Búcsú a Leonidas-tól

Jill magányosan sétált a fedélzeten. Órák kérdése és visszatérnek a Föld légkörébe. Számot vetett az elmúlt napok eseményeiről. Most van ideje átgondolni és feldolgozni mindazt, ami érte őt. Bekerült a Leonidas elitt legénységébe, mint pszichológus. Aztán pedig Effendik lett. Majd pedig találkozott Alex-szel, aki él. És a bátyja is él. Aztán pedig ott volt a bál és Matt... Callupso élete is mélyen megérintette.

Jillian Cross szomorúan lépkedett a kapitány kabinjába, ahová Matt összehívott egy landolás előtti utolsó Effendik megbeszélést. Jillian Lelkét kegyetlenül szorongatta az elmúlás. Ezért is igyekezett minél később odaérni a hangárhoz. Alex robogott el mellette láthatatlanul.

- Elkésünk, Jilly, mire vársz?
- Menjél csak előre! Csak kicsit...
- Gyere már Jilly! - Alex megragadta a kezét, ami roppant vicces látvány volt, mintha Jillt láthatatlan drótokon rángatnák. Ők ketten érkeztek meg utoljára a hangárba. A többiek már körben ültek és csendben vártak. Nyomott volt a hangulat, csendben letelepedett melléjük a Búcsú is. Matt tapintatosan nem hányta a szemükre, hogy késtek pár percet.
- Először is, szeretném megköszönni Nektek a munkátokat, amivel hozzájárultatok ahhoz, hogy a civilek életét megvédjük. Büszke vagyok rátok, mind. Másrészt beszéltem Papával, a Szervezet feloszlott, az egykori tagok amnesztiát kaptak. Amikor visszaérünk, lesz egy fél nap szabadnapunk pihenni, de aztán rögvest jelentést kell tennünk. Ezt ne feledjétek el. - Matt elhallgatott, a teremben csend honolt. Így vettek némán búcsút a Leonidas-tól. Nem volt szükségük szavakra, ugyanaz a mélabú ülte meg a Lelküket. Túl hamar ért véget. Idejük sem volt felfogni.
- Nekem be kell néznem a civil kórházba - állt fel Doki.
- Nekem is jelenésem van még a hangárban - közölte Alex, Matt engedélyezett számára egy utolsó repülést a Tündérrel. Irina nem kommentálta, hogy hova megy, de nem is firtatták. Csak csendben magukra hagyta a többieket, magával víve a halott kedvese utáni vágyódásból fakadó szomorúságát.
- Én... - kezdte volna Jill, de Matt gondolatai arra kérték, ne menjen még. - ... még maradok kicsit. - Az ikrek tapintatosan kimentek a kabinból, Tuck pedig sokat sejtettő mosoly kíséretében Selmához igyekezett.
- Búcsúvacsora - mondta, majd mielőtt további kérdésekre kellett volna választ adnia, gyorsan elillant. (Az egyik legjobb egyenruháját öltötte magára.)

Jill és Matt egyedül maradtak a mérhetetlen magányukkal hármasban.

- Nehéz bármit is mondani egy ilyen küldetés után - kezdte Matt, s az ablakhoz lépett. Szerette legeltetni szemeit az űr elnyelő mélységén. Jill felállt, s tétován mellé állt. Matt nem nézett rá, továbbra is kitartóan a semmit bámulta.
- Néha nincs szükség szavakra... csak tettekre - mondta Jill, s nagyon lassan közelebb húzodott Matt-hez.
- Cross hadnagy, veszélyes vizekre eveztünk - Matt ellépett mellőle és az íróasztala mögött foglalt helyet. - Ülj le. - mondta, mindezt olyan parancsoló hangon, amitől borsótott Jill háta.
- Inkább mennék. - közölte Jill, miközben úgy érezte magát, mint akit ideg vízzel öntöttek le. Egy egész tűzoltó autónyival.
- Remélem megérted - a mondat végét nem fejezte be Matt, Jill már az ajtónál állt.
- Természetesen, uram - felelte közömbösen. Matt nem egészen így tervezte a beszélgetést, amit egész nap elgyakorolt többször is magában, de végül így alakult. - A Szolgálatnál találkozunk! - ezzel Jill olyan sebesen hagyta el a kabint, amilyen gyorsan csak tudta, mielőtt még bárki felfedezhette volna orcáján végigcsorduló könnyeit.

Matt hátradőlt a székén és arról győzködte magát, helyesen cselekedett.

A vendetta...

Oberon lassan magához tért, a szupresszor teljesen kiürült szervezetéből.
- Elismerem a vereséget. - mondta félig kiszáradt szájjal. - Ha már úgyis halálra ítélnek, szeretném, ha méltó módon halhatnék meg. Morawky százados, teljesíti egy halálra ítélt utolsó kívánságát?
- Sok mindent elkövettél Bill bátyám, de nem tagadhatom meg tőled. Cserébe csak egy részletes vallomást kérek.
- Hozzatok egy terminált, és megkapjátok.

Oberon órákig gépelte a vallomását, majd átnyújtotta a terminált Matt-nek.
- Ez itt minden. A kezdetektől a mai napig, nevek, helyek és időpontok.
- Köszönöm szépen. Nem számítottam volna tőled erre.
- Mit veszíthetek már? Úgyis elítélnek, és még egy dolgot jóvá szeretnék tenni. Szeppukut akarok, és azt, hogy Loraine hadnagy legyen a segédem. Már biztos tudod, hogy miért...
- Természetesen. Alex, kérlek kapcsold ki az álcázódat.
- Én nem értem, hogy miért engedsz ennek a bűnözőnek... Matt, nem ismerek rád. - szólt Alex.
- Én viszont pontosan tudom Alex, és mikor meghalt, te is érteni fogod. - Matt az egyik pilótaszekrényhez lépett, egy katanát, egy tantoo-t, és egy üveg eredeti szakét vett elő.
- Szeretném, ha megtisztelnél azzal, hogy az én kardom oltsa ki az életed.
- Az enyém a megtiszteltetés Matt.

Az effendik körben ültek, Matt óvatosan lelocsolta a kard pengéjét, amit Alex sújtásra készen emelt ezután a feje fölé.
- Felkészültél William?
- Felkészültem Matt.

A tantoo szabályosan hatolt Oberon húsába... Utolsó nyögésével csak ennyit mondott:
- Cseresznyevirág... - ez volt a jelszó, és saját halála, mi Alex tudati blokkjait feloldotta.
Alex lesújtott, és Oberon testéből elszált a lélek. Jill és Irina arcán megnyugvás látszott:
- A lelke utat talált a végtelenségbe, és megbékélt. Nem szenvedett az átmenetnél, nem sikoltott, mint az átlag ember, amikor elszakad az élettől. Nyugodj békében William Masters...
- Nyugodj békében - hangzott az effendik kórusa
- Nyugodj békében... - mondta Alex, majd megtántorodott. Oberon régi tudatblokkjai elengedtek, és hirtelen tört rá minden elfelejtett emléke. - Tehát ő ölte meg a szüleimet... A vérbosszút tudatosan adta az én kezembe, bár blokkjai miatt nem tudhattam ezt. Ó, te vén marha... - Alex felemelte Oberon fejét, és homlokon csókolta - Megbocsátok! Nyugodj békében.

A Méhkirálynő utolsó tánca...

- Asszonyom! Ügynökeink jelentése szerint Oberon nem teljesítette a megbízatását, és a mentőcsapatot is megsemmisítették. Callupso eltépte láncait, és elpusztította a Scylla-t.
- Ügynökeink? Hány élő ügynökünk van még? Az összes fogságban van, és hamarosan elitélik őket... Vagy halál, vagy hosszantartó vendégség vár rájuk valamelyik bányászkolónián. Szervezetünk összeomlott. Kérem adja ki a parancsot: Mindenki szüntesse be a megbízatását, és foglalkozzon civil munkájával... Itt már semmit sem tehetünk, hiba volt azt hinni, hogy egyeduralkodóvá válhatunk a Földi titkosszolgálatok között. Ez a harc elemésztett mindnyájunkat. Legyen hát vége.
Helen von Liebgott űr-dandártábornok, a Földi Erő vezérkarának tagja az ablakhoz lépett, és kitekintett a végtelen tintakék éjszakába. "Hát így ér véget minden." - gondolta.
- Rádiós! Kapcsolja kérem Rosenberg szenátort!
- A kapcsolat él, Asszonyom.

- Áh, Helen... Mivel szolgálhatok számodra?
- Szervusz Jürgen... egy vallomással tartozom... Én vagyok a Szervezet vezetője.
- De Helen... Ez hogy lehet? És miért nekem mondod el? - kapkodta a levegőt Jürgen.
- Ne tettesd a tudatlanságod kérlek, már régóta sejtetted. Annyi éven át hazudtunk egymásnak, még a házasságunk is ráment erre. Jut eszembe, hogy van Cecilia és a gyerekek?
- Meg vannak, köszönöm a kérdésedet. De akkor sem értem, miért pont engem hívsz?
- Szükségem volt valakire, aki ismer, és megért. Annyi vér tapad a kezemhez, hogy már nem vagyok képes a tükörbe nézni. Csak el szerettem volna búcsúzni tőled. Mindent köszönök. Ja, az embereimnek általános amnesztiát kérek tőled, és ha jelentkeznek nálatok, akkor vegyétek fel őket. Mind nagyon jól képzett ügynök.
- Várj Helen... - a vonal megszakadt, Helen szakította meg.
"Itt az idő..." - gondolta. Helyet foglalt kedvenc foteljában, és a karfa titkos rekeszéből elővette a régi szolgálati fegyverét.

Csak egy dörrenés hallatszott, majd a régi Smith and Wesson forgótáras pisztoly halk koppanása a padlón.