- Régen úgy tartották, hogy ha egy nő a fedélzeten utazott, az mindenki számára balszerencsét hozott - az öreg Tuck, amolyan mindenesként utazott a csillaghajón. Sok flottában szolgált már, a legkülönbözőbb hajók csinját-binját ismeri, de szerelésüket soha nem tanulta az iskolapadban. Cross sietve tartotta vele a lépést szállása felé. Csomagjait már elhelyezték, mai parancsa az, hogy járja be a hajót és ismerkedjen új helyzetével. Tuck bevezette őt a tiszti szállásra, közben régi mesékkel szórakoztatta Őt. - Akkoriban még a tengeren hajóztak az emberek és a csillagokat elérhetetlennek bizonyultak számukra. Ennek megfelelően természetfeletti erőket tulajdonítottak a messzi izzó óriásoknak és a hulló kő daraboknak, amik surolták az eget. - Tuck meglepő irodalmi kifejezőképességgel bírt, amit a egyed órás sétában meg is mutatott Crossnak. - Nu, itt is volnánk! - mutatott egy kabinajtóra, ami mellett Cross neve állt, alatta pedig szeretett hívatását fémjelezte a kis tábla. Tuck benyitott a kártyával, amit aztán átnyújtott Crossnak. A nő belépett a kabinjába, ám mielőtt mind a két lába beért volna, Tuck megragadta finoman a karját, s közel hajolt hozzá. - Tudja, én nem vagyok babonás - kedzte szinte suttogva. - De a hajón sokan vannak, akik nem szeretik az úgynevezett fehér népeket a hajón. Tudja hogy megy ez, úgy tartják csak bajt hoz és széthúzást a legénységben. Máris akadnak olyanok, akik legszívesebben leszereltek volna, ha időben megtudják, Ön jön pszichológusnak. Legyen velük türelmes, Cross hadnagy. De vigyázzon Magára!
- Hogy érti ezt?
- Most már igazán mennem kell, így is többet mondtam, mint... Érezze otthon magát! - ezzel elengedte a nőt, majd sietve távozóra fogta. Cross egyedül maradt félig az ajtóban állva. Már az Akadémián sem volt könnyű dolga, hiába a látszólagos egyenjogúság, de nő ne legyen katona az általános elv, amivel nap, mint nap szembe kellett néznie diákévei során. És most, amikor huszonnégy évesen végezve tanulmányaival végre kiszabadult a skatulyából, ugyanabba a vödör zavaros vízbe pottyant. Mélyen sóhajtott egyet, majd belépett a kabinjába.
A kis helység alig volt hosszabb, mint az ágya, ami felett egy ablak kerekedett, ám most mit sem lehetett látni, csak vonalakat, ahogy a Leonidas szelte keresztül az étert. A szobának nevezett helységben állt még egy fotell, ami jó puhának látszott, egy asztal rajta monitor és klaviatúra, a központi számítógéphez csatlakoztatva. Továbbá csatlakozott a helységhez egy külön mellékhelység zuhanyzókabinnal, az öltözőfülke, a nem sok ruhával, hiszen itt javarészt egyenruhát hord az ember. És ami a legjobban lenyűgőzte Crosst, elődjének könyvei, amiket nem tudott magával vinni. A szépirodalom remekei sorakoztak magasan a plafonig a pockon, ami a fotell mögött tornyosult. "Legalább lesz hova menekülnöm, ha..." De nem gondolta tovább azt, hogy a Legénység tagjai már most utálják. Lehuppant a fotelbe, szemeinek zöldje az ablakra vetült. Hihetetlen, hogy most itt van, és mégis nagyon úgy fest, ez a valóság. Cross felhúzta lábait és maga alá gyűrte, mindig is így szeretett ülni és álmodozni. De mióta kikerült az Akadémiáról, kevesebb idő jut a képzelet szárnyán való száguldozásra. Mint pszichológus van most itt. És nagyon szereti szakmáját. Egy csillaghajón bármi megtörténhet, amiben segíteni kell a delikvenseket feldolgozni az eseményeket. De ha már most nincs meg a bizalom... "Majd meglesz." Először meg kell, hogy ismerjék őt. Ideje van egy sétának. Ahogy felállt a fotelból, elmacskásodott lábai csak néhány másodperc múlva engedelmeskedtek neki. Ám hirtelen a hajó rázkódni kezdett, s Cross imbolyogva jutott csak el a kabinajtóig. Amikor kilépett a folyósóra, zűrzavar fogadta, mindenki a parancsnoki híd felé igyekezett. Cross követte őket...
- Hogy érti ezt?
- Most már igazán mennem kell, így is többet mondtam, mint... Érezze otthon magát! - ezzel elengedte a nőt, majd sietve távozóra fogta. Cross egyedül maradt félig az ajtóban állva. Már az Akadémián sem volt könnyű dolga, hiába a látszólagos egyenjogúság, de nő ne legyen katona az általános elv, amivel nap, mint nap szembe kellett néznie diákévei során. És most, amikor huszonnégy évesen végezve tanulmányaival végre kiszabadult a skatulyából, ugyanabba a vödör zavaros vízbe pottyant. Mélyen sóhajtott egyet, majd belépett a kabinjába.
A kis helység alig volt hosszabb, mint az ágya, ami felett egy ablak kerekedett, ám most mit sem lehetett látni, csak vonalakat, ahogy a Leonidas szelte keresztül az étert. A szobának nevezett helységben állt még egy fotell, ami jó puhának látszott, egy asztal rajta monitor és klaviatúra, a központi számítógéphez csatlakoztatva. Továbbá csatlakozott a helységhez egy külön mellékhelység zuhanyzókabinnal, az öltözőfülke, a nem sok ruhával, hiszen itt javarészt egyenruhát hord az ember. És ami a legjobban lenyűgőzte Crosst, elődjének könyvei, amiket nem tudott magával vinni. A szépirodalom remekei sorakoztak magasan a plafonig a pockon, ami a fotell mögött tornyosult. "Legalább lesz hova menekülnöm, ha..." De nem gondolta tovább azt, hogy a Legénység tagjai már most utálják. Lehuppant a fotelbe, szemeinek zöldje az ablakra vetült. Hihetetlen, hogy most itt van, és mégis nagyon úgy fest, ez a valóság. Cross felhúzta lábait és maga alá gyűrte, mindig is így szeretett ülni és álmodozni. De mióta kikerült az Akadémiáról, kevesebb idő jut a képzelet szárnyán való száguldozásra. Mint pszichológus van most itt. És nagyon szereti szakmáját. Egy csillaghajón bármi megtörténhet, amiben segíteni kell a delikvenseket feldolgozni az eseményeket. De ha már most nincs meg a bizalom... "Majd meglesz." Először meg kell, hogy ismerjék őt. Ideje van egy sétának. Ahogy felállt a fotelból, elmacskásodott lábai csak néhány másodperc múlva engedelmeskedtek neki. Ám hirtelen a hajó rázkódni kezdett, s Cross imbolyogva jutott csak el a kabinajtóig. Amikor kilépett a folyósóra, zűrzavar fogadta, mindenki a parancsnoki híd felé igyekezett. Cross követte őket...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése