Búcsú a Leonidas-tól

Jill magányosan sétált a fedélzeten. Órák kérdése és visszatérnek a Föld légkörébe. Számot vetett az elmúlt napok eseményeiről. Most van ideje átgondolni és feldolgozni mindazt, ami érte őt. Bekerült a Leonidas elitt legénységébe, mint pszichológus. Aztán pedig Effendik lett. Majd pedig találkozott Alex-szel, aki él. És a bátyja is él. Aztán pedig ott volt a bál és Matt... Callupso élete is mélyen megérintette.

Jillian Cross szomorúan lépkedett a kapitány kabinjába, ahová Matt összehívott egy landolás előtti utolsó Effendik megbeszélést. Jillian Lelkét kegyetlenül szorongatta az elmúlás. Ezért is igyekezett minél később odaérni a hangárhoz. Alex robogott el mellette láthatatlanul.

- Elkésünk, Jilly, mire vársz?
- Menjél csak előre! Csak kicsit...
- Gyere már Jilly! - Alex megragadta a kezét, ami roppant vicces látvány volt, mintha Jillt láthatatlan drótokon rángatnák. Ők ketten érkeztek meg utoljára a hangárba. A többiek már körben ültek és csendben vártak. Nyomott volt a hangulat, csendben letelepedett melléjük a Búcsú is. Matt tapintatosan nem hányta a szemükre, hogy késtek pár percet.
- Először is, szeretném megköszönni Nektek a munkátokat, amivel hozzájárultatok ahhoz, hogy a civilek életét megvédjük. Büszke vagyok rátok, mind. Másrészt beszéltem Papával, a Szervezet feloszlott, az egykori tagok amnesztiát kaptak. Amikor visszaérünk, lesz egy fél nap szabadnapunk pihenni, de aztán rögvest jelentést kell tennünk. Ezt ne feledjétek el. - Matt elhallgatott, a teremben csend honolt. Így vettek némán búcsút a Leonidas-tól. Nem volt szükségük szavakra, ugyanaz a mélabú ülte meg a Lelküket. Túl hamar ért véget. Idejük sem volt felfogni.
- Nekem be kell néznem a civil kórházba - állt fel Doki.
- Nekem is jelenésem van még a hangárban - közölte Alex, Matt engedélyezett számára egy utolsó repülést a Tündérrel. Irina nem kommentálta, hogy hova megy, de nem is firtatták. Csak csendben magukra hagyta a többieket, magával víve a halott kedvese utáni vágyódásból fakadó szomorúságát.
- Én... - kezdte volna Jill, de Matt gondolatai arra kérték, ne menjen még. - ... még maradok kicsit. - Az ikrek tapintatosan kimentek a kabinból, Tuck pedig sokat sejtettő mosoly kíséretében Selmához igyekezett.
- Búcsúvacsora - mondta, majd mielőtt további kérdésekre kellett volna választ adnia, gyorsan elillant. (Az egyik legjobb egyenruháját öltötte magára.)

Jill és Matt egyedül maradtak a mérhetetlen magányukkal hármasban.

- Nehéz bármit is mondani egy ilyen küldetés után - kezdte Matt, s az ablakhoz lépett. Szerette legeltetni szemeit az űr elnyelő mélységén. Jill felállt, s tétován mellé állt. Matt nem nézett rá, továbbra is kitartóan a semmit bámulta.
- Néha nincs szükség szavakra... csak tettekre - mondta Jill, s nagyon lassan közelebb húzodott Matt-hez.
- Cross hadnagy, veszélyes vizekre eveztünk - Matt ellépett mellőle és az íróasztala mögött foglalt helyet. - Ülj le. - mondta, mindezt olyan parancsoló hangon, amitől borsótott Jill háta.
- Inkább mennék. - közölte Jill, miközben úgy érezte magát, mint akit ideg vízzel öntöttek le. Egy egész tűzoltó autónyival.
- Remélem megérted - a mondat végét nem fejezte be Matt, Jill már az ajtónál állt.
- Természetesen, uram - felelte közömbösen. Matt nem egészen így tervezte a beszélgetést, amit egész nap elgyakorolt többször is magában, de végül így alakult. - A Szolgálatnál találkozunk! - ezzel Jill olyan sebesen hagyta el a kabint, amilyen gyorsan csak tudta, mielőtt még bárki felfedezhette volna orcáján végigcsorduló könnyeit.

Matt hátradőlt a székén és arról győzködte magát, helyesen cselekedett.