A Kultúrális Bizottság elnöke

A Föld légkörét három napja hagyták el.

Alex éppen számot vetett arról magában, hogy mennyi minden történt pusztán három nap leforgása alatt. Többnek tűnt.

Először elveszítették Dave-t. Szomorú veszteség nem csupán az Effendik, hanem az egész hajó számára. Aztán Jill maga is Effendik lett. Ennek örült. Ha nem lenne tag, nem beszélgetett volna vele. Nyolc éves korukbn elváltak utjaik, Alex apja másik országban kapott munkát. De a cyber világon keresztül megmaradtak jó barátnőknek. Aztán a budapesti szolgálati akadémián újra összehozta őket a Sors. Majd megint búcsú... Azt hitték, örökre...

Alex a hajón kószált még mindig. Láthatatlanságát kihasználva bárhova mehetett.

Így talán jobban ismeri már a hajó szegmenseit, mint egyes dolgozók, akik a karbantartásért felelnek. Alex a civil körletet szerette a legjobban. Teljesen más világ, ami hermetikusan elzárt a katonai szolgálattól. Itt a falak között nyüzsögnek az emberek. A mérnökök, kutatók, művészemberek, egyszerű emberek, akik egy új világ felépítésében akarnak segíteni. A gyerekeik számára iskolát és ovódát szerveznek, a művészek szórakoztatják a közönséget nap, mint nap. És hogy hovatartanak? Az ismeretlenbe. Mégis olyan bátran viselkedik mindenki. Meg is halhatnának... De ezért van a Szolgálat. Vigyáznak rájuk. Válogatott emberek, magas inteligencia szinttel és egyéb kiemelkedő képeségekkel. A hajó ezen része, ami több szintet foglal magába és monumentális méretei több tervezői díjat is elnyert a földön Alexnek a normalitást adja. Már régen rájött arra, az ő élete sosem lesz olyan átlagos. És néha nagyon is vágyott arra, hogy átlagos legyen.

Ahogy sétált a tömegben észrevétlenül, Jillt vette észre. Mivel a hadnagy pszichológus is, ájárása van a két világ között. Jill az oktató részlegbe sietett. Alex szórakozásból követni kezdte. Jill a kultúrális bizottsághoz sietett, mielőtt még az ajtó bezárult volna Alex orra előtt, gyorsan beslisszolt mögötte. Jill egyenesen a bizottság elnökéhez ment.
- Jilly, örülök, hogy látom! - köszönt rá egy mollettebb nő, félhold alakú szemüvegen keresztül szemlélte a világot, ősz haja szorosan kontyba volt fogva. Öltözéke haja fakóságával ellentétben igenis színes volt.
- Mrs. Mountein. Örülök, hogy újra látom! - köszönt Jill. Még a középsikolából ismerték egymást, ahol Jill-nek dráma tanára volt a hölgy. Azóta felmászott a ranglétrán és meg sem állt a Bizottság vezetői posztjáig.
- Foglalj helyet, kedvesem! - kínálta hellyel őt, majd maga is lehuppant a kanapéra. Alex is leült a földre és kényelembe helyezte magát, úgy gondolta, ez a beszélgetés hosszasan fog zajlani.
- Köszönöm. - illedelmesebb oldalát mutatta meg Jill.
- Nagyon szomorúan hallottam, hogy Morawsky kapítány, az én drága unokaöcsém nem hagyta jóvá a Nyító Bál megrendezését. A művészeim teljesen odáig voltak! Ezt nem teheti meg, ugye tudod, Jilly? Nem tudnál vele beszélni? Hátha Rád hallgat. Te mindig olyan jó hatással voltál a fiúkra.
- Az rég volt - pirult el Jill, Alex pedig alig bírta elfojtani a kitőrni akaró kuncogását.
- Akkor én beszélek vele - jelentette ki Selma Mountein ellentmondást nem tűrő hangon.
- Azt most nem lehet, nagyon elfoglalt...
- A kultúra fontosabb, mint bármi más! A színház és a zene! Az embereknek kell ebben a sívár környezetben a lelki csemege! -ezzel a nő felpattant és a tárcsázóhoz ment.
- Greta - szólt ki a titkárnőnek - Azonnal jelents be a kapitányhoz! - majd Jillhez fordult - Ugye velem jösz? - Jill köpni-nyelni nem tudott.
- Persze - bólíntotta végül. Selma kiviharzott a szobából, nyomában Jill-lel, aki mögött Alex loholt. Beszálltak egy vízszintes vonalon közlekedő liftbe, majd egy másik függőlegesen felvitte őket. Selma hajthatatlan volt, elszánt arcának kifejezését bármelyik Effendik eltanulhatta volna. Jill-ben komolyan felmerült, hogy Selma igazán jó vallató tiszt lenne, ha valamit a fejébe vesz, nem lehet lerázni.
Amint felértek a parancsnoki hídra - ami kimondottan tiltott terület volt a Selmák számára, és bár Jill próbálta lebeszélni Selmát a tervéről, minduntalan süket fülekre és elmére talált, nem bírta a gondolatait manipulálni - Mrs. Mountain berontott Matt-hez. Éppen Tuck-kal beszélgettek elmélyülten, amikor Selma, Jill és a láthatatlan Alex befutott.
- Matt, drágám, ismerlek Téged poronty korod óta - tény, gondolta magában Matt, de ez még senkit sem jogosít fel arra, hogy ország-világ előtt kikiálltsa a pelenkás éveit. Pláne nem Jill előtt... - És nagyon szomorú vagyok, kedvesem - mézes-mázos hangon folytatta, amitől Tuck hátán felállt a szőr. Amúgy is, ha tehette kerülte Selmát. Valami nem stimmelt azzal a nővel számára. Túlságosan is, ahogy fogalmazott, problémás nő volt a számára... - A Nyító Bál egyszerűen nem maradhat el! Annyit készültünk már rá! Minden kész, csak az engedélyedre várunk. Tudod, ha elmaradna, nagyon sokan csalódottak lennének és még talán új kapitányt is akarnának... De ha mégis megmaradna, mindenki azt mondaná, milyen rendes kapitányunk van nekünk! - Selma kezdett messzire menni, Matt egyre vörösebb lett a méregtől, de igyekezett higgadt maradni.
- Selma néni, tudod jól, hogy...
- Szóval akkor most pénteken lesz, ugye? Ezt akartad mondani?
- Igen, ezt - törődött bele Matt. Selma nénivel egyáltalán nem volt kedve veszekedni. Annál nagyobb baja is volt és már hamar le akarta rázni az öreglányt.
- Szolgálati tiszt! - erre az éppen szolgálatban lévő tizedes belépett. - Kérem kisérje vissza Mrs. Mountaint a Civil szintre!
- Igenis!
- Köszönöm, drágám. - már majdnem kilépett az ajtón, amikor még visszafordult - És ugye Ti fogjátok megnyítni a bált.
- Hogy mi? - fakadt ki Matt.
- Te és Jilly. Az embereknek látniuk kell a kapitányukat. Pszichológia, édesem. Jilly pedig jól táncol. Majd ellensúlyózza a Te botlábadat. Este várlak Benneteket próbán. Valami egyszerű kis koerográfia lesz. Ne aggódjatok. Jilly, ha ma tudsz jönni, keresünk Neked valami ruhát is.- ezzel kilebegett a helységből, de émelyítő parfümjének illatát maga mögött hagyta. Ahogy bezárult mögötte az ajtó, Tuck és Alex éktelen röhögésbe kezdett.
- Ezt megkaptad, Jilly baby - kuncogott Alex, de már a hasát fogta.
- Ez a Selma nem semmi nő... - szögezte le Tuck. Jill szótlanul viselte a megpróbáltatásokat.
- Na gyere, táncoslábú madárkám, Selma néni vár és az első sorból akarom nézni, ahogyan képtelenebbnél képtelenebb ruhákat aggat Rád... Majd később találkozunk! - ezzel Tuck és Matt újra magukra maradtak.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Tuck, miután újra kényelembe helyezte magát a bőr fotellbe.
- Alex.
- Jah, igen. Tehát. Jill apja nem az, akinek gondoljuk, hogy az. Jill apja tulajdonképpen McIntosh, aki felnevelte Alexet. Törékeny virágszálunk szüleit megölték. Gyanítom, Oberon volt. De azt nem értem, mire volt jó.
- Valahogy vissza kell hoznunk az emlékeit. Pestronka megpróbálhatná. Hiszen a nagyanyja végezte a műveletet el Alexen.
- Irina még mindig az orvosin van.
- Később benézek hozzá.
- Matt, az embereink átfésülték a szolgálati részleget. Sehol senki. Valószínűleg a civil szinteken bújtak meg.
- És még ez a bál is... Selma mindig tudja, hogy mikor kavarja meg a szálakat.
- Talán nem is olyan rossz ötlet a bál! - csillant fel Tuck szeme. - Amíg az emberek táncolnak és figyelik ahogy össze-vissza taposod Jilly lábát, addig egy páran észrevéthetetlenül tudunk kutatni nyomok iránt.
- Remek ötlet, Medve! Mire mennék nélküled.
- Matt, mielőtt megmutatod Jillnek a tánctudásod, muszáj kicsit gyakorolnod.
- Még mit nem!
- Jó, én felajánlottam...
- Talán egy kicsit nem ártana.
- Jól van, gyere, mutatom a lépéseket...