Amikor Jill magához tért, a fejfájása elmúlt, de a külvilágot tompán érzékelte. "Rájöttek, hogy ki vagyok". Megijedt. Önéletrajzából kifelejtette megemlíteni, hogy képes mások fejében turkálni, befolyásolni, vagy éppen adatokat megtudni, érzelmeket átélni. Gyermekkorától fogva kísértette őt képessége. Nem voltak barátai, mert féltek tőle. Féltek a gondolatoktól. Pedig ő sosem használta mások ellen. Utálta magát érte. Utálta a szüleit, amiért ezt örökölte Dédanyjától. Az első olyan telepatától, aki a világ elé tárta titkát. Jill sosem értette, mire volt jó. Akkor boszorkányüldőzés indult minden telepata ellen, akik igyekeztek megbújni a világ elől. Aztán a Szolgálat elődje vette védőszárnyai alá a telepatákat. Munkáért cserébe védelmet kaptak. Így került Jill is az Akadémiára. Utálta, de igyekezett benne valami jót is találni. Ő művész akart lenni. Képekkel elmondani a világnak mindent, ami foglalkoztatja.
A Szolgálat titkos tanulócsoportjának tagja volt. De társaival nem kereste a közösséget. Édesapja vezető műszaki tervező révén részt vett a Leonidas fejlesztésén. Elsőként értesült arról, hogy pszichológus kell a hajóra. Így került Jill a Leonidas fedélzetére. Épp, hogy elmúlt 24 éves, frissen került ki az Akadémia viszonylag védettebb világából, amikor most itt van, egy idegen helyen, amit momentán mindennél jobban gyülöl. Leleplezték. Vajon mit tesznek majd vele?
Az ajtó nyilt, Doki lépett be rajta.
- Jill, az egyik emberünket lelőtték. Meghalt. Valószínűleg ugyanaz a támadó, mint aki ellened is elkövetett testi sértést. - Doki néha nagyon kacifántosan fogalmazta meg gondolatait - Szeretném, ha most velem jönnél.
- Hova? - kérdezte Jill, bárhogy is próbált, nem tudott belenézni Doki gondolataiba.
- A kapitány már vár. És Tuck is. Momentán nem egy életbiztosítás a Leonidas. - Jill kikászálódott az ágyból. Doki türelmesen megvárta, amíg Jill felöltözött és bekötötte cipőjét. Kicsit szédülni kezdett, hiszen néhány napja az ágyat nyomta. Doki nem beszélt az úton, amíg a hajó egy távolabbi szegletébe értek. Ott egy alig észrevehető ajtón mentek keresztül. Amikor beléptek a félhomályba, Jill világot rengető felfedezést tett.
- Alex! Te hogy kerültél ide? Mi folyik itt? - a teremben ott állt a kapítány Alex mellett, Tuck, Doki is melléjük állt, és még ketten, akikkel Jill még nem találkozott. Az ajtó bezárult mögötte...
A Szolgálat titkos tanulócsoportjának tagja volt. De társaival nem kereste a közösséget. Édesapja vezető műszaki tervező révén részt vett a Leonidas fejlesztésén. Elsőként értesült arról, hogy pszichológus kell a hajóra. Így került Jill a Leonidas fedélzetére. Épp, hogy elmúlt 24 éves, frissen került ki az Akadémia viszonylag védettebb világából, amikor most itt van, egy idegen helyen, amit momentán mindennél jobban gyülöl. Leleplezték. Vajon mit tesznek majd vele?
Az ajtó nyilt, Doki lépett be rajta.
- Jill, az egyik emberünket lelőtték. Meghalt. Valószínűleg ugyanaz a támadó, mint aki ellened is elkövetett testi sértést. - Doki néha nagyon kacifántosan fogalmazta meg gondolatait - Szeretném, ha most velem jönnél.
- Hova? - kérdezte Jill, bárhogy is próbált, nem tudott belenézni Doki gondolataiba.
- A kapitány már vár. És Tuck is. Momentán nem egy életbiztosítás a Leonidas. - Jill kikászálódott az ágyból. Doki türelmesen megvárta, amíg Jill felöltözött és bekötötte cipőjét. Kicsit szédülni kezdett, hiszen néhány napja az ágyat nyomta. Doki nem beszélt az úton, amíg a hajó egy távolabbi szegletébe értek. Ott egy alig észrevehető ajtón mentek keresztül. Amikor beléptek a félhomályba, Jill világot rengető felfedezést tett.
- Alex! Te hogy kerültél ide? Mi folyik itt? - a teremben ott állt a kapítány Alex mellett, Tuck, Doki is melléjük állt, és még ketten, akikkel Jill még nem találkozott. Az ajtó bezárult mögötte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése