A Támadás

Cross követte az embereket arra, amerre a parancsnoki hidat sejtette, de egy forduló után elvesztette őket szem elől. Olyan helyre tévedt, ami igen messze esett a tiszti körlettől. Amikor megérkezett kapott térképet és jogosultságokat a hajó különböző szegleteibe. De a térkép a kabinban maradt és az adóvevő sem jelezte, hogy esetleg tiltott területre tévedt, így tovább folytatta az utat.

A Leonidas belseje acélszürke színekben pompázott tompán, az emberi szem könnyen megszokhatta azt. A napszakokat jelezvén a világítással igyekeztek mutatni az idő múlását, és most szinte szürkületi idő derenget a folyosón, néhol egy-egy erősebb fényű reflektor segítette a látási viszonyokat. Cross maga sem értette, hogyan került ide, de kíváncsisága egyre csak előre hatjtotta. Szövevényes labirintusba ért, egyik kanyar után egy másik jött. Eltévedtem? Tanakodott magában, miközben egyre sötétebb lett körülötte. Cross nem félt, nem volt szokása. Négy bátyja mellett megtanult bátornak lenni. Végre valami halvány derengés siklott át előtte a messzeségben. Szaporára vette lépteit, majd amikor a folyosó végére ért, a tér kiszélesedett és a hajó üvegházánan találta magát. Csodálatos kert fogadta, maga sem gondolta volna, hogy ilyen szépséggel találkozhat itt, ahol szinte minden durva és barátságtalan. Tett néhány lépést a gondosan elrendezett növények között, amikor mozgásra lett figyelmes balra. A zaj irányába fordult, amikor egy árnyék vetődött a zöld járólapra. Cross a sziluetet nézte, amikor annak gazdája kilépett a jótékony rejtekéről, majd egy tompa ütést érzett tarkóján, mielőtt bármit mondhatott volna, aztán elsötétült a világ előtte.

- Maga Cross, igaz? - vetette oda a férfi, aki zöld zubbonyt viselt, eltérőt a többi katonától. Főlé hajolt és némi mennyiségű vízzel locsolta le.
- Igen - válaszolt a kérdezett. Tétován felküzdötte magát ülő helyzetbe, de feje zsibbongott, minta cintányérokat ütnének a fülei mellett.
- Az egész hajó Magácskát keresi.
- Oh, hát, nem nagyon emlékszem arra, hogy mi történt. Hm, és Önben kit tisztelhetek?
- Caleb, Caleb Cyrus. A Leonidas kertésze.
- Aham, az Ön munkája mindez a kert? - Caleb bólíntott, Cross még zavart volt a támadástól.
- Mit keressett itt?
- Eltévedtem. A parancsnoki hídra igyekeztem.
- Az nem itt van. Valaki szabotálta a hipertér ugrást, Ön pedig majdnem elkapta az illetőt, de...
- De nem kaptam el, kár erre szót fecsérelni, gondolom, most mindenki haragos rám.
- Nem, csa tudja hogy van ez...
- Sejtem, nem kell szavakba foglalnia.
- Na jöjjön - ezzel felsegítette Crosst, aki még igen imbolyogva tudott csak megállni. - Doki már várja.
- Jól vagyok! - erősködött Cross, de mozgáskoordinációs problémái másra engedtek következtetni. Cyrus felkapta őt, mint akár egy krumplis zsákot, Cross pedig elfelejtett tiltakozni. Liften mentek fel a vörös kereszt részlegbe. Cyrus letette terhét az egyik ágyra a kezelőben.
- Örültem - bökte oda mogorván. - Legközelebb ne csatangoljon egyedül. Nincs külön dadánk nőkre vigyázni. - ezzel kiviharzott a szobából, majdnem elütötte Dokit és Morawsky kapitányt.
- Lám, lám, még nincs egy napja a hajón és máris mindenki Önről beszél - jegyezte meg viccesen Doki.
- Hogy érzi magát? - kérdezte Morawsky.
- Jól - fülentette Cross.
- Látta a támadóját?
- Nem igazán emlékszem.
- Mit keresett a kertészetben?
- Eltévedtem...
- Legközelebb ne menjen egyedül sehova sem, jobbulást! - ezzel Morawsky eltávozott. Doki leült az ágy szélére és különböző vizsgálatoknak vetette alá Crosst.
- Úgy látom, nem történ komolyabb baj. Szerencséje van. Ha az ütés kicsit máshol éri, akkor... Akkor most nem beszélgetünk, hanem az élete megmentésén fáradoznék. Cross hadnagy, én Doki vagyok, azaz, dr. William Freezer. De ahogy már hallhata, Dokinak hívnak az emberek itt, meg a robotok is. Legfőbb segédem Hyppokratészre keresztelt gyógyrobom. Majd bemutatom. De most pihenjen, egy napig nem kelhet ki az ágyból. Ha mégis elhagyná engedély nélkül az ágyát, az bizony parancsszegésnek mínősülne. Az orvosi szeglet a hatalmam alatt áll, ne packázzon az egészsége érdekében. - mosolyra húzta száját, majd felállt. - Ha bármire szüksége van, nyomja meg a gombot az ágy mellett - ezzel magára hagyta a lányt. Bár Cross mindvégig úgy érezte, van még valaki a szobában. Töprengett még egy darabon a támadáson, majd mély álomba merült, ahol újra átélte az egész incidenst. Ahol újra megtörtént minden. És ahol bevillant egy arc az emlékei között...