A gazdátlan kéz...

"Pestronka, nagy gáz van..." - Hallatszott a telepatikus éteren át...

- Jillian Cross századost azonnal kérik a parancsnoki hídra! - hallatszott a hangosbeszélőből.
- Cross százados jelentkezik! - toppant be Jill néhány másodperc múlva a hídra
- Ez gyors volt... Százados, picit a segítségedet kérném... Ilyet sem csinált senki, mióta a flotta fenn áll, de most sajnos kivételt kell tennem... Egyébként is McIntosh parancsnokhelyettes javasolta... Szóval majd rajta hajtsd be! - állt fel Matt a parancsnoki székből - Cross hadnagy, átadom a parancsnokságot, a híd az öné, foglaljon helyet. Aztán nem randalírozni, amíg távol vagyok! - az utolsó mondatra elmosolyodott
- Dehát...
- Nincs dehát... Parancsot adtam... tessék leülni - fojtotta belé a szót, majd látva a meglepődést egy határozott, de gyengéd mozdulattal a zubbony gallérjánál fogva a székbe huppantotta Jill-t.
- Kormányos... Ha Cross hadnagy megpróbálna felkelni, mielőtt visszaérnék, akkor a kényszerítő intézkedést engedélyezem. - Egy kárörvendő mosolyt küldött Jill felé... - Kérem, mutassa be neki a híd működését, a személyzetet, és válaszoljon minden kérdésére!
- Értettem uram! - Bird zászlós tagbaszakadt alkatát elnézve Jill-nek azonnal elpárolgott minden ellenérzése.


Caleb már a parancsnoki kabin előtt állt.
- Áh, Mr. McIntosh... Változott a terv, Tuck apót is meghívtam, és a 13-as hangárba megyünk. Kövessen!
- Igen Uram!
A 13-as hangár légzsilipjénél jártak már, amikor Matt észrevette, hogy az öreg késik...
"A fene esett ebbe a Tuck-ba, mióta házas ember... Tudtam, hogy a családot otthon kellett volna hagynia mindenkinek... Na mindegy..." - kinyitotta a belső ajtót, majd a külsőre pattintotta a kinyílás ellen védő reteszt.
- Ennek a műveletnek még jelentsége lesz... - szólt. - Tehát Caleb.. kérem foglaljon helyet!
A 13-as továbbra is gazdátlan hangár maradt, ahogy az már effendiéknél szokássá vált. Itt állították fel a főhadiszállást, és Caleb ámulva tekintett körül a hatalmas csarnokban.
- Mi ez a hely Uram?
- Először is, itt magunk vagyunk. Szeretnék a borús múltra fátylat borítani, és tiszta lapot kezdeni. Tehát innentől a vezérkari tagok megbeszélésein csak Matt - nyújtotta a kezét a helyettese felé - És ha mégegyszer magázni próbálsz, akkor azt becsületsértésnek veszem, és akkor sajnos párbajra kell hívjalak. - Matt-ből majdnem kiszakadt a nevetés
- Rendben Matt, megtisztelsz...
- Szóval Caleb... Tudom, hogy kik az ügynöktársaid a hajón a legutolsó takarítótól a biztonsági szolgálatig bezárólag. Nem igazán szeretnék semmi zűrt, ezért szeretnélek megkérni, hogy mint rangidős tartsd őket rövid pórázon. A legutolsó ami ebben a törékeny békében hiányzik az az, hogy megint balhézni kezdjenek.
- Megértelek, és igyekszem megfelelni a bizalomnak. Egyébként hogy esett pont rám a választás? Jill szólt?
- Nem, neki ehhez semmi köze. Mama halála után minden akta Papa asztalán landolt, és mint tudod, én vagyok a fő effendi, tehát mindenből másolatot kaptam. A te aktád eléggé gondolatébresztő volt. Kiváló eredmények a West Point-on, a világ egyik legnagyobb fegyverszakértője a kőbunkótól az űrhajókig, igencsak figyelemre méltó olvasmány. Tudatos választás volt, komoly emberekkel szeretek dolgozni. Másrészt hazai pályán mozgó kellett.
- Mit vársz el tőlem?
- Csak szólj, ha valami készül, ennyi az egész. Egyébként Papa kért, hogy vizsgáztassalak le. Erre is sort kerítünk majd, de előbb bízni akarok benned. Na, látom jön Tuck...
- Bocsánat a késésért uram... - Matt szigorú tekintetére még a sokat próbált Tuck-ban is megállt az ütő
- Leülni, rágyújtani! - vezényelt Matt, és egy szivart dobott az öreg felé - Velünk tartasz Caleb? A légzsilipben néha engedélyezem, de ez nagyon nagy kiváltság ám!
- Köszönöm, elfogadom.

Irina a kabinjában ült, és a Szervezet telepata kiképzéseiről szóló anyagot olvasta. Már a vége felé járt, amikor az utolsó aktán megakadt a szeme:
"Az Oberon dosszié"
Minden adat, információ, kisérleti kezelések, és a végére beszúrva a vallomás, amit Oberon saját kezűleg adott át nekik. Valami eddig elkerülte a figyelmét: Oberon hatalma a félelméből táplálkozott, mivel későn tanulta meg uralni a képességét. Irina azonnal döntött, az ő gyermekét még születése előtt felkészíti mindenre. Ezért naponta legalább egy óra pihenőidejét áldozza a célra. Azonnal neki is látott kiépíteni a telepatikus kapcsolatot.
Épp úszott a magzat jövőinek, lehetőségeinek óceánjában, mikor Jillian hagja magához térítette: "Pestronka, nagy gáz van..." - Azonnal a hídra sietett, és a monitorokon egy látszólag elhagyatott vadászgép információit látta. "Ez az?" - kérdezte Jillian-t. "Ez"-kapta a választ.

Jurij Andrejevics pilóta sztázisban sodródott a világűrön keresztül, értelmes életformák után kutatva...

A megnyitó...

- Köszöntök mindenkit a Leonidas II fedélzetén. Az én nevem Matthew Morawsky százados... - Matt-be sajnos egy hátulról jövő zajhullám belefojtotta a hangot.

- Előljáró! Vííííígyázz! Jobbraa-balraa át! Tiszteeeelegj!- vezényelt Tuck, mikor meglátta a terembe belépő társaságot.
Eckbert von Liebgott altábornagy, a Földi Erő helyettes vezetője lépett a terembe, testőreinek kíséretében.
- Köszönöm őrmester. Remélem, még nem késtem le semmiről.
- Nem Uram, jelentem épp most készültünk elkezdeni a megnyitót. - pirult el Matt.
- Akkor még időben érkeztem. Van itt néhány előléptetési parancs az embereimnél, amelyek fontosséggal bírhatnak a megnyitó ünnepségen. Egyben már be is mutathatom a legénységnek a tisztjeiket.
- Megtisztel Uram...
- Ugyan már Morawsky... Enyém a megtiszteltetés.
Von Liebgott az emelvényre lépett, és a legénység egy emberként rendeződött vissza az előző állásába.
- Pihenj űrhajósok! - adta ki a parancsot a vezérkari tiszt. - Szóval... Dreschan.. adja ide a paksamétát! - Az őr-alakulatból kivált a hadnagy, és egy mappát nyújtott át. - Tehát akkor emberek, szeretném magamhoz ragadni az űrhajó vezérkarának bemutatását, és kérem, hogy aki anevét hallja, lépjen hozzám, és vegye át az új vállapját:
Frau Jillian Cross százados pszichológus és frau Irina Maraskova százados politikai tiszt - tapsvihar.
Herr Joseph Tuckberger százados biztonsági főnök, és helyettese frau Alexandra Loraine főhadnagy - Tuck arcán remegés futott végig, és meglepődötten nézett Matt-re, aki fülig érő szájjal bólintott felé.
Herr Caleb McIntosh százados, parancsnokhelyettes. - Jill és Alex meglepett mosolya csak úgy ragyogott, elnyomva a visszafogott szórt megvilágítást.
Herr Adam Loveheart és Herr Byron Loveheart főhadnagyok, akik a vadászraj-parancsnoki teendőket látják el. - Az ikrek is meglepődtek.
És végül, de nem utolsósorban Herr Matthew Morawsky... Önnek különleges ajándékom van...
- Tölgylevelek? De Uram, én... - próbált halkan szólni Matt.
- Nem kértem kommentárt Morawsky, ne akarjon kihozni a béketűrésből - súgta oda neki az altábornagy, majd hangosabbra váltott - Tehát Matthew Morawsky őrnagy, aki a Földi Erő becsületrendjét is kiérdemelte.
- Köszönöm Uram, a vezérkarom nevében is!
- További előléptetési parancsokkal Morawky őrnagy később foglalkozik. Johnsson!
- Vííííííígyázz! - hallatszott a kisérők őrmesterétől.
- Oszolj űrhajósok, rendezkedjenek be! - szólt Liebgott, majd Matt-hez fordult - Beszélnünk kell, négyszemközt.
- Értettem uram, kérem fáradjon a kabinomba.

Matt kabinjában Eckbert azonnal az antik bőrfotelbe huppant.
- Megengedi őrnagy? Ez egy igazán régi darab lehet...
- Természetesen uram, nyugodtan használja. A korában egyetértünk, családi örökség, és nem szívesen válok meg tőle.
- Beszélhetünk itt bizalmasan?
- Igen, az ajtók többszörösen hangszigeteltek.
- Jó. Tudom, hogy a húgomnak sok borsot tört az orra alá a múltban. Ne próbáljon magyarázkodni, ez privát beszélgetés, és egyébként is láttam az aktáját az FE, a Szolgálat, és a Szervezet által vezetetteket is. Ismerem magát fiam.
- Uram, ön rendkívül jól felkészült. Parancsol egy teát?
- Ne gyerekeskedjen őrnagy... Tudom, hogy némi erősebbet is tart a kabinjában... Mondtam, ismerem.
Matt meglepődötten húzott elő egy vodkás palackot a szekrénye titkos rekeszéből.
- Na látja, ez a beszéd... - mosolygott Liebgott - SZóval, ez egy magánbeszélgetés. A kitüntetéséért Rosenberg szenátornak mondjon köszönetet, illetve szegény húgom is nekem írt búcsúlevelében kért meg rá. Itt hagyom az asztalán a többi előléptetési iratot, majd alkalmasint foglakozzon velük. Azért jöttem, hogy szavát vegyem, hogy a Szervezet régi embereit nem fogja megkülönböztetni a sajátjaitól.
- Természetesen nem uram, de elővigyázatosságból Maraskova századosnak ügyelnie kell rájuk. Sajnos ezt is Rosenberg szenátor kérte, és nincs okom ellenszegülni neki.
- Igen, az effendik... Mihez kezdenek most, hogy a Szervezet összeomlott?
- Egyelőre még nincs terv, próbálunk a katonai karrierünkre összpontosítani. Úgy gondolom, hogy kiképzési feladatokat látunk majd el.
- Rosenberg szenátor is ezt mondta... De én nem hiszek maguknak... Sajnos túl sok időt töltöttek a kémvadászattal ahhoz, hogy elhihessem.
- Akkor ön sajnos nálam is jobban tudja a feladatomat uram. Kérem, ne haragudjon a szarkazmusom miatt.
- Természetesen semmi probléma, ez nem hivatalos eszmecsere. Na, töltsön abból az italból, mielőtt megmelegszik!

A vezérkari komp lassan szállt fel a főhangárból, és felesleges mozdulatok nélkül hagyta el a hajót... Gyakorlott pilótára vall.

- Kormányos: adja át a helyét, én szeretnék kiállni a kocsibejáróról.
- Igenis uram!

A Leonidas II kecsesen siklott ki az űrdokkból. Gyors iránykorrekciók, hajtóműpróba, és iránybaállt az ismeretlen felé.
- Hajtóművek a maximumon, ugróprogramot betölteni.... Ugrási szekvenciát aktiválni... Célvektorokat betáplálni. Ugrás!

A hajó a csatahajók bukómozdulatával tűnt el a féregjáratban, és elindult új célja felé...

Tuck fejét bekötik :)

- Joseph Tuckberger, ígéred-e, hogy kitartasz Selma Mountain mellett, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, holtáiglan holtádiglan?
- Ígérem - szelte át a termet Tuck öblös hangja. A ceremónián mindenki, aki ismerte Tuck-ot hivatalos volt. A Leonidas II. indulás előtti ünnepsége, egybekötve a búcsú bulival. Földi idő szerint holnap hajnalban elhagyják a naprendszert.
Az új küldetés eltér az előzőtől. Miközben az esküvő zajlott és Selma tette az esküt éppen le, Jillian gondolatban messzire kalandozott. Számot vetett arról, mi minden lett más az első csillaghajó kilövése óta.

Effendik lett. Ez az életét teljes mértékben megváltosztatta. Szüksége volt arra a három hétre a Földön, hogy kipihenje magát távol mindenkitől. De főleg Matt-től. Erőt gyűjtött ahhoz, hogy tökéletesen helyt tudjon állni. Megtalálta Alexet. És a bátyja is él. Az új információtól még mindig zsibbongott a feje.

Globális szintéren pedig a Szervezet megszűnt, a hidegháborúnak vége, a Szolgálat uralja a világot. Nincs mitől, vagy kitől félni. Most már nyugodtan kereshetnek új otthont az emberiségnek.

Új otthon. Vajon megérdemlik? Hiszen a Földdel is olyan cudarul elbántak. Vajon a következő bolygó nem fog ugyanerre a sorsra jutni?

Jilliant az ábrándozásaiból Alex térítette vissza. Ő még nem tudta, ami Jill-t nyomasztotta. Cross hadnagy úgy gondolta, Matt szándékosan ráhagyta, hogy Alex tudtára adja Calebet. De előtte még találkoznia kell a bátyjával. Talán itt van a teremben - óvatosan körbefürkészte a termet. Matt tekintetével találkozott az övé. Ott állt Tuck mellett, mint tanú. Selma mellett pedig Irina.

Mint ahogy azt már sejtette, Irina visszavonult a komolyabb fizikai és mentális szolgálatból. De Rosenberg szenátor ragaszkodott ahhoz, hogy útra keljen társaival. A Földön nem maradt senki, akiért számára érdemes lett volna maradnia. A Leonidas II-ön sem. Az egyetlen érték, akire vigyázott a pocakjában fejlődött. Így Selma mellé osztották be. Tuck már nem bánta, hogy nő van a fedélzeten, sőt, egyenesen örült neki. A Legénység családos tagjai is hozhatták a hozzátartozóikat, Selma őket fogta össze.

Az esküvő befejeződött, sorba álltak gratulálni az "ifjú" párnak. Tuck csak úgy ragyogott az ő Selmája mellett, soha nem látott még Jill ennyire boldognak bárkit is. A friss házasok öröme kiragyogott mindenkire. A társaság alapvetően jó hangulatban volt.

Jill és Alex hosszas ölelésben részesítették Tuck-ot, Selmának meg ígéretet tettek arra, vigyáznak a Mackójára, ha ő nem lehet mellette. Selma régi hagyományokhoz hűen eldobta a csokrot a hajadon lányoknak. Jill és Alex igyekezett elsunyogni a dolgot, de Selma éles szeme kiszúrta, hogy nincsenek a kis csoportban álló lányok közt-ahol többnyire a tisztek kamasz lányai álltak- és vesztükre az első sorba állította őket.

A csokor messzire repült. Telibe találta Morawsky kapítányt, aki éppen Rosenberg szenátorral beszélgetett.

Alex és Jill átindultak az étkezőbe, ahol már elkészült az ünnepi lakoma. Irina is csatlakozott hozzájuk. Hármasban sétáltak. Amikor befordultak az étkezőhöz vezető folyosóra, Alex hirtelen megtorpant és látványosan elsápadt.

- Te??? - szegezte a kérdést egy vörös hajú és szakállú férfinak.
- Én. De látom Te is Te vagy. - mondta a férfi. Jill nem tudta, mit tegyen. Bátyja nyakába boruljon, vagy engedje Alexet előre.
- Azt hittem, meghaltál.
- Na várj, Te kezdted a meghalósdit!
- Caleb, de örülök, én nem is tudom, mit mondjak! - Jill gyorsan döntött és a kirobbanó veszekedés előtt testvére karjaiba vetette magát. Nem sírt, de a szíve majd kiugrott a helyéről. Alex szótlanul várt, míg a testvérek megható egymásra találásának jelenete véget ért.
- Mi bemegyünk a terembe! - mondta Alex és karon ragadta Ir'-t. - Gondolom, sok mindent kell megbeszélnetek! - ezzel gyorsan elrobogott, mielőtt Caleb vagy bármit is mondhatott volna.
- Ebben az egy dologban igaza van Alex-nek. Jill, meg tudod bocsátani, valaha, hogy...
- Caleb, semmiért sem kell bocsánatot kérned. Tudtuk mind, hogy aki az Akadémiára megy, hajlamos arra, hogy eltűnjön. Ne beszéljünk arról, hogy akkor mi történt. Én annak örülök, hogy most itt vagy! El sem tudom mondani, mennyire!!!
- Nos, kedves Húgom, megengedett, hogy melléd üljek most?
- Naná! És mesélj, mi történt...

- Azért jó lesz vigyázni, Matt - mondta Rosenberg. - A Szervezetnek maradtak roninjai. Igyekeztünk kiszűrni őket, de nem lehetünk mindenben biztosak. Helen-nek nagy szava volt, de akadtak, akik női mivolta miatt nem fogadták el. Talán lesznek, akik újjá akarják éleszteni a Szervezetet.
- Nyitva tartjuk a szemünket.
- De ma még pihenjetek, örüljetek Tuck boldogságának! Jó látni az öreget.
- Igen. - hümmögte Matt.
- Tudom, hogy mire gondolsz most, Matt. Én megjártam ugyanazt az utat Helennel. Hazugságban éltünk. Ráment a kapcsolat. Ceciliám civil. Nem igen tudja, hogy valójában mivel telnek a napjaim. De ez így van rendjén. Ám azt se feledd, Cross hadnagy ugyanazon az oldalon áll, mint Te.
- Hm. - Matt nem kommentálta a dolgot. Míg az étkezőbe értek, ahol már javában zajlott az ünneplés lényegtelen dolgokról beszélgettek.

Mama utolsó levele...

A Szervezet belső archívumából:

Kedves Ügynöktársaim! Kedves Gyermekeim!

A mai nappal befejezem megbízatásomat. Leteszem a vezetés nehéz terhét, és kieggyezem a Szolgálat vezetőjével, Papával. Kérek mindenkit, akinek még nem lett elege az ügynökösdiből, az jelentkezzen nála. Ígérete szerint mindannyiótokat vár szeretettel, és nem rója fel nektek, hogy annyi gyermektársatokat vertétek meg a játszótéren.
Szóval félretéve az infantilis hangvételt: Teljes amnesztiában részesültetek, tehát folytathatjátok a munkátokat, hogyha jelentkeztek a Szolgálatnál. Ki tudja, talán még az Effendiket is láthatjátok, sőt segíthettek is nekik, jóvátéve azt a hibámat, amivel szembeszegültem a régi renddel, és titeket is a Szolgálat ellen hergeltelek... Kérlek titeket, bocsássatok meg!

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, én már nem vagyok köztetek, saját döntésemből.

Éljetek és dolgozzatok egy szebb jövőért!

Mama

Helen von Liebgott

űr-dandártábornok, vezérkari tiszt
A Szervezet vezetője

A Leonidas II.

Három hosszú hét telt el azóta, hogy a Leonidas legénysége visszatért a Földre. Morawsky kapitány úgy érezte, lassan kúsznak a napok tova, s ő már régen messze járna, túl a Plutón.

De valami más oka is volt annak, hogy már várta az újabb küldetést. A három hét alatt egyszer sem találkozott Jill-lel.

Rosenberg szenátornak az Effendik egyesével mentek és adták le a jelentésüket. A szenátor, mint tiszteletbeli Effendik a földi berkekben egyengette társai életét, amire igen nagy szükség akkor volt, míg a Szervezet létező titkosszolgálatként tevékenykedett. Mára a Szolgálat vette át az irányítást, az egykori ellenséges ügynökök többnyire felvételt nyertek a Szolgálat kötelékébe. Noha előtte igen komoly fizikai és mentális teszten kellett keresztülmenniük.

Rosenberg szenátor nem tudta megmagyarázni, mire volt jó a sok évtizedes hidegháború, sok értékes ember halálával - köztük Dave, akinek a halála a Szolgálat egyik legnagyobb vesztesége volt, s nem csupán azért, mert kíváló ügynök volt. Hanem olyan ember is, aki példaképként jár elő társai előtt mind szolgálati és magánéletében egyaránt. Ha igazán jellemezni akartuk volna Dave életét, olyan volt ő, mint egy vérbeli szamuráj, aki hűséggel viseltetett nem csupán feljebbvalói, hanem az Élet iránt is. Mester volt.

Matt sorra meghallgattott minden jelentkezőt, aki a Leonidas II. küldetésére jelentkezett. Ebben Irina volt a segítségére, mivel ő a többiekkel ellentétben a városban maradt.

Tuck Selmánál töltötte a három hetet, sorra járták a rokonokat, hogy elmondják a nagy hírt.

Alex először egy hetet a tengerparton pihent és rengeteget pancsolt, majd egy hétre felment Északra, hogy síeljen is, mielőtt újra búcsút kellene vennie szeretett bolygojától.

Doki orvosi konferencikon vett részt, ahol az űrbéli orvosi tapasztalatairól adott számot a világ különböző pontjain.

Az ikrek hazatértek Családjukhoz, s amikor újra el kellett válniuk, nehezen engedték el őket.

Jill pedig egyszerűen nem kötötte Matt orrára tartozkódási helyét, csak annyit közölt, majd amikor kell, jön. Így is volt. S bár Matt nagy érdeklődéssel viseltetett sorsa iránt, Jill egyszerűen elzárkózott előle és a kapcsolatukat hivatalos szintre minimalizálta.

A Leonidas II.-öt az űrbéli gyárkolónián építették, a Földön nem találtak erre alkalmas helyet. A küldetés indulása előtti napon már minden a helyén volt. A legénység az eddigi legerősebb társaság volt, Matt igyekezett a Szervezet egykori emberi közül is igazságosan elbírálni az érdemeket és az alapján beválasztani a legénységbe a jelentkezőt.

Matt napokkal az indulás előtt birtokba vette a Leonidas II-öt. Minden ellenőrző teszt remekül sikerült. "Civilek nélkül még könnyebb lesz." - gondolta Matt, amikor a kabinjában várta az Effendiket. Az elmaradhatatlan bőrfotelt az első számú csillaghajóról áthozatta. Kabala lett. Noha a szenátor próbálta meggyőzni, cserélje le egy sokkal kényemesebb ülőgarniturára, de Matt hajthatatlan volt.

Az indulásig még 22 óra és egy esküvő van hátra, amikor az Effendik hiánytalanul megérkeztek. Matt körbeültette őket.
- Nos, újra itt - kezdte. - Rosenberg szenátor nyugisabb körülményeket ígért. Várhatóan pihentetőbb lesz az út, mint az első küldetés során. Tuck, nem akarom sokáig húzni a szót a mennyegződ előtt.
- Oh, hát igen, tudjátok, hogy van ez... - Tuck szemlátomást zavarba jött. - Selma is meg én is már mégiscsak öregebbek vagyunk... mire várjunk?
- Nagyon örülök nektek- Alex kedvesen átölelte a Medvét.
- Akkor induljunk, talán, Selma már vár. - az effendik kiindultak. - Jillian, egy percre... - Jill gyomra összeszorult, kisértetiesen hasonló helyzetben váltak el, és most újra itt állnak, szemtől szemben.
- Jill, tudnod kell valamit. - a hadnagy kérdően nézett rá. - A Bátyád, Caleb is a hajón van - Matt nem éppen úgy tálalta a dolgokat, mint ahogy szerette volna. Jill arca falfehér lett, majd Matt karjaiba ájult. Nem volt egyájulós fajta, de most úgy érezte, az elmúlt hetek érzelmi vihara már elviselhetetlenné vált. Matt finoman felpofozta, amire magához tért.
- Hogy került ide? Hogy, mi történt?
- Majd elmondja ő, csak azt szerettem volna, hogy ne a folyosón fuss vele össze, mielőtt nem szólok. Már itt van ő is.
- Ez...
- Nem kell semmit mondanod most. Menjük Tuck és Selma esküvőjére.

Mielőtt a Leonidas II. méltóságteljesen elhagyta volna a Naprendszert egy szuperszónikus térugrással, Tuck és Selma örök hűséget fogadtak egymásnak. Kézfogójuk nem csupán számukra volt egy új kezdet, hanem az egész Legénység számára.

Új arcok vegyültek a régiek közé. Új kihívások elé néztek. A második küldetés megkezdődött.

Újra a Földön

Matt szinte utolsóként hagyta el a Leonidas fedélzetét. Amikor kiszállt a csillaghajóból, alaposabban szemügyre vette a sérüléseket és megnyugodva konstatálta, jól döntött, amiért nem vállalta a kockázatot egy újabb hipertér ugrásra. A civilek már régen elmentek, meghatározott ütem szerint ürítették ki a járművet.

A Leonidas monumentális hangárjától földi cirkálóval vitték be a városba. Egyből Rosenberg szenátorhoz vezette az útja. Azonnali jelenés, nem tűr halasztást. Matt fáradt volt, de lelki szemei előtt lebegett, hogy a pihenése előtti utolsó akadály gyanánt még jópofizik az öreggel.

Nagyjából fél óra alatt tették meg az utat. Két tiszt kísérte, de egyikük sem fárasztotta kérdésekkel az útról. (Amúgy is jól informáltak voltak a szárnyra kapott pletykák alapján, amik a Leonidas története köré szövődött és a civilek határozottan szerették híresztelni még akkor is, ha éppen elferdítette a valóságot. Így született mítosz a valóságból.)

Matt kiszállt a cirkálóból.

Az első dolog, ami úgy igazán nem hiányzott neki a hajó fedélzetén rögvest meg is csapta az orrát.

Szmog.

De olyan igazi, jó sűrű, amit egy 25 milliós nagyváros termel nap, mint nap. Matt torkát kegyetlenül szorongatta. Gyorsan felszaladt a lépcsőn, ami az oszlopos épületbe vezetett fel. Egykor a legfelső bíróság otthona volt, mára a Szolgálat számára biztosít fedelet. A szenátorok szeretnek itt irodát kapni, mivel az egész a XVIII. század világát idézi számukra. Matt amint belépett az épületbe, újra tiszta levegőt vételezhetett a tüdejébe. A portán szolgáló tiszt leellenőrízte a biztonsági fokozatát, majd továbbengedte kíséret nélkül, mivel a legmagasabb szintű belépési engedéllyel rendelkező katonatisztbe nem szívesen kötött volna bele.

Matt ismerte a járást amúgy is. Első emelet, a folyosú végén balra a fehér keretes ajtó, arany táblán Rosenberg szenátor gravírozott neve.

Matt határozottan benyított a szobába. A titkárnő éppen telefonon tárgyalt, de fejével intett Matt-nek, hogy menjen be.

Már várták.

Rosenberg az akvárium előtt állt, ami méreteivel betöltötte az egyik falat. Ritka halkülönlegességek úszkáltak benne.

- Szeretem nézni őket, megnyugtat, ahogy random-káosz szerűen mozognak - mondta a szenátor, majd Matt felé fordult. - Üdvözöllek itthon! - széles mosollyal az arcán lépett Morawsky százados mellé majd emberesen kezet ráztak. - Ülj le, kérlek! - mutatott az egyik bőr fotellre, majd maga is helyet foglalt vele szemben.
- Uram, kö...
- Tegyük félre a hívatalos hangot, Matt. - mondta.
- Jól van, ahogy gondolod.
- Nos, nagyon büszkék vagyunk Rátok! - folytatta Rosenberg szenátor. - Nektek köszönhetően lefejeztük a teljes Szervezetet, és a Scylla sem fog több vizet zavarni. Teljesítettétek a küldetést. - Matt értetlenül nézett rá. A küldetés az új bolygó volt, és erre valami egészen más derül ki.
- Nem egészen értem.
- Morawsky százados, a Leonidas I. csupán csali volt a Szervezet számára. Betelt a pohár azzal, hogy folyton keresztül húzták a számításainkat. Így megterveztünk egy hajót, ami pompás volt és elhúztuk a mézesmadzagot a Szervezet előtt. Azt is tudtuk, hogy az Effendik tökéletesen meg fogják állni a helyüket. A küldetés nem is alakulhatott volna jobban.
- Dave meghalt, uram. Megölték - mondta szomorúan Matt. A szenátor arca elkomorult.
- Fájdalmas veszteség, Matt. Nagyon sajnálom. - Rosenberg az említett elhunytat saját fiaként tisztelte.
- Pénteken temetjük.
- Ott leszek, természetesen. De sajnos bármily kegyetlen, az Élet nem áll meg. És új Földre is szükségünk van.
- A Leonidas képtelen útra kelni.
- Tudjuk. Pont ezért a Leonias I-gyel egyidőben elkezdtünk építeni egy másik hajót is. Cselesen Leonidas II-nek kereszteltük. Matt, mit szólnál egy újabb küldetéshez? Ezúttal nyugisabb körülmények és jobb fegyverek, továbbá civilek nélkül?
- Megtisztelő lenne a feladat.
- Morawsky kapítány, elmondom a részleteket, három hét múlva indulnak. Teljesen szabad kezet kapsz a legénység megválogatásában.
- Köszönöm, Uram, igen nagy megtiszteltetés, hogy újra bizalommal van irántam a Szolgálat.
- Rászolgáltál... - mosolygott a szenátor.

Búcsú a Leonidas-tól

Jill magányosan sétált a fedélzeten. Órák kérdése és visszatérnek a Föld légkörébe. Számot vetett az elmúlt napok eseményeiről. Most van ideje átgondolni és feldolgozni mindazt, ami érte őt. Bekerült a Leonidas elitt legénységébe, mint pszichológus. Aztán pedig Effendik lett. Majd pedig találkozott Alex-szel, aki él. És a bátyja is él. Aztán pedig ott volt a bál és Matt... Callupso élete is mélyen megérintette.

Jillian Cross szomorúan lépkedett a kapitány kabinjába, ahová Matt összehívott egy landolás előtti utolsó Effendik megbeszélést. Jillian Lelkét kegyetlenül szorongatta az elmúlás. Ezért is igyekezett minél később odaérni a hangárhoz. Alex robogott el mellette láthatatlanul.

- Elkésünk, Jilly, mire vársz?
- Menjél csak előre! Csak kicsit...
- Gyere már Jilly! - Alex megragadta a kezét, ami roppant vicces látvány volt, mintha Jillt láthatatlan drótokon rángatnák. Ők ketten érkeztek meg utoljára a hangárba. A többiek már körben ültek és csendben vártak. Nyomott volt a hangulat, csendben letelepedett melléjük a Búcsú is. Matt tapintatosan nem hányta a szemükre, hogy késtek pár percet.
- Először is, szeretném megköszönni Nektek a munkátokat, amivel hozzájárultatok ahhoz, hogy a civilek életét megvédjük. Büszke vagyok rátok, mind. Másrészt beszéltem Papával, a Szervezet feloszlott, az egykori tagok amnesztiát kaptak. Amikor visszaérünk, lesz egy fél nap szabadnapunk pihenni, de aztán rögvest jelentést kell tennünk. Ezt ne feledjétek el. - Matt elhallgatott, a teremben csend honolt. Így vettek némán búcsút a Leonidas-tól. Nem volt szükségük szavakra, ugyanaz a mélabú ülte meg a Lelküket. Túl hamar ért véget. Idejük sem volt felfogni.
- Nekem be kell néznem a civil kórházba - állt fel Doki.
- Nekem is jelenésem van még a hangárban - közölte Alex, Matt engedélyezett számára egy utolsó repülést a Tündérrel. Irina nem kommentálta, hogy hova megy, de nem is firtatták. Csak csendben magukra hagyta a többieket, magával víve a halott kedvese utáni vágyódásból fakadó szomorúságát.
- Én... - kezdte volna Jill, de Matt gondolatai arra kérték, ne menjen még. - ... még maradok kicsit. - Az ikrek tapintatosan kimentek a kabinból, Tuck pedig sokat sejtettő mosoly kíséretében Selmához igyekezett.
- Búcsúvacsora - mondta, majd mielőtt további kérdésekre kellett volna választ adnia, gyorsan elillant. (Az egyik legjobb egyenruháját öltötte magára.)

Jill és Matt egyedül maradtak a mérhetetlen magányukkal hármasban.

- Nehéz bármit is mondani egy ilyen küldetés után - kezdte Matt, s az ablakhoz lépett. Szerette legeltetni szemeit az űr elnyelő mélységén. Jill felállt, s tétován mellé állt. Matt nem nézett rá, továbbra is kitartóan a semmit bámulta.
- Néha nincs szükség szavakra... csak tettekre - mondta Jill, s nagyon lassan közelebb húzodott Matt-hez.
- Cross hadnagy, veszélyes vizekre eveztünk - Matt ellépett mellőle és az íróasztala mögött foglalt helyet. - Ülj le. - mondta, mindezt olyan parancsoló hangon, amitől borsótott Jill háta.
- Inkább mennék. - közölte Jill, miközben úgy érezte magát, mint akit ideg vízzel öntöttek le. Egy egész tűzoltó autónyival.
- Remélem megérted - a mondat végét nem fejezte be Matt, Jill már az ajtónál állt.
- Természetesen, uram - felelte közömbösen. Matt nem egészen így tervezte a beszélgetést, amit egész nap elgyakorolt többször is magában, de végül így alakult. - A Szolgálatnál találkozunk! - ezzel Jill olyan sebesen hagyta el a kabint, amilyen gyorsan csak tudta, mielőtt még bárki felfedezhette volna orcáján végigcsorduló könnyeit.

Matt hátradőlt a székén és arról győzködte magát, helyesen cselekedett.

A vendetta...

Oberon lassan magához tért, a szupresszor teljesen kiürült szervezetéből.
- Elismerem a vereséget. - mondta félig kiszáradt szájjal. - Ha már úgyis halálra ítélnek, szeretném, ha méltó módon halhatnék meg. Morawky százados, teljesíti egy halálra ítélt utolsó kívánságát?
- Sok mindent elkövettél Bill bátyám, de nem tagadhatom meg tőled. Cserébe csak egy részletes vallomást kérek.
- Hozzatok egy terminált, és megkapjátok.

Oberon órákig gépelte a vallomását, majd átnyújtotta a terminált Matt-nek.
- Ez itt minden. A kezdetektől a mai napig, nevek, helyek és időpontok.
- Köszönöm szépen. Nem számítottam volna tőled erre.
- Mit veszíthetek már? Úgyis elítélnek, és még egy dolgot jóvá szeretnék tenni. Szeppukut akarok, és azt, hogy Loraine hadnagy legyen a segédem. Már biztos tudod, hogy miért...
- Természetesen. Alex, kérlek kapcsold ki az álcázódat.
- Én nem értem, hogy miért engedsz ennek a bűnözőnek... Matt, nem ismerek rád. - szólt Alex.
- Én viszont pontosan tudom Alex, és mikor meghalt, te is érteni fogod. - Matt az egyik pilótaszekrényhez lépett, egy katanát, egy tantoo-t, és egy üveg eredeti szakét vett elő.
- Szeretném, ha megtisztelnél azzal, hogy az én kardom oltsa ki az életed.
- Az enyém a megtiszteltetés Matt.

Az effendik körben ültek, Matt óvatosan lelocsolta a kard pengéjét, amit Alex sújtásra készen emelt ezután a feje fölé.
- Felkészültél William?
- Felkészültem Matt.

A tantoo szabályosan hatolt Oberon húsába... Utolsó nyögésével csak ennyit mondott:
- Cseresznyevirág... - ez volt a jelszó, és saját halála, mi Alex tudati blokkjait feloldotta.
Alex lesújtott, és Oberon testéből elszált a lélek. Jill és Irina arcán megnyugvás látszott:
- A lelke utat talált a végtelenségbe, és megbékélt. Nem szenvedett az átmenetnél, nem sikoltott, mint az átlag ember, amikor elszakad az élettől. Nyugodj békében William Masters...
- Nyugodj békében - hangzott az effendik kórusa
- Nyugodj békében... - mondta Alex, majd megtántorodott. Oberon régi tudatblokkjai elengedtek, és hirtelen tört rá minden elfelejtett emléke. - Tehát ő ölte meg a szüleimet... A vérbosszút tudatosan adta az én kezembe, bár blokkjai miatt nem tudhattam ezt. Ó, te vén marha... - Alex felemelte Oberon fejét, és homlokon csókolta - Megbocsátok! Nyugodj békében.

A Méhkirálynő utolsó tánca...

- Asszonyom! Ügynökeink jelentése szerint Oberon nem teljesítette a megbízatását, és a mentőcsapatot is megsemmisítették. Callupso eltépte láncait, és elpusztította a Scylla-t.
- Ügynökeink? Hány élő ügynökünk van még? Az összes fogságban van, és hamarosan elitélik őket... Vagy halál, vagy hosszantartó vendégség vár rájuk valamelyik bányászkolónián. Szervezetünk összeomlott. Kérem adja ki a parancsot: Mindenki szüntesse be a megbízatását, és foglalkozzon civil munkájával... Itt már semmit sem tehetünk, hiba volt azt hinni, hogy egyeduralkodóvá válhatunk a Földi titkosszolgálatok között. Ez a harc elemésztett mindnyájunkat. Legyen hát vége.
Helen von Liebgott űr-dandártábornok, a Földi Erő vezérkarának tagja az ablakhoz lépett, és kitekintett a végtelen tintakék éjszakába. "Hát így ér véget minden." - gondolta.
- Rádiós! Kapcsolja kérem Rosenberg szenátort!
- A kapcsolat él, Asszonyom.

- Áh, Helen... Mivel szolgálhatok számodra?
- Szervusz Jürgen... egy vallomással tartozom... Én vagyok a Szervezet vezetője.
- De Helen... Ez hogy lehet? És miért nekem mondod el? - kapkodta a levegőt Jürgen.
- Ne tettesd a tudatlanságod kérlek, már régóta sejtetted. Annyi éven át hazudtunk egymásnak, még a házasságunk is ráment erre. Jut eszembe, hogy van Cecilia és a gyerekek?
- Meg vannak, köszönöm a kérdésedet. De akkor sem értem, miért pont engem hívsz?
- Szükségem volt valakire, aki ismer, és megért. Annyi vér tapad a kezemhez, hogy már nem vagyok képes a tükörbe nézni. Csak el szerettem volna búcsúzni tőled. Mindent köszönök. Ja, az embereimnek általános amnesztiát kérek tőled, és ha jelentkeznek nálatok, akkor vegyétek fel őket. Mind nagyon jól képzett ügynök.
- Várj Helen... - a vonal megszakadt, Helen szakította meg.
"Itt az idő..." - gondolta. Helyet foglalt kedvenc foteljában, és a karfa titkos rekeszéből elővette a régi szolgálati fegyverét.

Csak egy dörrenés hallatszott, majd a régi Smith and Wesson forgótáras pisztoly halk koppanása a padlón.

A megcsúfolt Csipkerózsika...

A két csatahajó a Leonidas mellett foglalta el a helyét. Vonósugarak segítségével lassan pozícióba állították, és megkezdték a hazavontatását. A hadifoglyokat a két nagyobb hajó fogadta magába, mert a Leonidas erre sajnos nem volt felkészítve. Oberon még mindig a 13-as dokkban volt, Dodgert rangjától a három hajó nélkülözhető legénységének jelenlétében fosztották meg, és ezek után a légzsiliphez kísérték, hogy végrehajtsák az űrflotta szabályzata szerinti legsúlyosabb büntetést... Az űrbe történő kitaszítást. Dodger nem próbált meg kiáltani sem, halála gyors volt, teste pedig hamuvá égett a Scylla utolsó lövedékének tisztítótüzében. Sem Jill, sem Irina nem tudta volna végig nézni a haláltusát, és érzeni a halál pillanatában szétáradó érzelem és gondolathullámokat. Callupso készségesen segített nekik.

- Jill, Irina! Bármennyire be akarom mutatni a Szervezet ördögi gonoszságát odahaza, de Callupso már túl soktat szenvedett a gépbe zárva. Próbáljátok feloldani az agyába elhelyezett blokkokat, és engedjétek szabadon a lelkét! Mindenki tévedhet az életében, de ő már sok ezerszeresen bűnhődött a hibájáért.
- Megtesszük Matt, ez a kötelességünk testvérünkkel szemben. - szólt Irina, és a komlink elsötétült.
- Akkor Ir', nekikezdünk?
- Gyerünk Jill, szabadítsuk ki...

Callupso mintha csak álmodna. Sok éve már, hogy utoljára álmot látott, de ez most annál is különlegesebb volt. Két telepata látogatta meg az éteren át.
- Azért jöttünk, hogy felszabadítsunk. - mondta egyikük szelíden.
- Te vagy hát Jillian. Örülök, hogy eljöttetek értem.

Órák teltek el, látszólag eseménytelenül, majd Irina és Jill lassan felnyitották könnyben úszó szemüket, és a dokk ablakán át meredtek a Scylla roncsai felé.
Tomoe Watanabe ismét öntudatára ébredt, és felismerte saját létének jelenlegi megnyilvánulását és borzalmas voltát, így könnyek szöktek régen nem használt szemébe.
"Istenem, mivé lettem?" - ismétlődve hasította ez a gondolat az űr hidegének fátyolszövetét. S talán ma is ott vibrál a bolygók között.

Tomoe kilépett a fali konzolból, és azonnal összeroskadt a parancsnoki híd acélpadlóján.
"Nem hagyhatom, hogy még egy embert ily embertelen létre kárhoztassanak! Adatküldés a Leonidas központi komputerének: a hajó teljes adatbankja. Átvitel... Már csak egy dolog vár rám..."-és ezzel bontani kezdte a hátából kiálló kábelköteget. Mikor minden kötelékétől megszabadult, a központi terminálhoz lépett, és elindította az önmegsemmisítő parancsot.

A Scylla lassan bukott alá, és néhány pillanat múlva eltűnt az érzékelőkről is. Majd egy robbanás rázta meg a környéket, és végképp véget ért Callypso kálváriája.

A 13-as dokk padlója felett egy angyal lebegett, és körültekintett ebben a megvadult világmindenségben. "Nyugodj békében Tomoe Watanabe" - gondolták az effendik szinte egyszerre, s az angyal eltűnt a hangárból.

A parancsnoki hídon

Az Effendik tagjai kísérték Hermann Dodgert a parancsnoki hídra, miután elfoglalták a Scyllat és a teljes legénységet a Leonidas fedélzetére vittek át, ahol fogolyként bántak velük.

Hermann Dodger méltósággal viselte a vereséget. Egykor Mester volt a Szolgálatnál. Matt is a tanítványai közé tartozott. Találkozásuk első pillanatától megtalálták a közös nevezőt. Matt tisztelte és rajongással vette körbe Dodgert. Fiatal újonc volt még akkortájt az Akadémián. De éles elméje és fizikai képességei kiemelték társai közül. Dodger ezért is figyelt fel rá. Türelemmel tanította és figyelte fejlődését. Matt évfolyamokat ugrott tehetségének köszönhetően. Nem csoda így, hogy a Szolgálat felfigyelt rá.

Effendik akkor lett, amikor lebuktatta saját Mesterét.

Dodger kettős ügynökként ténykedett hosszú éveken keresztül, ami alatt értékes információkat szívárogtatott ki a Szolgálatról. A Szervezet ugyan kimentette, de nyiltan már sehol sem ténykedhetett. A Szervezet Szibériba száműzte.

Matt karrierje pedig szépen ívelt felfelé, noha ő sosem foglalkozott a szamár létrával. Akkoriban ismerte meg Tuck-ot is. Mindez már tíz évet ölel magába. Matt és az egész Szolgálat számára a Leonidas ígérkezet életük legnagyobb kihívásának.

Dodger belépett a parancsnoki hídra. Matt éppen két nővel társalgott.

- Tíz hosszú év telt el azóta - Matt lassan megfordult. Mester és Tanítvány szemtől szemben.
- Ha más nem, de ez biztos - felelt Matt, ezzel célozva arra, hogy Dodger elárulta őt, amit eddig a percig sem tudott megbocsátani. A parancsnoki hídra feszült csend telepedett.
- A Szervezet ezt nem fogja annyiban hagyni. Csak egy csatát nyertetek, de a háborúnak még nincs vége.
- Jó, de a mi kezünkben van a Scylla.
- Erre nem innék mérget - Dodger sandán mosolygott. - Callupso senkinek sem tartozik engedelmességgel...
- Kellő erővel bárkit meg lehet győzni. Cross hadnagy - fordult Jill felé. - Menjen a 13-as hangárba további eligazitásig és várjon ott. (Közben gondolatban minden más információt megoszott a lánnyal.) Jill kisietett a teremből, hálás volt Matt-nek, amiért kimehetett a fojtogató légkörből. Dodger gondolatai idegesen járták körbe a teret.
- Most pedig mit fog tenni, Morawsky kapítány? - gúnyolódott Dodger.
- Visszatérünk a Földre és kijavítjuk a károkat.
- Úgy! Valamit mégiscsak elértünk! - Matt elengedte a füle mellett Dodger ugatásait. Olyan kutya, akin szájkosár van.
- Tuck hadnagy, kísérje a vendégünket az őt megillető szállásra - ezzel elvezették Dodgert. Matt Irinához lépett.
- Jillel tartsátok kordában Callupsot. Felváltva tegyétek, és ne menjetek messzire. Csak annyira avatkozzatok bele, hogy ne támadjon meg minket váratlanul. A 13-as hangárban zavartalanul figyelhetitek.
- Értettem, uram.
- Most pedig pihenj le, Irina. Ez is parancs. Az ikrek majd intézkednek a civilek ügyében, mindenki visszamehet a kabinjába és nagyjából ne is nagyon mozgolódjanak. Ha minden jól megy, két nap alatt hazaérünk. Haza... Hamarabb végetért a küldetésünk, mint vártam.
- Matt, nem csak Neked ért véget valami túl hamar - ezzel Irina kiviharzott a parancsnoki hídról.

Kis idő elteltével Tuck tért vissza.
- Oberonra doki vigyázz, mi lesz vele?
- Most sor kerül rá is.
- Nem kellene pihenned, Matt? Ne hajszold túl magad.
- Rendben vagyok! . mondta Matt, de közben belül teljesen máshogy érezte. Jill nem hagyta nyugodni. És ez így nem lesz rendjén. Most is az offenzíva közepén azon aggódott, hogy a lány ne legyen olyan helyen, ahol baja eshet. Ez már túlzás, gondolta magában. Megrázta magát, mint aki így próbál szabadulni a terhektől. Eddig is jól megvolt érzemek nélkül, majd most is meg lesz. Most pedig Dave emlékére jöhet a revans.

Jill távolról figyelte közben Callupso-t. A hajó sötét foltként lebegett az örök éjszakában.

A mai este történése megváltoztatta mindannyiuk életét. Most pedig vissza a Földre. A kaland eddig tartott. Mélabú ülte meg a Lelkeket. Valami eltört, ami egész volt. Most már kár keresni. Lezárták. Pont.

A görögtűz...

- Letelt az idő százados... Várlak a fogollyal...
- Megmondtam, nincs semmilyen fogoly a hajón...
- Rossz válasz... Callupso süsd meg őket!
A Scylla fegyvereinek túltöltését jelző hangtalan de idegtépő búgás hallatszott a vonalon át...

- Apró tündér... Lengesd meg a varázspálcádat... - hangzott a legénység számára infantilis mondat, majd a kapitány megnyomta a pilóták vonalát felépítő gombot - Vadászok: TÁMADÁS!
- Vettem főnök, indulunk...
A Scylla tüzet nyitott... A túltöltött ágyúkból csak úgy záporoztak a lövedékek a Leonidas hajótestére. Az elhárítópajzsok már rég leváltak. A Tau osztag hősiesen küzdött, de sajnos nem tudtak közel jutni a fő generátorhoz, így a támadás megállíthatatlannak látszott.

A következő pillanatban a romboló orr részén lévő pajzsgenerátor hatalmas robbanással levált.
- Itt Tündérke! Sózzon oda nekik uram! - kacagott Alex a mikrofonba.
- Minden energiát az orr-ágyúba... Mit néznek így értetlenül? Munkára, még nem nyertünk!

Morawky kapitány egy távirányítóhoz hasonló eszközt vett elő a parancsnoki szék alól. Beütötte a kombinációt, és a kinyúló mikrofont a szájához emelte:
- Itt Puli, a nyáj veszélyben van!
- Itt komondor, a farkasoknak vége...

A két gigász mint zsákmányára lecsapó sas fordult ki a hipertérből. Azonnali célzott lövésekkel mozgás és lőképtelenné tették a Scylla-t.

- Itt Morris Johnsson őrmnagy beszél... Harci tevékenységet azonnal beszüntetni, a vadászok vissza a hangárba!

Vaddisznó vadászat...

Köztudott, hogy a sebzett vaddisznó veszélyes ellenfél a vadász számára. Jelen helyzet annyival bonyolultabb, hogy a vaddisznó történetesen erős telepata, és láthatatlanná tevő köpenye is van.
Oberon lassan, és hangtalanul vonszolta magát az egyik szervízalagútban. Mentális sebei, melyeket Jill és Irina okozott még frissen égtek, tekintve, hogy nem igényelhetett orvosi segítséget... Most is a gyengélkedő felé tartott, hogy a bált kihasználva gyógyszert szerezzen a hasogató fejfájására.
Az orvosi szobába érve azonban kellemetlen meglepetés érte. Doki ült az egyik vizsgálóasztalon, fején detektorszemüveg, kezében élesre húzott plazmapisztoly.
- Itt az út vége barátom... Add szépen fel... - mondta.
Oberon megpróbálta manipulálni Doki érzékelését, de mintha kőfalba ütközött volna.
- Ne erőlködj, nem szeretném ha a szemedből is vérezni kezenél... A füled és az orrod már így is folyik...
Gyorsan megérintette az arcát, és valóban véres maradt a keze.
"Biztosan szupresszort adott be magának... Nem baj, úgyis végem, mindent beleadok" - gondolta.
Doki szempillái hirtelen rángatózásba kezdtek. Látszott, hoyg mindketten koncentrálnak, de egyik sem bír a másik ellen. Doki orrában megpattant egy hajszálér, de még mindig erősen koncentrált. A két lány lépett be Oberon mögött a helyiségbe, és azonnal felfogták, hogy mi történik, és akcióba léptek. Oberon hirtelen megmerevedett.
- Medve, MOST! Üvöltött Doki.
Oberon arccal zuhant előre, s előtúnt a nyakába szúrt üres injekciós szerelék. Néhány pillanat múlva Tuck is előtűnt az álcázásból, és nevetve szólt a jelenlévőkhöz:
- Jól van gyerekek, lazíthattok. - a mondat végére Doki is előredőlt, de Irina elkapta, és egy nyuktatót adott be neki.
- Ezzel a jómadárral mit csináljunk?
- Tuck, vidd a 13-asba, és szíjazd le. Itt ez az infúzió, ettől kiütve marad egy darabig... Lassan ható szupresszor van benne. - Irina egy infúziós zacsót nyomott az öreg kezébe az egyik lezárt fiókból. - Siess!
Ahogy az öreg eltűnt, Irina pittyentett kettőt a csuklópánton, jelezve Matt-nek a sikeres akciót.
- Lányok, gyertek a hídra... Még nincs vége! - szólt vissza Matt, már a hajó kommunikációs rendszerét használva.
- Mi jöhet még? - fordult Pestronka Jill-hez.
- Callupso...
- Istenem... - Irinát az ájulás környékezte.

Odysseus és Agamemnon a hipertérben várakozott.
- Nem értem ezeket a magas szintű ügynököket... Miért gyilkolják egymást, amikor együttműködve már rég a szomszéd naprendszerben flangálnánk.
- Ez nem a mi ügyünk Jeff, mi csak a civileket védjük.
- De Morris... Miért kellünk mi ehhez? A Föld úgyis túlnépesedett, ez a néhány nem hiányzik sehonnan sem.
- Százados, parancsot kapott. Teljesítse, vagy tagadja meg esküjét, és örömmel fogom főbelőni...
- Igaza van őrnagy úr! Az esküm kötelez. Várom a jelet.

A két "sárkány" osztályú csatahajó közt a kommunikáció elült, teljes némaságban várták a jelet.

Kellemetlen közjáték...

Az effendik csuklópántjai megvadult kórusmúvet énekeltek csipogásukkal. Morawsky kapitány épp csak el tudta rántani Jill-t az ablaktábla mellé csapódó sugárlövedék körzetéből.
- Mindenki a padlóra! - kiáltotta Matt - Támadás alatt vagyunk! Amint a biztonságos menekülést biztosítani tudjuk, mindenki menjen az óvóhelyekre! Katonák, mindenki a helyére, és közben vételezzetek alkohol semlegesítőt a raktárból! ÁLTALÁNOS RIADÓ! Jill, öltözz át, és gyere a hídra!
Egy mitikus szörny, a Scylla hirtelen bukkant elő a hipertérből az örök tintakék éjszakát hasítva. Alexet is meglepte a műszerek hirtelen sivítása, de volt még annyi lélekjelenléte, hogy leadja a vészjelzést. A féregjárat elhagyása előtt már leadta a figyelmeztető lövést.
- Matt... Ez Dodger... Légy észen!
- Köszönöm Egérke - hallatszott Matt hangja a komlinken, háttérzajként bakancsainak gyors és ütemes koppanása.
A parancsnoki hídra érve a kapitány már a nyakkendőjét is elhajította.
- Első tiszt! Kárjelentést!
- Jelentem Uram, a hajó bal oldalán sugárlövedéktől származó közepes sérülés, szerintem csak figyelmeztetésnek szánták.
- Értem, nyisd az óvóhelyeket, és szólj a civileknek, hogy siessenek, semmit ne próbáljanak a kabinjukból behurcolni! A biztonságiak figyeljenek rájuk! Pilóták! Mindenki gépre, társaságot kaptunk, és nem igazán jókedvűek!
- Értettem uram, a Tau egység készenlétben.

Callupso fémes hangja szelte át az étert:
- A Leonidas csillaghajó legénységének, itt a Scylla romboló. Azonnal adják meg magukat, és szolgáltassák ki hajón tartózkodó társunkat! Nincs esélyük ellenünk.
- Azt majd meglátjuk - morogta Morawsky - Rádiós: egy vonalat az ellenséges romboló felé!
- A vonal él uram.
- Dodger... Te vén tapló. Nem tudok semmiféle ügynökről az áruló Szervezetetektől. Feleslegesen fáradtál el idáig.
- Matty fiú... Látom megint túljártak az eszeden, vagy csak hazudsz nekem, régi tanítódnak.
- Hermann... Nincs itt semmiféle ügynök... A régi nézeteltéréseinket pedig nem így kellene rendezni, ilyen sok ártatlan élet árán!
- Direkt választottuk ezt a hajót, és ezt a pillanatot... Azt akarjuk, hogyha túl is éled a mai napot, akkor tisztikaroddal többet hajóra se tehesd a lábad. Persze vannak konkrét vádjaink is: Matthew Morawsky százados, önt árulással vádoljuk, és a Földi Erő nevében letartóztatom.
"Jill, Irina... fogjátok az effendiket, és kutassátok fel Oberont... MOST!" - viharzott át a gondolatok tengerén a telepaták felé.
- Rendben Dodge, te nyertél... Időt kérek az átszállás előkészítéséhez.
- 1 s-órád van. Pereg a homok!

Callupso és Jill találkozása

A Bál javában zajlott, az emberek táncoltak, ettek, jól érezték magukat. És nem foglalkoztak azzal, hogy még nem jutottak túl a Plútón, hogy a múltkor fejvesztés terhe mellett lehetett csak elhagyni az ebédlőt, továbbá nem lehet üzeneteket küldeni a nagy világba, s főleg haza nem. Fura ember, ez a kapitány, suttogják a civilek. Könyörtelenül rendet tart a fedélzeten, de egy tánc és egy lány megszelidíti.

Matt a civilek vezetőivel folytatott beszélgetést, de gondolatai megmagyarázhatatlan okokból kifolyólag csapongtak. Túl sok mindenre kellett odafigyelnie. Szerencsére Tuck is ott állt a körben, ő vitte a beszélgetés fonalát régi történeteivel, mendemondákkal. A dédapja még a földi tengereken volt hajós kapitány. Amikor Tuck kisgyerek volt, gyakran hallott meséket a kék világról. Óhatatlanul is beleszeretett az óceán végtelenségébe. A legjobban az hiányzott neki. A kék bolygó. Remélte, hogy az új helyen is lesz legalább annyi víz, mint a Földön. Új Otthon találása és kolóniák létrehozása. Komoly és kockázatos küldetés. De valakiknek utat kell mutatni a követező generációknak. Egy jobb és élhetőbb világért. Az már más kérdés, hogy milyen filozófiai kérdéseket vetett fel a küldetés. A szabotázsok pedig sorra az ellenséges érzelmű halandókat igazolta abban a nézetükben, hogy bizony a Föld a kirendelt otthonuk és kész. Többek közt erről is folyt a társalgás. De Matt egyre jobban kezdte türelmét veszíteni. Szórakozottan körbenézett és végre megtalálta a tömegben, akit keresett. Jill a terem széles ablakaihoz lépett. Tekintette különös volt, mint aki más világban jár.

-... régen én is ember voltam - sugározta valami az űrben. - De aztán feláldoztam magam a tudomány oltárán.
- De most rab vagy! - fakadt ki Jill.
- Én élvezem ezt a rabságot, Cross hadnagy. Olyan képességekre tettem szert, amikről mindig is álmodtam! - Callupso torz arcát földöntúli ragyogás keretezte, amik Jill lelki szemei előtt is megjelentek. - Cross hadnagy, nincs esélyetek. Hallom a gondolataidat, Bál van a fedélzeten. Bál, nevetséges! Látlak Téged is, a legszebb ruhádban fogsz meghalni. Kár érte. - Jill elképedve folytatta a mentális kommunikációt.
- Callupso, ha a hajód megsérül, meghalsz. Megéri Neked mindez?
- Ostoba kérdés ostoba halandótól. Elpusztíthatatlan vagyok. Jobb, ha erre felkészültök. Te és a Barátaid és mindenki, aki közel áll hozzád - igen, pontosan tudod, hogy kire gondolok - a kárhozaté lesztek, elenyésztek a semmiben!
- Jill! - Irina kapcsolódott a beszélgetésbe, de nem állt le udvariassági köröket futni az idegen hajóval, hanem kirángatta a mentális kapcsolatból a hadnagyot. Jill teljesen sápadt volt, remegett és az ájulás környékezte. Azonnal leültették.
- Senki nem adott arra engedélyt, hogy kapcsolatba lépj bárkivel is, aki nem a fedélzeten van! - ordibált Matt. - Szerencséd, hogy nem rádióüzenet volt, különben a saját parancsomat kellett volna megszegnem - ezt már összeszorított fogakkal mondta. Jill ráemelte zavart tekinetét.
- Callupso él. A Szervezet ránk küld egy ellenséges hajót, egy élő hajót.
Mielőtt Matt bármit mondhatott volna, a zene elhalt és...

Szentivánéji álom

Péntek este a csütörtököt követte, amikor is Selma közölte Matt-tel, márpedig lesz bál és kész. Már a Földön is erre készült, az indulás méltó megünneplésére. És ki lenne szebb pár, mint Jill és Matt a nyitótáncon?

Arról már nem érdeklődött, hogy az említett párosnak mi a véleménye erről.

A termet csodálatosan feldíszítették, a Leonidas hajó vezér színeivel, az acélkék játszotta a hangsúlyt minden terítőn és posztón. A terem zsúfolásig telt vendégekkel, mindenki a legszebb ruháját vette fel a civilek közül, a Szolgálat katonai egysége dísz egyenruhában virított.

- Tuck, öreg Barátom, milyen öröm látni Téged! - köszöntötte széles mosollyal Selma az éppen belépő Tuck-ot. A férfi is küldött feléje valami bizarr szájhúzást, amiről később állította, hogy az bizony mosoly volt és nem vicsorítás. Selma figyelmét szerencséjére Jill kötötte le.

És ezzel nem volt egyedül a teremben.

Miután Alex legnagyobb szórakozására Jillre aggatott mindenféle göncöt a próba során, végül csak megtalálta a megfelelő darabot. Darabot? Nem éppen. Selma egyszerűen csak költeménynek hívta, s Tündérnek becézte benne Jillt. Selma ragaszkodott ahhoz, hogy máskor fonott tincsekben gubancolódott haját kiengedje és csak egy részét tűzze fel. A ruha maga pedig smaragd zöld volt, illett Jill szeméhez. Hosszú bársony ruha, nagy abronccsal, egy letűnt kor régi divatja. Selma szerelmese volt a rég múlt századok ruháinak, komoly harcok során ugyan, de sikerült elérnie, hogy a hajóra is felvihessen néhányat. Jó nagy dobozokban. Egész pontosan tíz ilyen doboz foglalta a helyet a raktárban.

- Tündérkém, már itt vagy? - Matt gyomra görcsbe rándult a tündér szó hallattán, momentán Alexet jutatta eszébe, amint kint van és bizonyára jobban mulatja az időt, mint ő fogja... Selma lépett a gondolatai mélyére merült Matthez. - Lovag, a hölgy már várja! - ezzel szó nélkül Jill kezét beletette az övébe. Jill szeplői a nyakán most láthatóvá váltak, hiszen eddig a garbó jótékonyan takarta az összeset. Jill nem volt velük megbékélve, de családjának nő tagjai mind örökölték. Mit volt mit tenni, a genetika ellen nem tudott fellépni. Kezdte azt gondolni, a szeplőknek köze van a telepata képességhez... Matt igyekezett nem bámulni Jill-re, ami igencsak nehezen ment. Selma bevezette őket a terem közepére, amit szabadon hagytak számukra. Az emberek, mind a civilek, mind a katonák körben álltak, de még így is nagy tér maradt a táncra. Mindössze egy próbájuk volt, úgyhogy most mindeketten azzal foglalkoztak, ne rontsák el a lépéssort. De valahonnan ismerősek voltak, de egyikük sem tudta megfejteni.

Felcsendül a zene. Matt határozottan irányította Jillt. Angol keringő. Ha Matt szentimentalista hangulatában lett volna, még élvezte volna, de leginkább azon járt az agya, hogy a kutatás sikerrel járjon, míg mindenki a bálon mulat.

Aztán ránézett Jillre.

Találkozásuk pillanat óta igyekszik elfojtani az érzéseit. Egy telepatával szemben ez amúgy is nehéz feladat egy halandónak, de Matt megtanulta, hogyan tartsa távol magát Jill időnkénti önkéntelen gondolatolvasásaitól.

De ma talán a tánc, a zene és a sok feladat miatt megfeledkezett védekezni. Belemerült az itt és most pillanatába. Ő, a kapítány, aki ezrek életéért felelős. A rettenthetetlen, aki semmitől sem fél. De ahogy Jill-t nézte, mégiscsak volt félelme. Már a gondolat is kínozta, hogy baja eshet. "Hát pont ezért nem helyes" szögezte le magában. "Ha ragaszkodsz valakihez, sebezhetővé teszed önmagad is. De csak ha tisztán szeretsz, és örülsz a másik életének, akkor bizony mindkét félt szabaddá teszi."

Lassan az utolsó ütemek csendültek fel. Lassan végetér a tánc. Matt azt kívánta, legyen még öt perc, csak még öt perc tánc...

De a homokóra szemcséi lehulltak, a zene elhalt.

- Detto - mondta Jill, miközben Matt kézfejen csókolta. A százados értetlenül nézett rá, Jill sejtelmesen mosolygott. Matt lekísérte a táncparkettről a lányt. Selma pedig középre igyekezett.

- Ezennel megnyítom a Bált! - harsogta keresztül a termen. Matt még kérdőre akarta vonni Jillt a detto miatt, de egy fiatal tiszt lekérte a kezéről. Jill aztán elveszett a forgatagban a szeme előtt. Matt pedig egyedül maradt a kérdéseivel és az elfojtott érzelmeivel.

Az űrben Alex a hangszórón keresztül átszűrődő zene ütemeire formagyakorlatokat hajtott végre. A Tündér láthatatlan táncot lejtett a végtelenben.

Apró tündér...

- Itt vagyok Matt, miért hívtál? - toppant be lihegve Alex.
- Alex... Rossz előérzetem van. Túl könnyen adták a bőrüket ezek a madarak... Valami készül ránk törni a Szervezet rémségei közül... Érzem a zsigereimben.
- És én mégis mit tudok tenni?
- Emlékszel a gyakorló repülésekre, még kezdőkorodból?
- A Tündérkére? A kis saját tervezésű gyakorlógépedre? Persze... Imádtam...
- Mit szólnál ahhoz, ha az mondanám, hogy van itt egy tündér?
- Ne ugrass már Matt. Hivatalos, bejegyzett űrhajón nem fordulhat elő, az ellenőrzéskor kibukott volna.
- Nem, ha álcázóval van felszerelve, és egy elzárt blokkban van. Emlékszel a 13-as dokkra? Soha nem használjuk, mert mindneki babonás félelemmel fordul meg az ajtajánál. Pestronka ügyes trükkje a festés mintájába rejtett tudatalatti blokk.
- De ha van is ilyen aprócska felderítő gép abban a hangárban, akkor is miért hívtál ide, hogy ezt közöld?
- Feladatod van Egérke... Repülnöd kell vele. Járőrszolgálatot kell ellátnod, teljes titokban a bál ideje alatt. Másra nem merem rábízni. Amúgy is Neked lett idetéve, ha meleg lenne a talaj, el tudj észrevétlenül menekülni. Kapd el, dobom a kulcsokat!
A szobán át ívesen szállt egy apró csipkártyából és néhány valódi slusszkulcs-szerű képződményból álló csomó.
- Emlékszel, az apróság ellen nem hatnak az elhárítópajzsok sem. Direkt beszivárgásra tervezték. Van benne egy új álca-detektor is, szóval senki sem bújhat el előled, míg kint vagy.
- Köszi Matt, életem álma volt még egyszer repülni egy ilyennel. Hadd adjak egy puszit!
- Na, ne érzékenyüljön már el hadnagy... Feladatot kapott, futólépés!
- Jellemző... Hatalommániás! - mondta Alex, és mielőtt bekapcsolta az álcaruhát, még gyorsan kiöltötte a nyelvét Morawsky felé.
- Takarodj, mert széttéplek! - kapott utána Matt nevetve, de már csak a levegőt markolhatta.

A 13-as hangárból egy aprócska gép szállt fel, semmilyen műszer nem jelezte indulását.
Alex néhány műrepülő figura után várakozó állásba helyekedett, maximális detektor-hatótáv mellett.

A mitikus szörny...

A romboló gigászi hajtóművei felmordultak a sok éves hallgatásból. A műszerek életre keltek, az indulás előtti ellenőrző rutinok működésbe léptek.
A közeledő transzportok rádiói is megelevenedtek:
- Itt a Földi Erő kettes automata űrvédelmi szondája... Azonosítást! - zengett a géphang a hangszórókból
- Dodger, Hermann... AP465264427
- Azonosító nem ismert. Áthaladás célja?
- Váltás titkosított átvitelre!
A szonda fültépő géphangját a 21. század közepén leállított fax-rendzserben használt sipolás váltotta fel.
- Adatküldés indul! - ütemes, változó hangmagasságú bináris füttyök hasították át a sötétséget.
- Nem fog sikerülni Uram, mind itt veszünk! - hallatszott a rádión a parancsnokhelyettes hangja.
- Türelem fiam... - nyugtatta meg az osztagvezető
- Feldolgozás folyamatban.. Kérem várjon, és tartsa a pozícióját, elenkező esetben tüzet nyit a védelem! - hangzott ismét a jól ismert géphang. - Üdvözlöm százados... Az átküldött kódok alapján a "Hirtelen halál" elnevezésú akcióhoz az áthaladást, és a hozzáfárést a rendszer engedélyezi.
Két nyugtázó pittyenés az adatvétel megerősítéséről.
- Na ide skubizzatok kisfiúk... - szólt kedélyesen a parancsnok

A Mars utáni kisbolygómezőból egy szabad szemmel alig látható hatalmas tömeg emelkedett ki. Néhány pillanat múlva az álcázó berendezés kikapcsolt, és láthatóvá vált az úrjármű: a Leonidas-t követő második hajó. Hivatalos eltűntetéséért a hajón tartózkodó beépített ügynökök voltak felelősek, a parancs a Szervezet legfelső szintjéről érkezett.
- Üdvözlöm ezredes úr... Már nagyon vártam az érkezését. - hangzott egy álmából frissen ébredt női hang.
- Üdvözöllek Callupso... Rég nem találkoztunk. Aktiváld a dokkolónyalábokat!
- Nyalábok aktiválva...

Callupso az űrhajó rabja volt. A szervezet a hajó ellopása után zárta a hajótestbe hibernált állapotban, egy újfajta irányítási rendszer tesztelése után. Önként jelentkezett a feladatra, feláldozva életét, munkáját, és személyazonosságát a Szervezet érdekében. Callupso köznapi értelemben nem volt már teljesen ember: egyévált a hajóval, és a rejtőzködés évei alatt megközözve vegetált a parancsnoki hídon.
Polgári életében az ázsiai régió legtehetségesebb tudósa volt a mesterséges intelligencia és a kibernetika területének. Most? Most egy groteszk falelem, a Szervezet ördögi értelmének szülötte, egy élő komputer, a hajó teljes irányító- és döntéshozó rendszere.
Tomoe Watanabe vált teljes idegrendszeri interfészrendszer iskolapéldájává, agya és gerince a hajó rendszereihez volt drótozva. Kilépése a falikonzolból, ahol élt egyet jelentett volna azonnali halálával.

Vasalt csizmák lépései visszhangoztak a folyosókon, a Szervezet elit hadserege elhelyezkedett a nekik kijelölt körletekben. A parancsnok azonnal a hídra sietett.
- Mindenki a helyére! Indulásra felkészülni! Callupso, gyújtsd be a motorokat!

A Scylla névre átkeresztelt hajó egyenes sikásban repült be a mellette nyíló féregjáratba, és megkezdte a "Hirtelen halál" hadművelet teljesítését.

A Kultúrális Bizottság elnöke

A Föld légkörét három napja hagyták el.

Alex éppen számot vetett arról magában, hogy mennyi minden történt pusztán három nap leforgása alatt. Többnek tűnt.

Először elveszítették Dave-t. Szomorú veszteség nem csupán az Effendik, hanem az egész hajó számára. Aztán Jill maga is Effendik lett. Ennek örült. Ha nem lenne tag, nem beszélgetett volna vele. Nyolc éves korukbn elváltak utjaik, Alex apja másik országban kapott munkát. De a cyber világon keresztül megmaradtak jó barátnőknek. Aztán a budapesti szolgálati akadémián újra összehozta őket a Sors. Majd megint búcsú... Azt hitték, örökre...

Alex a hajón kószált még mindig. Láthatatlanságát kihasználva bárhova mehetett.

Így talán jobban ismeri már a hajó szegmenseit, mint egyes dolgozók, akik a karbantartásért felelnek. Alex a civil körletet szerette a legjobban. Teljesen más világ, ami hermetikusan elzárt a katonai szolgálattól. Itt a falak között nyüzsögnek az emberek. A mérnökök, kutatók, művészemberek, egyszerű emberek, akik egy új világ felépítésében akarnak segíteni. A gyerekeik számára iskolát és ovódát szerveznek, a művészek szórakoztatják a közönséget nap, mint nap. És hogy hovatartanak? Az ismeretlenbe. Mégis olyan bátran viselkedik mindenki. Meg is halhatnának... De ezért van a Szolgálat. Vigyáznak rájuk. Válogatott emberek, magas inteligencia szinttel és egyéb kiemelkedő képeségekkel. A hajó ezen része, ami több szintet foglal magába és monumentális méretei több tervezői díjat is elnyert a földön Alexnek a normalitást adja. Már régen rájött arra, az ő élete sosem lesz olyan átlagos. És néha nagyon is vágyott arra, hogy átlagos legyen.

Ahogy sétált a tömegben észrevétlenül, Jillt vette észre. Mivel a hadnagy pszichológus is, ájárása van a két világ között. Jill az oktató részlegbe sietett. Alex szórakozásból követni kezdte. Jill a kultúrális bizottsághoz sietett, mielőtt még az ajtó bezárult volna Alex orra előtt, gyorsan beslisszolt mögötte. Jill egyenesen a bizottság elnökéhez ment.
- Jilly, örülök, hogy látom! - köszönt rá egy mollettebb nő, félhold alakú szemüvegen keresztül szemlélte a világot, ősz haja szorosan kontyba volt fogva. Öltözéke haja fakóságával ellentétben igenis színes volt.
- Mrs. Mountein. Örülök, hogy újra látom! - köszönt Jill. Még a középsikolából ismerték egymást, ahol Jill-nek dráma tanára volt a hölgy. Azóta felmászott a ranglétrán és meg sem állt a Bizottság vezetői posztjáig.
- Foglalj helyet, kedvesem! - kínálta hellyel őt, majd maga is lehuppant a kanapéra. Alex is leült a földre és kényelembe helyezte magát, úgy gondolta, ez a beszélgetés hosszasan fog zajlani.
- Köszönöm. - illedelmesebb oldalát mutatta meg Jill.
- Nagyon szomorúan hallottam, hogy Morawsky kapítány, az én drága unokaöcsém nem hagyta jóvá a Nyító Bál megrendezését. A művészeim teljesen odáig voltak! Ezt nem teheti meg, ugye tudod, Jilly? Nem tudnál vele beszélni? Hátha Rád hallgat. Te mindig olyan jó hatással voltál a fiúkra.
- Az rég volt - pirult el Jill, Alex pedig alig bírta elfojtani a kitőrni akaró kuncogását.
- Akkor én beszélek vele - jelentette ki Selma Mountein ellentmondást nem tűrő hangon.
- Azt most nem lehet, nagyon elfoglalt...
- A kultúra fontosabb, mint bármi más! A színház és a zene! Az embereknek kell ebben a sívár környezetben a lelki csemege! -ezzel a nő felpattant és a tárcsázóhoz ment.
- Greta - szólt ki a titkárnőnek - Azonnal jelents be a kapitányhoz! - majd Jillhez fordult - Ugye velem jösz? - Jill köpni-nyelni nem tudott.
- Persze - bólíntotta végül. Selma kiviharzott a szobából, nyomában Jill-lel, aki mögött Alex loholt. Beszálltak egy vízszintes vonalon közlekedő liftbe, majd egy másik függőlegesen felvitte őket. Selma hajthatatlan volt, elszánt arcának kifejezését bármelyik Effendik eltanulhatta volna. Jill-ben komolyan felmerült, hogy Selma igazán jó vallató tiszt lenne, ha valamit a fejébe vesz, nem lehet lerázni.
Amint felértek a parancsnoki hídra - ami kimondottan tiltott terület volt a Selmák számára, és bár Jill próbálta lebeszélni Selmát a tervéről, minduntalan süket fülekre és elmére talált, nem bírta a gondolatait manipulálni - Mrs. Mountain berontott Matt-hez. Éppen Tuck-kal beszélgettek elmélyülten, amikor Selma, Jill és a láthatatlan Alex befutott.
- Matt, drágám, ismerlek Téged poronty korod óta - tény, gondolta magában Matt, de ez még senkit sem jogosít fel arra, hogy ország-világ előtt kikiálltsa a pelenkás éveit. Pláne nem Jill előtt... - És nagyon szomorú vagyok, kedvesem - mézes-mázos hangon folytatta, amitől Tuck hátán felállt a szőr. Amúgy is, ha tehette kerülte Selmát. Valami nem stimmelt azzal a nővel számára. Túlságosan is, ahogy fogalmazott, problémás nő volt a számára... - A Nyító Bál egyszerűen nem maradhat el! Annyit készültünk már rá! Minden kész, csak az engedélyedre várunk. Tudod, ha elmaradna, nagyon sokan csalódottak lennének és még talán új kapitányt is akarnának... De ha mégis megmaradna, mindenki azt mondaná, milyen rendes kapitányunk van nekünk! - Selma kezdett messzire menni, Matt egyre vörösebb lett a méregtől, de igyekezett higgadt maradni.
- Selma néni, tudod jól, hogy...
- Szóval akkor most pénteken lesz, ugye? Ezt akartad mondani?
- Igen, ezt - törődött bele Matt. Selma nénivel egyáltalán nem volt kedve veszekedni. Annál nagyobb baja is volt és már hamar le akarta rázni az öreglányt.
- Szolgálati tiszt! - erre az éppen szolgálatban lévő tizedes belépett. - Kérem kisérje vissza Mrs. Mountaint a Civil szintre!
- Igenis!
- Köszönöm, drágám. - már majdnem kilépett az ajtón, amikor még visszafordult - És ugye Ti fogjátok megnyítni a bált.
- Hogy mi? - fakadt ki Matt.
- Te és Jilly. Az embereknek látniuk kell a kapitányukat. Pszichológia, édesem. Jilly pedig jól táncol. Majd ellensúlyózza a Te botlábadat. Este várlak Benneteket próbán. Valami egyszerű kis koerográfia lesz. Ne aggódjatok. Jilly, ha ma tudsz jönni, keresünk Neked valami ruhát is.- ezzel kilebegett a helységből, de émelyítő parfümjének illatát maga mögött hagyta. Ahogy bezárult mögötte az ajtó, Tuck és Alex éktelen röhögésbe kezdett.
- Ezt megkaptad, Jilly baby - kuncogott Alex, de már a hasát fogta.
- Ez a Selma nem semmi nő... - szögezte le Tuck. Jill szótlanul viselte a megpróbáltatásokat.
- Na gyere, táncoslábú madárkám, Selma néni vár és az első sorból akarom nézni, ahogyan képtelenebbnél képtelenebb ruhákat aggat Rád... Majd később találkozunk! - ezzel Tuck és Matt újra magukra maradtak.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Tuck, miután újra kényelembe helyezte magát a bőr fotellbe.
- Alex.
- Jah, igen. Tehát. Jill apja nem az, akinek gondoljuk, hogy az. Jill apja tulajdonképpen McIntosh, aki felnevelte Alexet. Törékeny virágszálunk szüleit megölték. Gyanítom, Oberon volt. De azt nem értem, mire volt jó.
- Valahogy vissza kell hoznunk az emlékeit. Pestronka megpróbálhatná. Hiszen a nagyanyja végezte a műveletet el Alexen.
- Irina még mindig az orvosin van.
- Később benézek hozzá.
- Matt, az embereink átfésülték a szolgálati részleget. Sehol senki. Valószínűleg a civil szinteken bújtak meg.
- És még ez a bál is... Selma mindig tudja, hogy mikor kavarja meg a szálakat.
- Talán nem is olyan rossz ötlet a bál! - csillant fel Tuck szeme. - Amíg az emberek táncolnak és figyelik ahogy össze-vissza taposod Jilly lábát, addig egy páran észrevéthetetlenül tudunk kutatni nyomok iránt.
- Remek ötlet, Medve! Mire mennék nélküled.
- Matt, mielőtt megmutatod Jillnek a tánctudásod, muszáj kicsit gyakorolnod.
- Még mit nem!
- Jó, én felajánlottam...
- Talán egy kicsit nem ártana.
- Jól van, gyere, mutatom a lépéseket...

A "34634876A" jelzésű orvosi jelentés

A Földi Egyesített Titkosszolgálat Orvosi Intézete
Olaszországi 4-es kirendeltség
57 Corso de Italiana, Milánó, Olaszország

Emléktörlési jegyzőköny

Alany neve/kora: Loraine, Alexandra / 8 év
Alany lakhelye: London, Anglia

Emléktörlés oka: Traum. Pszich.

A törlést végezte: Marasovka, Tatjana (Szásanova)
Asszisztens: Masters, William

Kezelés:
- Teljes emléktörlés a bűncselekményről
- Teljes családi emlékbank törlése
- Agyi blokkok behelyezve
Az Alany az intézetet jó kedélyállapotban hagyta el, nevelőszüleinek McIntosh különleges ügynök és felesége jelentkeztek.

--------------- Jelentés vége --------


Joseph Tuckberger meglepődötten meredt a termináljára.
- Százados, itt Tuckberger... Valami érdekes dologra akadtam a régi akták között! Ezt látnod kell!

A McInthosh Család

- Anyádra hasonlít - szögezte le az ősz hajú férfi.

- Nem emlékszem Anyára -a két férfi a hajóorr fedélzeti részén ült, ahol egy kisebb terem kupolája üvegből volt kirakva. Csodálatos látvány nyílik innen az univerzum végtelenségére. Apa és fia titkos szövetsége a világ ellen. Ám a családi kép hiányos.
- Ő nem ismert meg engem, de láttam rajta, amikor Rád nézett... Caleb, a Húgod megismert.
- Tudom. De azt is tudom, nem tudja hova tenni a dolgot. Ha egyszer megtudja, hogy nem is haltam meg, és Alex eltűnése pedig végképp rásegített az elhatározásomra.
- A Szervezet pedig tárt karokkal fogadott.
- Jillt pedig a Szolgálat.
- Tudod, gyakran eljátszom a gondolattal, mi lett volna, ha Alex a feleségem lenne. Most nem lennék itt, Jillt sem engedtem volna el. Egy nagy családi házban élnénk mind, Jillnek lenne macskája is. Kispolgárian hangzik, mi? - Gordonra nézett, aki mereven bámult ki a csillagokkal teli űrbe.
- Most már kár ezen agyalnod, fiam. Inkább a jelenlegi céljainkkal foglalkozzunk.
- Jill meg fog találni minket.
- Tudom. A találkozás elkerülhetetlen. Tizenhat éve nem láttam Jillt. Felnőtt nő lett abból a vörös boszorkányból, akit az emlékeimben őrzök. A legutolsó alkalommal Halloween volt, Jill boszinak öltözött. Fekete süveg és seprű. Alex pedig gésa volt. Nyolc éves kis lányok. Messziről figyeltem őket, ahogy a környéket bejárták házról házra - néhány percig csendben ültek a végtelenségben.

Alex a Leonidas távoli szegleteiben mászkált. Egyedül, de látahatlanul. Felderítést végzett. Alex az akadémián kiemelkedett harcművészeti eredményeivel A Szolgálat Effendik különítménye pont ezért figyelt fel rá. Mesterien bánt rég múlt korok fegyvereivel. Külön kedvence a katana volt, amit a többi Effendik is elmondhatot magáról. Alex mesterien bánt a karddal, sokan csodálni járták tudományát. Alex büszke volt erre. Megdolgozott a teljesítményéért.

Alex harcos volt. Az egyik legkeményebb.

Alex szüleit Oberon ölte meg, amikor még nyolc éves volt. Jill apja örökbefogadta. Alex szülei a Szervezet titkos ügynökei voltak. Semmi sem történik véletlenül.

Alex erről nem őrzött emlékeket. Nyolc éves korában elvették tőle.

A nyílt konfrontáció...

- Éléskamra, itt Baracklekvár 2... Kamra jelentkezz
- Itt Élékamra... Azonosítást!
- William Masters, O5B7E78RO569N.
- Azonosítás rendben. Hallgatom Uram...
- Az egérfogók üresen csattantak. Egerek rágják a polcok lábait, a konzervek és a befőttek széttörtek a padlón. Azonnali rágcsálóirtást kérek!
- A körzetben nem tartózkodik munkatárs, rágcsálóirtás nem megoldható. Maradj a helyeden Baracklekvár 2...


A Szervezet ügyeletes diszpécsere lehalkította a komlinket, és gyorsan körülnézett. Éjszakai műszakban volt, a rádiószobában egyedül, és a hangszigetelt ajtó mögött az iroda is üresen kongott.
A zsebéből óvatosan előhúzta zsebszámítógépét, és mágneses hátlapjával a szolgálati géphez rögzítette. Még mindig csend. "Gyors adatletöltés" - idézte gondolataiba, és a kis készülék üvegszálas csápjaival azonnal a rádiós gépére kapcsolódott, elkezdte annak feltörését, és az adatlopást.
"Gyorsabban... Le fogok bukni" - gondolta a rádiós. - "Kész... csápok vissza"
A zsebgép kábelei visszahúzódtak, és hősünk gyorsan a küldés gombra bökött. A mobilhálózatokon keresztül gyorsan elérték az adatok a Szolgálat reléállomását, és azonnal továbbítódtak az elhárító csoport szerverére. "Hozzáfűzés... Megbízás teljesítve... kódnév: Weasel, Partick" - Az apró gép gyorsan továbbította a járulékos üzenetet is.
- Szóval Te vagy a tégla a Szervezetnél... - egy gyalogsági tőr hideg pengéje kúszott Patrick nyakához. - Most szépen átadod a zsebgépedet...
- Oké főnök, nyertél... A tiéd...
A támadó átvette a mini-komputert, és meglepve látta a rajta a rajta futó vörös számokat

Önmegsemmisítés...
4... 3... 2... 1... A Szolgálat örök!!!!
- Mi a...
A mondatot nem fejezhette be, mert a Szervezet Rio melletti széházát és környékét a Földi Erő 2-es számú űrvédelmi ágyújából leadott lövés örökre eltörölte a föld színéről...

- Kapitány, kódolt üzenet várakozik az ön számára Rosenberg szenátortól
- A kabinomban veszem át - mondta Morawsky, és készenlétbe állította az adóvevőjét
Belépve a kabinba, magára zárta az ajtót.
- Üzenetet lejátszani!
A falból egy video konzol bukott elő, és az üzenet elindult.
- A flotta tisztjeinek... A FE2-es űrvédelmi ágyú támadás intézett egy eddig meg nem határozott célpont ellen a Föld felszínén. Gyanítjuk, hogy egy újabb terrorszervezet van alakulófélben a bolygón, és kolóniáin. További utasításig teljes rádiócsendben tartsák aktuális pozícióikat!
- Üzenet vége... BEJÖVŐ HÍVÁS
"Valaki megsértette a rádiócsendet... Megtalálták a követőjelünket"
- Sógun hívja Kensii-t... Kensii jelentkezz
"Az elhárítók..."
- Sógun, itt Kensii
- A No-drámát mi intéztük... Nindzsák vannak a kertedben, a bokrok alatt, és a háztetőkön...
- A nindzsák nagy részét lefejeztük, csak pár jár szabadon
- Kérdéseim vanna Kensii... Vonaltitkosítást aktiválni...
- A vonal titkosítva, beszélhet szenátor. - Matt konzolján Rosenberg szenátor arca bukkant fel
- Szervusz Papa! Milyen játékot küldesz nekünk?
- Utálom ha viccelődsz a fedőnevemen Matt... Nagy szarban vagytok egyébként is... A Szervezet legjobb ügynökeit küldte rátok, akiknek nem titkolt célja, hogy likvidáljanak titeket, és ezzel fejezzék le a Szolgálatot...
- Már rájöttem Jürgen, a zaccot már összetakarítottuk... Bár a nagyágyúk még bujkálnak... Jól gondolom, hogy Oberon keze van a dologban?
- Igen... A beépített ügynökünk tegnap saját halála árán külde át az adatokat a Szervezet székházából, ami a hivatalos álláspont szerint terrorakció folytán tűnt el... Neked gondolom nem kell magyaráznom semmit, Te tervezted ezt a vészprotokollt...
- Ki volt az ügynök?
- Peter Westlake... A tanítványod...
- Sajnálom a fiút, amint hazaértem készültem bevenni a csapatba... Nem hiszem, hogy ennyire óvatlan volt. Kérlek, küldd az adatokat...
- Őszinte részvétem Matt... Küldöm az adatokat... Sógun kilép...

"Tudom, hogy elkapod Oberont... Ez jár neked, a vérbosszú jogán..."
Jürgen Rosenberg szenátor, a Földi Szolgálat titkos vezetője kikapcsolta a komlinkjét, szivarra gyújtott, és hátradőlt magas támlás székében...


- Itt Matthew Morawky kapitány... További intézkedésig teljes rádiócsend van érvényben. A rendelkezés megsértőit azonnal, kérdés és gondolkodás nélkül főbelőni!

Szemtől szemben

Jill órák óta mozdulatlanul ült, Alex már komolyan aggódott azért, hogy ha nem eszik, vagy iszik, akkor valami baja lesz. Ha hozzászólt, nem válaszolt, vagy ha mégis ránézett, ijesztően üveges volt tekintete. Alex egy idő után jobbnak látta nem zavarni. De ettől még unta magát. Matt, Doki és Tuck a fácánokat vitték fogdára, miután mindent szépen eldaloltak, amit tudtak.
- Jilly, én megkeresem Mattéket, és elmondom, hogy mi történt, jó? - válasz nem érkezett. Alex kilépett a helységből, bekapcsolat az álcázóberendezést és a fogda felé indult. Az ősz hajú férfi és fia csak arra vártak, hogy a lány egyedül maradjon. Ráadásul, most védtelen, gondolatai a hajót pásztázzák, nem fogja bántani őket. Óvatosan előmásztak a szellőző járatból és leültek Jill-lel szemben. Jill lassan befejezte a hajó átkutatását, nagyon fáradt volt. Amikor öntudatra ébredt, két idegennel találta magát szemben. A fiatal fiú odament és betapasztotta a száját, mielőtt sikított volna.
- Jól figyelj, Jilly, nincs sok időm. Akit Ti kerestek, Oberon, veszélyesebb, mint gondolnád, ne menj ellene egyedül, várd meg a Társaidat. Tudom, hogy már tudod, hol keresd, de kimerült vagy, a társaid nélkül ne tegyél semmit. Ha megmondom Morawsky kapitánynak a nevét, ő tudni fogja, kit kell keresni. És Jilly, nem tapad a mi vérünk annak a férfinak a halálához. Ezt akartam, hogy tudd, mielőtt... bármi megtörténhet. Most mennünk kell, szervezzük az ellenállást Oberon ellen. Félő, hogy megint maga mellé állít embereket. Sokan vannak ezen a hajón egyszerű, befolyásolható gondolatokkal. Caleb, indulás! - a fiú elengedte a lányt, majd mielőtt bemászott volna a szellőzőjáratba, még hátraintett Jill-nek, aki falfehér lett a találkozástól. Ahogy felállt, megszédült, de pihenni most nem volt idő. A fogda felé sietett, hogy elmondja mindazt, amit megtudott.

Irina amikor kinyitotta a szemét, hasogató fejfájással ébredt. A földön feküdt, a puszta padlóra tehették le.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! - köszönt gúnyosan egy férfi, aki a félhomályban ült és onnan figyelte őt.
- Te? - morogta Irina a fogai között. Dave utolsó emlékképei között élt ez az arc, és aztán a lövés... - Te vetted el Tőlem! - támadt volna Irina, de a párbaj teljesen kimerítette.
- Ne aggódj, nem sokára találkozol vele, minek ez a cirkusz? A társaid hamarosan meg fognak találni Téged, de nagyjából ez is lesz az utolsó dolog az életükben, amit tesznek. És aztán, átveszem a Leonidas felett az uralmat.
- Mire jó mindez? Te aljas féreg!
- Köszönöm a jelzőt, bóknak veszem. Mire, mire... Arra, hogy a Szervezet leelőzze a Szolgálatot. Az, aki hamarabb talál lakható bolygót költözhet be először. A Törvény is kimondja.
- Én a helyedben nem innék előre a medve bőrére! - sipította Irina.
- Én a helyedben pihennék! - közelebb ment hozzá, a fejére tette a kezét, aminek következtében Irina újra elájult. - Nők... - visszaült a félhomályba és várt.

- Alex, mi történt? - kérdezte Matt, amikor a lány befutott. - Hova mentetek el?
- Irinát elrabolták! - mondta minden köret nélkül Alex. - Minden perc számít. Jill éppen most pásztázza át a hajót, de már nagyon kimerült.
- Általános riadó készültség! - adta ki a parancsot a kapitány. - Mindenki a hídra! Doki, menj el Jill-ért és azonnal állítsd le, mára már eleget szörfözött a mentál pályán! Alex, Te keresd meg Brightont, zárjon le minden ellenőrző kaput, egyik szintről sem lesz átjárás a másikra. De előtte még, legénység éjszakai szolgálaton kívüli tagjai pedig menjenek az étkezőbe. Van még egy nő a fedélzeten, keresünk még egy telepatát.
- Gondolod, hogy telepata?
- Különben nem tudta volna elrabolni Irnát.
- Négy nő... négyszeres szerencsétlenség... - morogta Tuck. - Én megmondtam előre...

Doki amikor beért Jill szobájába, sehol sem találta már a lányt.
- Matt, van egy kis probléma - komlink egységén keresztül tájékoztatta a kapitányt. - Jill már nincs itt.
- Hogy-hogy nincs ott?
- Úgy, hogy nincs!
- Gyere a hídra, Jill-t pedig folyamatosan csipogtatjuk, hogy ő is jöjjön ide.

Alex közben intézkedett, Brighton a személyzetis, ismer minden egyes tagot a fedélzeten, ami nem kis teljesítmény, mert a kiszolgáló egység tagjai közel száz főre tesznek, a biztonsági és a műszaki szolgálatban ötszázan teljesítenek szolgálatot, a kutatók és tudósok zárt köre is meghaladja a két száz főt, köztük vannak Családok is, amiért Tuck csak azért nem morgott, mert a Leonidas fedélzetén teljesen elkülönített kolóniát alkottak. Tuck baja a nőkkel abból adodótt, hogy a hajadon lányok elveszik a férfiak eszét, ami miatt nem tudnak a szolgálatra figyelni... Brighton maga is a Szolgálat jól képzett ügynöke volt, aki a személyközi kapcsolatokért felelt. Tökéletesen átlátta az összefüggéseket, jó megfigyelő volt és rendszerező gondolkodásmódjának köszönhetően hamar levonta a helyes következtetéseket. Az Effendik tagja csak azért nem lehetett, mert ebben az a néhány plussz kiló felesleg megakadályozta. De megbizhatósága messze híres volt. Miután a parancsot teljesítették, ők is a hídra mentek. A kapitány tartott egy rövid eligazítást, majd az étkezőbe mentek. Az étkező mérnöki csodának számított, Jill apja tervezte és kivitelezte. Nem csupán praktikus volt, hanem a szemnek is tetszetős. Acélkék és szürke színekben váltazokott. A mennyezet üvegkupola, a világítás apró pontok, melyek az univerzum végtelenségét voltak hívatottak jelképzeni. A színek sosem mutatták ugyanazt az árnyalatukat, a fényben mindig játszottak. A terem több részre volt felosztva a különböző egységeknek megfelelően. Alkalomadtán a székeket és asztalokat félre lehetett tollni különböző mulatságokat tartani. Egy mini színpadot is építettek, amin most a kapitány és emberei álltak. A teremben zsivaly volt még, értetlenkedő arcok néztek mindenfelé.
- Emberek, figyeljenek rám! - hangzott a kapitány mennydörgő szava keresztül a termen. - Nem kertelek, szabotázs történt. A birtokunkba jutott információk alapján... - a kapitány annyi információt modnott el, amennyit szükségesnek talált.

Mindeközben Jill magánakcióba fogott. Tudta, hogy egy telepatát csak egy másik győzhet le, és ha a többiek is ott vannak, azzal csak hátráltatják őt és Irinát. Együtt kell fellépniük Oberon ellen. Már közeljárt ahhoz a helyhez, ahol Irinát fogvatartották. A szive a torkában dobogott, noha nem félt semmitől, de mégis olyan félelmetes volt számára a helyzet. A komlinket még a szobájában levette, hogy ne zavarja meg őt és Irinát az akció közben. Mióta az Effendik tagja lett úgy érezte, le kell tennie az asztalra, bizonyítania kell. Hát most adott az alkalom, gondolta magában.
Jill belépett a terembe. Irina ott feküdt középen, mozdulatlanul, látszólag egyedül. Jill eloldozta a köteleket és ébreszgetni kezdte Irinát. Az orosz lány felnyitotta szemeit.
- Jill, menj innen, csapda! - nyöszörögte.
- Nélküled nem megyek. Gyere! - felsegítette a lányt.
- Milyen bájos! - lépett melléjük Oberon. - Noha nem számítottam Rád, Jilly, de örülök, hogy szemtől szemben találkozhatok McIntosh lányával.
- Nem tudom, miről beszélsz, Oberon. Az én apám Pittson mérnök.
- Oh, hát persze. Mindenkinek ezt mondták. De...
- Nem hallgatlak tovább, Oberon. Engedj elmenni minket, és akkor nem bántunk. - Oberon erre hangos röhögésbe tört ki, már-már a hasát fogta.
- Kit akarsz áltatni, kicsi lány? Egy vallatás és egy komplett hajóátfésülés után még azt gondolod, hogy lesz erőd kiállni ellenem? Amúgy sem lenne, de így meg pláne nem... Mindenesetre, köszönöm, hogy besétáltál ide és most már két csalimadaram van. Milyen drága madarak.
- Ne igyál rá mérget! - ezzel Jill támadásba lendült. Oberonnal gondolat párbajt vívtak, az erőterek csak úgy cikáztak. Irina is kezdett magához térni, ahogy múlt Oberon bénító hatása és igyekezett ő is bekapcsolódni. Ketten már elég erősek voltak ahhoz, hogy megfordítsák a küzdelmet. Az energia áramlott a teremben, senki sem volt biztonságban. A hajó himbálózni kezdett, az étkezőben pánik hangulat lett urrá. A triád folytatta a küzdelmet, amikor egy erős sugár robbant köztük középen, s mindhármojukat a földre vetette. Elsötétült a világ számukra.

Amikor Jill kinyitotta a szemét, Doki mosolygott rá.
- Jilly, kezdem azt hinni, hogy bejövök Neked. Három nap leforgása alatt másodszor vagy nálam. Mikor randizunk?
- Irina?
- Jól van, és a baba is.
- Mi történt?
- Amikor volt az a valami, köztetek és az idegen között, akkor a hajón is urrá lett a félelem. Aztán egyszercsak visszaállt minden, mintha mi sem történt volna. Ez nem a mi érzéseink voltak, hanem valahonnan jött. Ezt kerestük meg. Aztán megtaláltunk Titeket, mert Irina jelzője bekapcsolt. Apropó, hol a Tiéd?
- A szobámban.
- És ott a helye?
- Nem. És az idegen?
- Valahol van.
- Beszélnem kell Matt-tel.
- Még nem. Ma túlzásokba estél. Mégis, mit akartál bizonyítani? Eszednél vagy, Jill?
- Igen, de akkor is beszélnem kell vele! El kell mondanom neki, hogy Oberon... - ezzel Jill már aludt is hála Doki pihentető koktéljának. Matt ott állt felette, minden egyes szót hallott.
- Sejthettem volna. De ő honnan ismeri?
- Majd ha felébred, elmondja. Úgy vélem, Oberon sem úszta meg könnyen a párbajt, úgyhogy most nyertünk egy kis időt. De amíg a lányok nem épülnek fel, addig úgysem tehetünk semmit. Irinára pedig vigyáznunk kell. Matt, javaslom mentsd fel a fizikai szolgálat alól és enyhébb mentális szolgálatot várj el tőle.
- Mi történt?
- Semmi baj nincs. Anyai örömök elé néz.
- Már értem, miért lehetett madarat fogatni Dave-vel. Fájdalmas veszteség.
E szavakkal lépett ki a szobából Matt és Doki.

Oberon mindeközben újabb terven agyalt, de a párbaj, mint ahogy Doki is említette lemerítette. Az egyik mentőhajón bújt meg...

Pestronka veszélyben

- Hogy találtak ránk? - hörögte félig még fuldokolva az ősz hajú férfi. A fia mögötte mászott a szellőzőjáratban. A szövetségük vezetője eltűnt, bár nem fogták el, de azt sem tudták, hol lehet.
- Nekem ez nem tetszik már! - szólt a fiatal fiú. - Valami nem stimmel, Apa.
- Ne szólíts Apának! - mordult rá az ősz hajú férfi.
- Ahogy akarod. - hagyta rá a dolgot. - De az biztos, hogy itt valami nem stimmel! Nem tűnt fel Neked, hogy mennyire lélektelenül ölte meg Oberon azt a férfit? Sőt, a szemében ördögi fény gyúlt. Nem bízom meg benne. Ap... Uram, úgy érzem, átvertek minket, csőbe lettünk húzva.
- Tudom, én is erre jutottam, de Oberon jelenlétében nem lehet ilyen gondolatokat táplálni. Veszélyes. Most a szövetségünk ezennel felbomlott. Egyelőre próbáljunk meg túlélni. Aztán majd a többi elválik.

Miközben biztonságos helyre kúsztak, Oberon dohogva haladt végig a folyosón. Láthatatlan volt, noha nem álcázóberendezés segítségével, hanem a gondolatai rejtették el.
Oberon férfi létére telepata. Valamilyen mutáció révén évszázadok óta nők között öröklődött a gondolatolvasás képessége, kettő X kromoszómát feltételezett kifejlődése. Oberonról soha senki nem gondolta volna, hogy képes lenne mások fejében elmélyülni. Ő pedig nem reklámozta. Világéletében a saját hasznát kereste mindenben. A Leonidasz kapitányi posztjára maga is jelentkezett, de valamilyen okból kifolyólag Matt happolta el előle a tisztséget. Jól ismerte őt, hiszen együtt végeztek az Akadémián. Sosem tartotta nagyra, de tisztelte őt. Köztük folyó ellenséges viszony okát maguk sem tudták, de amióta ismerték egymást a legkevésbbé sem volt rózsás a kapcsolatuk. Most pedig jól megtervezett szabotázs akcióját húzzák keresztbe. Oberon agya folyamatosan zakatolt. Két lehetősége van: olajra lép az egyik mentőhajóval. Vagy toboroz embereket - amit nem lesz nehéz, hiszen elég csak manipulálni a gondolataikat - és tovább folytatja a hajófoglalási tervet, miközben a Szervezet számára tett ígéretét is teljesítit és elpusztítja az Effendiket. Harcos Lélek. Utóbbit választotta. Ahogy haladt a folyosón egy nőbe botlott, aki éppen valahova sietett. Oberon a nyomába szegődött. Körvonalazódott benne a terv. Követte őt, egy bal kanyar után majdnemhogy beleszaladt, hiszen a nő másik kettővel találkozott. Köztük volt az a lány is, akit megfigyeltek.
- Szeráf hívott, fácánok a ketrecben - mondta a magasabbik lány, szőke csíkokkal tűzdelt haj, mogyoróbarna szemek. Oberon azontúl, hogy információkat remélt a lányok csacsogásából alaposan szemügyre vette őket.
- De Cortex azt is hozzátette, Te pihenj le! - füllentette a vöröshajú.
- Jól vagyok.
- Tudjuk, hogy jól vagy, de momentán veszélyes lenne számodra.
- Ne döntsétek el helyettem, hogy mi lenne veszélyes! - csattant fel a szőke. Oberont mulatatta a lányok vitája. Azzal nem számolt, hogy a háromból telepata, így a tényleges gondolataikat nem érzékelte.
- Irina, kérlek, vigyáznod kell rá is. - a vörös a szőke pocakjára tette a kezét.
- És ha Te nem teszed meg, akkor majd mi fogunk. De abból nem lesz köszönet! - fenyegette a mogyoróbarna szemű.
- Ha ez a parancs... akkor nem szegülöl ellen - adta be a derekát a szőke.
- Ha végeztünk, bemegyünk hozzád. És Cortex is látni szeretne majd egy kis vizsgálatra, hogy minden rendben legyen! Irina, nem vagy egyedül! - Irina jobb kezén ott csillogott a vékony karika gyűrű. Néma csend telepedett néhány másodpercre a lányok közé. Majd köszöntek és elváltak. A szőke egyedül maradt, a vörös és a barna elrobogott a másik irányba. A szőke lány sóhajtott egyet, majd megindult a hálókörlet felé. Oberon követni kezdte őt.

Egérke és Boszorka akkor futott be a vallató szobába, amikor a két fácán már alig szuszogott.
- Valami információ? - kérdezte Egérke.
- Nem, semmit sem mondanak. Boszorka, Tiéd a terep. - Jilly leült a két fogollyal szemben, meditációs ülésben helyezkedett el, majd lehúnyta szemét.
- Merőben más módszer, mint az oroszé - súgta oda Tuck Mattnek. - Ilyet még nem láttam. - Nem zavarták Jillt dolga végezte közben. Ahogy teltek a percek látványos eredmény nélkül, a többiek már kezdtek kételkedni abban, hogy bármivel is előrébb kerülnek az ügyben. Jill nem mozdult, de a két fácán is már jó ideje abbahagyta a nyöszörgést, szemüket lehunyták, és mozdulatlanul ültek a helyükön. Jill hosszú percek - lehetett az negyed óra is - elteltével nyitotta ki a szemét, a két másik is úgy tett.
- Mondjátok el nekik is, amit nekem is. - utasította Jill őket, mindezt olyan hangnemben, hogy az ember hátán futkosott tőle a hideg. Parancsoló volt és nem evilági.
- A Szervezet küldött minket. Küldetésünk átvenni a Leonidas felett a hatalmat- dalolta az egyik fácán földöntúli hangon.
- Ki ölte meg Ransom hadnagyot? - szegezte nekik a kérdést Matt. A másik fácán üveges tekintetét ráemelte.
- Ő, akit sosem nevezünk nevén. A Szervezet speciális ügynöke. Nekünk csak az volt a dolgunk, hogy megfigyeljük a vöröst.
- Miért? - folytatta Matt a vallatást.
- Tudtunk a képességeiről, és azt is tudtuk, hogy az Effendik számára nagy érték lesz, és azt is tudtuk, hogy ha bekerül közéjük, akkor azok, akikkel érintkezik nagy valószínűséggel Effendik tagok. A Szervezet számára veszélyesek, de még a Szolgálat sem szereti őket, csak megtűrik.
- Jó tudni, hogy megtűrtek vagyunk - vetette oda Alex.
- Mit tudtok még? - a két fácán hosszas magyarázatba kezdett. Közben Jill gondolatai egyre messzebbre kalandoztak. Nem hagyta nyugodni egy szorongató érzés. A fácánokkal már nincs dolga, feloldotta a gondolati blokkot, bármit önként és dalolva elmondanak, csak meg kell kérdezni. De valaki nagy veszélyben van. A vallatás zajlott, a fácánok csicseregtek, amikor Jill kétségbeesett hangot adot érzésének.
- Irina! - ezzel felpattant és kirohant minden nemű magyarázat nélkül. Alex követte őt. Matt intett az Ikreknek is, hogy menjenek utánuk. Jill pontosan tudta, hogy hol keresse az oroszt. Gondolatai megelőzték őt, és igyekeztek segíteni Pestronkának, aki kemény párbajt vívott Oberonnal. Nem adta olcsón magát, de mentálisan mindez kimerítette már, mivel közben magzatára is igyekezett vigyázni. Oberon egy jól célzott mentális blokkal lebénította Irinát, aki ájultan esett össze. Felemelte a magatehetetlen nőt és az egyik titkos ajtón eltűnt vele. Nem sokkal később érkezett meg a helyszínre Jill, Alex és az Ikrek. A párbaj emléknyomai még ott lebegett a levegőben.
- Hol vagyunk? - kérdezte George.
- Itt támadták meg Irinát! - mutatott körbe Jill.
- De hogy? Meg tudja védeni magát! - mondta Fred.
- Meg, de másra is vigyáznia kellett. És az rengeteg energiáját elvette.
- Kire?
- Ne legyetek ennyire kíváncsiak, úgyis megtudjátok majd. De most keressük meg Irinát! A veszély nem múlt el.

Oberon mindeközben kihallgatta az ajtón túlról a beszélgetést. Úgy, szóval ő is Effendik. A kiszolgáltatott lány ott feküdt a karjaiban.
- De nem kell félned - simogatta meg az ájult lány homlokát - Egyelőre nem öllek meg, bájos csalimadaram...

Egy lefülelt összeesküvés

"A rohadtak..." - villant át Tuck apó agyán, miközben az árulók beszélgetését hallgatta - "ezért még megfizettek disznók" - lassan a csuklópántjához nyúlt, és óvatosan kihúzott egy távolsági jeladót, és hangtalanul a falhoz erősítette. - "itt az ideje egy kis táncnak..." - a csuklópánt gombján az ikrek hívójelét pötyögte. A tervet előre ismertették, Tuck megfigyel, az Ikrek pedig kiugraztják a bokorból a fácánokat. A lányok ebben nem vesznek részt, Matt külön utasítására. - "Ez igazi férfimunka..." - nyugtázta elégedetten Tuck.

- Szeráf, itt az Ikrek

- Itt Szeráf... Csiripeljetek

- Medve megtalálta a fácánok búvóhelyét, most küldte a jelet

- Hol vannak a madárkák?

- Aréna park 12 (D 14 -es szint, 6-os szellőzőakna)

- Rendben... Vadászat indul. Élve ha lehet... Cortex: várd be őket a parkban, némi koktéllal

- Itt Cortex, a koktél bekeverve főnök... Hidegen fogom tálalni.

A titkos tanácskozás végét a két becsapódó gázgránát jelentette. A szabotőr csoport tagjai kettő kivétellel azonnala torkukhoz kaptak, és elájultak. A maradék kettő a rőt és az ősz szakállú, apa és fia voltak, akik a füstben gyorsan kereket oldottak álcaruháikban. Az Ikrek gyors munkát végeztek, és nyomtalanul eltüntették az összeesküvés ájult résztvevőit.

- Cortex, Szeráf... Itt az Ikrek. Megvannak a madárkák, picit köhécselnek, de még határozottan élnek.

- Rendben, a nyúzóba velük... Medve és ti kezdjétek kiverni belőlük a vallomást, hamarosan Cortexxel mi is ott leszünk, hátha a nehézlovasság is kell...

- Főnök, itt Medve... A saját érdekükben remélem, hogy nem kell az Oroszt bevonnunk. Furcsán viselkedik.

- Ne törődj semmivel Medve, elintézzük. Szeráf vége.

- Kisegér, itt a Nagy Dög Kandúr!

- Kisegér jelentkezik.

- Sajnos vége a bájcsevejnek, készítsd fel Boszorkát, hamarosan szükségünk lesz rá, két kismadár meglépett a fészekből, le kell vadásznunk őket. Két pici keselyűvel van dolgunk, éles karmokkal.

- Értettem Kandúr, Kisegér kiszáll.

Alex kikapcsolta a komlink egységét, majd a zsebéből egy másikat vett elő, és Jillian csuklójára csatolta. - Kezdődik a tánc barátnőm, nem késlekedhetünk!

Találkozás

- Hogy szereztél forró csokit? - közben Jill hörpintett egyet a bögréjéből.

- Tudod, Jilly, a rejtőzködés nem csak arra jó, hogy az ellenfeleinket figyeljük meg - somolygott, miközben maga is nekilátott a csoki elfogyasztásának. Az ágyon ültek, kint éjszakai ügyelet teljesített szolgálatot. Ahogy ott ültek az ágyon, nem tűntek többnek, mint két fruskának, akik péntek esti pizsama partyt tartanak és apró-cseprő lányos dolgokról beszélnek. Huszonnégy évesen mindeketten többet éltek át már, mint bármely más halandó. De ez az arcukon nem hagyott nyomott, Lelkük ellenben már sok fájdalmat dolgozott fel. Most minden terhet kint hagytak, és Jill acélszürke kabinja visszarepítette őket az időben. Csendben elfogyasztották az italt, húzták az időt, hogy beszéljenek a múltról. Mindketten érezték, sok mindent kell megbeszélniük, de minden annyira zavaros és kavarognak az érzelmek bennük. Végül Jill letette a macskás bögrét az éjjeli szekrénynek csúfolt bútorra, majd vett egy nagy levegőt. Ám mielőtt belevágott volna mindabba, ami foglalkoztatta, s amit már azóta fogalmazott magában, mióta Alex-szel találkozott és meggyöződött arról, hogy él és virul, Loraine megelőzte a beszéddel.
- Egyébként ügyesen helyt álltál, Te kis Boszorkány.
- Hm... Köszi... Azért volt egy-két pillanat, amikor az egészet a hátam közepére kívántam. De aztán úgy voltam vele, most már végigcsinálom, ha másért nem, magamért.
- Engem közel laposra vertek... Te jobban jártál...
- Meglehet, Te mindig jobban bírtad, ha vertek... -ezen mindketten nevettek, mivel régi edzések emlékképei jelentek meg szemeik előtt.
- Rég volt. - szögezte le Alex.
- Két éve. Akkor tűntél el. Caleb pedig rá pár hónapra követett Téged.
- Hallottam róla és ott voltam a temetésén, Jilly. Én, én oda akartam menni Hozzád és átölelni Téged, de nem tehettem! Matt külön engedélyével mehettem csak el, de csak azzal a feltétellel, hogy a közeledbe sem megyek. Jaj, Jilly, én...
- Nem kell magyarázkodnod, Alex. A Szolgálat beszippantott. Azt tetted, amit kellett. Én megértem. Csak tudod, hiányzik Caleb. Apu folyton dolgozik, nem volt senkim, aki foglalkozott volna velem. Caleb mindig figyelmet fordított rám. Anyu halála óta megváltozott minden otthon... De erről nem akarok beszélni most, Alex. Annak örülök, hogy itt vagy, élsz és virulsz! Az Effendik tagja vagy! Nem semmi teljesítmény közéjük tartozni...
- Hé, már Te is köztünk vagy!
- Ami még mindig olyan hihetetlen a számomra! Az eskű óta úgy érzem magam, mintha hazataláltam volna. Alex, ez nagyon fura érzés.
- Igen, de majd megtapasztalod. Mi olyanok vagyunk, mint egy Család. Védjük egymást, segítünk. Mondjuk, én az Ikrekkel jövök ki a legjobban. De most már visszakaptalak Téged.
- És Irina?
- Tudod ő nagyon távolságtartó. Nem nagyon láttam még mosolyogni.
- És most egy darabig nem is fogjuk.
- Hogy érted?
- Semmi, nem értem sehogy...
- Jilly, mi történt? Hogy ilyenkor miért nem tudok a fejedben olvasni!
- Ez az én szerencsém. Komolyra fordítva a szót, Alex, vigyáznunk kell rá.
- Tud magára.
- Nyilván tud, de neki most még valakire is vigyáznia kell.
- Kire?
- Jaj, Alex, ne értetlenkedj. Babát vár.
- Ő? Nahát. Akkor mégsem annyira megközelíthetetlen. Kitől?
- Ezt nem fejtettem meg, de ez az ő titka és ezt tiszteletben tartom -ebben nem egészen volt öszínte Jill, de nem akarta Irina magánéletét teljességgel kiteregetni.
- Hm, vajon mit fognak az anyakönyvi kivonatba születési hely címszóra írni, amikor megszületik a poronty? Valahol a világűrben?
- Miért érzem úgy, hogy nem találtad meg még a közös nevezőt Irinával?
- Tudod nekem mindenkivel jó kapcsoaltom szokott lenni. Szeretek az emberekkel beszélgetni, megismerni őket. Irina sosem figyel oda rám, s csak félvállról válaszol. De ezek szerint valahol mélyen tud szeretni is.
- Mindenesetre, tartsuk rajta a szemünk, és ha kell, egyből legyünk ott.
- Jó, számíthat rám.
- A jó öreg Tuck mit szólt ahhoz, hogy az Effendik között két nő van, és ráadásul a fedélzeten is?
- Utálta a gondolatát is, de csak annak, hogy mi is jöjjünk. A Szolgálatban megszokott minket. Amikor Matt tartott egy utolsó gyülést nekünk az út előtt, kifejtette a véleményét arról, hogy válasszon Irina és köztem, mert ő bizony nem tartja jó ötletnek két nő jelenlétét. Aztán pedig Matt mondta, hogy nem tesz ilyet. És barátkozzon meg a gondolattal. Végül pedig jöttél Te. Ne tudd meg, hogy morgott! Nem hiába mackó... Egyébként nagyon szeretem, ha bármi bajom van, mindig meghallgat. - újabb csend a két lány között. Fáradtak voltak, Dave halálának ténye is ott lebegett felettük. Huszonnégy óra leforgása alatt megfodult a világ a tengelye körül. És bár igyekeztek mindketten lerázni magukról a nyomasztó terheteket, legbelül nem tudták elfojtani.
- Szerinted most hova tartunk? - tette fel a kérsédt Alex. Azóta foglalkoztatta, mióta a hipertérugrást szabotálták.
- Túl a csillagokon - vágta rá Jill és kibámult az ablakon.
- Én már ebben sem vagyok biztos, Jilly. Na de, inkább beszéljünk másról. Mesélj inkább arról, mi történt Veled az elmúlt időben...?

Mindeközben a Leonidas egy távoli szegletében három férfi bújt meg. Az egyik szellőző aknát átalakították buvóhellyé, mivel a Leonidas roppant méretei mellett senkinek sem tűnt fel egy aprócska tárna.
- De őt miért kellett megölni? - méltatlankodott egy szakállas férfi. Vörös loboncai rendezetlenül álltak, zöld szemei szikrát szórtak az idősebb, ősz hajú társa felé.
- Parancs volt - válaszolt az érzelemmentesen.
- Fiatal Lelkednek még sokat kell tanulnia. - válaszolta az, amelyik eddig csendben figyelte a beszélgetést. Az ajtó kinyilt, két másik férfi lépett be.
- Jelentést - bökte oda az őszhajú.
- A lány teljesíette a próbát. Effendik lett.
- Nem vártam más eredményt - hagyta helyben az őszhajú.
- Na látod, fiatal barátom, ezért volt fontos végezni azzal az emberrel. Így megsürgettük a lány felvételét - folytatta a másik.
- A lánynak neve is van - vetette oda a fiatal.
- A lánynak neve is van - gúnyosan utánozva a hangját folytatta - Mit nem mondasz - minden egyes szavából sütött a cinizmus. A lány veszélyes. Mind a Szolgálat, mind a Szervezet számára. Minden telepata veszélyes. És a lány az első a listán... Az Effendik veszélyesek.
- Nem értem, mire jó az akkor, hogy a "lány" Effendik lett.
- Nagyon egyszerű. Megfigyeljük azokat az embereket, akikkel sokat van együtt. Azok nagy valószínűséggel Effendik. Egyesáveé szedjük le őket. Aztán pedig átvesszük az irányítást a hajó felett... Ilyen egyszerű... Az Effendik jók. De mi mégjobbak vagyunk...