Hétköznapi kalandok

- Minden rendben van a magzattal - mondta Doki, miután az ultrahangos vizsgálatot elvégezte. - Úgy fejlődik, ahogy kell. Ahogy elnézem, tizenkét hetesek vagytok - közben letörölte a vizsgálati gélt Irina hasáról.
- Az ultrahang nem fejlődött? - közben Irina a maradék gél eltávolítása után felöltözött.
- Vannak újfajta képalkotó eszközök, de nem a fedélzeten. Úgy ítélte meg egy szakmai bizottság, hogy a küldetésre ez a gép lesz a legalkalmasabb. A többi túl modern...
- Értem - mondta Irina hűvösen.
- Legközelebb egy hét múlva várlak. Mivel fokozott terhelésnek van kitéve szervezeted, ezért én is jobban rajtad tartom a szemed.
- Köszönöm, Will.
- Tessék - mutatott egy frissen kinyomtatott ultrahang képet Doki.
- Mégis mit kezdjek vele? - csattant fel Irina. - Nincs kinek megmutatnom... - a kismama szemében egy könnycsepp jelent meg.
- Irina, én... én csak elképzelni tudom, hogy mit érezhetsz. De tudnod kell, nem vagy egyedül! Mi itt vagyunk Neked! - Doki nem volt az érzelmek embere, de kedvesen megcirógatta Irina kézfejét.

A vizsgálat után Irina kabinja felé vette az irányt. Még volt egy kis ideje, mielőtt Selmánál jelenése lett volna a szilveszteri buli szervezése kapcsán. Mióta Pocok -csak így becézte a magzatot- a hasában növekedett, fáradékonyabb volt. Útközben Jillbe és Alexbe botlott.
- Éppen Selmához igyekszünk - mondta Alex, közben átölelte Irinát. Mióta Caleb visszatért az életébe olyan lett, mint egy hízelgő macska.
- Mi az a kezedben? - nézett rá Jill, de igazából már akkor tudta a választ, amikor feltette. - Oh, csak nem? - Irina megmutatta a felvételt a két lánynak.
- Ő Pocok - mondta, közben letett a szunyokálási terveiről és Selmához indult a többiekkel. - Tizenkét hetes.
- Izgalmas hónapok elé nézel! - mondta Alex.
- Igen - dönnyügte Ir', majd csendben folytatták utjukat tovább. Selma teával várta őket.

(folyt. köv.)