Az Ünnep

Kora délután Selma vezényletével minden éppen szolgálaton kívüli katona és családtag a Karácsonyi előkészületekkel volt elfoglalva. Selma egy dologhoz nagyon is jól értett: a szevezéshez. Ha rajta állt volna, a világ nagyhatalmait is jól átszervezte volna.

Jurij számára is megengedte Doki, hogy a karácsonyi vacsorán megjelenjen. Mivel nem volt alkalmas öltözéke, Selma szerzett a számára a rejtélyes módon újabb a fedélzetre került ruhás dobozok egyikéből megfelelő viseletet, ami ellen Jurijnak sem volt kifogása.

De közben Jill csak nem akart felébredni. Ir' tudta egyedül csak, a lány makacsul elhatározta, átalussza a vacsorát és az azt követő ünnepi műsort majd az azt követő táncos mulatságot. Alex és Caleb váltotta fel Irinát Jill ágya mellől.
- Szerinted hallja, amit mondok? - súgta oda Alex Calebnek.
- Próbáld meg... Beszélj hozzá!
- Jilly, ha nem ébredsz fel, lemaradsz arról a csodálatos muffinról, amit én sütöttem!
- Talán jobban jár így, hogy nem kell ennie belőle... - Caleb gonosz megjegyzéséért Alex oldalba bőkte őt. Az elmúlt éjszaka során arra jutottak, ott folytatják, mielőtt "meghaltak", noha egyelőre nem verik nagy dobra, de Alex bal kezének gyűrűs ujján egy aprócska köves gyűrű csillogott.
- Jilly, a bátyjádat meg kell nevelned... Elkanászosodott, amíg kikerült a felügyeletem alól. Egy mentáltasli jót tenne neki, Jilly. - semmi reakció. Alex és Caleb egymásra néztek.
- Lustaság, tessék felkelni, kérlek. - Caleb kezébe vette huga hideg kézfejét. - Jilly, kérlek, Karácsony előestéje van.
- Alex, Caleb, Selma Titeket keres! - lépett be Doki.
- Engem nem keres? Biztos nagyon mérges... - Jill kikászálódott az ágyból, majd testvéréhez igyekezett. - Hol az a muffin?

Valahol, a fényeken túl

Matt sebesen robogott a hídra, közben az előző percek hatásából próbált kitörni. Nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy szerelmes kamaszként enyelegjen. A Leonidas (kettő) kapitánya, döntéseivel sokak életéért felelős. Sőt, küldetésük sikerességén alapul a Föld és lakóinak további sorsa. A folyosón a vörös fények hármas biztonsági szintnek megfelelően villogtak. A készenléti személyzet szorgos hangyaként igyekezett a helyeiket elfoglalni. Matt villámként cikázott köztük, gyorsan bevett jobb kanyar és máris a parancsnoki hídra vezető ajtón viharzott át.

- Jelentést! - dörgedelmezett hangja végig a sorokon. Bird már várhatta őt a parancsnoki szék mellett.
- Uram, félreértés történt - mondta Bird, minden sallangtól és felesleges magyarázkodástól mentesen.
- Hogy mi? - Matt olyan képet vágott, amit semmilyen szóval nem lehetne hűen leírni, de annál beszédesebb volt a szája, amikor is éktelen káromkodás hagyta el.
- Uram, az én hibám, a radar egy, a Szervezet hullámhosszán sugárzó csillaghajó jelenlétét jelezte, ekkor nyomtam meg a gombot, hiszen ez a szabályzat, akarom mondani, a régi szabályzat szerinti eljárás. De az új nem tartalmaz ilyet. - Matt mérge kezdett alábbhagyni, legszívesebben visszament volna a kabinba Jillhez, de amikor erre gondolt, megint pipa lett, leginkább saját tehetetlensége miatt.
- És az a jelzés még mindig fogható?
- Nem, Uram.
- Pásztázzák át újra azt a szegmenst! - adta ki parancsul. - A hajón pedig fusson végig a "próba-riadó" fényjelzés!
- Értettem, Uram! - Bird olyan vigyázban állt, hogy az Akadémián róla mintázták volna az engedelmesség szobrát. Amikor később Matt visszagondolt az eseményekre, talán még szórakoztatta is, ahogy a parancsnoki hídon a szolgálatban lévők apróra összezsugorodva várták a letolást élükön Bird-del. Matt még átfutott néhány jelentést, mielőtt visszatért volna a kabinjába. Már igencsak későre járt. Pihennie kellett. Másnap lesz a Karácsonyi Ünnep. A legénység tagjai számára érzelmileg megterhelő távol az Otthonuktól eltölteni. Noha a Családos katonák magukkal hozhatták hozzátartozóikat, az egyedülálló szolgálatosok magukra utalva várták az Ünnepet.

Matt a kabinjába ért. A bőrfotell benyomodósái Jill otthagyott nyomait viselték. Az illata is megülte a levegőt. Matt mélyen sóhajtott, majd a zuhany alá rugdalta magát, hogy lehűtse érzelmeit. Nem hiába, az Ünnep őt is magányában találta meg.

Közben Jill meglátogatta Jurijt a gyengélkedőn. Az orosz mélyen álmodott, gondolatai képekkel töltötték meg az orvosi szobát, amik csak a százados számára váltak láthatóvá. Doki a szomszéd ágyon horkolt, de az ő álma éppen sötétségbe burkolózott. Így más képek nem zavarták Jurij látomásait. Jill pedig elmerült a látottak értelmezésében.

Egy hajó, ami külsőleg olyan, mint a Scylla, de a belső mechanikai és elektronikai rendszer a Leonidaséhoz hasonlatos. Jurij legaktívabb emlékei Orosz honban megtett utazásai. Mielőtt a Valgyivosztok fedélzetére lépett, a küldetése előtti szabad másfél hónapjában a végtelen sztyeppéken, Szibériában és az Urál hegységben tett kalandos túrákat. Utolsó földi emlékképe Szentpétervár. Egy orosz, szőke hajú nő karján egy pár hetes csecsemővel. A Húga, kinek férje egy szerencsétlen balesetben vesztette életét, a lány egyedül maradt az újszülöttel. Jrij szerette testvérét, de a szívében igazán nem lakott más, mint az elkötelezett Szerelem az Orosz Haza iránt. Számára mindegy volt, hogy Szervezet, vagy Szolgálat - bár ahová letette az esküt, oda hűséges maradt.

A következő képeken Jill már azt látja, ahogyan búcsúzik annak a másik hajónak a legénységétől. Lassan minden egy keretbe kerül Jill előtt. A történet teljessé válik. Jill mindent tud már az oroszról. Ideje beszélgetni. Ideje átvenni az irányítást az álom felett. Jill belép egy képzeletbeli szobába. Talán a Leonidas egyik helysége lehet. Két kényelmes fotell az egyedüli berendezés. Jill leül. Vár. Jurij is megérkezik. Kék szemeit értetlenül emeli a lányra.
"Hova kerültem?" - tétován áll a lány előtt.
"Biztonságban vagy" - feleli Jill, érzi Jurij bizonytalanságát. "Jillian Cross vagyok, de szólíts nyugodtan Jilly-nek."
"Jilly, kedves név" - az orosz kézfejen csókolja a lányt, elvégre régi nemesi orosz Családnak arisztokrata sarja. Leülnek.
"Hogy kerültem ide?" - fények cikáznak közben a képzeletbeli szobában.
"Sodrodtál az űrben, lehibernálva."
"Meddig?"
"Sokáig. Mi találtunk meg"
"Tudnom kell, meddig voltam öntudatlan, hány hét, hónap, év telt el...?"
"Meg fogod tudni, de előtte beszéljünk a múltról."
"Honnan ismersz engem, Jilly?"
"Az Apám ismerte az Apádat..." - Jill egészen hajnalig beszélgetett az oroszzal. Amikor Doki felébredt, Jurij ágya mellett találta őt. Jill kimerevedett tekintete a semmire szegeződött, nem reagált semmilyen külső hívásra. Doki azonnal hívta Pestronkát, aki álmossága ellenére hamar odaért. Ránézett Jillre, arcán pillanatnyi rémület futott át.
- Nem fogjuk tudni felébreszteni, most éppen nem itt van. Jurijnak segít feldolgozni az eltelt időt, de tartok tőle, túl sokáig időzött abban a másik világban. Vissza kell hoznom. - Irina gyors diagnózisa után maga is hasonló tekintetet vett fel. Néhány rövid perc múlva Jill megmozdult, Irina szintén visszanyerte a "jelen tudatát". Jill zavartnak tűnt, megpróbált felállni, de Doki karjaiba ájult.
- Ki fogja aludni magát, de nem irigylem azért a fejfájásért és tompaságért, ami majd utána györtöni fogja - mondta Irina némi haraggal a hangjában. Amit Jill-t tett a legdurvább beavatkozás egy másik elmébe. Noha segítő szándékkal tette, veszélyes. És nem az alany számára, hanem a telepata életét sodorja olyan világba, ahonnan nehéz a visszatérés. Doki befektette abba az ágyba az ájultat, amelyikben eddig ő feküdt békésen. Irina az ágy mellé lépett. - Kinek akartál bizonyítani, Jilly? -gyengéden megcirogatta az alvó lány homlokát. Eközben Jurij felébredt. Doki és Irina háttal álltak neki.
- Hat év, nyolc hónap, két hét, három nap, nyolc óra és tizenegy perc - mondta rekedten és ülő helyzetbe küzdötte magát. Doki mellé lépett és megmérte a pulzusát. Irina továbbra is Jillre vigyázott, gondosan betakarta, így Jurij nem láthatta, ki fekszik az ágyon.
- Hogy érzed Magad? - kérdezte tőle Irina.
- Lássuk csak... Éhesen. - felelt Jurij.
- Akkor hozatom a reggelit - mondta Doki és már a konzolért nyúlt.
- Nem lehetne, ha én mennék érte? - kérdezte Jurij. - Már teljesen elmacskásodtam - ezzel megpróbált felállni, de még gyengének bizonyult ahhoz. - Najó, talán most az egyszer ágyban reggelizek. - Doki kiment a szobából, Jurij az ágy szélén ült. Azt inkább nem kérdezte meg, hol van a lány az álmaiból... Mert Jillyt álomnak hitte. Álomnak, mely szomorú valóságba ébresztette fel. De mégsem volt annyira lehangolt attól, amiért olyan sok ideig volt éber álomban. Jilly megnyugtatta. Volt valami a tekintetében. Irinára nézett fel közben. Hasonló kisugárzás. Talán ő lett volna, másik külsővel?

Egy út kezdete...

- Andrejevics... Nagyon bízunk magában, remélem tudja.
- Igenis, tudom Uram! - vett fel egy picit ünnepélyesebb állást Jurij...
- Őszinte leszek magához... Magában van minden reményünk, a hajtóművek nem működnek, az alap rutinok mennek, de nem vagyunk képesek elmozdulni innen... Segítséget kell hoznia, amilyen gyorsan csak tud. A létfenntartó rendszerek, és a hidrokert jó tíz évig tud ellátni minket. Hibernációba tesszük, és kilőjjük a Föld irányába automata pilótával. Ha találkozik egy űrhajónkkal, akkor vezesse ide a hajónaplója alapján. Reménykedek, hogy ha mást nem is, a Scylla-t megtalálja a kisbolygók között...
- Számíthat rám, Uram! - csapta össze a sarkait Jrij, és kezét tisztelgésre emelte.
- Úgy legyen fiam! Leléphet! - a tisztelgést egy meleg kézfogás követte, és Andrejevics elindult a dokkok felé.
Útközben a mellette elhaladó emberek szánakozó pillantásaiban fürdött, vagy épp érzelmeiknek parancsolni nem tudó bajtársai ölelték őt át melegen, vagy veregették meg vállát...
Lehet, hogy ez az utolsó küldetése? Mi lesz, ha nem talál senkit és semmit? Mi lesz, ha otthon vereséget szenvedtek? Mi lesz, ha már elfeledkeztek róluk? - Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében.

- Itt Jurij Andrejevics! Felszállási engedélyt kérek a 8-as dokkból.
- Andrejevics hadnagy, a felszállást engedélyezem, jó utat barátom! Az Úr vezesse haza!
- Köszönöm Dimitrij, ha valaha hazajutunk, vendégem vagy egy vodkára Szentpétervárott! Ezt soha ne feledd! Tartsatok ki!
Az utolsó szavak belevesztek a sztázisdrog által okozott kábulatba és gyorsítónyaláb rádiózajába.
Az egyszemélyes vadász kilőtt a sötét semmibe...

- Sztázistartályokat beindítani ! Első csapat, irány a tartálycsarnok! Automatikus ébresztés: 1 év múlva! Nyugodalmas, szép álmokat!

Alexander Lavarov, a földi erő renegát őrnagya szemével próbálta követni a távozó vadászt kabinjának ablakából, de a nyaláb már régen elhalt a tintakék éjszakában...
- Álcázást aktiválni! - üvöltött személyi konzoljába.

A Vlagyivosztok űrhajó kontúrjai lassan elmosódtak, a fedélzeti fények kihúgytak, és a hajó eltűnt az avatatlan szemek elől, és lehet, hogy a világ emlékezetéből is, ki tudja meddig...

Számadás

A hajó folyosóin éjjeli világítás honolt, a legénység közül az esti műszak teljesített Szolgálatot, mindenki más visszavonult fülkéjébe, kabinjába pihenni. Mindenki, aki nem az Effendik kötelékéhez tartozott.

Doki az orosz álmát őrizte. Jurij mindeközben múltjának állomásait járta. Az Ikrek kikapcsolódás gyanánt stratégiai játékot játszottak, ahol mindketten hadvezérek voltak és seregeiket egymás ellen indították hadba. Irina kabinjában Dave fényképét nézte, közben gyermekének mesélt Apjáról. Alex és Caleb kettősének is bőven akadt mit megbeszélnie az elmúlt időszakról, amíg mindketten kölcsönösen halottnak hitték egymást. Kapcsolatuk késélen táncolt. Tuck éppen vacsorázott feleségével. Mióta összeházasodtak, Selma ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga által készített ételt egyen Tuck minden este.

Jill pedig a folyosón kószált. Nem tudott megnyugodni. Testévével ebéd után sokat beszéltek a múltról, arról, hogy miért kellett eltűnnie, az Apjukról, az igaziról, aki nem az, akit eddig gondolt. De ennek az információnak már nincsen jelentősége.

Sokkál inkább annak, amit Matt elhallgatott előle. A kinevezés... Egy hónapja már, hogy a Leonidason megkezdte a Szolgálatot, aztán az események felgyorsultak, Effendik lett, halottnak hitt szellemek keltek életre, és valami különös érzés is hatalmába kerítette... Az Új hajó fedélzetén pedig már három napja élik életük.

Holnap pedig Karácsony.

Ahogy kószált a folyosókon, hirtelen Matt kabinja előtt találta magát. Maga sem értette, hogyan került oda, de ott volt. Gondolt egyet és bekopogott a fülkeajtón. Az ajtó jelzése zöldre váltott, majd kinyílt. Jill belépett.
- Cross százados! Fáradj beljebb, csüccs! - Jill az ajtóban állt.
- Miért nem mondtad, hogy előléptetnek? - támadt rá Jill, közben pedig Matt felé indult.
- Ji... Jilly, én sem tudtam, csak aznap mondták meg. - a lány nagyon ijesztő volt, ahogyan számonkérte a dolgot. - Biztos nem akarsz leülni? - közben a fotellba nyomta le nem túl finoman Crosst, aki mintha mély álomból ébredt volna nézett rá.
- Bocs, csak ezen gondolkodtam éppen, amikor elmentem az ajtód előtt - mondta szórakozottan.
- Történt valami, Jill? - közben Matt az asztal mögött ült le, tartván Jill újabb önkéntelen kitörésétől.
- Nem - felelte fátyolos hangon. Kínos csend telepedett rájuk, olyan, mint amikor kimondatlan szavak cikáznak össze-vissza, amiknek nincs címzettjük, sem feladójuk, mégis ott lebegnek két Lélek között. Jill örökkévalóságnyi időnek itélte meg azt az időt, míg a kapitány fogadószobájában az érzelmek csapdájába esett. Matt kábán feleszmélt a ránehezülő légkörtől, de nem tudott kiszabadulni a szorításából. A szobája hirtelen megváltozott, egészen apró lett minden. És Jill... Olyan közel volt hozzá, mégis olyan távolinak tűnt, ahogy gubbasztott abban a bizonyos bőrfotellben. Hirtelen a tekintetük találkozott. Hirtelen semmi sem volt rajtuk kivül, csak ők ketten. Matt kamasz kora óta nem érezte magát hasonló helyzetben. Jill szemének színe mintha megváltozott volna. Smaragd zölddé változtak a megszokott mély zölbdből. Igéző... Történnie kell valaminek, különben... Különben a Boszorkány elcsavarja Szeráf fejét.

- Kapitányt a parancsnoki hídra! - üvöltött a hangszóró és a fények vörösre változtak az éjszakai világításból. Mint aki hatalmas taslit kapott a tarkójára, úgy eszmélt fel Matt. Jill továbbra is nyugodtan ült a fotellben.
- Mennem kell! - habogta Matt. - Jill, kérlek, ha legközelebb beszélgetni akarsz kettesben, akkor szólj előtte - ezzel elviharzott.