Egy lefülelt összeesküvés

"A rohadtak..." - villant át Tuck apó agyán, miközben az árulók beszélgetését hallgatta - "ezért még megfizettek disznók" - lassan a csuklópántjához nyúlt, és óvatosan kihúzott egy távolsági jeladót, és hangtalanul a falhoz erősítette. - "itt az ideje egy kis táncnak..." - a csuklópánt gombján az ikrek hívójelét pötyögte. A tervet előre ismertették, Tuck megfigyel, az Ikrek pedig kiugraztják a bokorból a fácánokat. A lányok ebben nem vesznek részt, Matt külön utasítására. - "Ez igazi férfimunka..." - nyugtázta elégedetten Tuck.

- Szeráf, itt az Ikrek

- Itt Szeráf... Csiripeljetek

- Medve megtalálta a fácánok búvóhelyét, most küldte a jelet

- Hol vannak a madárkák?

- Aréna park 12 (D 14 -es szint, 6-os szellőzőakna)

- Rendben... Vadászat indul. Élve ha lehet... Cortex: várd be őket a parkban, némi koktéllal

- Itt Cortex, a koktél bekeverve főnök... Hidegen fogom tálalni.

A titkos tanácskozás végét a két becsapódó gázgránát jelentette. A szabotőr csoport tagjai kettő kivétellel azonnala torkukhoz kaptak, és elájultak. A maradék kettő a rőt és az ősz szakállú, apa és fia voltak, akik a füstben gyorsan kereket oldottak álcaruháikban. Az Ikrek gyors munkát végeztek, és nyomtalanul eltüntették az összeesküvés ájult résztvevőit.

- Cortex, Szeráf... Itt az Ikrek. Megvannak a madárkák, picit köhécselnek, de még határozottan élnek.

- Rendben, a nyúzóba velük... Medve és ti kezdjétek kiverni belőlük a vallomást, hamarosan Cortexxel mi is ott leszünk, hátha a nehézlovasság is kell...

- Főnök, itt Medve... A saját érdekükben remélem, hogy nem kell az Oroszt bevonnunk. Furcsán viselkedik.

- Ne törődj semmivel Medve, elintézzük. Szeráf vége.

- Kisegér, itt a Nagy Dög Kandúr!

- Kisegér jelentkezik.

- Sajnos vége a bájcsevejnek, készítsd fel Boszorkát, hamarosan szükségünk lesz rá, két kismadár meglépett a fészekből, le kell vadásznunk őket. Két pici keselyűvel van dolgunk, éles karmokkal.

- Értettem Kandúr, Kisegér kiszáll.

Alex kikapcsolta a komlink egységét, majd a zsebéből egy másikat vett elő, és Jillian csuklójára csatolta. - Kezdődik a tánc barátnőm, nem késlekedhetünk!

Találkozás

- Hogy szereztél forró csokit? - közben Jill hörpintett egyet a bögréjéből.

- Tudod, Jilly, a rejtőzködés nem csak arra jó, hogy az ellenfeleinket figyeljük meg - somolygott, miközben maga is nekilátott a csoki elfogyasztásának. Az ágyon ültek, kint éjszakai ügyelet teljesített szolgálatot. Ahogy ott ültek az ágyon, nem tűntek többnek, mint két fruskának, akik péntek esti pizsama partyt tartanak és apró-cseprő lányos dolgokról beszélnek. Huszonnégy évesen mindeketten többet éltek át már, mint bármely más halandó. De ez az arcukon nem hagyott nyomott, Lelkük ellenben már sok fájdalmat dolgozott fel. Most minden terhet kint hagytak, és Jill acélszürke kabinja visszarepítette őket az időben. Csendben elfogyasztották az italt, húzták az időt, hogy beszéljenek a múltról. Mindketten érezték, sok mindent kell megbeszélniük, de minden annyira zavaros és kavarognak az érzelmek bennük. Végül Jill letette a macskás bögrét az éjjeli szekrénynek csúfolt bútorra, majd vett egy nagy levegőt. Ám mielőtt belevágott volna mindabba, ami foglalkoztatta, s amit már azóta fogalmazott magában, mióta Alex-szel találkozott és meggyöződött arról, hogy él és virul, Loraine megelőzte a beszéddel.
- Egyébként ügyesen helyt álltál, Te kis Boszorkány.
- Hm... Köszi... Azért volt egy-két pillanat, amikor az egészet a hátam közepére kívántam. De aztán úgy voltam vele, most már végigcsinálom, ha másért nem, magamért.
- Engem közel laposra vertek... Te jobban jártál...
- Meglehet, Te mindig jobban bírtad, ha vertek... -ezen mindketten nevettek, mivel régi edzések emlékképei jelentek meg szemeik előtt.
- Rég volt. - szögezte le Alex.
- Két éve. Akkor tűntél el. Caleb pedig rá pár hónapra követett Téged.
- Hallottam róla és ott voltam a temetésén, Jilly. Én, én oda akartam menni Hozzád és átölelni Téged, de nem tehettem! Matt külön engedélyével mehettem csak el, de csak azzal a feltétellel, hogy a közeledbe sem megyek. Jaj, Jilly, én...
- Nem kell magyarázkodnod, Alex. A Szolgálat beszippantott. Azt tetted, amit kellett. Én megértem. Csak tudod, hiányzik Caleb. Apu folyton dolgozik, nem volt senkim, aki foglalkozott volna velem. Caleb mindig figyelmet fordított rám. Anyu halála óta megváltozott minden otthon... De erről nem akarok beszélni most, Alex. Annak örülök, hogy itt vagy, élsz és virulsz! Az Effendik tagja vagy! Nem semmi teljesítmény közéjük tartozni...
- Hé, már Te is köztünk vagy!
- Ami még mindig olyan hihetetlen a számomra! Az eskű óta úgy érzem magam, mintha hazataláltam volna. Alex, ez nagyon fura érzés.
- Igen, de majd megtapasztalod. Mi olyanok vagyunk, mint egy Család. Védjük egymást, segítünk. Mondjuk, én az Ikrekkel jövök ki a legjobban. De most már visszakaptalak Téged.
- És Irina?
- Tudod ő nagyon távolságtartó. Nem nagyon láttam még mosolyogni.
- És most egy darabig nem is fogjuk.
- Hogy érted?
- Semmi, nem értem sehogy...
- Jilly, mi történt? Hogy ilyenkor miért nem tudok a fejedben olvasni!
- Ez az én szerencsém. Komolyra fordítva a szót, Alex, vigyáznunk kell rá.
- Tud magára.
- Nyilván tud, de neki most még valakire is vigyáznia kell.
- Kire?
- Jaj, Alex, ne értetlenkedj. Babát vár.
- Ő? Nahát. Akkor mégsem annyira megközelíthetetlen. Kitől?
- Ezt nem fejtettem meg, de ez az ő titka és ezt tiszteletben tartom -ebben nem egészen volt öszínte Jill, de nem akarta Irina magánéletét teljességgel kiteregetni.
- Hm, vajon mit fognak az anyakönyvi kivonatba születési hely címszóra írni, amikor megszületik a poronty? Valahol a világűrben?
- Miért érzem úgy, hogy nem találtad meg még a közös nevezőt Irinával?
- Tudod nekem mindenkivel jó kapcsoaltom szokott lenni. Szeretek az emberekkel beszélgetni, megismerni őket. Irina sosem figyel oda rám, s csak félvállról válaszol. De ezek szerint valahol mélyen tud szeretni is.
- Mindenesetre, tartsuk rajta a szemünk, és ha kell, egyből legyünk ott.
- Jó, számíthat rám.
- A jó öreg Tuck mit szólt ahhoz, hogy az Effendik között két nő van, és ráadásul a fedélzeten is?
- Utálta a gondolatát is, de csak annak, hogy mi is jöjjünk. A Szolgálatban megszokott minket. Amikor Matt tartott egy utolsó gyülést nekünk az út előtt, kifejtette a véleményét arról, hogy válasszon Irina és köztem, mert ő bizony nem tartja jó ötletnek két nő jelenlétét. Aztán pedig Matt mondta, hogy nem tesz ilyet. És barátkozzon meg a gondolattal. Végül pedig jöttél Te. Ne tudd meg, hogy morgott! Nem hiába mackó... Egyébként nagyon szeretem, ha bármi bajom van, mindig meghallgat. - újabb csend a két lány között. Fáradtak voltak, Dave halálának ténye is ott lebegett felettük. Huszonnégy óra leforgása alatt megfodult a világ a tengelye körül. És bár igyekeztek mindketten lerázni magukról a nyomasztó terheteket, legbelül nem tudták elfojtani.
- Szerinted most hova tartunk? - tette fel a kérsédt Alex. Azóta foglalkoztatta, mióta a hipertérugrást szabotálták.
- Túl a csillagokon - vágta rá Jill és kibámult az ablakon.
- Én már ebben sem vagyok biztos, Jilly. Na de, inkább beszéljünk másról. Mesélj inkább arról, mi történt Veled az elmúlt időben...?

Mindeközben a Leonidas egy távoli szegletében három férfi bújt meg. Az egyik szellőző aknát átalakították buvóhellyé, mivel a Leonidas roppant méretei mellett senkinek sem tűnt fel egy aprócska tárna.
- De őt miért kellett megölni? - méltatlankodott egy szakállas férfi. Vörös loboncai rendezetlenül álltak, zöld szemei szikrát szórtak az idősebb, ősz hajú társa felé.
- Parancs volt - válaszolt az érzelemmentesen.
- Fiatal Lelkednek még sokat kell tanulnia. - válaszolta az, amelyik eddig csendben figyelte a beszélgetést. Az ajtó kinyilt, két másik férfi lépett be.
- Jelentést - bökte oda az őszhajú.
- A lány teljesíette a próbát. Effendik lett.
- Nem vártam más eredményt - hagyta helyben az őszhajú.
- Na látod, fiatal barátom, ezért volt fontos végezni azzal az emberrel. Így megsürgettük a lány felvételét - folytatta a másik.
- A lánynak neve is van - vetette oda a fiatal.
- A lánynak neve is van - gúnyosan utánozva a hangját folytatta - Mit nem mondasz - minden egyes szavából sütött a cinizmus. A lány veszélyes. Mind a Szolgálat, mind a Szervezet számára. Minden telepata veszélyes. És a lány az első a listán... Az Effendik veszélyesek.
- Nem értem, mire jó az akkor, hogy a "lány" Effendik lett.
- Nagyon egyszerű. Megfigyeljük azokat az embereket, akikkel sokat van együtt. Azok nagy valószínűséggel Effendik. Egyesáveé szedjük le őket. Aztán pedig átvesszük az irányítást a hajó felett... Ilyen egyszerű... Az Effendik jók. De mi mégjobbak vagyunk...

A beavatás

- Határoztam, alávetem magam a próbának. - szólt Jill, amint a kapitány belépett a vallatószobába.
- Erre a döntésre számítottam. Akkor most menjünk át a gyakorlótérre. A többiek már előkészítették, és lezárták nekünk.

Morawsky és Cross érzelmektől mentes arccal vonult végik a hajón, egészen a gyakorlótér ajtajáig, ami előtt két marcona őr állt. Jill mintha már látta volna őket valahol, mintha az akadémián...
- Úristen, ezek a Rudas ikrek... De valahogy mégsem... Mi történt veletek fiúk? - kérdezte Jill.
- Nem kaptak engedélyt arra, hogy beszéljenek. A beavatás után mindent tudni fogsz róluk, rólunk, és a hajó küldetéséről. Légy türelmes.
Morawsky intett az Ikreknek, hogy nyissák ki az ajtót. A gyakorlótérről minden eltűnt, a megvilágítást szándékosan félhomályosra állították...
- Nem gondoltad meg magad? Nem félsz?
- Sohasem kapitány! - mondta fülig érő szájjal Jill
- Akkor ezen változtatnunk kell! - mondta Morawsky, majd egy hirtelen mozdulattal elkapta Cross ruháját, és néhány fordulattal a terem közepébe penderítette. - Kisegér, Medve MOST!
A terem elsőtétült, és a hadnagy feje azonnal kemény és fájdalmas zsongásba kezdett. Ezek után első dózis mondhatni üdítőleg hatott rá. A szobában egy fénykör világított.
"Menj oda, és ülj le"- hangzott Jill fejében. Hősünk belépett a fénybe, és kényelmesen helyet foglalt. - "Csendesíts el minden hangot magad körül, és mélyedj el magadban!" - hangtzott a következő utasítás. Jill meditációs testtartást vett fel, lassan lehúnyta a szemét, és lassan kiterjesztette tudatát.
Nem tudni mennyi idő telhetett el ebben a teljes csendben, viszont a második dózis tűje térítette magához. Elkapa a kezet, ami a tűt tartotta, de erősebben megfogni már nem tudta, mert teljesen megbénult a félelemtől. Mintha több száz fekete kámzsás köpenyt viselő ember állta volna körül, szemük vörösen izzott a helység, és saját csuklyájuk sötétjében. A kéz, melyet eddig szorított azonnal fogást váltott, és a sötét alakok közé hajította. "Ennyit arról, hogy hallucinálok"- gondolta Jill, amikor az első kést csavarta ki az egyik csuklyás kezéből. - "Mint az utcai lincselések a 21. század eleji Budapesten" - Tovább nem gondolhatta, mert erős karok fogták meg, és kezdték ráncigáli, ütlegelni... Erejétől elhagyatva könnyes szemmel próbált segítségét kiáltani, de senki sem válaszolt, csak a felbőszült csőcselék zsongását hallotta. Mikor az ereje végképp elfogyott, és a beletörődés vette volna át az érzelmek helyét, egy újabb tűszúrás visszarántotta a valóságba. Az Öreg Tuck állt felette, a fénykör közepén, ugyanolyan fekete köntösben, mint a megvadult tömeg.
- Az első próbát kiálltad kislány! A legtöbben itt már habzó szájú őrültként vonaglanak görcsbeállt testtel az átélt megpróbáltatások után. De a java még hátra van! - Tuck egy botot ejtett a félájult Jill mellé - Erre szükséged lesz. - és ezzel kilépett a fénykörből, és eltűnt a sötétségben.
Órák, talán napok teltek el, amíg Jill végre újra lábra állt, remegve az átélt megpróbáltatásoktól.
- Pihenőt! Könyörgöm pihenőt!
- Az Effendik sohasem adnak pihenőt, ha vallatásról van szó. - lépett a körbe Alex, sárga köpönyegében. - Védd magad!
- Alex... Te él... - a mondatot nem tudta befejezni, Alex botja nagyot csattant az arcán, majd a bordái közt. Megtántorodott
- Jill... Úgy látom elpuhultál az utóbbi időben. Az akadémián te voltál a legjobb, mi történt veled?
Cross egy nagy levegőt vett, és érezte, amit eltűnnek az eddigi fájdalmak. Gyors perdítéssel rontott Egérkére. A harc gyorsan, és keményen folyt, bár egyikük sem bírt a másiknak találatot bevinni. Végül Jill egy jól irányzott ütéssel eltörte Alex botját.
- Elég! - Hangzott a kapitány hangja, valahonnan a semmiből.
Alex egy ugrással a sötétségben termett. Egy telitöltött fecskendő feküdt a padlón ott, ahonan előbb elrugaszkodott.
"Add be magadnak!" - hangzott a telepatikus utasítás. Jill megpróbált ellenszegülni, de kezei már a fecskendő után tapogattak.- "Be fogod adni magadnak!" - ezúttal keményebben szólt a parancs, de Jill még mindig tartotta magát. Ekkor a kapitány sétált a fénykörbe Irina társaságában, egyikük indigókén, másikuk vörös köntösben. A kapitány felemelte a kezét, és intésére a fecskendő meglódult, és tartalmát egyenest Jill nyakcsigolyái közé űrítette. Cross azonnal bénultan esett össze. Pestronka meditációs pózban foglalt helyet a fénykörben, miközben a kapitány kézmuzdulatára Jill a levegőbe emelkedett.
- Mondd meg nekem Jillian Cross... Mitől félsz a legjobban? - hangzott valahonnan a semmiből.
- Semmitől sem félek!
- Hazudsz! - mintha ezer apró tű szúrta volna keresztül egy pillanatra. - Ismét kérdezem: Mitől félsz?
- Semmitől sem félek!
- Ismét csak hazudsz, de a konokságot súlyosan büntetjük. - Ekkor Irina felemelte a fejét, de a csuklyája alatt nem látszott semmi, mintha megtestesült semmi nézne farkasszemet Jilliannel.
- Mondom, hogy semmitől sem félek! - kiáltotta Jill, és minden erejét megfeszítve kilökte Matt-et a fénykörből. Amint padlót ért, a bénultság elhagyta tagjait.
- Kiálltad a próbát Jillian Cross - dobta le csuklyáját Irina. A fénykör közepén egy zöld köpeny feküdt összehajtva. - Kérlek vedd fel ezt a köntöst, és gyere ide hozzám!
Jill gyorsan magára kanyarította a köntöst, és odaállt Irina fölé.
- Ülj le, és add a kezed, kérlek! - szólt Irina megnyugtató hangja. Jill karján egy szó jelent meg, ereinek finom szövedékéből: "Boszorkány" - Jillian Cross! Esküszöl-e mindenre, amihez lelked ebben a létidőben kötődik, hogy társaidat el nem hagyod, és a rád bízott titkokat, és ismereteket legjobb tudásod szerint használod, és mások számára hozzáférhetetlenné teszed agyad labirintusában?
- Esküszöm
- Fogadod-e továbbá teljes szíveddel, és életeddel, hoyg a társaidat, az effendik tagjait legutolsó vércsepped árán is megvéded, és őket soha ki nem játszod, át nem adod más hatóságnak, csak önmaguknak?
- Fogadom teljes szívvel.
- Jillian Cross főhadnagy, mostantól az F csoport tagjának nyilvánítalak, kérlek áll fel! - Jillian lábraállt, s a szer múló ragyogásában látta az összes effendit: mindenkit, aki a múltban vérét áldozta ezért a csoportért, és minden jelenlegi tagot. Aztán a szer hatása elmúlt, és csak sötét gyakorlótér üressége maradt körülötte.
- Villanyt! Pestronka, Cortex vizsgáljátok meg gyorsan!
A lámpák nappali fénybe borították a gyakorlóteret. Jillian alig tudott mozogni, épp csak a fejét emelte meg egy pillanatra.
- Még él Szeráf, sikerrel vette az akadályt... - mondta a Doki - Néhány óra pihenő, és újr a munkába állhat.
- Medve! Vidd Jill-t Irina kabinjába! Lehetőleg a szervízalagúton menj. ott találkozunk.

Jillian mintha egy rossz álomból ébredt volna. Idegen kabin, de egy ismerős ember...
- Látom magadhoz tértél! Határozottan jobb színben vagy!
- Te vagy Irina?
- Én vagyok. Most pedig elmondok mindent, amit tudnod kell. Az agyam nem blokkolom, ellenőrizheted minden szavam hitelességét!

És Irina mindent elmondott Jillnek a küldetésről, az effendikről, a hajóról, a gyilkosságról, a merényletről, és a teendőkről.
Később Morawsky kapitány is benézett, hogy átkisérje Jill-t a lakrészébe.
Cross-t egy rég nem látott ismerőse várta a kabinjában, akivel átbeszélték az éjszakát...

(Folyt. köv.)

Jill az F ügyosztály fogságában

- Jillian Cross hadnagy Földi Erő, pszichológus... A Földi Titkosszolgálat nevében ezennel le van tartóztatva. A vád: telepatikus képességek eltitkolása, engedély nélküli agyolvasási kisírlet... - a hivatalos és kemény szavak kimondása után a kapitány szája kedves, melegséget sugárzó mosolyra húzódott... - Természetesen az eddig elhangzott hivatalos szöveg sohasem kerül jegyzőkönyvbe, mint ahogy ön sem áll letartóztatás alatt. Sajnos viszont a jelen helyzetünkben szükségünk van a segítségére.
- Megijeszt kapitány, mi történik velem? - Jill hirtelen tűszúrást érzékelt a tarkóján... A telepatikus érzékelése kezdett lassan elmúlni - Mit adtak be nekem?
- Ez egy nagy hatású szupresszor keverék... Elnyomja a képességét, amíg beszélünk. Saját érdekében szükséges óvintézkedés...
Irina kilépett Jill háta mögül, és lazán a szemközti falba hajította a kiürült injekciót. Jill tudatában volt annak, hogy bizonyos tompító szerek hallucinogéneket is tartalmaznak, amitől más telepatákat torzultan érzékelhet... Pestronka vakító fehér fénnyel világított Cross hadnagy látóterében.
- Sajnos most senkiben sem bízhatunk.. Az egyik társunk fejlövéssel fekszik a hullaházban. Nem véletlenül osztották be erre a hajóra, és az édesapja nem véletlenül kapott korkedvezményes nyugdíjat.
- Szükségünk van rád Jill... - kiabált hirtelen Alex
- Loraine hadnagy, kérem a továbbiakban ne szóljon közbe... - zengett Morawsky hangja, telekinetikus hullámokkal feltúrbózva
Jilian elveszítette az eszméletét.
- Szeráf... vigyük át a kis védencünket a szomszédos helységbe. Nem tart már sokáig a szer...

Cross egy székbe szíjazva ébredt. A szobában csak két ember volt rajta kívül: Matt és Irina.
- Látom felébredt hadnagy... - szólt Matt szelíden - néhány kérdést kell feltennünk, és utáa meg fogja érteni, hogy miért is került ide. Készen áll?
- Készen állok Uram. - szólt Jill erőtlenül.
- Remek. Mint ahogy már gondolom rájött, Irinával ketten nem vagyunk hétköznapi emberek.
- A Földi Szolgálatra tippelnék, ha megengedi uram...
- A feltételezései helyesek hadnagy. A beszélgetés további részére hanyagoljuk a hivatalos hangot, és csevegjjünk mint egyik ember a másikkal Jill. És kérem, hogy ne magázzon, és sem fogom tenni, ha nem haragszik.
- Természetesen beleeggyezem.
- Akkor az első lépést megtettük. A szer, amit odaát kaptál, egy nagyon erős pszicho-szupresszor. Sajnos az enyhével nem mentünk volna semmire. Nagyjából egyébként távozott a véráramból, de figyelmeztetlek, hogy ebben a szobában nem tudod használni a képességedet. Irina nagyon erős telepata, és a Szolgálat legjobb vallatótisztje.
- Úristen... Vallatás?
- Uralkodj az érzéseiden Jill! - szólt Irina - Nem szeretnénk, ha besülnél itt nekünk. Még sok dolgunk van.
- Komolyra fordítva a szót: Van itt egy elefántrúgással felérő dózis a telepaták számára kifejlesztett vallató szérumunkból. Azért ennyi, mert erős vagy. A feladat nagyon egyszerű: le kell győznöd a szert. Irina és én segíthetünk benne, de dönthetsz úgy is, hogy nem kívánod megtudni az igazságot, és nem akarsz segíteni nekünk. Ebben az esetben holnap felébredsz a kórházi ágyadon egy múló fejgörccsel, és a mai nap emlékei nélkül. Elég sokan tanúsíthatnák a tudásunkat, ha épp emlékeznének ránk... A folyamat nagyon egyszerű: a régi indián törzsek sámánjainak beavatásánál használt hallucinogén főzet adta az ötletet. A szer erősen hallucinogén, és az egész adag azonnali szívleállást, fulladást, jobb esetben élethosszig tartó őrületet okoz. Ezért kisebb adagokban fogod megkapni, mind után egyre mélyebb transzba esel, és az utolsó dózis után már senki sem lesz képes semilyen vallatási technikával megtörni téged. Amint eléred ezt a szintet, teljesen fogékony leszel a körülötted lévő világra, és eddig nem ismert képességek birtokába jutsz, amiket még nem fedeztél fel magadban. Ha sikerrel állod a próbát, akkor Irina megtanít mindenre, amit tudnod érdemes, és onnantól a Földi Titkosszolgálat F ügyosztályának tagja leszel. Aláveted magad a próbának?
- Gondolkodási időt kérek...
- Rendben, két órát kapsz.
Az utolsó szó után Jill rögzítőszíjai meglazultak, az ügynökök bezárták maguk mögött az ajtót.

Jill felébred

Amikor Jill magához tért, a fejfájása elmúlt, de a külvilágot tompán érzékelte. "Rájöttek, hogy ki vagyok". Megijedt. Önéletrajzából kifelejtette megemlíteni, hogy képes mások fejében turkálni, befolyásolni, vagy éppen adatokat megtudni, érzelmeket átélni. Gyermekkorától fogva kísértette őt képessége. Nem voltak barátai, mert féltek tőle. Féltek a gondolatoktól. Pedig ő sosem használta mások ellen. Utálta magát érte. Utálta a szüleit, amiért ezt örökölte Dédanyjától. Az első olyan telepatától, aki a világ elé tárta titkát. Jill sosem értette, mire volt jó. Akkor boszorkányüldőzés indult minden telepata ellen, akik igyekeztek megbújni a világ elől. Aztán a Szolgálat elődje vette védőszárnyai alá a telepatákat. Munkáért cserébe védelmet kaptak. Így került Jill is az Akadémiára. Utálta, de igyekezett benne valami jót is találni. Ő művész akart lenni. Képekkel elmondani a világnak mindent, ami foglalkoztatja.

A Szolgálat titkos tanulócsoportjának tagja volt. De társaival nem kereste a közösséget. Édesapja vezető műszaki tervező révén részt vett a Leonidas fejlesztésén. Elsőként értesült arról, hogy pszichológus kell a hajóra. Így került Jill a Leonidas fedélzetére. Épp, hogy elmúlt 24 éves, frissen került ki az Akadémia viszonylag védettebb világából, amikor most itt van, egy idegen helyen, amit momentán mindennél jobban gyülöl. Leleplezték. Vajon mit tesznek majd vele?

Az ajtó nyilt, Doki lépett be rajta.

- Jill, az egyik emberünket lelőtték. Meghalt. Valószínűleg ugyanaz a támadó, mint aki ellened is elkövetett testi sértést. - Doki néha nagyon kacifántosan fogalmazta meg gondolatait - Szeretném, ha most velem jönnél.

- Hova? - kérdezte Jill, bárhogy is próbált, nem tudott belenézni Doki gondolataiba.

- A kapitány már vár. És Tuck is. Momentán nem egy életbiztosítás a Leonidas. - Jill kikászálódott az ágyból. Doki türelmesen megvárta, amíg Jill felöltözött és bekötötte cipőjét. Kicsit szédülni kezdett, hiszen néhány napja az ágyat nyomta. Doki nem beszélt az úton, amíg a hajó egy távolabbi szegletébe értek. Ott egy alig észrevehető ajtón mentek keresztül. Amikor beléptek a félhomályba, Jill világot rengető felfedezést tett.

- Alex! Te hogy kerültél ide? Mi folyik itt? - a teremben ott állt a kapítány Alex mellett, Tuck, Doki is melléjük állt, és még ketten, akikkel Jill még nem találkozott. Az ajtó bezárult mögötte...

Búcsú

Irina Marasovska parancsnokhelyettes. Az aranyozott névtáblán megcsillant a fény, ahogy lassan lépkedett az üvegfolyosón végig. Már nem sokára odaér. Már nem siet. Már nincs kihez.

Irina magas mégis csinos nő. Szőke fürtjeit két oldalt befonva s feltűzve viseli. Szigorúan állnak a hajszálak, egy sem mer eltéri társaitól. Szereti a szabályokat, keretet adnak az életének. Édesapja szintén katona volt. Oroszország távoli világában született, de onnan még kamaszkorában elvándorolt Nyugatra, meg nem állt az Európai Szolgálat fevételijénél. Kitartásának és Tehetségének köszönhetően hamar felfigyelt a Szolgálat, majd kettős ügynökként tevékenykedett. Vlagyimír Marasov egy merénylet során életét vesztette. Irina nem mehetett el a temetésre, mivel ellenséges területen érte támadás. Édesanyja Északról jött, Ragneil Anderssøn határozott nő, aki mindig eléri, amit akar. Férjével kötött házassága nem csupán Szerelmük gyümölcse volt, hanem Szövetség a Szolgálat világában. Két nagy név, akik Életüket tették fel a Szolgálatra. Eképpen gondolkodtak. Eképpen nevelték egyetlen gyermekük. Irina mindent megkapott, amit csak akart. De gyakran töltötte külön szüleitől a Karácsonyt jó nevű svájci Leányintézetben.

Irina egyetlen embert engedett közel Lelkéhez.

Dave Ransom mozdulatlan teste az üvegfolyosó végén feküdt. A vérzésgátló tölténynek köszönhetően semmi jel sem utalt arra, hogy bárhol is sérülést szenvedett volna, ám szemei üvegesen meredtek előre a semmibe. Irina letérdelt mellé, majd óvatosan az ölébe fektette a férfi fejét, s sötét fürtjeit kezdte gyengéden cirógatni. Nem sírt. Könnyei már akkor elfogytak, amikor Svájcban töltötte szünidejei javarészét. Titokban egymásnak tett eskű, holtomiglan, holtáiglan. Amikor a szavakat elmondták a Küldetés előtt a kis hegyi kápolnában, nem gondolta volna egyikük sem, hogy a vég hamarabb utoléri kapcsolatukat, mint az első komolyabb házastársi veszkedés, vagy tányértörés. Néhány hét lopott boldogság az időtlenségben. Bele lehet halni az érzelmekbe? Irina pontosan tudta, hogy a gondolatokkal bántani lehet, hatni az érzelmekre és ezzel értékes információkat kicsikarni bárkiből is. De soha nem engedte meg magának azt a luxust, hogy merjen szeretni. Egészen addig, míg Dave le nem vette a lábáról, ami igen hosszú és eredményes kitartásának volt köszönhető. Egymás iránti elkötelezettségük nem csak az esküvőn jelent meg. Találkozásuk első pillanatától fogva tartott. És most is. Irina pontosan tudta, soha nem fog tudni más szeretni. És azt is tudta, ő most nem halhat bele a fájdalomba. Gyermekük már fejlődésnek indult szíve alatt. Fel kell nevelnie. Egyedül. Emlékekkel a Lelkében.

Nem volt szüksége arra, hogy hangosan fejezze ki magát. Gondolatai körbejárták a hajót, minden Lélek mély melankóliát érzékelt, noha nem értették, honnan származik a fájdalom. A fedélzet dolgozói mind megálltak egy percre, s öntudatlanul meggyászolták Dave Ransomot.

Léptek zaja törte meg utolsó együtt töltött pillanatukat. Morawsky kapitány érkezett meg embereivel. Irina szótlanul hagyta, hogy finoman felemeljék őt a földről és elvigyék. Morawsky tapintatosan nem mondott semmit, mindenki csendben tette a dolgát. Doki elvezette a nőt, aki mélyen magába zárkózva mondott búcsút férjének.

Irina megfogadta, ahogy teheti, visszavonul a Szolgálattól. Számára már nem maradt semmi, ami itt tartaná.