A beavatás

- Határoztam, alávetem magam a próbának. - szólt Jill, amint a kapitány belépett a vallatószobába.
- Erre a döntésre számítottam. Akkor most menjünk át a gyakorlótérre. A többiek már előkészítették, és lezárták nekünk.

Morawsky és Cross érzelmektől mentes arccal vonult végik a hajón, egészen a gyakorlótér ajtajáig, ami előtt két marcona őr állt. Jill mintha már látta volna őket valahol, mintha az akadémián...
- Úristen, ezek a Rudas ikrek... De valahogy mégsem... Mi történt veletek fiúk? - kérdezte Jill.
- Nem kaptak engedélyt arra, hogy beszéljenek. A beavatás után mindent tudni fogsz róluk, rólunk, és a hajó küldetéséről. Légy türelmes.
Morawsky intett az Ikreknek, hogy nyissák ki az ajtót. A gyakorlótérről minden eltűnt, a megvilágítást szándékosan félhomályosra állították...
- Nem gondoltad meg magad? Nem félsz?
- Sohasem kapitány! - mondta fülig érő szájjal Jill
- Akkor ezen változtatnunk kell! - mondta Morawsky, majd egy hirtelen mozdulattal elkapta Cross ruháját, és néhány fordulattal a terem közepébe penderítette. - Kisegér, Medve MOST!
A terem elsőtétült, és a hadnagy feje azonnal kemény és fájdalmas zsongásba kezdett. Ezek után első dózis mondhatni üdítőleg hatott rá. A szobában egy fénykör világított.
"Menj oda, és ülj le"- hangzott Jill fejében. Hősünk belépett a fénybe, és kényelmesen helyet foglalt. - "Csendesíts el minden hangot magad körül, és mélyedj el magadban!" - hangtzott a következő utasítás. Jill meditációs testtartást vett fel, lassan lehúnyta a szemét, és lassan kiterjesztette tudatát.
Nem tudni mennyi idő telhetett el ebben a teljes csendben, viszont a második dózis tűje térítette magához. Elkapa a kezet, ami a tűt tartotta, de erősebben megfogni már nem tudta, mert teljesen megbénult a félelemtől. Mintha több száz fekete kámzsás köpenyt viselő ember állta volna körül, szemük vörösen izzott a helység, és saját csuklyájuk sötétjében. A kéz, melyet eddig szorított azonnal fogást váltott, és a sötét alakok közé hajította. "Ennyit arról, hogy hallucinálok"- gondolta Jill, amikor az első kést csavarta ki az egyik csuklyás kezéből. - "Mint az utcai lincselések a 21. század eleji Budapesten" - Tovább nem gondolhatta, mert erős karok fogták meg, és kezdték ráncigáli, ütlegelni... Erejétől elhagyatva könnyes szemmel próbált segítségét kiáltani, de senki sem válaszolt, csak a felbőszült csőcselék zsongását hallotta. Mikor az ereje végképp elfogyott, és a beletörődés vette volna át az érzelmek helyét, egy újabb tűszúrás visszarántotta a valóságba. Az Öreg Tuck állt felette, a fénykör közepén, ugyanolyan fekete köntösben, mint a megvadult tömeg.
- Az első próbát kiálltad kislány! A legtöbben itt már habzó szájú őrültként vonaglanak görcsbeállt testtel az átélt megpróbáltatások után. De a java még hátra van! - Tuck egy botot ejtett a félájult Jill mellé - Erre szükséged lesz. - és ezzel kilépett a fénykörből, és eltűnt a sötétségben.
Órák, talán napok teltek el, amíg Jill végre újra lábra állt, remegve az átélt megpróbáltatásoktól.
- Pihenőt! Könyörgöm pihenőt!
- Az Effendik sohasem adnak pihenőt, ha vallatásról van szó. - lépett a körbe Alex, sárga köpönyegében. - Védd magad!
- Alex... Te él... - a mondatot nem tudta befejezni, Alex botja nagyot csattant az arcán, majd a bordái közt. Megtántorodott
- Jill... Úgy látom elpuhultál az utóbbi időben. Az akadémián te voltál a legjobb, mi történt veled?
Cross egy nagy levegőt vett, és érezte, amit eltűnnek az eddigi fájdalmak. Gyors perdítéssel rontott Egérkére. A harc gyorsan, és keményen folyt, bár egyikük sem bírt a másiknak találatot bevinni. Végül Jill egy jól irányzott ütéssel eltörte Alex botját.
- Elég! - Hangzott a kapitány hangja, valahonnan a semmiből.
Alex egy ugrással a sötétségben termett. Egy telitöltött fecskendő feküdt a padlón ott, ahonan előbb elrugaszkodott.
"Add be magadnak!" - hangzott a telepatikus utasítás. Jill megpróbált ellenszegülni, de kezei már a fecskendő után tapogattak.- "Be fogod adni magadnak!" - ezúttal keményebben szólt a parancs, de Jill még mindig tartotta magát. Ekkor a kapitány sétált a fénykörbe Irina társaságában, egyikük indigókén, másikuk vörös köntösben. A kapitány felemelte a kezét, és intésére a fecskendő meglódult, és tartalmát egyenest Jill nyakcsigolyái közé űrítette. Cross azonnal bénultan esett össze. Pestronka meditációs pózban foglalt helyet a fénykörben, miközben a kapitány kézmuzdulatára Jill a levegőbe emelkedett.
- Mondd meg nekem Jillian Cross... Mitől félsz a legjobban? - hangzott valahonnan a semmiből.
- Semmitől sem félek!
- Hazudsz! - mintha ezer apró tű szúrta volna keresztül egy pillanatra. - Ismét kérdezem: Mitől félsz?
- Semmitől sem félek!
- Ismét csak hazudsz, de a konokságot súlyosan büntetjük. - Ekkor Irina felemelte a fejét, de a csuklyája alatt nem látszott semmi, mintha megtestesült semmi nézne farkasszemet Jilliannel.
- Mondom, hogy semmitől sem félek! - kiáltotta Jill, és minden erejét megfeszítve kilökte Matt-et a fénykörből. Amint padlót ért, a bénultság elhagyta tagjait.
- Kiálltad a próbát Jillian Cross - dobta le csuklyáját Irina. A fénykör közepén egy zöld köpeny feküdt összehajtva. - Kérlek vedd fel ezt a köntöst, és gyere ide hozzám!
Jill gyorsan magára kanyarította a köntöst, és odaállt Irina fölé.
- Ülj le, és add a kezed, kérlek! - szólt Irina megnyugtató hangja. Jill karján egy szó jelent meg, ereinek finom szövedékéből: "Boszorkány" - Jillian Cross! Esküszöl-e mindenre, amihez lelked ebben a létidőben kötődik, hogy társaidat el nem hagyod, és a rád bízott titkokat, és ismereteket legjobb tudásod szerint használod, és mások számára hozzáférhetetlenné teszed agyad labirintusában?
- Esküszöm
- Fogadod-e továbbá teljes szíveddel, és életeddel, hoyg a társaidat, az effendik tagjait legutolsó vércsepped árán is megvéded, és őket soha ki nem játszod, át nem adod más hatóságnak, csak önmaguknak?
- Fogadom teljes szívvel.
- Jillian Cross főhadnagy, mostantól az F csoport tagjának nyilvánítalak, kérlek áll fel! - Jillian lábraállt, s a szer múló ragyogásában látta az összes effendit: mindenkit, aki a múltban vérét áldozta ezért a csoportért, és minden jelenlegi tagot. Aztán a szer hatása elmúlt, és csak sötét gyakorlótér üressége maradt körülötte.
- Villanyt! Pestronka, Cortex vizsgáljátok meg gyorsan!
A lámpák nappali fénybe borították a gyakorlóteret. Jillian alig tudott mozogni, épp csak a fejét emelte meg egy pillanatra.
- Még él Szeráf, sikerrel vette az akadályt... - mondta a Doki - Néhány óra pihenő, és újr a munkába állhat.
- Medve! Vidd Jill-t Irina kabinjába! Lehetőleg a szervízalagúton menj. ott találkozunk.

Jillian mintha egy rossz álomból ébredt volna. Idegen kabin, de egy ismerős ember...
- Látom magadhoz tértél! Határozottan jobb színben vagy!
- Te vagy Irina?
- Én vagyok. Most pedig elmondok mindent, amit tudnod kell. Az agyam nem blokkolom, ellenőrizheted minden szavam hitelességét!

És Irina mindent elmondott Jillnek a küldetésről, az effendikről, a hajóról, a gyilkosságról, a merényletről, és a teendőkről.
Később Morawsky kapitány is benézett, hogy átkisérje Jill-t a lakrészébe.
Cross-t egy rég nem látott ismerőse várta a kabinjában, akivel átbeszélték az éjszakát...

(Folyt. köv.)