összeesett, és rángatózni kezdett.
Matt azonnal karjába kapta, és a parancsnoki székbe ültette.
- Jill! Hallasz engem? Jill! - szólítgatta, rázta de semmi hatás. - Százados! szólaljon meg! - semmi - Na jó... előre is bocsánat Jill! - és ezzel emberesen képen törölte az ájult nőt.
- Mi történt? - pattant fel Jill szeme.
- Megint elájultál...
- Igen? Épp szólni akartam... Valami van odakint... Vlamai erős... Megpróbált az irányítása alá vonni.

Recsegő hang töltötte be a csatornákat...
- Bolondok... Elloptátok a prédánkat. Ezt a bolygót császárunk jelölte meg, hogy lakmározhasson életerejéből... És Ti botor módon elloptátok tőle mendezt... Halál reátok!
A bolygópályán keringő hajó surárnyalábja a menekülők felé indult.
- A vadász alakulatoknak, itt Balurov... Azonnali visszavonulás! Tereljék azokat a birkákat a karámba végre!
Az emberi hajók lassan támadó formécióba rendeződtek.
- Morawsky... Jelentkezzen!
- Matthew Morawsky jelentkezik!
- Itt Balurov. Maguk fedezik a visszavonulást! Már kiadtam a parancsot, hogy aktiválják ezt az új herci rendszert. Ne hagyjon cserben fiam! Barulov vége.
- Nem okozok csalódást Uram. Morawsky kiszáll.

Matt szeme előtt mások számára láthatatlan adatsorok villantak fel... Megint alámerült.

Arya... Hajókkal a FZ34-es terv szerint távolodni a célzónából.
Távolodási manőver folyamatban

- Matt, itt Caleb... A berakodás véget ért!
- rendben Caleb, indulunk!

Arya... Váltás a FZ40-esre.
FZ40-es terv betöltve. Vadászok visszatértek a hajókra, Térugró szekvencia aktiválva.

Remélem... A saját érdekükben remélem, hogy nem jönnek utánunk... - gondolkodott Matt

A flotta lőtávolon kívül került, de az idegenek hamar észbe kaptak, és utánuk eredtek.

Ezek még nem ismernek minket... Rendben...
EX13-as mellékterv aktiválása...
Ezüst golyók szétszórva.

- Matt Morawsky a flottának: Csipkedjétek magatokat fiúk, mert nagy tüzijáték készül!- Vettük Matt... Az Io-nál találkozunk!

A kiszórt atomfegyverek egyszerre léptek működésbe, amint a térkapu lezárult a Leonidas mögött. Az elszabaduló nukleáris tisztítótűz mindent felperzselt a zónában...

Egy mély lélegzet a futás előtt...

A Földi Erő kommunikációs frekvenciáit egy mélyen zengő hang töltötte meg oroszos akcentusával:
- A Földi Erő űrhajóinak! Itt Alexej Balurov űr-dandártábornok... A főparancsnokság utasítása szerint nem kezdeményezhetünk harcot. Ismétlem nem kezdeményezünk harcot! Aki mégis elsüti a fegyverét, azt személyesen lövöm fejbe! A titkosszolgálat által kiadott parancs szerint a mentőhajókat gyűjtsék be, és azonnal induljanak velük az Io-i bázis felé.

A vadászok felsorakoztak egymás mellé, így kijelölve a folyosót a megmenekülés felé.
- Alex... a Tündér alakulattal fedezzétek a hátukat... nem akarok veszteséget! - szólt Matt a Leonidas saját alrendszerén át - Ha mégis erősködnek ezek a fiúk, akkor csúnya nagy tüzijátéknak nézünk elébe...
- Matt, itt Byron... Csak nem arra akarsz utalni, hogy valamelyik "batár" szeretetcsomaggal készült a mai bulira?
- Itt Adam... Byron megerősítve... A rövid távú szkennerek taktikai atomtölteteket jeleztek majdnem mindegyik hajón... A Hydrán több is van, úgy világítanak, mintha reflektort kapcsoltak volna...
- Francba... - morgott Matt - Tehát már élesítették is őket... Erről nem volt szó! Caleb!
- McIntosh... - hangzott a kommrendszeren - Matt... Jól állunk, a felét már berakodtuk, a mi rakterünk majdnem tele van.
- Köszönöm a jelentést százados. Készüljetek fel odalent, hogy hirtelen fogunk távozni.
- Értettem Uram... Rögzítjük a rakományt!
- Léptessétek életbe a karantént. Nem akarok semmi meglepetést! Sofie és Te vagytok a felelősek mindenért odalenn!
- Értettem... Caleb vége.

Az ellenséges raj megfontoltan közeledett a bolygó felé. Mögöttük egy gigantikus gépezet úszott csendesen. Az aprób hajók megkerülték a bolygót, és a menekülők után úsztak lassan, kerülve a konfliktust egy idegen fajjal.
A montrum pályára állt, és szemet égető fényességgel megkezdte a planéta felperzselését...

2009. július 23., csütörtök

Az igazság az ablakon túlról...

A kabinajtó jelzője halkan kettőt pittyent mielőtt feltárult. Az effendik hívójele szükségtelenné tette a felesleges azonosításokat. Mielőtt a szobába léptek volna, a monitorok visszabucskáztak a falba, elfedve a tiszta valóság minden nyomát.
- Matt! Itt vagy? - suttogta Irina a néma sötétségbe - Matt! Válaszolj, ha itt vagy! Ez nem játék!
- Üljetek le... Amit most készülök mutatni, illetve elmondani, az elég meredek lesz.
Mindenki gyorsan helyet keresett magának, és csendesen várták Matt további beszámolóját.
Az optikai szál halk kattanással tért vissza Matt fejébe, aki háttámlával az ajtó felé ült.
"Mutasd meg nekik Arya..." - cikázott tova az impulzus az M.I. központi egysége felé.
A rejtett falikonzolok életre keltek, és egymás után fedték fel az igazágot a többiek előtt.
Jill némán felsikoltott. Matt sírontúli hangon folytatta:
- Igen Jill, jól látod, amit látsz. És Doki, nagyon jól tetted, hogy gyanakodtál némi elmebajra, de ez esetben sajnos Te télleg nem láthattad a bolyót... Nincs "képességed" hozzá...
- De akkor mi... - kezdte Irina.
- Igen, szerencsére ti pszík érzékeltek olyasmit is, ami szemmel nem látható.
- De hát...
- Igen Jill... Valóban láttad...
- Akkor mi ezek szerint...
- Igen, megtaláltuk, amit kerestünk. Mégsem oldhatom fel a zárat, amíg nem kerülünk elég messze tőle...
- De miért...
- Tuck, ezt neked kellene tudnod a legjobban... Ez az a bolygó, ahol Cat eltűnt, és ez az a hely, ahonnan majdnem a teljes legénység elmeháborodottan tért haza...
- De mi...
- Mi okozza? Valamilyen pszichonikus sugárzás veszi körül a bolygót. Nem vagyunk elég erősek, hogy a felszínre lépjünk... És nem is szeretnék... - A forgófotel nyikorogva indult meg, és pár pillanat múlva társai már a szemébe nézhettek. Hátborzongató volt, ahogy rezzenéstelen, és kifejezéstelen arccal ült ott, és szemei a semmibe bámultak.
- Matt Jól vagy? - kérdezte Doki
- Igen... azt hiszem... Irina, ha kérhetlek... - dobta oda a második üvegszálat a nőnek. - Sajnos ők nem kapták meg az "ajándékot". Kérlek, vetítsd ki nekik...
Irina is a helyére illesztette az adatkábelt. A szoba ismét sötétbe borult, ahogy a monitorok eltűntek, majd az M.I. háromdimenziós terminálja először halovány derengésben, majd fényesen megjelent mindeni előtt...

"A bolygóinformációs adatbázist kérem..."
"Bolygóinformációs Adatbázis:
LZ 5568723-as jelzésű planéta, Föld típusú felszín és klímarendszer, emberi életre alkalmasnak nyilvánítva. / Cathreen Maynard/"

A nyers szöveg mellett ábrák, felszíni- és légköri adatok, feltételezett lakosságra vonatkozó megjegyzések futották körbe a szobát.
- Ez gyönyörű - szakadt ki Jill-ből.
- Szerintem is... De sajnos van egy kis probléma... "Taktikai kép"

A bolygóadatok eltűntek, és piros foltok egész hada tűnt fel a bolygó körül.

- Hát igen, elkéstünk... - hangzott Matt hangja teljes érzelemmentességgel...
- Mit tehetünk ebben a helyzetben? - szólt közbe Caleb
- Kihasználjuk az utolsó lehetőséget. Maynard hadnagy eltűnt, de jelentése szerint a bolygó lakosságánál hagyott némi információt rólunk, így arra számítok, hogy valamennyi túlélőt ki tudunk menekítni az invázió előtt. Mindenki a helyére, feloldom a zárlatot.
"Belső kommunikációs csatornákat megnyitni"
- A Leonidas csillaghajó legénységének! Itt Morawsky őrnagy beszél. Teljes harci készültség! Ez nem gyakorlat, ismétlem, ez nem gyakorlat! Mindenki a helyére! - a hangszórók elnémultak - Alex, vidd a Tündért, Ikrek, induljanak a vadászok! Szedjetek össze minden fegyvertelen hajót! Futás emberek, ne aludjunk. - Az effendik elindultak a posztjukra, és Matt visszafordult a székkel a konzolok erdeje felé

"Arya! Taktikai üzemmód aktiválása!"

"Arya M.I. egység taktikai üzemmódot aktiváltam, minden irányítás átadva a parancsnoki terminálnak"

"Kódolt adás a környéken lévő Föld Erő hajóknak:
Megtaláltuk a Harcos Ereklyéjéit!"

A válasz sem váratott túl sokáig magára, jópár hajó bukott vissza a normál térbe, mint zsákmányára lecsapó sas.

A Leonidas II jelzőfénye messzire beragyogta a környező űrt. A bolygóról felszálló űrkompok apró rovaroknak látszottak, amint nyári éjjelen a lámpások köré rajzanak.

Egy újabb háború kezdődött el...

2009. május 24., vasárnap

Egy újabb alámerülés...

Megmagyarázhatatlan vibrálás terjedt végig a fedélzeten. Morawsky őrnagy épp kilépett a kabinjából, amikor észlelte. A folyosókon a szokásos mindennapi forgalom. "Ők nem érzik?" - tűnődött - "Nem, valószínűleg nem. De akkor ez..." - a mondatot még gondolatban sem fejezte be, azonnal visszalépett a kabinba, és idegesen tépett fel egy titkos falirekeszt. Amit ott talált, cseppet sem volt ínyére, de sajnos ez egy különös helyzet, így nem válogathat az eszközökben. A képernyőn egy árva kurzor várta az utasításokat. A képernyőt hiába érintette meg, nem történt semmi, beviteli eszköz nem volt a rekeszben. "A francba" - morogta, és óvatosan tapogatózni kezdett a tarkóján, amíg megtalálta azt a különleges titáncsatlakozót, amit végső esetre ültetettek be neki a Szolgálatnál. - "A legbiztosabb kód, he?"
A szükséges kábel gyorsan találta meg a helyét részint a falikonzoban, részint az őrnagy fejében. - "Csapassuk bébi!" - visította Matt gondolatban, és alámerült a digitális valóságba.

"Alámerülés kész... Matthew Morawky őrnagy... Azonosítás rendben, várom az utasításait!
M.M.: Vészhelyzeti protokollt aktiválni! Teljes irányítást a parancsnoki kabin termináljára, M.I. aktiválása, M.I.-t automata irányításra. Mozgás állj, műszereket fals eredmények szolgáltatására átállítani. Belső feltörés nyomait eltüntetni."

- Épp a parancsnoki hídra tartottam. Éreztem azt a vibrálást végigrobogni a fedélzeten. Nem egyszerű, fizikailag érzékelhető rezgésről volt szó, hanem pszihonikus sugárzásról. Még jó, hogy közel volt a kabinom, és be tudtam indítani a vészhelyzeti protokollt. Pesztronka, hozd a gyerkőcöket, találkozó nálam.
- Jill-t a gyenguszra vitték, Doki azt hiszi, hogy meghibbant.
- Irina, te is telepata vagy... Nem észleltél semmi különöset?
- De, pár pillanatig láttam Dave-et a folyosón. De csak az emlékek játéka. Nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki... eddig...
- Oké, hozd a többieket, találkozó nálam. Jill is legyen itt!
- Értettem Szeráf, hamarosan ott leszek. Pesztronka kiszáll.

A belső forródrót jelzője kialudt, és Morawsky őrnagy elégedetten dőlt hátra a székében. A monitorokon egy határozottan élő bolygó terpeszkedett, a képernyő szélén mindenféle adatsorok pörögtek megállíthatatlanul.
"Cat, miért pont itt, miért pont most? Miért pont ezt a bolygót szemeltétek ki?" - a gondolatok úgy zúgtak végig Matt agyán, mint a sztrádákon az éjjeli huligánok felpiszkált járműveiken.

Kihúzta a kábelt a tarkójából, és becsukta a falikonzolt...

2009. március 30., hétfő

"...nem láttalak még, de tudom a neved..."

A bolygó sziluettje kristálytisztán rajzolódott ki a monitoron. Bird zászlós leesett állal áll és megbabonázva nézte.
- Hát megtaláltuk! - nyugtázta magában sokadszorra is, ugyanazzal a hitetlenkedő érzéssel, amely a bolygó megtalálása óta Lelkére telepedik. A teljes Effendi létszám a parancsnoki hajón képviseltette magát, mind néma döbbenettel figyelte, ahogy a bolygó nappali oldalán a kontinensek visszaverik a központi Nap fényét. Pályára álltak a planéta körül, lassan fordul a Leonidas II. új útvonalra. Az adás, amit Bird zászlós befogott a bolygóról érkezik. Nem maradt más, le kell menniük a Föld kettőre.

Az Effendik a zsilipajtónál álltak, várták az engedélyt, hogy az űrsiklóra átszállhassanak. A lámpa zöldre váltott, az ajtó feltárult, s beléptek a fedélzetre. Az elmúlt napok során behatárolták azon területet, ahonnan a jeladás érkezett, s most a hajnali fénnyel együtt indultak meg a bolygó felszínére. Mindenki elfoglalta a helyét. Az űrsikló, mely a Challenger II. nevet viselte egy távoli elődjének a tiszteletére, méltóságteljesen kiúszott a dokkból, majd a hajtóművek felízottak és már száguldott is a bolygó légkörében. A surlódási együtthatók következtében a Challenger orrrésze pirosan tűzlött, mint valami égi fényjáték. Az előzetes felmérések alapján a bolygó felszínén a légköri tényezők közel megegyeznek a biztonságos szinttel. A Challenger II. a másodpercek tört része alatt hatolt át a légkörön, majd helikopter üzemmódra váltott, s a felszín közeli pásztázásába kezdett.

Arról előzetes információk nem érkeztek, hogy a bolygó lakott-e, vagy sem. Ahol a Challenger II. megérkezett, ott buja dzsungel tarkította a felszínt. A Challenger sétarepülővé váltott át, ahogy hasított a hajnallal együtt a levegőben.

És ekkor egyszere a fényekkel látták meg a Hajnalvándort. Az első hajót, mely útra kélt az ismeretlenbe. Fémes külsejét zöld növényzet takarta.

A Challenger függőlegesen leszállt a tisztáson, melyen a Hajnalvándor méltóságteljes, de a környezetbe beolvadt teste pihent.

Az Effendik felvették a sisakot, így válva teljessé a védőöltözetük, majd kiléptek a felszínre. Ahogy Matt kitette a lábát a külső zsilipen, szeme elé tárult látvány miatt földbe gyökerezett a lába.

Cat állt előtte, néhány helyivel - legalábbis így gondolta Matt, mivel a helyiek szembetűnően eltértek tőle, az embertől. Cat barátságosan mosolygott, talán a helyiek is, de rezzenéstelen arcukról ezt nem lehetett megállapítani.

- Legyetek üdvözölve - trillázta Cat. - Már vártunk Titeket! Egy napkitörés miatt viszont nem tudtunk rádiókapcsolatba lépni veletek, s az éter csak a Hajnalvándor dalát sodorta felétek.

Az Effendik a következő pillanatban már egy díszes palotában találták magukat. A helyi kis zöld lakosok pedig barátságosan körbevezették őket. Gondos munkával ápolt kert, szőkőkútak, ragyogó napsütés. Minden egyes darab tökéletesen a helyén. Az építészet, a virágművészet, az öltözékek. Mind-mind a tökéletesség elérésének szolgálatában.

Cat elvezette őket a város vezetőihez, akik később vacsorával köszöntötték őket. Este pedig a csillagokkal telehímzett égbolt alatt visszakísérték őket a Challenger II-höz. A helyiek magukra hagyták őket.

- Ez a bolygó csak látszólag paradicsom, egy nagyobb hatalom telepedett rá. A Hajnalvándor kényszerleszállást hajtott végre a bolygón, amikor belecsöppentünk egy honfoglaló harcba. Minket nem bántottak, félnek tőlünk. Isteneknek tartanak, akik az égből érkeztek. Ez az illúzió nem az első, amit alkotnak. Az előző isteneiket érkezésünk előtt tették hidegre. Talán a mi óráink is meg vannak már számlálva. Ez a bolygó ismeretlen és veszélyes. Szépségei mögött romlottság bújik meg. Ne gyertek vissza.

Matt ellenkezni akart, szerette volna magával vinni a lányt, de ő tiltakozott, mondván, emberei fogságban vannak, nem hagyhatja őket magukra. És ez parancs.

Az Effendik visszaszálltak a Challenger II-re.
*
Jill pedig a parancsnoki hídon tért magához. Az Effendik állták körbe, Doki óvon föléhajolt, s úgy támogatta fel.
- Irány a gyengus! - mondta Matt.
- Visszajöttünk már a bolygóról? - tudakolta Jill, az elmúlt néhány perc kiesett az emlékezetéből, bizonyára akkor dokkoltak és tértek vissza.
- Hogy mondod? - kérdezett vissza Matt.
- A bolygóról!
- Milyen bolygóról? - nézett rá Doki is.
- Ahol Cat van és a Hajnalvándor kényszerleszállást hajtott végre - hadarta Jill.
- Jobb, ha most lepihensz! - lépett mellé Irina. Jill, Neked víziód volt. Most pihenj, aztán megfejtjük, amit láttál. Doki kezébe vette Jillt, aki igen zavart tekintettel mért végig társain. A parancsnoki híd központi monitorja a végtelen univerzumot mutatta, a bolygó sehol. Ennek a végére kell járnia... Becsukta szemeit, hagyta, hogy Doki a gyengélkedőre vigye. Ő addig újabb utazásra indult az ismeretlen tájakon.

2009. március 28., szombat

"Emlékek jönnek, hogy elvigyenek..."

Jill magányosan üldögélt a kabinjában. A csillagokkal teleszórt éjszakát nézte, ahogy összekuporodva ült az ablaknak álcázott beugró párnákkal körbebástyázott zugában. Csendben visszavonult, miután Matt magára zárta kabinjában fürdőszobájának ajtaját. Jill nem sírt, sosem sírt, ha bánat érte, mélyen eltemette magában. Az ajtó előzetes jelek nélkül kinyíltak, Doki lépett be rajta.
- Jilly, hogy vagy? - kérdezte, s tétován megállt az asztal mellett, mely elválasztotta őt a lánytól.
- Öhm, köszönöm, jól - mondta, s egy erőtlen mosoly futott végig az arcán.
- Hát, akkor jó, örülök - zavartan a fejét végigsimított Doki. - Csak ha gondolod és beszélgetni szeretnél, akkor csak, csak azt szerettem volna, hogy tudd, hogy... hogy én itt vagyok Neked, és...
- Igazán kedves Tőled, de nem szeretnék beszélgetni. - csattant fel Jill.
- Hát jó, ahogy gondolod... De, sajnálom, felelősnek érzem magam a történtekért, ne haragudj, Jill, csak úgy tűnt, hogy...
- Szeretnék egyedül lenni.
- Hát persze, megértem... - Doki tétován kiindult a szobából, mielőtt kilépett volna, még hátranézett, Jill tekintete rászegeződött.
- De azért köszönöm, és nem vagy hibás semmiben - mondta rezzenéstelen arccal.
Doki magára hagyta Jillt, aki újra elmerült egy másik világban, ahol messzire űzhet magától minden csalódást.

(folyt. köv.)

2009. március 26., csütörtök

Az eltűnés...

"Fehér hajó jött, színarany
orra és evezője,
egész csapat hattyú suhant
kalauzként előtte.
Tündérföld népe evezett
szürkés-ezüst ruhában,
hárman álltak a tat felett
szőkén és koronásan."
(J.R.R. Tolkien - Az utolsó hajó)

- Hajnalvándor űrhajó, induláshoz a visszaszámlálás: 5..4..3..2..1.. START

Az űrhajó egyik magányos kabinjából a Cat Maynard leadta az utolsó üzenetet a hipertérugrás előtt. Az üzenetet a Földi Szolgálat főhadiszálására címezte, a Szeráf kódnevű ügynöknek:

"Elindultunk... Nem írhatok semmit, mert nem tudom, hogy ki olvassa még ezt az üzenetet. Remélem, hogy a küldetés a tervezett időben ér véget, és két év múlva újra találkozunk... Addig is hiányozni fogsz... Ég veled Szeráf, nagyon szeretlek.... Fíriel vége..."

A hajó elsuhant a tintakék éjszakába. Senki nem tudta hová, és hogy igazából mikor és hogyan tér vissza...
----------------------------------------------------------------------------------
- Őrnagy! Jillian Cross százados kihallgatásra jelentkezem!

Matt hirtelen zuhant ki az emlékek szorításából, úgy tűnt, nem tudja, hogy hol van, és ki is valójában. Szemei könnyesek, kisírtak voltak, amint feltekintett a könyvből, amit eddig olvasott.

Nem szólt semmit, csak egy fényképet nyújtott át, majd a fürdőszobába ment, és magára zárta az ajtót...

2009. március 22., vasárnap

Fíriel dala

"Mi ez a kusza jelhalmaz?" - elmélkedett Bird zászlós, amikor Morawsky őrnagy a hídra lépett - "A főnök mindig tudja, hogy mikor kell belépnie"
- Bird! Jelentést!
- Jelentem Uram, valami kusza kommunikációt vettünk. Csak adás, nincs válasz rá az éterből.
- Azonnal mutassa! Miért nem értesített?
- Gondoltam előbb dekódolni kellene, de ez egyáltalán nem ismerős kód.
- Bird... Maga túl sokat agyal manapság... Mindegy... Mutassa!

Matt álla kis híjján leesett, amikor az előtte felfelé futó jelhalmazt meglátta.
- Bird! Azonnal irányítsa ezt az üzenetet, frekvenciákkal és minden egyébbel a szobai terminálomra! - suttogta. - És minden tiltson le minden hozzáférést ehhez az anyaghoz!
- Valami baj van Uram?
- Semmi különös, amiről tudnia kellene zászlós... Csak teljesítse a parancsot, kérem!
- Értettem Uram!

Az effendik csuklókommunikátorai egyszerre kezdtek néma szimfóniába. Tudták, mi a teendő, és azonnal a 13-as hangárba rohantak.
- Mi történt főnök? - kérdezte Tuck, amint utolsóként bezárta maga mögött az ajtót.
- Megtaláltuk az utolsó eltűnt hajót. Szerencsére időben elzárattam a vészjelzéseiket az avatatlan szemek elől. A zászlós ma igencsak lelkes munkakedvében volt.
- Ne csodálkozz Matt, a Szervezet sohasem adott neki elég teret a lehetőségeihez. - kuncogott Caleb.
- Jó lesz vigyáznom azért... Túl sok a kódfejtő a fedélzeten... De ehhez nem túl sokan tudnának szagolni! - mosolygott Matt, miközben bekapcsolta a holovetítőt. - Ezt a kódot két éve vonták ki a rendszerből. A Szolgálat kötelékéből csak két ügynök ismeri: egy Cathleen Maynard nevű eltűntnek nyilvánított ügynök és én. Bár lehet, hogy csak egy szerencsétlenül járt, a Szolgálat kötelékébe tartozó hajó, amelyeknek a kommunikációs moduljaiba beépítették.
- Matt... Még mindig nem adtad fel a reményt? - kérdezte Doki
- Soha Will... Cathleen él...
Jill arcán borús felhőként vonultak végig a hirtelen jött érzések...
- Mit mond az üzenet?
- Köszönöm Jill, hogy emlékeztetsz! Azért kapcsoltam be a vetítőt, mert a kód az üzenet mellett koordinátákat és egyéb infókat is tartalmaz.

A vetítő megelevenedett, és Jillian majnem elájult a meglepetéstől: Az álmaiban látott bolygó képét látta. Mellette egy régi író idézete:

"...de halandó vizén hajó
nem tart többé Nyugatnak,
elszállt az ének és a szó,
csak nap és éj maradtak"


- Ezek a szavak egy 20. századi író, JRR Tolkien tollából fakadtak. Cathleen E osztályú kódneve Fíriel volt. A vers, melynek utolsó sorai az üzenetben láthatóak, Fíriel a föld szellem leányának történetét mesélik el. Ezt az üzenetet nekem szánták. - fordult el Matt, könnyeivel küszködve.

- Gyerünk effendik, menjünk. Hagyjuk a főnököt pihenni... - szólt Tuck, és kilépett az ajtón...

2009. február 14., szombat

A varázsló meséje...

Jegyzőkönyv másolat a Földi Szolgálat adatbankjából:

57891818SQ-PRK jelzésű jegyzőkönyv:
A varázsló meséje

Jelen jegyzőkönyv tömör formában tartalmazza McIntosh, Caleb (továbbiakban a "Varázsló" kódnevű ügynök) F szintű vizsgálatára vonatkozó információkat

Vizsgálatot végezte:
- Morawsky, Matthew (F)
- Maraskova, Irina (F)
- Frazer, William Dr. (F)

Az eljárás kivitelezésében segítséget nyújtott:
- Sofie De'Mounte (C)
- Tuckberger, Joseph (E)
- Cross, Jillian (F)
- Loraine, Alexandra (E)
- Loveheart, Byron (E)
- Loveheart, Adam (E)

Az eljárás során felhasznált anyagok:

- ZTX (pszichorótróp) 50mg (kisérleti)
- PEXT (fájdalomfokozó) 150mg (kisérleti)

Az alany a beadott szerekre jól reagált.
A vizsgálat eredménye alapján a vörös kódú PRK (pyrokinetikus) besorolás indokolt...
Az alany agyában tudati blokkok elhelyezve...

Akta lezárva...
Frazer, William Dr. (E), Maraskova, Irina(F)

A varázsló ébredése...

Caleb lassan nyitotta fel ismét a szemeit...
A kabinjában volt, és minden fellelhető helyen ott ült egy csomó Effendi...
Matt, Irina, Doki, Jillian, Alex, Tuck és az Ikrek
- Hogy érzed magad Caleb? - tápászkodott fel Matt.
- Picit még kábán... Mi történt?
- Óh, semmiség... De jobb, ha magad olvasod el ezen a konzolon... - és egy apró kézikonzolt nyújtott át.
--------------------------------------
ADATMÓDOSÍTÁS:
McIntosh, Caleb
A Földi Egyesített (Titkos)Szolgálat kötelékébe
FELVÉVE
Kódnév: VARÁZSLÓ
Besorolás: "F"
Különleges megjegyzés:
- PRK (vörös kód)
- Fegyver specialista
- Robbanóanyag specialista
- Közelharci specialista

2148 január 14.
Matthew Morawsky őrnagy
(vez.: F ügyoszt,)
--------------------------------
- Mi az, hogy PRK?
- Szerintem át kell rágnod magad a vörös kódú megjegyzéseken... Nem is zavarunk tovább...
- Még valamit még Caleb... A kódneved innentől el ne felejtsd, mert az adó-vevőd innentől a mi sávunkban működik... Jó szórakozást... Varázsló... Lehetőleg olvasd el a többiek aktáját is! Ez parancs!

Az ajtó lassan becsukódott mögöttük, és Caleb azonnal nekilátott a kiadott feladatnak...

A Tortúra...

- Nincs több erőd, Caleb McIntosh! Add fel! - hallatszott a földöntúli hang valahonnan Caleb érzékelésének határmezsgyéjéről.
- Soha! - Caleb hangja gurgulázásba fulladt. Saját nyála, a szájából és az orrából szivárgó vér igencsak megnehezítette a beszédet.
- Vége Caleb! Elérétél az utad végére... Eddigi életedet bevégezted... - A sötét csuklyát viselő alak felemelte a vallatás közepe óta a padlóra dőlt aszatal mellől a sárgán izzó folyadékkal teli automata fecskendőt. - Vége Caleb... Már csak rád várunk, hogy elismerd... Könnyíts lelkeded, és élvezd az utazást!
Caleb bordái közé - már ő sem tudja hanyadszor - egy vasalt csizma rúgott, idegtépő fájdalommal telítve el egész testét.
- Vége Caleb... Ismerd be végre!
- Soha!
A csizma gazdája szólt a fecskendőt tartóhoz, beszédük az érzékelés határain kívül cicergett. Csak néhány szófoszlányt fogott fel:
- Uram... ezzel... semmire... túl... nem... ...adni....
- Kötözzétek le! Nem akarom, hogy ficánkoljon! - A csuklyás alakok előtűntek a fénykör, a Caleb-re zárult, beszűkült világ határain túlról. Lassan mozogtak, fájdalomtól izzó tagjait óvatosan fonták a hevederek hálójába. Caleb tudata lassan elhagyta a világot...
- Itt az út vége McIntosh... - szólt a főnök, és Caleb nyakába döfte a fecskendőt. Az automatika szisszenését követően az anyag elkezdett szétáradni a testében... Kizuhant a valóságból... Az örök fényesség ragadta magához...
-----------------------------------------------------------
- Caleb! Itt Sofie De'Mounte. Beszélnünk kell! Fontos! Azonnal találkozzunk a személyzeti raktár előtt!
- Vettem Sofie, Azonnal ott vagyok.
"Sofie De'Mounte... A Szervezet összekötő ügynöke, profi beszivárgó. Mit akarkat?" - gondolkodott Caleb - "Miért pont most fedte fel magát előttem?"
Gondolataiba gabalyodva érkezett meg a találkára. Sofie sehol.... Majd az egyik ajtó árnyékából egy borosüveg csattan a tarkóján.
- Sofie! De miért...
- Sajnálom Caleb... Nem tehettem mást - Sofie könnyeiben fulladozik. Majd egy csuklyás alakot látott, és elájult...

Mikor magához tért, egy fénykör közepén találta magát, és a csuklyás alak vele szemben állt.
- Ki vagy, és mit akarsz?
Csend...
- Ki vagy, és mit akarsz?
Továbbra is csend... Se visszhang, se valami jele annak, hogy bármi történt vagy a szavak bármikor elhangzottak volna... A "Csend" fogalmának végső manifesztációja volt jelen ezen a helyen.
Caleb nem bírta tovább, az alak felé ugrott, de az kitért előle, és fejbe vágta egy rövid fabunkóval, majd egy injekciót nyomott a nyakába. De ez más volt. A következő ütés rendkívül laza volt, más esetben nem okozott volna semmilyen sérülést, most mégis úgy érződött, mintha egy darabot téptek volna ki a vállából. Majd egy vaslat csizma vágódott a bordái közé, először ezen a helyen... Megpóbált felegyenesedni, és a támadó arcába nézni, de a csuklya alól csak egy tűzben forgó szempár meredt vissza rá...
-------------------------------------------
Az első pillanatokat láthatta ismét a tortúra kezdetéről... De a fény már körülölelte... Vagy mégsem? Lassan kezdett ismét tudatára ébredni...

- 1-2-3-4 Fújd Matt! Tuck, töltsd 320-ra... - harsogott Doki.
- Mi történt? - próbált felülni Caleb - De kába vagyok...
- Jól ránk ijesztettél fiú! - Tuck hatalmas karjai köréfonódtak, és majdnem kiszorították belőle a szuszt...
- Caleb, te élsz? - Alex könnyeivel küzködve lökte félre az öreg Tuck-ot... - Már azt hittem, hogy...
- Csend Alex... Ne mondj egyelőre semmit! - Irina lépett a képbe - Mindenki kifelé! MOST!
- Mi történt? ÁÁÁÁÁÁÁÁ
Matt ritkán használt telekinézise mindenkit a hangár falához vágott... : - Irina az mondta, hogy kifelé! Menjetek már!
Az ajtó bezáródott, csak Irina, Matt és Caleb maradt odabent.
- Mi történt Irina? - kérdezte Matt.
- Csak figyelj!
Caleb nem értett semmit az egészből... : - Mi van? Mitől lett ilyen meleg hirtelen?
Több szó nem hangzott el percekig. Caleb ruhái lassan füstölni kezdtek... Majd lángrakaptak...
- Pestronka hátra! - kiáltotta Matt, és azonnal a falhoz szorította Irinát. A padlóra állított vizesvödör tartalmát gondolkodás nélkül Calebre öntötte. A 13-as hangár megtelt a gőzzel.
- Nyugodj meg Caleb... Egy kicsit elszámoltam magam. - Szóli Irina, majd egy tűt döfött Caleb nyakába. - Most egy picit el fogsz lazulni... Néhány blokkot kel a pici kobakodba belevernem... Remélem nem baj... Gondolom, hogy nem kell mondanom, hogy ne ellenkezz...
Caleb ismét elájult...
- Hát így könnyebb lesz... - Szólt Irina, és azonnal belekezdett a műveletbe...

2009. január 7., szerda

"Föld a láthatáron!"

A Leonidas fedélzetén csöndesen követték egymást a napok. Az oroszok Selma és Irina vezényletével rehabilitációs programon vesztek részt, mely során a hat év, nyolc hónap, két hét és négy nap során megélt magány érzését dolgozták fel.

Jillian számára a videó központban tett szolgálata töltötte ki mindennapjait. Huszonkilenc ember hozzátartozóját kellett megtalálnia. A földi irányítóközpont ugyan nem lelkesedett első kérésre, hogy maximális segítséget nyújtsanak számára, de Rosneberg szenátor nyomatékosított közbenjárására kötélnek álltak.

A földiek számára a Leonidas csak egy távoli álomképként lebegett a messzi csillagok fényében. Néha a csillaghajó fedélezetén utazók számára pedig egykori földi életük tűnt távoli emléknek.

Jillian a videó szobában ült és éppen egy értetlenkedő hivatalnok földi üzenetét olvasta bosszúsan. Néhány nevet nem tudtak kódolni, így újra kell küldenie a teljes listát. Bürökraták... Kis kosztümben és kivasalt, mindig tökéletes egyenruhában ülnek a monitorok előtt és teljesítenek szolgálatot. Fogalmuk sincs az univerzum végtelenségéről. Fogalmuk sincs saját életük bekorlátozott mivoltáról.
- Jillian Cross százados, sürgősen kéretik a 13-as dokkba! - villogott a komlinkje bal csuklóján. Jill készenléti állapotba tette a videó szoba monitorjait, majd gondosan bezárta az ajtót maga mögött. Ebbe a terembe csak neki és néhány kiváltágosnak van lehetősége belépni. Sietősen megindult az alsó szintre, a hangárak felé. Kisvártatva el is érte a 13-as dokk ajtaját, sebesen beviharzott rajta.
Matt várta, a többiek még nem érkezhettek meg, mert a kapitány egyedül állt a kör közepén.
- Cross százados, örülök, hogy gyorsan ide tudtál érni. - kezdte meg hivatalos hangnemben, de orra alatt mosoly bujkált.
- Kapitány! - Jill maga is hivatalos magatartást vett fel, nem tudtam mire vélni a dolgot.
- Gyere, mutatok valamit! - ezzel Matt elindult a hangár egyik oldalhelysége felé, ahol a Tündér tartózkodott, s méltóságteljesen állt a saját bejáratú hangárjában. Jill tétován követte őt. Mielőtt beléphettek volna, Matt megállította. - Most csukd be a szemed. - mondta - És hagyd, hogy vezesselek. - Jill ugyan értetlenkedett, de követte Matt utasításait. - Ülje le! - mondta Matt és egy székhez vezette. - Na most már kinyíthatod! - mondta. Jill szemei elé egy asztal, melynek közepén egy tálban mécsesek úsztak, s körülötte mintha valami vacsora féleség tárult.
- Tudod, Jilly, az elmúlt egy hétben vörös villanást láttam belőled. Amikor én mentem enni Te éppen akkor viharoztál ki az étkezőből, tegnap meg majdnem fellöktél, úgy rohantál ki. Észre sem vettél...
- Kis gondom akadt a földiekkel... Nem nagyon akartak segíteni, az oroszok meg mind rajtam követelték, hogy...
- Nem kell magyarázkodnod, Jilly.
- A vendégeink mind haza akarnak menni. Nyugtalanok - kezdte Jill.
- Most nem foglalkozunk velük, Jilly. Nem érdekelnek a hajó gondjai. Egyszer régen arról kellett írnom, hogy mit jelent a Társ számomra. Akkor még nem ismerhettelek, de mintha Rólad is írtam volna. A Társ az, aki emlékeztett arra, aki voltál, mielőtt harcos lettél. Amikor látlak Téged, akkor mindig eszembe juttatod, ki vagyok. - Jill nem felelt, de szokásosan elvörösödött. Sosem volt a szavak embere. - Jó étvágyat, Jilly - mondta Matt kisvártatva.
- Neked is, Matt! - csendben láttak hozzá az étel elfogyasztásához. - Fura álmaim vannak - kezdte Jilly, miután nagyjából végzett az evéssel. - Azt hiszem, honvágyam lehet. Egy kék bolygóról álmodok, de kihalt, nincsenek az álmomban emberek.
- A hosszú út mindannyiunkat próbára tesz, Jilly. Majd megszokod, ahogy egyre több küldetésen leszel túl. - Jill mélyen sóhajtott, mintha így akarna szabadulni az álomtól. - Mindig várunk valamire. Néha teljesen feleslegesen. Ezen gondolkodtam... Jill, Te mit gondolsz... Mert én úgy gondolom... Mi lenne, ha... Jill, hoz...
- Kapitányt a parancsnoki hídra! - harsogott Matt komlinkje, megzavarva a beszélgetést.
- Ne haragudj, mennem kell! - pattant fel bosszúsan Matt. - Később folytatjuk a beszélgetést, Jilly. - ezzel kiviharzott a hangárból. Jilly kettesben maradt a Tündérrel, ahogy elnézte a vacsorájuk maradékát, a gondosan megterített asztalt, a már majdnem teljesen leégett mécseseket és egy mosoly szaladt át az arcán.

Matthew Morawsky kapitány a parancsnoki hídon állt Bird zászlós mellett.
- Uram, megtaláltuk... - mutatott a monitorra Bird, ahol egy kék bolygó kéklett a messzességben. - Föld kettő... - Bird hangja teljesen elérzékenyült, ahogy kimondta a szavakat.
- Uraim, küldjék ki a szondákat! Csak óvatosan, először fel kell mérnünk a paramétereket. - Majd gondolatban küldött egy üzenetet Jillnek: "megtaláltuk a kék bolygódat, Jill..."

2009. január 5., hétfő

Az oroszok a spejzban vannak

A Vlagyivosztok fedélzetén a következő események zajlottak le, miután megszakadt a kapcsolat:
Tatjana próbálta megértetni Lavarov Őrnaggyal, hogy a Szervezet, melyet még továbbra is buzgón és oly' nagy hűséggel szolgál már történelemmé vált.
Jutalma egy pofon volt, melyet Lavarov küldött felé és a parancsnoki híd korlátja adta a másikat.
Katarína Slovoka százados az események szemtanúja volt, Kasarow holteste még mindig ott hevert a piszkos padlón, szinte átgázolt rajta Lavarov, semmit sem látott maga előtt, mint a kijelzőket, ahogy éppen tűzelés alá vonják a Leonidas fedélzetét.
- Dícsőséget szerzek Hazámnak! - velőt rázó kacaj hagyta el ajkait. Támadást intézett az ellenséges csillaghajó irányába. - Most megmutatjuk a Szervezet erejét!
- De Uram - próbálkozott Maxim Orkona tízedes. - Csak egy támadás van elég energiánk!
- Tűz! - kiáltotta el magát Lavorov, meg se hallva Orkon szavait. A proton csőből kék nyaláb lövelt ki és a Leonidas alső szegmensét találta el, melynek nyomán egyből lángok csaptak fel. - Újabb tűzelésre felkészülni! - de mielőtt újfent lecsaphattak volna, a Leonidas szőnyegbombázás alá vonta a hajót. A Vlagyivosztok rázkódott, a tűzjező rendszer megörülve villogott és sípákolt. - Senki ne merje elhagyni a helyét a mentőhajók irányába! - üvöltött Lavarov. Akik éppen menekülni kezdtek, azokat gondolkodás nélkül fejbelőtte. Káosz tört ki a parancsnoki hídon. Katarína nem tétovázott. Lavarov háta mögé lépett aki nem vette észre őt az örült táncában, s egyetlen tiszta mozdulattal tarkón lőtte.
Lavarov ördögi grimasszal az arcán halt meg. Több, mint hat év örülete rajzolódott ki vonásain.
- Stabilizálni a rendszereket, és azonnal adjatok be egy vonalat a Leonidas-szal! - kiabált Katarína, hangjában nem volt bizonytalanság, egyértelmű parancsokat osztott. Magabiztossága megnyugtatta a legénységet.
- Itt a Vlagyivosztok! - szólalt meg, miután a recsegés jelezte a hangszóron, hogy él a kapcsolat. - A fegyvert leteszük, fehér fényeket bontunk.
- Kivel beszélek? - érdeklődött egy erős férfihang.
- Katarína Slovoka százados, momentán a Vlagyivosztok kapitánya.
- Katarínsa Slovoka százados, Lavarov őrnagy hol van?
- Meghalt, uram. Engedélyt kérünk, hogy átlépjünk a Leonidas fedélzetére. A Vlagyivosztok halálhajó, már semmi remény nem maradt itt az Életre. Sokan meghaltak az elmúlt években, sokan nem ébredtek fel a hibernálásból és már nem is fognak. Uram, a túlélők amnesztiát kérnek.
- Slovoka százados, hány emberről van szó?
- Huszonnyolcan maradtunk, Uram.
- Értem, a mentőhajót azonnal küldöm, ne hozzanak át fegyvert s csak a legszükségesebb tárgyaikat hozzák magukkal. Figyelmeztetem, bármilyen gyanúgy mozdulat, tárgy, vagy csel és a Vlagyivosztokon maradnak! Egy órát kapnak arra, hogy összekészüljenek.
- Köszönöm, Uram! Katarína Slovoka kilép a vonalból. - ezzel megszűnt a kapcsolat. - Maxim, szedjük össze a túlélőket és hagyjuk el ezt a halálhajót. - Hídat elhagyni! - közben felsegítette Tatjanát. - Szerinted bízhtunk bennük? - kérdezte a telepatát.
- Irinában mindenképp, és Jurijban is. Összeköt minket a vér.
- És a többiek?
- Ha igaz, hogy a Szervezet már megszűnt, akkor a mi küldetésünk is értelmét vesztette. Befogadnak minket, lesz új szállásunk. - közben mindenki elhagyta a parancsnoki hídat.
- Mielőtt mi is távoznánk, tűntessük el ezt a roncsot örökre. - ezzel Katarína bekapcsolt egy időzítőt, amin a számok lassan pörögtek 2:00-tól vissza.
*
A Leonidas fedélzetére huszonnyolc orosz lépett fel. A Vlagyivosztok a Szervezet Keleti-Blokk részlegének volt titkos fegyvere, amiről mindenki megfeledkezett, miután a cég összeomlott.
Először Doki vette kezelésbe őket Jurij segítségével. A huszonnyolc katona közül három nő volt, Tatjana, Katarína és Jelena, utóbbi ápolónőként szolgált a fedélzeten, így Doki nagy segítségére lett.
Katarína Matt, Caleb és Irina előtt tett jelentést az eddigi küldetésükről. Miután minden elmondott - és erről Irina is meggyőződött - pihenni küldték.
- Most mihez kezdünk velük? - szegezte Matt-nek a kérdést Caleb.
- Még nem tudom - felelte. - Egyelőre pihenjék ki magukat, aztán meglátjuk, ki mihez ért.
- Nem lesz sok három telepata is?
- Jill és Irina majd vigyáznak rá. Apropó, most dolgom van. Tiéd a híd, Caleb. - Mikor e szavakat kiejtette, a Vlagyivosztok színpompás tűzijáték kíséretében felrobbant. Caleb és Matt zavartan néztek össze, de a Leonidas hajótestét nem érte kár a robbanás következtében, így nem firtatták a dolgot tovább.

Matt sietős léptekkel a gyengélkedőre ment. Jill békésen aludt, az egész hajcihőt átdurmolta. Egyedül volt a szobában, Matt leült az ágya szélére és a kezébe vette Jill hideg kézfejét. Néhány óráig őrízte a lány ágyát...

Amikor a medve felébred téli álmából...

*****Lun*****
A Vlagyivosztok csatahajó enyhe sziluettje lassan bontakozott ki az időszakos aszteroidamezőből.
A fedélzeten szolgálatot teljesítő különítmény azonnal hozzálátott a hibernált társak felébresztéséhez.
- Álcázómezőt deativálni... Kihangosítás: "Barátim, testvéreim... Itt Jevgenyij Kasarow hadnagy, parancsnokhelyettes. Megtaláltak minket, mehetünk haza" kihangosítás vége...
- Jevgenyij... Mit csinálsz? - rontott be Lavarov őrnagy a hídra.
- Deaktiváltam az álcázómezőt, és készülök kapcs... - a mondat soha sem nyerhet már befejezést. Lavarov őrnagy szolgálati fegyveréből halovány füst gomolygott fel helyettesének főbelövése után.
- Uraim, azonnal aktiválni a fegyverzetet. Ez nem gyakorlat, az a hajó a Szolgálat felségjelét viseli... Nem hagyjuk elfogni magunkat!


*

- Itt Matthew Morawsky őrnagy, a Leonidas II parancsnoka a Vlagyivosztok csatahajó legénységéhez. Békés szándékkal jöttünk, parancsunk van a hajó hazavontatására. Kérem válaszoljanak!
- A falnak beszél uram... Nem fognak válaszolni... - szólt hozzá Bird zászlós.
- Nem érdekel a véleménye Bird! Irina, ha kérhetlek, ismételd el oroszul is számukra!
Adatkapcsolatok bit-vinnyogása hasította az étert...
- Morawsky Dokinak... Hozd a vendégünket a hídra!
- Itt Doki, viszem.
******************Ninares**************
Irina tapasztalt telepata révén pontosan tudta, hogy a Szervezet is alkalmaz hozzá hasonszőrűeket. Egyszer régen őt is megkörnyékezte a Szervezet, de Irina erősebbnek bizonyult és a ráküldött ügynök azóta már jobb létre szenderült.
Most, mint politikai tiszt utazik a hajón, felmentve minden olyan szolgálat alól, mely veszélyeztetné állapotát. De Jill önfejűsége miatt most kénytelen átpásztázni a Vlagyivosztok fedélzetét.
Nem kell sokáig kutatnia, hamar megtalálja a Szervezet gondolatolvasóját.
"Irina Maraskova engedélyt kér a Vlagyivosztok fedélzetre lépésére!" - hangzott az éteren át lágy hangja. A telepaták számára külön etikett mutatott rendet az effajta gondolatbeli találkozásokhoz. Megsértése súlyos mentális bűntetést vont maga után. Ezzel az intézkedéssel minden más halandó életét igyekeztek védeni. Egy telepata mindig is félelmet keltett a Legénységben.
"Tatjana Szokolova az engedélyt megadja, fáradj beljebb, Irina"- érkezett a válasz.
"Tatjana, meg kell állítanod a kapitányotok!" - kezdte Irina - "A Szervezet megsemmisült, minden egykori ügynöke amnesztiát kapott. Ha most belementek egy csatába, nem kerülhettek ki belőle győztesen."
"Azt gondolod, ezt mi majd el fogjuk hinni Nektek?"
"Ha nekem nem, akkor majd Jurijnak. Siess a parancsnoki hídatokra és ott figyelemmel kísérheted az eseményeket. Engedélyt kapsz arra, hogy a Leonidas II. fedélzetére lépj és kifürkészd a gondolatokat. A T.E.E.*-re felesküszöm, hogy igazat mondok." - a mozaik szó említése meggyőző volt Tatjana számára. "Irina Maraskova kilép a beszélgetésből" - ezzel Irina újra ott állt teljes jelen tudatában Matt mellett. Közben Jurij is megérkezett Dokival.

A Vlagyivosztok fedélzetén Tatjana kimászott a kabinjából. A parancsnoki hídra sietett, ahol már javában zajlottak a támadás előkészületei. Kasarow hadnagy holttestét egy durva posztóval takarták le, Tatjanat megrémítette kapitánya szemében felfedezett örült csillogás.
- Lavarov kapitány - kezdte bátortalanul. A férfi a törékeny nőre emelte tébolyult tekintetét. - Új információim vannak a Leonidasról.
- Most hallgasson, Tatjana, fontosabb dolgom van! - ezzel elfordult tőle. - Kihangosítást a másik fedélzetre! - adta ki parancsul.
- A kapcsolat él, uram! - mondta egy híradásos.
- Khm, Leonidas II, itt Ruszlan Lavarov őrnagy, a Vlagyivosztok kapitánya beszél. Feltétel nélkül adják meg magukat, különben az Űrközi Szabályzatnak megfelelően támadást indítunk.
A Leonidas parancsnoki hídján döbbenten hallgatták Laporov szavait, néma csend honolt a Lelkek felett. Matt gyorsan átfutotta a lehetőségeket, majd döntött.
- Védőpajzsokat maximumra, orr ágyukat tölts, célra tats. Ne feledjék, uraim, nem elpusztítani akarjuk, hanem csataképtelenné tenni. Ezek a szerencsétlenek ott a másik hajón több, mint hat éve álmodnak. - majd Matt folytatta - Itt Morawsky őrnagy beszél, a Leonidas II. kapitánya. Nem kívánunk ütközetet, adják fel hadműveleti tevékenységeiket!
- Morawsky kapitány, ennél több esze is lehetne! - hangzott a válasz. - Vagy netán nem ismeri az Űrközi Szabályzatot?
- Uram, engedje meg, hogy felvilágosítsam. Új Űrközi Szabályzat lépett életbe...
- Aham, szóval Leonidas. Hallottunk róla... A Szolgálat büszkesége, új hajó, mely új otthont keres... - ördögi terv futott át Laporov agyán. - Adják meg magukat!
- Morawsky kapitány, engedje meg, hogy beszéljek vele! - súgta oda Jurij, Matt bólintással nyugtázta az engedélyt.
- Lavarov kapitány, itt Jurij...
- Te áruló! - sziszegte Ruszlan. - Kiket hoztál a nyakunkra. Ha itt lennél, nem haboznék Kasaraow sorsára juttatni Téged. - majd csend a hangszóron. Jurij értetlenül nézett végig az arcokon, hirtelen a kapcsolat megszakadt.
- Készenlét, bármi megtörténhet. - Matt szavai beigazolódtak, egy sugárnyaláb váratlanul becsapodott a Leonidas alsó szegmensébe. A fények vadul villogni kezdtek.
- Uram, tűz ütött ki a raktár szinten, de a károk nem jelentősek. A tűzoltó robotok már a helyszínen dolgoznak! - Matt nehéz döntés előtt állt, végül rászánta magát.
- Orrágyukat felhevíteni...
- Orrágyuk készenlétben! - Matt mély lélegzetet vett, mielőtt kiadta a parancsot.
- Szőnyegbombázás! - az űrcsaták zsargonjában ez annyit jelentett, hogy folyamatos tűzelés aatt tartották az ellenséges objektumot, de ügyeltek arra, hogy végzetes károkat ne okozzanak. Vörössárga fényárban uszott a Vlagyivosztok méltóságteljes hajóteste.
- Tüzet szüntess! - recsegett végig Matt hangja.
- Vlagyivosztok! - próbáltak kapcsolatba lépni a hajóval. - Vlagyivosztok jelentkezz!
- Itt a Vlagyivosztok! - felelt egy női hang. - A fegyvert leteszük, fehér fényeket bontunk.
- Kivel beszélek? - érdeklődött Matt.
- Katarína Slovoka százados, momentán a Vlagyivosztok kapitánya.
- Katarínsa Slovoka százados, Lavarov őrnagy hol van?
- Meghalt, uram. Engedélyt kérünk, hogy átlépjünk a Leonidas fedélzetére. A Vlagyivosztok halálhajó...

(folyt. köv.)

__________________
* T.E.E. = Telepaták Egyesített Esküje

Kelet felett az ég

- Százados! - Jill ájult teste felett egy csapat katona állt, közülük kivált az egyik és finoman ébresztgetni kezdte, hogy nyomatékosabb legyen tevékenysége, megrázta a lányt. Jill lassan felnyitotta pilláit, de nem sokat látott a világból, mivel a katonák kiatakarták a fényforrásokat, ahogy körbevették. Miután magához tért és ülő helyzetbe segítették, a katonák tisztelegtek.
- Százados, megtámadták? - kérdezte a raj parancsnoka, akik éppen járőrszolgálatot teljesítettek a folyosókon. Jill megrázta a fejét, hogy nem. - Elkísérjük a gyengélkedőre! - mondta, s lábra állította Jillt, ami igen vicces jelenet lehetett volna, ha kandi kamerával megörökítik, mivel a nagy darab Kirkegaard csak úgy fél kézzel talpra állította Jillt.
- Nem lehet! - mondta Jill. - Morawsky kapitánynak kell azonnal jelentést tennem!
- Ne vegye sértésnek vagy tolakodásnak, de Önnek most... - Jill veséig hatoló tekintetétől Kirkegaard rajparancsnok elharapta mondatának végét. - Akkor a parancsnoki hídra kísérjük! - vonta le a végső konkluziót. - Igazodj! - adta ki a parancsot az embereinek. Jill meg sem várta őket, már megindult a parancsnoki híd felé, noha közlekedése faltól falig tartott. Kirkegaard nemes Lelkű ember volt, karon ragadta Jillt és úgy támogatta a hídra. Közben Irina is megérkezett, s a többi fül előtt rejtett beszélgetést folytattak.
- Morawsky kapitány! - rontott be Jill, Matt éppen értekezést folytatott Calebbel, amikor a furcsa kompánia megérkezett.
- Mi történt? - Kirkegaard már éppen nekikezdett volna a jelentésnek, amikor Jill és Irina kettőse megelőzte.
- Kelet felett az ég! - mondta Jill, ami a halandók számára semmilyen információval sem bírt, de Matt arcán alig észrevehető gondfelhő úszott át.
- Hármas készenléti szint! - recsegte bele a parancsnoki híd levegőjébe. Noha a legénység nem látta értelmét a riadónak, de maradéktalanul engedelmeskedtek a parancsnak.
- Maraskova százados, kísérje Cross századost a gyengélkedőre! - vetette oda Irinának. - És lehetőleg ne engedje ki onnan! Később még számolunk - utóbbi mondatát csak Jill hallhatta. A két telepata tisztelget Matt előtt, majd kisomfordáltak a felbolydult parancsnoki hídról.
- Nem találtam meg Olját! - mondta Jill. - Mindenhol kerestem, de sehol sem éreztem. Lehet, hogy...
- Lehet, hogy ideje lenne fenéken billenteni a földi egységet és rájuk ijeszteni, hogy keressék meg. Jill, még van mit tanulnod! - Irinától jobban viselte a korholást. Folytonos bizonyítási kényszerrel küzd, mióta Effendi lett. Mint pszichológus, tudja, ez így nem helyes.
- Én csak...
- Senkinek sem kell bizonyítanod, Jill! Ha kellene, akkor még nem lennél köztünk! - mondta Ir', majd hirtelen az arcszíne zöld lett. - Megbocsáss, mindját jövök - mondta, majd berohant a legközelebbi mosdóba. Jill a folyosón várt rá. Kisvártatva Irina újra előkerült enyhén meggyötörten. - Csak Pocok... Nem tetszett neki a vacsora... Úgy látszik a hal most lekerül az étlapról. Na gyere, hiába a riadó készültség, Neked pihenned kell és hát, parancsba kaptad, úgyhogy nincs mit tenned. Tuck úgysem szereti, ha ilyen bevetés során nők lábatlankodnak a parancsnoki hídon. - a két telepata eltűnt a gyengélkedő irányában.

Közben valahol keleten egy méltóságteljes csatahajó bukkant fel a csillagokkal telehinített égi mezőn.

2009. január 4., vasárnap

Jurij felfedezése

Mire Doki visszaért az orvosi körletbe, Jurij már régen az ágyában pihent. Alvást színlelt. Doki átvonult a vizsgálóba, ahol néhány katona már várta. Egészen estig vizsgált és kutatott Doki. Amikor visszatért, Jurij ébren volt, az ágya szélén ült.
- Hogy vagy ma? - kérdezte Doki szórakozottan, s leült az asztalhoz.
- Köszönöm, jól. Sok az emlék, az álom... - mióta Jurij "felolvadt", honvágy gyötörte. Leginkább húga hiányzott. Vajon a kis Sasha hány éves lehet? - Mondd, Ti hogy tartjátok a kapcsolatot az Otthoniakkal? - Doki felnézett rá a papírjai közül.
- Vannak kijelölt napok, amikor a videószobából hazaüzenhetünk és megnézzük az üzeneteket, amiket nekünk küldtek.
- Akárkinek lehet üzenni? - folytatta Jurij a faggatózást.
- Igen, akárkinek, akik a hajón szolgálók Földön maradt hozzátartozói közé tartoznak. Jill segít feldolgozni minden katonának a távollétet. Az üzenetek apró féregjáratokon keresztül jutnak vissza a Földre. De a rendszer nem mindig tökéletes, vannak még hibái...
- Szerinted... Áh, inkább hagyjuk - Jurij újra elnyúlt az ágyon. - Jóéjszakát! - vetette oda Dokinak, aki értett a célzásból, miszerint éppen kidobták a saját körletéből, így a saját hálókabinjába indult. Fáradt volt, sok volt a kutatás is és még mindig nem szerezte meg a kivánt adatokat Jurij vadászgépéből. Nem akart kémmunkát végezni, tiszteletben tartotta, hogy Jurij nem kivánja megosztani vele az információkat. De ahogy gondolkodott a mindenki számára megfelelő megoldáson, eszébe jutott egy ötlet. S mielőtt a saját szobájába lépett volna be, hátraarccal visszafordult, s a 13-as dokkba ment, úgy sejtette, a két telepata lány még mindig gyakorol.
*
Caleb a parancsnoki hídon várta az idő múlását. Alex egész délutánra eltűnt valamerre, de nem faggatózott arról, hogy hova. Csupa titok még mindig a menyasszonya. Hamar felhagyott azzal, hogy eméssze saját magát ezen. Inkább a kijelzőket bámulta. A csillaghajó gond nélkül száguldott a végtelenben, feltérképezetlen táj, mégis van térképük hozzá. Felosztották a teret a görög ABC betűivel, most már csak a talált rendszereket kell beleilleszteni... Az egész csak viszonyítás kérdése.
Caleb sokszor megfogalmazta magában a kérdést és minduntalan kereste rá a választ: van értelme a küldetésnek? Mi történik akkor, ha találnak egy lakható bolygót? Ennek nagyon apró esélye van, hiszen rengeteg paraméternek kell teljesülnie ahhoz, hogy bármelyik planéta elnyerhesse a "Az Új Otthon" jelzőt.
Ha lottózna, bizonyára megnyerné.
Új bolygót találni viszont nagyobb kihívás.
- Kaptítány a hídon! - dörgött keresztül a zászlós hangja. A legénység tisztelget, majd folytatta dolgát.
- Százados! - köszönt Matt. - Jelentést! - mondta enyhén feldúlt állapotban.
- Nem történt semmi említésre méltó - mondta Caleb - Uram - tette hozzá gyorsan.
- Leléphet - Matt bevetette magát a parancsnoki székbe.
- Öhm - kezdte Caleb - Nem tudod véletlenül, Alex merre van?
- Csipogtasd meg és megtudod! - csattant fel Matt - Nem vagyok a babysittere! Egyébként meg, enni ment.
- Hm, köszi... - Caleb gyorsan elhagyta a parancsnoki hídat. Az idő további részében Matt közelébe nyomós ok nélkül senki nem mert menni a legénység közül.
*
- Kérlek, Jill, segíts nekem megszerezni az adatokat! - Doki az étkezőben talált rá a lányokra, Jill és Ir' fáradtak voltak a gyakorlástól, Alex pedig éppen készült elfogyasztani a második vacsoráját.
- Miben segíthetnék? - kérdezett vissza Jill, miközben szintén hozzálátott az evéshez.
- Szóval tudod, tudjátok mennyire érdekel a hibernálás témaköre, de egészen eddig nem volt alkalmam kisérletezni vele. Jurij állapotát felmértem most, de az eredeti állapotáról mit sem tudok, anélkül pedig a mostani értekezéseim mit sem érnek.
- És ezen én hogyan tudok változtatni?
- Jill, tudod Jurijnak van egy Húga, nem tudnád megkeresni? Te kapcsolatban vagy a földiekkel. Kérlek, keresd meg a Húgát és szerez tőle egy videó üzenetet.
- És azt reméled, ha megtaláljuk a Húgát megkapod az adatokat is?
- Pontosan! - közben Jill tányérjáról elevett egy halrúdat.
- Az az enyém volt és éppen el akartam fogyasztani! - fortyant fel Jill.
- Sajnálhatod, hogy nem tetted, nagyon finom volt - mosolygott Doki. Négyesük beszélgetésébe Caleb csatlakozott. Alex hosszas ölelésben részesítette, amikor megérkezett.
- Valami baj van? - kérdezte a lány, miután átérezte Caleb egykedvűségét.
- Nem, nincs, csak...
- Csak?
- Csak Matt... akarom mondani, Morawsky kapitány majdnem leharapta a fejem az előbb.
- Mi baja van, olyan fura egész nap? - nézett körbe Irina.
- Nem tudom - felelt Doki, s elemelt mégegy falatot Jill vacsorájából, amit ugyan rövidebb csata előzött meg kettejük között, de végül csak elvándorolt a következő halrúd is a tányérról. Jill mérges pillantást lövelt Doki felé, szikrákat szórtak a szemei. - Jilly, milyen érdekes az a csillogó folt a szivárványhártyádon! - somolygott Doki, mire Jill a fejebúbjáig elvörösödött, ami nagyon jól passzolt a hajszínéhez.
- Most mennem kell! - pattant fel az asztaltól. - Selmának ígértem, hogy benézek hozzá...
- Akkor ugye nem bánod, ha ezt megeszem? - nézet rá Doki.
- Nem, dehogy - ezzel Jill sebesen elhagyta a terepet.
- Úgy látszik nem csak Matt fura - jegyezte meg Alex.
*
Jill a videó szoba felé ment, esze ágában sem volt benézni Selmához, majd azt mondja, ha számon kérik, hogy közbe jött valami. Ahogy baktatott a folyosón végig - közben katonák igyekeztek dolguk után - Doki kérésén agyalt. Hogyan találjon meg bárkit is, aki ki tudja hány fényév távolságra van? Talán egyszer megpróbálhatja, de nagyon kimerítő lesz a keresés. A földi egységek nem segítenek a keresésben, nem tartozik a munkaköri leírásukba, ezt világosan közölték vele, mielőtt útnak indultak. A legénységnek is fontos volt tudnia, csak olyan emberekkel tarthatják a kapcsolatot, akiket megjelölnek. A videó üzenetek továbbításáért felelős hívatal bürökratáinak fontosabb dolga is van, mint mindenki után szaladgálni. Beért a videószobába, beindította a rendszert, néhány üzenet várakozott az éterben. Kiírta a címzetteket, később megkeresi őket, most meg kell találnia Sashát és Olját. Amikor Jurij álmába belépett, ők voltak a legerősebb emlékképei, az ő Lelküket érezte a legjobban. Talán nem lesz nehéz megtalálni őket. Szentpétervár, itt kezd a keresést. Kényelmesen meditációs testtartást vett fel, majd elmerült abban a különös érzésben, ami megnyitotta az utat egy másik világhoz.
*
Jurij csak nem tudott aludni. Túl sok gondolat nyúzta. Már világossá vált a számára, hogy a Szolgálat hajójára került. De akkor hogy találkozhatott olyan katonákkal, sőt, tisztekkel, akik a Szervezet kiválóságai voltak?
Rejtély, amit meg kell fejtenie.
Újabb titkos út elé néz a fedélzeten.
*
Jill kimerülten állt fel, de kutatása kudarccal végződött. Olja nincs Szentpétervárott, sem egész Orosz Honban. Jill egyelőre feladta a kutatást, így is alig állt a lábán. Irina biztos haragudna, ha most látná. Legfőbb vágya az alvás volt. De előtte még... Nem teheti, az Üzenetek ott villognak, három katonának érkezett cyber csomagja a Földről. Át kell adnia. Magához vette a papírt, amin az üzenetek címzettjei álltak, majd a parancsnoki hídra igyekezett. A folyosón most pezsgett igazán az élet.
- Százados! - bukkant fel Matt a katonák között. Átverekedte magát a forgalmas folyosón. - Egy percre, beszélhetnénk? - mondta, a katonák tisztelegve megálltak, majd továbbmentek, mint egy szorgos hangyaraj. A műszakok váltása most történik meg, a hajón ilyenkor találjuk a legnagyobb nyűzsgést. Matt behúzta Jillt az egyik ajtón, ami egy raktárba vezetett.
- Matt, mégis mi ez a hely? - Jill hangja erőtlenül hagyta el ajkait.
- Ahogy elnézem, tisztítószeres raktár - mondta Matt, közelebb lépett Jillhez. - Sehol sincs egy nyugodt hely - mondta, majd magához ölelte Jillt, aki szinte elernyedt a fáradtságtól. - Egész nap a nyakamon érzem mindenki tekintetét.
- Detto - mondta Jill.
- Mi van Veled? - próbált Matt Jill szemébe nézni, de a lány nem hagyta. - Jill, mi történt?
- Valakit meg kell keresnem - mondta Jill. - Fontos, de a földiek segítségét nem vehetem igénybe.
- Jillian Cross, észnél vagy? Mert nekem néha úgy tűnik, hogy nem! Ezért nem szeretem a frissen dilomázott újoncokat! Mész a saját fejed után, ami számodra is veszé...
- Matt, ehhez fáradt vagyok, és különben is más dolgom van! - Jill minden erejét összeszedve kitépte magát Matt öleléséből és bosszúsan kivágtatott a folyosóra, majd mihamarabb eltűnt a katonák között.
*
Jurij az adattár felé vette az útját, de még nem tudta, merre keresse és csak szédelgett a szinteken. A műszakváltás miatt senkinek sem tűnt fel, hogy a folyosón flangál. Senkinek, de szerencsétlenségére Irina éppen vele szembe jött.
- Jurij, Doki tudja, hogy itt kószálsz?
- Én csak... - kezdte volna, de Irina hamarabb megfejtette útjának célját.
- Visszakísérlek - mondta hűvösen parancsoló hangon.
Némán sétáltak vissza az orvosi körletbe. Jurij leült az ágy szélére. Doki is éppen betorpant.
- Hol voltál? - szegezte neki a kérdést. Jurij hallgatásba menekült.
- Bízd rám - mondta Irina, majd leült Jurijjal szemben. - Jill nem mondta még el Neked, tartott attól, hogy milyen érzelmeket és folyamatokat indít meg Benned az, amit én most elmondok. - Jurij továbbra is hallgat - Hol is kezdjem... Tudod, ez már a Szolgálat második Leonidas nevű hajója. A Szervezet az előzőre egy olyan rombolót küldött, mely felülmúlt minden emberi képzeletet. Scylla élt, mégpedig úgy, hogy beáldoztak egy emberi Lelket. Kisérleti nyúlként drótokkal láncolták örökre Callypsot a hajóhoz, torz roncs lett, akit feláldoztak a tudomány oltárán. A Szervezet mindenáron meg akarta semmisíteni a Leonidas I-et. De végül a Scylla alulmaradt a csatában - megkíméllek a részletektől. Helen von Liebgott önön kezével vetett véget az életének és a Szervezetnek. A Scylla szintén az enyészetté lett és Callypso álcába bújt Tomoe lelkét kiszabadítottuk - mintha varázsszó hagyta volna le Irina ajkait, Tomoe nevére úgy kapta fel Jurij a fejét.
- Tomoe? - kérdezett vissza.
- Igen, Tomoe Watabe. Megmérgezték lelkét hamissággal, majd elvették életét és szabadságát. Most már újra a eggyé vált a végtelennel.
- Tomoe... - suttogta maga elé Jurij.
- A Szervezet egykori ügynökei amnesztitát nyertek, és a jobbak pedig felvételre kerültek a Leonidas II. fedélzetére. Ezt akartad tudni, íme a talányra a megfejtés. - Jurij ráemelte tekintetét.
- Спасибо!*, Irina - mondta Jurij anyanyelvükön. - Most pihennem kell. - a feje zsongott attól, amit hallott. Irina jótékony álomblokkot vont rá, majd kimentek az alvó szobájából.

Jill közben nem jutott el a parancsnoki hídra, egyre rosszabbul érezte magát, így letért egy oldalfolyosóra, ahol rajta kívül senki sem tartózkodott. Fullasztotta a sok katona jelenléte, sok gondolat szánkázott végig a járólapokon és burkolaton. Jill prekogníciós érzékelése révén látta, ahogy egy romboló közeledik a Leonidas II. felé. "Pestronka!" süvített végig a fedélzeten gondolata, majd elájult csendben, szemtanú nélkül.
__________________
(*köszönöm, oroszul)

Vlagyivosztok

Matt minden udvariassági szabály megszegésével rontott be Dokihoz, aki éppen Jurijjal folytatott értekezést egy adag karácsonyi vacsoráról rejtélyes módon megmaradt muffinnal teli tál felett.
- Jó reggelt, Matt! Reggeliztél már? - kérdezte Doki, miközben egy tejszínes tetejűt levett a tálról és a tányérjára pakolt, majd a papírtól való megszabadítása után hozzálátott annak elfogyasztásához.
- Nem vagyok éhes - sziszegte Matt a fogai között. - Beszélhetnénk négyszemközt?
- Sajnos az egész délelőttöm foglalt, egészségügyi ellenőrzésen vesznek részt azok a katonák, akik vállalták, hogy nyomon követhetem azoknak az eseményeknek a hatásait, amik itt az űrhajón, közvetve pedig az űrben érik szervezetüket. Tudomány mindenek felett! - Doki szemében ott bujkált a ravasz csillogás, szemmel láthatólag az összeesküvés sikeres volt. Matt nem akart Jurij előtt jelenetet rendezni, így visszavonta agyarait és pillanatnyilag későbbre halasztotta Doki megfojtását, pedig lelki szemei előtt már elképzelte az egészet.
- Amint végeztél, várlak a parancsnoki hídon. A szobámnak tudod még ki kell szellőznie... - Matt sarkon fordult és kiindult a főorvosi szobából.
- Miért, történt valami? - Doki alig leplezte hangjában "bűnösségét" az elmúlt éjszaka eseményeinek előhívójaként.
- Ugye nem akarod, hogy erre most válaszoljak? - csattant fel Matt. - És megköszönném, ha nem reklámoznád.
- Értettem, Uram - mondta Doki, majd Jurij felé fordult és folytatták beszélgetésüket a hibernációról, ami roppant mód izgatta Doki fantáziáját.
-... ahogy mondtam, a vadászgépem adatbázisáa eltárolta a hibernálás előtti állapotom - Doki minden vágya pedig az volt, hogy azokat az információkat megszerezhesse.
- Oh, nagyon értékes információk lehetnek azok - Doki szemei földöntúli csillogásban ragyogtak.

Ugyanúgy, ahogy Jillian szemei is.

Miután Matt magára hagyta a szobábájában, hirtelen rátelepedett a csend. Körbenézett, mielőtt kimászott volna a takaró jótékony védelméből, majd miután meggyőződött arról, hogy senki sem láthatja őt - idegen szoba, idegen illatok, idegen "veszélyek" - felöltözött. A ruhái szanaszéjjel hevertek a földön. Miután felöltözött, a fürdőszobába ment és a haját is megigazította. Mielőtt kilépett volna Matt privát szobájából -aminek két kijárata volt, az egyik a folyosóra vezette, a másik pedig a parancsnok fogadó szobájába - tétovázott, merre menjen ki. Végül a folyosóra lépett ki.

Senki nem járt arra. Gyors léptekkel eltűnt a saját szobája felé. De közben nem hagyta nyugodni egy gondolat, ami a világűrben cikkázott céltalanul.

Valami készül odakint...

Valaki pedig Jillt követte.

*

Délutánra Matt Effendi gyűlést hívott össze a 13-as dokkban. A Leonidas II. fedélzetén is fenn tartotta magának saját célokra a dokkot, senki nem firtatta miért. Körben ültek a földön, Doki titokban megszerzett muffinos tálja - noha megcsappant mennyiségű édességgel - körbejárt, ezzel is jelezvén, tegnap előtt még karácsonyi vacsorát ültek s jön a Szilveszter. Matt nem éppen ezért hívta őket össze.
- Bizonyára mindannyian tudjátok, hogy tegnap téves riasztás futott végig a hajó gerincén. - közben a muffinos tál körbejárása az Ikreknél elakadt. - A téves jelzés a pánikkeltés ellen futott körbe. De a műszerek hiperérzékeny rendszere jelzett valamit, ami a Szervezet jelzésére emlékeztetette Bird zászlóst, nincs okom azt feltételezni, hogy elnézett bármit is, a jelentésekben feketén-fehéren állt a jelzés ténye. Bird pedig régi bútor darab, jól átlátja a jelzés és jelzés közti különbséget.
- Reggel óta különös érzésem van - kezdte Jill, mire Matt elég különös képet vágott. - Egy gondolat kószál az űrben szabadon - folytatta Jill.
- Annak halovány rezdüléseit én is éreztem - kapcsolódott be Irina.
- A Scylla jelzéseihez hasonló. De nem tudtam kapcsolatot termeteni vele. Falakba ütköztem.
- Mintha hibernálták volna.
- Jurij szerintem meg nem öszínte velünk - folytatta Tuck. - Nem tetszik a fizimiskája. Selmával is olyan mézes-mázos volt, olyan, mint aki azt mondja, amit hallani akarunk.
- Mit vártok tőle, több, mint hat évet átaludt az életéből és most keresi a helyét - vette védelmébe Doki.
- Ikrek, álljatok rá Jurijra és ha bármi gyanúsat tesz, cipeljétek ide és kiszedjük belőle, amit titkol. Jilly, Te beszéltél vele, míg aludt. Mit tapasztaltál? - a kérdezett mereven maga elé nézett és elmerült az emlékeiben.
- Az oroszunk elkötelezett hazája iránt, számára minden felett áll a Haza, az Orosz Hon. - mondta Jill. - Más nem nagyon merült fel a beszélgetés folyamán - majd újra visszatért az itt és mostba az emlékekből.
- Ez nem sok.
- Talán ártatlan és nincs köze ahhoz a valamihez, amit Ir' és Jill érzékelnek - tartott ki álláspontja mellett Doki.
- Történetesen nem bízhatunk meg benne, míg nem szolgál rá. - szögezte le Matt. - Más téma. Caleb. Az érdemei alapján köztünk helye. De szeretném tudni a véleményeteket. Egyöntetű kézfeltétellel jelezzétek. - Matt körülhordozta tekintetét a jelenlévőkön. Minden kéz a magasba lendült. - Ez eldőlt, a megfelelő időponton még gondolkodok. Egyelőre fejtsük meg az ismeretlen jelzést. Egyéb mondandó? - Matt újra végignézett mindenkin, de csak sejtelmes mosolygásba botlott minden arcon, Jill pedig lesütötte a szemét. - Hát akkor további utasításig mindenki végezze, amit eddig is végzett... Oszolj! - dönnyögte, majd elsőként pattant fel és viharzott ki a dokkból.

*

Jurij meggyőződött arról, hogy Jill és a többiek eltűntek a 13-as dokkot rejtő ajtó mögött, útját a saját gépéhez kanyarította tovább. A hangárt két biztonsági őr őrízte, az ajtón nem juthat be. Áttért egy másik folyosóra, ahonnan a szellőző nyílt. Macskaügyességgel felmászott mellé, majd egy mozdulattal eltávolította a szellőző ajtaját, míg bemászott, beakasztotta az ajtót a csövekbe, alig pár másodpercet vett igénybe mire bejutott a járatba, s visszatette az ajtórácsot. Elindult a hangár felé, nem kellett sokáig mennie, amikor elérte a másik rácshoz. Pont alatta állt a vadászgépe.
- Gyémánt! - rebegte, mire a vadászgép fényei felgyúltak. Jurij leügyeskedte magát a járatból. A szellőző rácsok számára sosem jelentettek akadályt, akkor sem, ha a legnagyobb csavarok tarották. A Szervezet különleges technikája, apróságokon múlhatnak nagy csaták is.
- Drágám, csak nem hiányoztam? - mondta, s átszellemült arccal végigsimított a karcsú gép oldalán. - Jelentést!
- Kelet közeledik, hívójel elküldve, keresi a dimenziót. - mondta a gépi hang.
- Helyes - nyugtázta Jurij. - Ékkő! - erre a vadászgép fényei újra kihúnytak, Jurij pedig arra távozott, amerről jött.

Jill és Irina még a 13-as dokkban maradtak és telepatikus gyakorlatokat végeztek. Az a gondolat nem hagyta nyugodni őket. Jill prekognicíós érzései pedig nagyon rossz események lehetőségeit ébresztettek fel benne.

A SZER...

- Jajj lányok, köszönöm, hogy tudtunk beszélni! Várlak titeket két nap múlva újabb ötletekkel! - Selma teadélutánja termékeny volt, sok dolgot sikerült a lányokkal egyeztetni. Ahogy a fiatalság távozott, azonnal a konzolhoz lépett: - Joseph! Van rám egy perced?
- Igen, én Selmám... Sikerült?
- Igen Joe, de biztos, hogy helyesen tesszük? Tudom, hogy az én ötletem volt, de valahogy furdal a lelkiismeret. Nem lesz bajuk?
- Nyugodj meg drágám, semmi bajuk sem lesz. Én is beadtam Matt-nek a magáét már, és elhelyeztem a feromon-érzékelőket a kabinjában. Muszály meglennie ennek is, én már nem bírom nézni...

Matt Morawsky konzolján már csak egy találkozó volt hátra: Jillian személyes látogatása.
- Szabad! - válaszolt az ajtó pittyegésére, ami hamarost utat engedett Jill-nek - Igen százados, miért fáradtál ma hozzám?
- Igazából nem tudom... - mondta Jill, és olyan szemekkel kapcsolódtak egymás pillantásába, amit nehéz lenne félreérteni...
A félreértésre sajnos nem volt idő, az események felgyorsultak, és a pillantást követően egy ölelésben, illetve szenvedélyes csókban ért véget a pillanat, mely után a világ elsötétült előttük.

A köd felszálltára néhány óra múlva került sor, s egymás karjaiban találta őket Matt ágyában, teljesen meztelenül, egy másik ölelésben.
- Mi történt? - kérdezték egyszerre. - Nem tudom! - válaszolták egyszerre.
- Most mi lesz? - kérdezték egyszerre.
- A legfontosabb, hogy kiderítsük, hogy mi is volt ez. - szólt Matt gyorsan, és felpatant az ágyról.
Jill megpróbálta eltakarni a szemét, de a kíváncsisága győzedelmeskedett a szándék felett, Matt izmos háta, és formás pasi-feneke már amúgy is izgatta a fantáziáját.
- Doki, én megöllek - hallatszott a fürdőszobából.
- Mi az Matt?
- Még évekkel ezelőtt egy kísérlet során felfedeztünk egy érdekes szert...
- Mire szolgált?
- Eredetileg kemény halucinogént kerestünk vallatáshoz, de az egyik keverék nyers formájában igencsak komoly afrodiziákum volt. Egyetlen utóhatása egy apró csilogó folt a szivárványhártyán... Én megölöm Dokit!
- Neki mi köze ehhez?
- Egyedül ő ismeri az előállítását. - toppant be Matt, már egyenruhában. - Ne haragudj, most mennem kell megfojtani valakit.
Indulás előtt még odalépett a takaróba burkolózó Jill-hez, szorosan átölelte, és hosszan megcsókolta. - Senkinek egy szót se, kérlek!
- Értem, senkinek egy szót se! Siess, kitalálok egyedül is...
- Szeretlek... - és egy hirtelen szökkenéssel az ágytól ajz ajtónál termett.

Majd az ajtó egy apró szisszenéssel bezárult mögötte...

2009. január 3., szombat

Hétköznapi kalandok

- Minden rendben van a magzattal - mondta Doki, miután az ultrahangos vizsgálatot elvégezte. - Úgy fejlődik, ahogy kell. Ahogy elnézem, tizenkét hetesek vagytok - közben letörölte a vizsgálati gélt Irina hasáról.
- Az ultrahang nem fejlődött? - közben Irina a maradék gél eltávolítása után felöltözött.
- Vannak újfajta képalkotó eszközök, de nem a fedélzeten. Úgy ítélte meg egy szakmai bizottság, hogy a küldetésre ez a gép lesz a legalkalmasabb. A többi túl modern...
- Értem - mondta Irina hűvösen.
- Legközelebb egy hét múlva várlak. Mivel fokozott terhelésnek van kitéve szervezeted, ezért én is jobban rajtad tartom a szemed.
- Köszönöm, Will.
- Tessék - mutatott egy frissen kinyomtatott ultrahang képet Doki.
- Mégis mit kezdjek vele? - csattant fel Irina. - Nincs kinek megmutatnom... - a kismama szemében egy könnycsepp jelent meg.
- Irina, én... én csak elképzelni tudom, hogy mit érezhetsz. De tudnod kell, nem vagy egyedül! Mi itt vagyunk Neked! - Doki nem volt az érzelmek embere, de kedvesen megcirógatta Irina kézfejét.

A vizsgálat után Irina kabinja felé vette az irányt. Még volt egy kis ideje, mielőtt Selmánál jelenése lett volna a szilveszteri buli szervezése kapcsán. Mióta Pocok -csak így becézte a magzatot- a hasában növekedett, fáradékonyabb volt. Útközben Jillbe és Alexbe botlott.
- Éppen Selmához igyekszünk - mondta Alex, közben átölelte Irinát. Mióta Caleb visszatért az életébe olyan lett, mint egy hízelgő macska.
- Mi az a kezedben? - nézett rá Jill, de igazából már akkor tudta a választ, amikor feltette. - Oh, csak nem? - Irina megmutatta a felvételt a két lánynak.
- Ő Pocok - mondta, közben letett a szunyokálási terveiről és Selmához indult a többiekkel. - Tizenkét hetes.
- Izgalmas hónapok elé nézel! - mondta Alex.
- Igen - dönnyügte Ir', majd csendben folytatták utjukat tovább. Selma teával várta őket.

(folyt. köv.)

2009. január 2., péntek

Az Ünnep

Kora délután Selma vezényletével minden éppen szolgálaton kívüli katona és családtag a Karácsonyi előkészületekkel volt elfoglalva. Selma egy dologhoz nagyon is jól értett: a szevezéshez. Ha rajta állt volna, a világ nagyhatalmait is jól átszervezte volna.

Jurij számára is megengedte Doki, hogy a karácsonyi vacsorán megjelenjen. Mivel nem volt alkalmas öltözéke, Selma szerzett a számára a rejtélyes módon újabb a fedélzetre került ruhás dobozok egyikéből megfelelő viseletet, ami ellen Jurijnak sem volt kifogása.

De közben Jill csak nem akart felébredni. Ir' tudta egyedül csak, a lány makacsul elhatározta, átalussza a vacsorát és az azt követő ünnepi műsort majd az azt követő táncos mulatságot. Alex és Caleb váltotta fel Irinát Jill ágya mellől.
- Szerinted hallja, amit mondok? - súgta oda Alex Calebnek.
- Próbáld meg... Beszélj hozzá!
- Jilly, ha nem ébredsz fel, lemaradsz arról a csodálatos muffinról, amit én sütöttem!
- Talán jobban jár így, hogy nem kell ennie belőle... - Caleb gonosz megjegyzéséért Alex oldalba bőkte őt. Az elmúlt éjszaka során arra jutottak, ott folytatják, mielőtt "meghaltak", noha egyelőre nem verik nagy dobra, de Alex bal kezének gyűrűs ujján egy aprócska köves gyűrű csillogott.
- Jilly, a bátyjádat meg kell nevelned... Elkanászosodott, amíg kikerült a felügyeletem alól. Egy mentáltasli jót tenne neki, Jilly. - semmi reakció. Alex és Caleb egymásra néztek.
- Lustaság, tessék felkelni, kérlek. - Caleb kezébe vette huga hideg kézfejét. - Jilly, kérlek, Karácsony előestéje van.
- Alex, Caleb, Selma Titeket keres! - lépett be Doki.
- Engem nem keres? Biztos nagyon mérges... - Jill kikászálódott az ágyból, majd testvéréhez igyekezett. - Hol az a muffin?

Valahol, a fényeken túl

Matt sebesen robogott a hídra, közben az előző percek hatásából próbált kitörni. Nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy szerelmes kamaszként enyelegjen. A Leonidas (kettő) kapitánya, döntéseivel sokak életéért felelős. Sőt, küldetésük sikerességén alapul a Föld és lakóinak további sorsa. A folyosón a vörös fények hármas biztonsági szintnek megfelelően villogtak. A készenléti személyzet szorgos hangyaként igyekezett a helyeiket elfoglalni. Matt villámként cikázott köztük, gyorsan bevett jobb kanyar és máris a parancsnoki hídra vezető ajtón viharzott át.

- Jelentést! - dörgedelmezett hangja végig a sorokon. Bird már várhatta őt a parancsnoki szék mellett.
- Uram, félreértés történt - mondta Bird, minden sallangtól és felesleges magyarázkodástól mentesen.
- Hogy mi? - Matt olyan képet vágott, amit semmilyen szóval nem lehetne hűen leírni, de annál beszédesebb volt a szája, amikor is éktelen káromkodás hagyta el.
- Uram, az én hibám, a radar egy, a Szervezet hullámhosszán sugárzó csillaghajó jelenlétét jelezte, ekkor nyomtam meg a gombot, hiszen ez a szabályzat, akarom mondani, a régi szabályzat szerinti eljárás. De az új nem tartalmaz ilyet. - Matt mérge kezdett alábbhagyni, legszívesebben visszament volna a kabinba Jillhez, de amikor erre gondolt, megint pipa lett, leginkább saját tehetetlensége miatt.
- És az a jelzés még mindig fogható?
- Nem, Uram.
- Pásztázzák át újra azt a szegmenst! - adta ki parancsul. - A hajón pedig fusson végig a "próba-riadó" fényjelzés!
- Értettem, Uram! - Bird olyan vigyázban állt, hogy az Akadémián róla mintázták volna az engedelmesség szobrát. Amikor később Matt visszagondolt az eseményekre, talán még szórakoztatta is, ahogy a parancsnoki hídon a szolgálatban lévők apróra összezsugorodva várták a letolást élükön Bird-del. Matt még átfutott néhány jelentést, mielőtt visszatért volna a kabinjába. Már igencsak későre járt. Pihennie kellett. Másnap lesz a Karácsonyi Ünnep. A legénység tagjai számára érzelmileg megterhelő távol az Otthonuktól eltölteni. Noha a Családos katonák magukkal hozhatták hozzátartozóikat, az egyedülálló szolgálatosok magukra utalva várták az Ünnepet.

Matt a kabinjába ért. A bőrfotell benyomodósái Jill otthagyott nyomait viselték. Az illata is megülte a levegőt. Matt mélyen sóhajtott, majd a zuhany alá rugdalta magát, hogy lehűtse érzelmeit. Nem hiába, az Ünnep őt is magányában találta meg.

Közben Jill meglátogatta Jurijt a gyengélkedőn. Az orosz mélyen álmodott, gondolatai képekkel töltötték meg az orvosi szobát, amik csak a százados számára váltak láthatóvá. Doki a szomszéd ágyon horkolt, de az ő álma éppen sötétségbe burkolózott. Így más képek nem zavarták Jurij látomásait. Jill pedig elmerült a látottak értelmezésében.

Egy hajó, ami külsőleg olyan, mint a Scylla, de a belső mechanikai és elektronikai rendszer a Leonidaséhoz hasonlatos. Jurij legaktívabb emlékei Orosz honban megtett utazásai. Mielőtt a Valgyivosztok fedélzetére lépett, a küldetése előtti szabad másfél hónapjában a végtelen sztyeppéken, Szibériában és az Urál hegységben tett kalandos túrákat. Utolsó földi emlékképe Szentpétervár. Egy orosz, szőke hajú nő karján egy pár hetes csecsemővel. A Húga, kinek férje egy szerencsétlen balesetben vesztette életét, a lány egyedül maradt az újszülöttel. Jrij szerette testvérét, de a szívében igazán nem lakott más, mint az elkötelezett Szerelem az Orosz Haza iránt. Számára mindegy volt, hogy Szervezet, vagy Szolgálat - bár ahová letette az esküt, oda hűséges maradt.

A következő képeken Jill már azt látja, ahogyan búcsúzik annak a másik hajónak a legénységétől. Lassan minden egy keretbe kerül Jill előtt. A történet teljessé válik. Jill mindent tud már az oroszról. Ideje beszélgetni. Ideje átvenni az irányítást az álom felett. Jill belép egy képzeletbeli szobába. Talán a Leonidas egyik helysége lehet. Két kényelmes fotell az egyedüli berendezés. Jill leül. Vár. Jurij is megérkezik. Kék szemeit értetlenül emeli a lányra.
"Hova kerültem?" - tétován áll a lány előtt.
"Biztonságban vagy" - feleli Jill, érzi Jurij bizonytalanságát. "Jillian Cross vagyok, de szólíts nyugodtan Jilly-nek."
"Jilly, kedves név" - az orosz kézfejen csókolja a lányt, elvégre régi nemesi orosz Családnak arisztokrata sarja. Leülnek.
"Hogy kerültem ide?" - fények cikáznak közben a képzeletbeli szobában.
"Sodrodtál az űrben, lehibernálva."
"Meddig?"
"Sokáig. Mi találtunk meg"
"Tudnom kell, meddig voltam öntudatlan, hány hét, hónap, év telt el...?"
"Meg fogod tudni, de előtte beszéljünk a múltról."
"Honnan ismersz engem, Jilly?"
"Az Apám ismerte az Apádat..." - Jill egészen hajnalig beszélgetett az oroszzal. Amikor Doki felébredt, Jurij ágya mellett találta őt. Jill kimerevedett tekintete a semmire szegeződött, nem reagált semmilyen külső hívásra. Doki azonnal hívta Pestronkát, aki álmossága ellenére hamar odaért. Ránézett Jillre, arcán pillanatnyi rémület futott át.
- Nem fogjuk tudni felébreszteni, most éppen nem itt van. Jurijnak segít feldolgozni az eltelt időt, de tartok tőle, túl sokáig időzött abban a másik világban. Vissza kell hoznom. - Irina gyors diagnózisa után maga is hasonló tekintetet vett fel. Néhány rövid perc múlva Jill megmozdult, Irina szintén visszanyerte a "jelen tudatát". Jill zavartnak tűnt, megpróbált felállni, de Doki karjaiba ájult.
- Ki fogja aludni magát, de nem irigylem azért a fejfájásért és tompaságért, ami majd utána györtöni fogja - mondta Irina némi haraggal a hangjában. Amit Jill-t tett a legdurvább beavatkozás egy másik elmébe. Noha segítő szándékkal tette, veszélyes. És nem az alany számára, hanem a telepata életét sodorja olyan világba, ahonnan nehéz a visszatérés. Doki befektette abba az ágyba az ájultat, amelyikben eddig ő feküdt békésen. Irina az ágy mellé lépett. - Kinek akartál bizonyítani, Jilly? -gyengéden megcirogatta az alvó lány homlokát. Eközben Jurij felébredt. Doki és Irina háttal álltak neki.
- Hat év, nyolc hónap, két hét, három nap, nyolc óra és tizenegy perc - mondta rekedten és ülő helyzetbe küzdötte magát. Doki mellé lépett és megmérte a pulzusát. Irina továbbra is Jillre vigyázott, gondosan betakarta, így Jurij nem láthatta, ki fekszik az ágyon.
- Hogy érzed Magad? - kérdezte tőle Irina.
- Lássuk csak... Éhesen. - felelt Jurij.
- Akkor hozatom a reggelit - mondta Doki és már a konzolért nyúlt.
- Nem lehetne, ha én mennék érte? - kérdezte Jurij. - Már teljesen elmacskásodtam - ezzel megpróbált felállni, de még gyengének bizonyult ahhoz. - Najó, talán most az egyszer ágyban reggelizek. - Doki kiment a szobából, Jurij az ágy szélén ült. Azt inkább nem kérdezte meg, hol van a lány az álmaiból... Mert Jillyt álomnak hitte. Álomnak, mely szomorú valóságba ébresztette fel. De mégsem volt annyira lehangolt attól, amiért olyan sok ideig volt éber álomban. Jilly megnyugtatta. Volt valami a tekintetében. Irinára nézett fel közben. Hasonló kisugárzás. Talán ő lett volna, másik külsővel?

Egy út kezdete...

- Andrejevics... Nagyon bízunk magában, remélem tudja.
- Igenis, tudom Uram! - vett fel egy picit ünnepélyesebb állást Jurij...
- Őszinte leszek magához... Magában van minden reményünk, a hajtóművek nem működnek, az alap rutinok mennek, de nem vagyunk képesek elmozdulni innen... Segítséget kell hoznia, amilyen gyorsan csak tud. A létfenntartó rendszerek, és a hidrokert jó tíz évig tud ellátni minket. Hibernációba tesszük, és kilőjjük a Föld irányába automata pilótával. Ha találkozik egy űrhajónkkal, akkor vezesse ide a hajónaplója alapján. Reménykedek, hogy ha mást nem is, a Scylla-t megtalálja a kisbolygók között...
- Számíthat rám, Uram! - csapta össze a sarkait Jrij, és kezét tisztelgésre emelte.
- Úgy legyen fiam! Leléphet! - a tisztelgést egy meleg kézfogás követte, és Andrejevics elindult a dokkok felé.
Útközben a mellette elhaladó emberek szánakozó pillantásaiban fürdött, vagy épp érzelmeiknek parancsolni nem tudó bajtársai ölelték őt át melegen, vagy veregették meg vállát...
Lehet, hogy ez az utolsó küldetése? Mi lesz, ha nem talál senkit és semmit? Mi lesz, ha otthon vereséget szenvedtek? Mi lesz, ha már elfeledkeztek róluk? - Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében.

- Itt Jurij Andrejevics! Felszállási engedélyt kérek a 8-as dokkból.
- Andrejevics hadnagy, a felszállást engedélyezem, jó utat barátom! Az Úr vezesse haza!
- Köszönöm Dimitrij, ha valaha hazajutunk, vendégem vagy egy vodkára Szentpétervárott! Ezt soha ne feledd! Tartsatok ki!
Az utolsó szavak belevesztek a sztázisdrog által okozott kábulatba és gyorsítónyaláb rádiózajába.
Az egyszemélyes vadász kilőtt a sötét semmibe...

- Sztázistartályokat beindítani ! Első csapat, irány a tartálycsarnok! Automatikus ébresztés: 1 év múlva! Nyugodalmas, szép álmokat!

Alexander Lavarov, a földi erő renegát őrnagya szemével próbálta követni a távozó vadászt kabinjának ablakából, de a nyaláb már régen elhalt a tintakék éjszakában...
- Álcázást aktiválni! - üvöltött személyi konzoljába.

A Vlagyivosztok űrhajó kontúrjai lassan elmosódtak, a fedélzeti fények kihúgytak, és a hajó eltűnt az avatatlan szemek elől, és lehet, hogy a világ emlékezetéből is, ki tudja meddig...

Számadás

A hajó folyosóin éjjeli világítás honolt, a legénység közül az esti műszak teljesített Szolgálatot, mindenki más visszavonult fülkéjébe, kabinjába pihenni. Mindenki, aki nem az Effendik kötelékéhez tartozott.

Doki az orosz álmát őrizte. Jurij mindeközben múltjának állomásait járta. Az Ikrek kikapcsolódás gyanánt stratégiai játékot játszottak, ahol mindketten hadvezérek voltak és seregeiket egymás ellen indították hadba. Irina kabinjában Dave fényképét nézte, közben gyermekének mesélt Apjáról. Alex és Caleb kettősének is bőven akadt mit megbeszélnie az elmúlt időszakról, amíg mindketten kölcsönösen halottnak hitték egymást. Kapcsolatuk késélen táncolt. Tuck éppen vacsorázott feleségével. Mióta összeházasodtak, Selma ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga által készített ételt egyen Tuck minden este.

Jill pedig a folyosón kószált. Nem tudott megnyugodni. Testévével ebéd után sokat beszéltek a múltról, arról, hogy miért kellett eltűnnie, az Apjukról, az igaziról, aki nem az, akit eddig gondolt. De ennek az információnak már nincsen jelentősége.

Sokkál inkább annak, amit Matt elhallgatott előle. A kinevezés... Egy hónapja már, hogy a Leonidason megkezdte a Szolgálatot, aztán az események felgyorsultak, Effendik lett, halottnak hitt szellemek keltek életre, és valami különös érzés is hatalmába kerítette... Az Új hajó fedélzetén pedig már három napja élik életük.

Holnap pedig Karácsony.

Ahogy kószált a folyosókon, hirtelen Matt kabinja előtt találta magát. Maga sem értette, hogyan került oda, de ott volt. Gondolt egyet és bekopogott a fülkeajtón. Az ajtó jelzése zöldre váltott, majd kinyílt. Jill belépett.
- Cross százados! Fáradj beljebb, csüccs! - Jill az ajtóban állt.
- Miért nem mondtad, hogy előléptetnek? - támadt rá Jill, közben pedig Matt felé indult.
- Ji... Jilly, én sem tudtam, csak aznap mondták meg. - a lány nagyon ijesztő volt, ahogyan számonkérte a dolgot. - Biztos nem akarsz leülni? - közben a fotellba nyomta le nem túl finoman Crosst, aki mintha mély álomból ébredt volna nézett rá.
- Bocs, csak ezen gondolkodtam éppen, amikor elmentem az ajtód előtt - mondta szórakozottan.
- Történt valami, Jill? - közben Matt az asztal mögött ült le, tartván Jill újabb önkéntelen kitörésétől.
- Nem - felelte fátyolos hangon. Kínos csend telepedett rájuk, olyan, mint amikor kimondatlan szavak cikáznak össze-vissza, amiknek nincs címzettjük, sem feladójuk, mégis ott lebegnek két Lélek között. Jill örökkévalóságnyi időnek itélte meg azt az időt, míg a kapitány fogadószobájában az érzelmek csapdájába esett. Matt kábán feleszmélt a ránehezülő légkörtől, de nem tudott kiszabadulni a szorításából. A szobája hirtelen megváltozott, egészen apró lett minden. És Jill... Olyan közel volt hozzá, mégis olyan távolinak tűnt, ahogy gubbasztott abban a bizonyos bőrfotellben. Hirtelen a tekintetük találkozott. Hirtelen semmi sem volt rajtuk kivül, csak ők ketten. Matt kamasz kora óta nem érezte magát hasonló helyzetben. Jill szemének színe mintha megváltozott volna. Smaragd zölddé változtak a megszokott mély zölbdből. Igéző... Történnie kell valaminek, különben... Különben a Boszorkány elcsavarja Szeráf fejét.

- Kapitányt a parancsnoki hídra! - üvöltött a hangszóró és a fények vörösre változtak az éjszakai világításból. Mint aki hatalmas taslit kapott a tarkójára, úgy eszmélt fel Matt. Jill továbbra is nyugodtan ült a fotellben.
- Mennem kell! - habogta Matt. - Jill, kérlek, ha legközelebb beszélgetni akarsz kettesben, akkor szólj előtte - ezzel elviharzott.