Péntek este a csütörtököt követte, amikor is Selma közölte Matt-tel, márpedig lesz bál és kész. Már a Földön is erre készült, az indulás méltó megünneplésére. És ki lenne szebb pár, mint Jill és Matt a nyitótáncon?
Arról már nem érdeklődött, hogy az említett párosnak mi a véleménye erről.
A termet csodálatosan feldíszítették, a Leonidas hajó vezér színeivel, az acélkék játszotta a hangsúlyt minden terítőn és posztón. A terem zsúfolásig telt vendégekkel, mindenki a legszebb ruháját vette fel a civilek közül, a Szolgálat katonai egysége dísz egyenruhában virított.
- Tuck, öreg Barátom, milyen öröm látni Téged! - köszöntötte széles mosollyal Selma az éppen belépő Tuck-ot. A férfi is küldött feléje valami bizarr szájhúzást, amiről később állította, hogy az bizony mosoly volt és nem vicsorítás. Selma figyelmét szerencséjére Jill kötötte le.
És ezzel nem volt egyedül a teremben.
Miután Alex legnagyobb szórakozására Jillre aggatott mindenféle göncöt a próba során, végül csak megtalálta a megfelelő darabot. Darabot? Nem éppen. Selma egyszerűen csak költeménynek hívta, s Tündérnek becézte benne Jillt. Selma ragaszkodott ahhoz, hogy máskor fonott tincsekben gubancolódott haját kiengedje és csak egy részét tűzze fel. A ruha maga pedig smaragd zöld volt, illett Jill szeméhez. Hosszú bársony ruha, nagy abronccsal, egy letűnt kor régi divatja. Selma szerelmese volt a rég múlt századok ruháinak, komoly harcok során ugyan, de sikerült elérnie, hogy a hajóra is felvihessen néhányat. Jó nagy dobozokban. Egész pontosan tíz ilyen doboz foglalta a helyet a raktárban.
- Tündérkém, már itt vagy? - Matt gyomra görcsbe rándult a tündér szó hallattán, momentán Alexet jutatta eszébe, amint kint van és bizonyára jobban mulatja az időt, mint ő fogja... Selma lépett a gondolatai mélyére merült Matthez. - Lovag, a hölgy már várja! - ezzel szó nélkül Jill kezét beletette az övébe. Jill szeplői a nyakán most láthatóvá váltak, hiszen eddig a garbó jótékonyan takarta az összeset. Jill nem volt velük megbékélve, de családjának nő tagjai mind örökölték. Mit volt mit tenni, a genetika ellen nem tudott fellépni. Kezdte azt gondolni, a szeplőknek köze van a telepata képességhez... Matt igyekezett nem bámulni Jill-re, ami igencsak nehezen ment. Selma bevezette őket a terem közepére, amit szabadon hagytak számukra. Az emberek, mind a civilek, mind a katonák körben álltak, de még így is nagy tér maradt a táncra. Mindössze egy próbájuk volt, úgyhogy most mindeketten azzal foglalkoztak, ne rontsák el a lépéssort. De valahonnan ismerősek voltak, de egyikük sem tudta megfejteni.
Felcsendül a zene. Matt határozottan irányította Jillt. Angol keringő. Ha Matt szentimentalista hangulatában lett volna, még élvezte volna, de leginkább azon járt az agya, hogy a kutatás sikerrel járjon, míg mindenki a bálon mulat.
Aztán ránézett Jillre.
Találkozásuk pillanat óta igyekszik elfojtani az érzéseit. Egy telepatával szemben ez amúgy is nehéz feladat egy halandónak, de Matt megtanulta, hogyan tartsa távol magát Jill időnkénti önkéntelen gondolatolvasásaitól.
De ma talán a tánc, a zene és a sok feladat miatt megfeledkezett védekezni. Belemerült az itt és most pillanatába. Ő, a kapítány, aki ezrek életéért felelős. A rettenthetetlen, aki semmitől sem fél. De ahogy Jill-t nézte, mégiscsak volt félelme. Már a gondolat is kínozta, hogy baja eshet. "Hát pont ezért nem helyes" szögezte le magában. "Ha ragaszkodsz valakihez, sebezhetővé teszed önmagad is. De csak ha tisztán szeretsz, és örülsz a másik életének, akkor bizony mindkét félt szabaddá teszi."
Lassan az utolsó ütemek csendültek fel. Lassan végetér a tánc. Matt azt kívánta, legyen még öt perc, csak még öt perc tánc...
De a homokóra szemcséi lehulltak, a zene elhalt.
- Detto - mondta Jill, miközben Matt kézfejen csókolta. A százados értetlenül nézett rá, Jill sejtelmesen mosolygott. Matt lekísérte a táncparkettről a lányt. Selma pedig középre igyekezett.
- Ezennel megnyítom a Bált! - harsogta keresztül a termen. Matt még kérdőre akarta vonni Jillt a detto miatt, de egy fiatal tiszt lekérte a kezéről. Jill aztán elveszett a forgatagban a szeme előtt. Matt pedig egyedül maradt a kérdéseivel és az elfojtott érzelmeivel.
Az űrben Alex a hangszórón keresztül átszűrődő zene ütemeire formagyakorlatokat hajtott végre. A Tündér láthatatlan táncot lejtett a végtelenben.
Arról már nem érdeklődött, hogy az említett párosnak mi a véleménye erről.
A termet csodálatosan feldíszítették, a Leonidas hajó vezér színeivel, az acélkék játszotta a hangsúlyt minden terítőn és posztón. A terem zsúfolásig telt vendégekkel, mindenki a legszebb ruháját vette fel a civilek közül, a Szolgálat katonai egysége dísz egyenruhában virított.
- Tuck, öreg Barátom, milyen öröm látni Téged! - köszöntötte széles mosollyal Selma az éppen belépő Tuck-ot. A férfi is küldött feléje valami bizarr szájhúzást, amiről később állította, hogy az bizony mosoly volt és nem vicsorítás. Selma figyelmét szerencséjére Jill kötötte le.
És ezzel nem volt egyedül a teremben.
Miután Alex legnagyobb szórakozására Jillre aggatott mindenféle göncöt a próba során, végül csak megtalálta a megfelelő darabot. Darabot? Nem éppen. Selma egyszerűen csak költeménynek hívta, s Tündérnek becézte benne Jillt. Selma ragaszkodott ahhoz, hogy máskor fonott tincsekben gubancolódott haját kiengedje és csak egy részét tűzze fel. A ruha maga pedig smaragd zöld volt, illett Jill szeméhez. Hosszú bársony ruha, nagy abronccsal, egy letűnt kor régi divatja. Selma szerelmese volt a rég múlt századok ruháinak, komoly harcok során ugyan, de sikerült elérnie, hogy a hajóra is felvihessen néhányat. Jó nagy dobozokban. Egész pontosan tíz ilyen doboz foglalta a helyet a raktárban.
- Tündérkém, már itt vagy? - Matt gyomra görcsbe rándult a tündér szó hallattán, momentán Alexet jutatta eszébe, amint kint van és bizonyára jobban mulatja az időt, mint ő fogja... Selma lépett a gondolatai mélyére merült Matthez. - Lovag, a hölgy már várja! - ezzel szó nélkül Jill kezét beletette az övébe. Jill szeplői a nyakán most láthatóvá váltak, hiszen eddig a garbó jótékonyan takarta az összeset. Jill nem volt velük megbékélve, de családjának nő tagjai mind örökölték. Mit volt mit tenni, a genetika ellen nem tudott fellépni. Kezdte azt gondolni, a szeplőknek köze van a telepata képességhez... Matt igyekezett nem bámulni Jill-re, ami igencsak nehezen ment. Selma bevezette őket a terem közepére, amit szabadon hagytak számukra. Az emberek, mind a civilek, mind a katonák körben álltak, de még így is nagy tér maradt a táncra. Mindössze egy próbájuk volt, úgyhogy most mindeketten azzal foglalkoztak, ne rontsák el a lépéssort. De valahonnan ismerősek voltak, de egyikük sem tudta megfejteni.
Felcsendül a zene. Matt határozottan irányította Jillt. Angol keringő. Ha Matt szentimentalista hangulatában lett volna, még élvezte volna, de leginkább azon járt az agya, hogy a kutatás sikerrel járjon, míg mindenki a bálon mulat.
Aztán ránézett Jillre.
Találkozásuk pillanat óta igyekszik elfojtani az érzéseit. Egy telepatával szemben ez amúgy is nehéz feladat egy halandónak, de Matt megtanulta, hogyan tartsa távol magát Jill időnkénti önkéntelen gondolatolvasásaitól.
De ma talán a tánc, a zene és a sok feladat miatt megfeledkezett védekezni. Belemerült az itt és most pillanatába. Ő, a kapítány, aki ezrek életéért felelős. A rettenthetetlen, aki semmitől sem fél. De ahogy Jill-t nézte, mégiscsak volt félelme. Már a gondolat is kínozta, hogy baja eshet. "Hát pont ezért nem helyes" szögezte le magában. "Ha ragaszkodsz valakihez, sebezhetővé teszed önmagad is. De csak ha tisztán szeretsz, és örülsz a másik életének, akkor bizony mindkét félt szabaddá teszi."
Lassan az utolsó ütemek csendültek fel. Lassan végetér a tánc. Matt azt kívánta, legyen még öt perc, csak még öt perc tánc...
De a homokóra szemcséi lehulltak, a zene elhalt.
- Detto - mondta Jill, miközben Matt kézfejen csókolta. A százados értetlenül nézett rá, Jill sejtelmesen mosolygott. Matt lekísérte a táncparkettről a lányt. Selma pedig középre igyekezett.
- Ezennel megnyítom a Bált! - harsogta keresztül a termen. Matt még kérdőre akarta vonni Jillt a detto miatt, de egy fiatal tiszt lekérte a kezéről. Jill aztán elveszett a forgatagban a szeme előtt. Matt pedig egyedül maradt a kérdéseivel és az elfojtott érzelmeivel.
Az űrben Alex a hangszórón keresztül átszűrődő zene ütemeire formagyakorlatokat hajtott végre. A Tündér láthatatlan táncot lejtett a végtelenben.
Bejegyzések
