Számadás

A hajó folyosóin éjjeli világítás honolt, a legénység közül az esti műszak teljesített Szolgálatot, mindenki más visszavonult fülkéjébe, kabinjába pihenni. Mindenki, aki nem az Effendik kötelékéhez tartozott.

Doki az orosz álmát őrizte. Jurij mindeközben múltjának állomásait járta. Az Ikrek kikapcsolódás gyanánt stratégiai játékot játszottak, ahol mindketten hadvezérek voltak és seregeiket egymás ellen indították hadba. Irina kabinjában Dave fényképét nézte, közben gyermekének mesélt Apjáról. Alex és Caleb kettősének is bőven akadt mit megbeszélnie az elmúlt időszakról, amíg mindketten kölcsönösen halottnak hitték egymást. Kapcsolatuk késélen táncolt. Tuck éppen vacsorázott feleségével. Mióta összeházasodtak, Selma ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga által készített ételt egyen Tuck minden este.

Jill pedig a folyosón kószált. Nem tudott megnyugodni. Testévével ebéd után sokat beszéltek a múltról, arról, hogy miért kellett eltűnnie, az Apjukról, az igaziról, aki nem az, akit eddig gondolt. De ennek az információnak már nincsen jelentősége.

Sokkál inkább annak, amit Matt elhallgatott előle. A kinevezés... Egy hónapja már, hogy a Leonidason megkezdte a Szolgálatot, aztán az események felgyorsultak, Effendik lett, halottnak hitt szellemek keltek életre, és valami különös érzés is hatalmába kerítette... Az Új hajó fedélzetén pedig már három napja élik életük.

Holnap pedig Karácsony.

Ahogy kószált a folyosókon, hirtelen Matt kabinja előtt találta magát. Maga sem értette, hogyan került oda, de ott volt. Gondolt egyet és bekopogott a fülkeajtón. Az ajtó jelzése zöldre váltott, majd kinyílt. Jill belépett.
- Cross százados! Fáradj beljebb, csüccs! - Jill az ajtóban állt.
- Miért nem mondtad, hogy előléptetnek? - támadt rá Jill, közben pedig Matt felé indult.
- Ji... Jilly, én sem tudtam, csak aznap mondták meg. - a lány nagyon ijesztő volt, ahogyan számonkérte a dolgot. - Biztos nem akarsz leülni? - közben a fotellba nyomta le nem túl finoman Crosst, aki mintha mély álomból ébredt volna nézett rá.
- Bocs, csak ezen gondolkodtam éppen, amikor elmentem az ajtód előtt - mondta szórakozottan.
- Történt valami, Jill? - közben Matt az asztal mögött ült le, tartván Jill újabb önkéntelen kitörésétől.
- Nem - felelte fátyolos hangon. Kínos csend telepedett rájuk, olyan, mint amikor kimondatlan szavak cikáznak össze-vissza, amiknek nincs címzettjük, sem feladójuk, mégis ott lebegnek két Lélek között. Jill örökkévalóságnyi időnek itélte meg azt az időt, míg a kapitány fogadószobájában az érzelmek csapdájába esett. Matt kábán feleszmélt a ránehezülő légkörtől, de nem tudott kiszabadulni a szorításából. A szobája hirtelen megváltozott, egészen apró lett minden. És Jill... Olyan közel volt hozzá, mégis olyan távolinak tűnt, ahogy gubbasztott abban a bizonyos bőrfotellben. Hirtelen a tekintetük találkozott. Hirtelen semmi sem volt rajtuk kivül, csak ők ketten. Matt kamasz kora óta nem érezte magát hasonló helyzetben. Jill szemének színe mintha megváltozott volna. Smaragd zölddé változtak a megszokott mély zölbdből. Igéző... Történnie kell valaminek, különben... Különben a Boszorkány elcsavarja Szeráf fejét.

- Kapitányt a parancsnoki hídra! - üvöltött a hangszóró és a fények vörösre változtak az éjszakai világításból. Mint aki hatalmas taslit kapott a tarkójára, úgy eszmélt fel Matt. Jill továbbra is nyugodtan ült a fotellben.
- Mennem kell! - habogta Matt. - Jill, kérlek, ha legközelebb beszélgetni akarsz kettesben, akkor szólj előtte - ezzel elviharzott.