Apró tündér...

- Itt vagyok Matt, miért hívtál? - toppant be lihegve Alex.
- Alex... Rossz előérzetem van. Túl könnyen adták a bőrüket ezek a madarak... Valami készül ránk törni a Szervezet rémségei közül... Érzem a zsigereimben.
- És én mégis mit tudok tenni?
- Emlékszel a gyakorló repülésekre, még kezdőkorodból?
- A Tündérkére? A kis saját tervezésű gyakorlógépedre? Persze... Imádtam...
- Mit szólnál ahhoz, ha az mondanám, hogy van itt egy tündér?
- Ne ugrass már Matt. Hivatalos, bejegyzett űrhajón nem fordulhat elő, az ellenőrzéskor kibukott volna.
- Nem, ha álcázóval van felszerelve, és egy elzárt blokkban van. Emlékszel a 13-as dokkra? Soha nem használjuk, mert mindneki babonás félelemmel fordul meg az ajtajánál. Pestronka ügyes trükkje a festés mintájába rejtett tudatalatti blokk.
- De ha van is ilyen aprócska felderítő gép abban a hangárban, akkor is miért hívtál ide, hogy ezt közöld?
- Feladatod van Egérke... Repülnöd kell vele. Járőrszolgálatot kell ellátnod, teljes titokban a bál ideje alatt. Másra nem merem rábízni. Amúgy is Neked lett idetéve, ha meleg lenne a talaj, el tudj észrevétlenül menekülni. Kapd el, dobom a kulcsokat!
A szobán át ívesen szállt egy apró csipkártyából és néhány valódi slusszkulcs-szerű képződményból álló csomó.
- Emlékszel, az apróság ellen nem hatnak az elhárítópajzsok sem. Direkt beszivárgásra tervezték. Van benne egy új álca-detektor is, szóval senki sem bújhat el előled, míg kint vagy.
- Köszi Matt, életem álma volt még egyszer repülni egy ilyennel. Hadd adjak egy puszit!
- Na, ne érzékenyüljön már el hadnagy... Feladatot kapott, futólépés!
- Jellemző... Hatalommániás! - mondta Alex, és mielőtt bekapcsolta az álcaruhát, még gyorsan kiöltötte a nyelvét Morawsky felé.
- Takarodj, mert széttéplek! - kapott utána Matt nevetve, de már csak a levegőt markolhatta.

A 13-as hangárból egy aprócska gép szállt fel, semmilyen műszer nem jelezte indulását.
Alex néhány műrepülő figura után várakozó állásba helyekedett, maximális detektor-hatótáv mellett.

A mitikus szörny...

A romboló gigászi hajtóművei felmordultak a sok éves hallgatásból. A műszerek életre keltek, az indulás előtti ellenőrző rutinok működésbe léptek.
A közeledő transzportok rádiói is megelevenedtek:
- Itt a Földi Erő kettes automata űrvédelmi szondája... Azonosítást! - zengett a géphang a hangszórókból
- Dodger, Hermann... AP465264427
- Azonosító nem ismert. Áthaladás célja?
- Váltás titkosított átvitelre!
A szonda fültépő géphangját a 21. század közepén leállított fax-rendzserben használt sipolás váltotta fel.
- Adatküldés indul! - ütemes, változó hangmagasságú bináris füttyök hasították át a sötétséget.
- Nem fog sikerülni Uram, mind itt veszünk! - hallatszott a rádión a parancsnokhelyettes hangja.
- Türelem fiam... - nyugtatta meg az osztagvezető
- Feldolgozás folyamatban.. Kérem várjon, és tartsa a pozícióját, elenkező esetben tüzet nyit a védelem! - hangzott ismét a jól ismert géphang. - Üdvözlöm százados... Az átküldött kódok alapján a "Hirtelen halál" elnevezésú akcióhoz az áthaladást, és a hozzáfárést a rendszer engedélyezi.
Két nyugtázó pittyenés az adatvétel megerősítéséről.
- Na ide skubizzatok kisfiúk... - szólt kedélyesen a parancsnok

A Mars utáni kisbolygómezőból egy szabad szemmel alig látható hatalmas tömeg emelkedett ki. Néhány pillanat múlva az álcázó berendezés kikapcsolt, és láthatóvá vált az úrjármű: a Leonidas-t követő második hajó. Hivatalos eltűntetéséért a hajón tartózkodó beépített ügynökök voltak felelősek, a parancs a Szervezet legfelső szintjéről érkezett.
- Üdvözlöm ezredes úr... Már nagyon vártam az érkezését. - hangzott egy álmából frissen ébredt női hang.
- Üdvözöllek Callupso... Rég nem találkoztunk. Aktiváld a dokkolónyalábokat!
- Nyalábok aktiválva...

Callupso az űrhajó rabja volt. A szervezet a hajó ellopása után zárta a hajótestbe hibernált állapotban, egy újfajta irányítási rendszer tesztelése után. Önként jelentkezett a feladatra, feláldozva életét, munkáját, és személyazonosságát a Szervezet érdekében. Callupso köznapi értelemben nem volt már teljesen ember: egyévált a hajóval, és a rejtőzködés évei alatt megközözve vegetált a parancsnoki hídon.
Polgári életében az ázsiai régió legtehetségesebb tudósa volt a mesterséges intelligencia és a kibernetika területének. Most? Most egy groteszk falelem, a Szervezet ördögi értelmének szülötte, egy élő komputer, a hajó teljes irányító- és döntéshozó rendszere.
Tomoe Watanabe vált teljes idegrendszeri interfészrendszer iskolapéldájává, agya és gerince a hajó rendszereihez volt drótozva. Kilépése a falikonzolból, ahol élt egyet jelentett volna azonnali halálával.

Vasalt csizmák lépései visszhangoztak a folyosókon, a Szervezet elit hadserege elhelyezkedett a nekik kijelölt körletekben. A parancsnok azonnal a hídra sietett.
- Mindenki a helyére! Indulásra felkészülni! Callupso, gyújtsd be a motorokat!

A Scylla névre átkeresztelt hajó egyenes sikásban repült be a mellette nyíló féregjáratba, és megkezdte a "Hirtelen halál" hadművelet teljesítését.

A Kultúrális Bizottság elnöke

A Föld légkörét három napja hagyták el.

Alex éppen számot vetett arról magában, hogy mennyi minden történt pusztán három nap leforgása alatt. Többnek tűnt.

Először elveszítették Dave-t. Szomorú veszteség nem csupán az Effendik, hanem az egész hajó számára. Aztán Jill maga is Effendik lett. Ennek örült. Ha nem lenne tag, nem beszélgetett volna vele. Nyolc éves korukbn elváltak utjaik, Alex apja másik országban kapott munkát. De a cyber világon keresztül megmaradtak jó barátnőknek. Aztán a budapesti szolgálati akadémián újra összehozta őket a Sors. Majd megint búcsú... Azt hitték, örökre...

Alex a hajón kószált még mindig. Láthatatlanságát kihasználva bárhova mehetett.

Így talán jobban ismeri már a hajó szegmenseit, mint egyes dolgozók, akik a karbantartásért felelnek. Alex a civil körletet szerette a legjobban. Teljesen más világ, ami hermetikusan elzárt a katonai szolgálattól. Itt a falak között nyüzsögnek az emberek. A mérnökök, kutatók, művészemberek, egyszerű emberek, akik egy új világ felépítésében akarnak segíteni. A gyerekeik számára iskolát és ovódát szerveznek, a művészek szórakoztatják a közönséget nap, mint nap. És hogy hovatartanak? Az ismeretlenbe. Mégis olyan bátran viselkedik mindenki. Meg is halhatnának... De ezért van a Szolgálat. Vigyáznak rájuk. Válogatott emberek, magas inteligencia szinttel és egyéb kiemelkedő képeségekkel. A hajó ezen része, ami több szintet foglal magába és monumentális méretei több tervezői díjat is elnyert a földön Alexnek a normalitást adja. Már régen rájött arra, az ő élete sosem lesz olyan átlagos. És néha nagyon is vágyott arra, hogy átlagos legyen.

Ahogy sétált a tömegben észrevétlenül, Jillt vette észre. Mivel a hadnagy pszichológus is, ájárása van a két világ között. Jill az oktató részlegbe sietett. Alex szórakozásból követni kezdte. Jill a kultúrális bizottsághoz sietett, mielőtt még az ajtó bezárult volna Alex orra előtt, gyorsan beslisszolt mögötte. Jill egyenesen a bizottság elnökéhez ment.
- Jilly, örülök, hogy látom! - köszönt rá egy mollettebb nő, félhold alakú szemüvegen keresztül szemlélte a világot, ősz haja szorosan kontyba volt fogva. Öltözéke haja fakóságával ellentétben igenis színes volt.
- Mrs. Mountein. Örülök, hogy újra látom! - köszönt Jill. Még a középsikolából ismerték egymást, ahol Jill-nek dráma tanára volt a hölgy. Azóta felmászott a ranglétrán és meg sem állt a Bizottság vezetői posztjáig.
- Foglalj helyet, kedvesem! - kínálta hellyel őt, majd maga is lehuppant a kanapéra. Alex is leült a földre és kényelembe helyezte magát, úgy gondolta, ez a beszélgetés hosszasan fog zajlani.
- Köszönöm. - illedelmesebb oldalát mutatta meg Jill.
- Nagyon szomorúan hallottam, hogy Morawsky kapítány, az én drága unokaöcsém nem hagyta jóvá a Nyító Bál megrendezését. A művészeim teljesen odáig voltak! Ezt nem teheti meg, ugye tudod, Jilly? Nem tudnál vele beszélni? Hátha Rád hallgat. Te mindig olyan jó hatással voltál a fiúkra.
- Az rég volt - pirult el Jill, Alex pedig alig bírta elfojtani a kitőrni akaró kuncogását.
- Akkor én beszélek vele - jelentette ki Selma Mountein ellentmondást nem tűrő hangon.
- Azt most nem lehet, nagyon elfoglalt...
- A kultúra fontosabb, mint bármi más! A színház és a zene! Az embereknek kell ebben a sívár környezetben a lelki csemege! -ezzel a nő felpattant és a tárcsázóhoz ment.
- Greta - szólt ki a titkárnőnek - Azonnal jelents be a kapitányhoz! - majd Jillhez fordult - Ugye velem jösz? - Jill köpni-nyelni nem tudott.
- Persze - bólíntotta végül. Selma kiviharzott a szobából, nyomában Jill-lel, aki mögött Alex loholt. Beszálltak egy vízszintes vonalon közlekedő liftbe, majd egy másik függőlegesen felvitte őket. Selma hajthatatlan volt, elszánt arcának kifejezését bármelyik Effendik eltanulhatta volna. Jill-ben komolyan felmerült, hogy Selma igazán jó vallató tiszt lenne, ha valamit a fejébe vesz, nem lehet lerázni.
Amint felértek a parancsnoki hídra - ami kimondottan tiltott terület volt a Selmák számára, és bár Jill próbálta lebeszélni Selmát a tervéről, minduntalan süket fülekre és elmére talált, nem bírta a gondolatait manipulálni - Mrs. Mountain berontott Matt-hez. Éppen Tuck-kal beszélgettek elmélyülten, amikor Selma, Jill és a láthatatlan Alex befutott.
- Matt, drágám, ismerlek Téged poronty korod óta - tény, gondolta magában Matt, de ez még senkit sem jogosít fel arra, hogy ország-világ előtt kikiálltsa a pelenkás éveit. Pláne nem Jill előtt... - És nagyon szomorú vagyok, kedvesem - mézes-mázos hangon folytatta, amitől Tuck hátán felállt a szőr. Amúgy is, ha tehette kerülte Selmát. Valami nem stimmelt azzal a nővel számára. Túlságosan is, ahogy fogalmazott, problémás nő volt a számára... - A Nyító Bál egyszerűen nem maradhat el! Annyit készültünk már rá! Minden kész, csak az engedélyedre várunk. Tudod, ha elmaradna, nagyon sokan csalódottak lennének és még talán új kapitányt is akarnának... De ha mégis megmaradna, mindenki azt mondaná, milyen rendes kapitányunk van nekünk! - Selma kezdett messzire menni, Matt egyre vörösebb lett a méregtől, de igyekezett higgadt maradni.
- Selma néni, tudod jól, hogy...
- Szóval akkor most pénteken lesz, ugye? Ezt akartad mondani?
- Igen, ezt - törődött bele Matt. Selma nénivel egyáltalán nem volt kedve veszekedni. Annál nagyobb baja is volt és már hamar le akarta rázni az öreglányt.
- Szolgálati tiszt! - erre az éppen szolgálatban lévő tizedes belépett. - Kérem kisérje vissza Mrs. Mountaint a Civil szintre!
- Igenis!
- Köszönöm, drágám. - már majdnem kilépett az ajtón, amikor még visszafordult - És ugye Ti fogjátok megnyítni a bált.
- Hogy mi? - fakadt ki Matt.
- Te és Jilly. Az embereknek látniuk kell a kapitányukat. Pszichológia, édesem. Jilly pedig jól táncol. Majd ellensúlyózza a Te botlábadat. Este várlak Benneteket próbán. Valami egyszerű kis koerográfia lesz. Ne aggódjatok. Jilly, ha ma tudsz jönni, keresünk Neked valami ruhát is.- ezzel kilebegett a helységből, de émelyítő parfümjének illatát maga mögött hagyta. Ahogy bezárult mögötte az ajtó, Tuck és Alex éktelen röhögésbe kezdett.
- Ezt megkaptad, Jilly baby - kuncogott Alex, de már a hasát fogta.
- Ez a Selma nem semmi nő... - szögezte le Tuck. Jill szótlanul viselte a megpróbáltatásokat.
- Na gyere, táncoslábú madárkám, Selma néni vár és az első sorból akarom nézni, ahogyan képtelenebbnél képtelenebb ruhákat aggat Rád... Majd később találkozunk! - ezzel Tuck és Matt újra magukra maradtak.
- Hol is tartottunk? - kérdezte Tuck, miután újra kényelembe helyezte magát a bőr fotellbe.
- Alex.
- Jah, igen. Tehát. Jill apja nem az, akinek gondoljuk, hogy az. Jill apja tulajdonképpen McIntosh, aki felnevelte Alexet. Törékeny virágszálunk szüleit megölték. Gyanítom, Oberon volt. De azt nem értem, mire volt jó.
- Valahogy vissza kell hoznunk az emlékeit. Pestronka megpróbálhatná. Hiszen a nagyanyja végezte a műveletet el Alexen.
- Irina még mindig az orvosin van.
- Később benézek hozzá.
- Matt, az embereink átfésülték a szolgálati részleget. Sehol senki. Valószínűleg a civil szinteken bújtak meg.
- És még ez a bál is... Selma mindig tudja, hogy mikor kavarja meg a szálakat.
- Talán nem is olyan rossz ötlet a bál! - csillant fel Tuck szeme. - Amíg az emberek táncolnak és figyelik ahogy össze-vissza taposod Jilly lábát, addig egy páran észrevéthetetlenül tudunk kutatni nyomok iránt.
- Remek ötlet, Medve! Mire mennék nélküled.
- Matt, mielőtt megmutatod Jillnek a tánctudásod, muszáj kicsit gyakorolnod.
- Még mit nem!
- Jó, én felajánlottam...
- Talán egy kicsit nem ártana.
- Jól van, gyere, mutatom a lépéseket...

A "34634876A" jelzésű orvosi jelentés

A Földi Egyesített Titkosszolgálat Orvosi Intézete
Olaszországi 4-es kirendeltség
57 Corso de Italiana, Milánó, Olaszország

Emléktörlési jegyzőköny

Alany neve/kora: Loraine, Alexandra / 8 év
Alany lakhelye: London, Anglia

Emléktörlés oka: Traum. Pszich.

A törlést végezte: Marasovka, Tatjana (Szásanova)
Asszisztens: Masters, William

Kezelés:
- Teljes emléktörlés a bűncselekményről
- Teljes családi emlékbank törlése
- Agyi blokkok behelyezve
Az Alany az intézetet jó kedélyállapotban hagyta el, nevelőszüleinek McIntosh különleges ügynök és felesége jelentkeztek.

--------------- Jelentés vége --------


Joseph Tuckberger meglepődötten meredt a termináljára.
- Százados, itt Tuckberger... Valami érdekes dologra akadtam a régi akták között! Ezt látnod kell!

A McInthosh Család

- Anyádra hasonlít - szögezte le az ősz hajú férfi.

- Nem emlékszem Anyára -a két férfi a hajóorr fedélzeti részén ült, ahol egy kisebb terem kupolája üvegből volt kirakva. Csodálatos látvány nyílik innen az univerzum végtelenségére. Apa és fia titkos szövetsége a világ ellen. Ám a családi kép hiányos.
- Ő nem ismert meg engem, de láttam rajta, amikor Rád nézett... Caleb, a Húgod megismert.
- Tudom. De azt is tudom, nem tudja hova tenni a dolgot. Ha egyszer megtudja, hogy nem is haltam meg, és Alex eltűnése pedig végképp rásegített az elhatározásomra.
- A Szervezet pedig tárt karokkal fogadott.
- Jillt pedig a Szolgálat.
- Tudod, gyakran eljátszom a gondolattal, mi lett volna, ha Alex a feleségem lenne. Most nem lennék itt, Jillt sem engedtem volna el. Egy nagy családi házban élnénk mind, Jillnek lenne macskája is. Kispolgárian hangzik, mi? - Gordonra nézett, aki mereven bámult ki a csillagokkal teli űrbe.
- Most már kár ezen agyalnod, fiam. Inkább a jelenlegi céljainkkal foglalkozzunk.
- Jill meg fog találni minket.
- Tudom. A találkozás elkerülhetetlen. Tizenhat éve nem láttam Jillt. Felnőtt nő lett abból a vörös boszorkányból, akit az emlékeimben őrzök. A legutolsó alkalommal Halloween volt, Jill boszinak öltözött. Fekete süveg és seprű. Alex pedig gésa volt. Nyolc éves kis lányok. Messziről figyeltem őket, ahogy a környéket bejárták házról házra - néhány percig csendben ültek a végtelenségben.

Alex a Leonidas távoli szegleteiben mászkált. Egyedül, de látahatlanul. Felderítést végzett. Alex az akadémián kiemelkedett harcművészeti eredményeivel A Szolgálat Effendik különítménye pont ezért figyelt fel rá. Mesterien bánt rég múlt korok fegyvereivel. Külön kedvence a katana volt, amit a többi Effendik is elmondhatot magáról. Alex mesterien bánt a karddal, sokan csodálni járták tudományát. Alex büszke volt erre. Megdolgozott a teljesítményéért.

Alex harcos volt. Az egyik legkeményebb.

Alex szüleit Oberon ölte meg, amikor még nyolc éves volt. Jill apja örökbefogadta. Alex szülei a Szervezet titkos ügynökei voltak. Semmi sem történik véletlenül.

Alex erről nem őrzött emlékeket. Nyolc éves korában elvették tőle.

A nyílt konfrontáció...

- Éléskamra, itt Baracklekvár 2... Kamra jelentkezz
- Itt Élékamra... Azonosítást!
- William Masters, O5B7E78RO569N.
- Azonosítás rendben. Hallgatom Uram...
- Az egérfogók üresen csattantak. Egerek rágják a polcok lábait, a konzervek és a befőttek széttörtek a padlón. Azonnali rágcsálóirtást kérek!
- A körzetben nem tartózkodik munkatárs, rágcsálóirtás nem megoldható. Maradj a helyeden Baracklekvár 2...


A Szervezet ügyeletes diszpécsere lehalkította a komlinket, és gyorsan körülnézett. Éjszakai műszakban volt, a rádiószobában egyedül, és a hangszigetelt ajtó mögött az iroda is üresen kongott.
A zsebéből óvatosan előhúzta zsebszámítógépét, és mágneses hátlapjával a szolgálati géphez rögzítette. Még mindig csend. "Gyors adatletöltés" - idézte gondolataiba, és a kis készülék üvegszálas csápjaival azonnal a rádiós gépére kapcsolódott, elkezdte annak feltörését, és az adatlopást.
"Gyorsabban... Le fogok bukni" - gondolta a rádiós. - "Kész... csápok vissza"
A zsebgép kábelei visszahúzódtak, és hősünk gyorsan a küldés gombra bökött. A mobilhálózatokon keresztül gyorsan elérték az adatok a Szolgálat reléállomását, és azonnal továbbítódtak az elhárító csoport szerverére. "Hozzáfűzés... Megbízás teljesítve... kódnév: Weasel, Partick" - Az apró gép gyorsan továbbította a járulékos üzenetet is.
- Szóval Te vagy a tégla a Szervezetnél... - egy gyalogsági tőr hideg pengéje kúszott Patrick nyakához. - Most szépen átadod a zsebgépedet...
- Oké főnök, nyertél... A tiéd...
A támadó átvette a mini-komputert, és meglepve látta a rajta a rajta futó vörös számokat

Önmegsemmisítés...
4... 3... 2... 1... A Szolgálat örök!!!!
- Mi a...
A mondatot nem fejezhette be, mert a Szervezet Rio melletti széházát és környékét a Földi Erő 2-es számú űrvédelmi ágyújából leadott lövés örökre eltörölte a föld színéről...

- Kapitány, kódolt üzenet várakozik az ön számára Rosenberg szenátortól
- A kabinomban veszem át - mondta Morawsky, és készenlétbe állította az adóvevőjét
Belépve a kabinba, magára zárta az ajtót.
- Üzenetet lejátszani!
A falból egy video konzol bukott elő, és az üzenet elindult.
- A flotta tisztjeinek... A FE2-es űrvédelmi ágyú támadás intézett egy eddig meg nem határozott célpont ellen a Föld felszínén. Gyanítjuk, hogy egy újabb terrorszervezet van alakulófélben a bolygón, és kolóniáin. További utasításig teljes rádiócsendben tartsák aktuális pozícióikat!
- Üzenet vége... BEJÖVŐ HÍVÁS
"Valaki megsértette a rádiócsendet... Megtalálták a követőjelünket"
- Sógun hívja Kensii-t... Kensii jelentkezz
"Az elhárítók..."
- Sógun, itt Kensii
- A No-drámát mi intéztük... Nindzsák vannak a kertedben, a bokrok alatt, és a háztetőkön...
- A nindzsák nagy részét lefejeztük, csak pár jár szabadon
- Kérdéseim vanna Kensii... Vonaltitkosítást aktiválni...
- A vonal titkosítva, beszélhet szenátor. - Matt konzolján Rosenberg szenátor arca bukkant fel
- Szervusz Papa! Milyen játékot küldesz nekünk?
- Utálom ha viccelődsz a fedőnevemen Matt... Nagy szarban vagytok egyébként is... A Szervezet legjobb ügynökeit küldte rátok, akiknek nem titkolt célja, hogy likvidáljanak titeket, és ezzel fejezzék le a Szolgálatot...
- Már rájöttem Jürgen, a zaccot már összetakarítottuk... Bár a nagyágyúk még bujkálnak... Jól gondolom, hogy Oberon keze van a dologban?
- Igen... A beépített ügynökünk tegnap saját halála árán külde át az adatokat a Szervezet székházából, ami a hivatalos álláspont szerint terrorakció folytán tűnt el... Neked gondolom nem kell magyaráznom semmit, Te tervezted ezt a vészprotokollt...
- Ki volt az ügynök?
- Peter Westlake... A tanítványod...
- Sajnálom a fiút, amint hazaértem készültem bevenni a csapatba... Nem hiszem, hogy ennyire óvatlan volt. Kérlek, küldd az adatokat...
- Őszinte részvétem Matt... Küldöm az adatokat... Sógun kilép...

"Tudom, hogy elkapod Oberont... Ez jár neked, a vérbosszú jogán..."
Jürgen Rosenberg szenátor, a Földi Szolgálat titkos vezetője kikapcsolta a komlinkjét, szivarra gyújtott, és hátradőlt magas támlás székében...


- Itt Matthew Morawky kapitány... További intézkedésig teljes rádiócsend van érvényben. A rendelkezés megsértőit azonnal, kérdés és gondolkodás nélkül főbelőni!

Szemtől szemben

Jill órák óta mozdulatlanul ült, Alex már komolyan aggódott azért, hogy ha nem eszik, vagy iszik, akkor valami baja lesz. Ha hozzászólt, nem válaszolt, vagy ha mégis ránézett, ijesztően üveges volt tekintete. Alex egy idő után jobbnak látta nem zavarni. De ettől még unta magát. Matt, Doki és Tuck a fácánokat vitték fogdára, miután mindent szépen eldaloltak, amit tudtak.
- Jilly, én megkeresem Mattéket, és elmondom, hogy mi történt, jó? - válasz nem érkezett. Alex kilépett a helységből, bekapcsolat az álcázóberendezést és a fogda felé indult. Az ősz hajú férfi és fia csak arra vártak, hogy a lány egyedül maradjon. Ráadásul, most védtelen, gondolatai a hajót pásztázzák, nem fogja bántani őket. Óvatosan előmásztak a szellőző járatból és leültek Jill-lel szemben. Jill lassan befejezte a hajó átkutatását, nagyon fáradt volt. Amikor öntudatra ébredt, két idegennel találta magát szemben. A fiatal fiú odament és betapasztotta a száját, mielőtt sikított volna.
- Jól figyelj, Jilly, nincs sok időm. Akit Ti kerestek, Oberon, veszélyesebb, mint gondolnád, ne menj ellene egyedül, várd meg a Társaidat. Tudom, hogy már tudod, hol keresd, de kimerült vagy, a társaid nélkül ne tegyél semmit. Ha megmondom Morawsky kapitánynak a nevét, ő tudni fogja, kit kell keresni. És Jilly, nem tapad a mi vérünk annak a férfinak a halálához. Ezt akartam, hogy tudd, mielőtt... bármi megtörténhet. Most mennünk kell, szervezzük az ellenállást Oberon ellen. Félő, hogy megint maga mellé állít embereket. Sokan vannak ezen a hajón egyszerű, befolyásolható gondolatokkal. Caleb, indulás! - a fiú elengedte a lányt, majd mielőtt bemászott volna a szellőzőjáratba, még hátraintett Jill-nek, aki falfehér lett a találkozástól. Ahogy felállt, megszédült, de pihenni most nem volt idő. A fogda felé sietett, hogy elmondja mindazt, amit megtudott.

Irina amikor kinyitotta a szemét, hasogató fejfájással ébredt. A földön feküdt, a puszta padlóra tehették le.
- Jó reggelt, Csipkerózsika! - köszönt gúnyosan egy férfi, aki a félhomályban ült és onnan figyelte őt.
- Te? - morogta Irina a fogai között. Dave utolsó emlékképei között élt ez az arc, és aztán a lövés... - Te vetted el Tőlem! - támadt volna Irina, de a párbaj teljesen kimerítette.
- Ne aggódj, nem sokára találkozol vele, minek ez a cirkusz? A társaid hamarosan meg fognak találni Téged, de nagyjából ez is lesz az utolsó dolog az életükben, amit tesznek. És aztán, átveszem a Leonidas felett az uralmat.
- Mire jó mindez? Te aljas féreg!
- Köszönöm a jelzőt, bóknak veszem. Mire, mire... Arra, hogy a Szervezet leelőzze a Szolgálatot. Az, aki hamarabb talál lakható bolygót költözhet be először. A Törvény is kimondja.
- Én a helyedben nem innék előre a medve bőrére! - sipította Irina.
- Én a helyedben pihennék! - közelebb ment hozzá, a fejére tette a kezét, aminek következtében Irina újra elájult. - Nők... - visszaült a félhomályba és várt.

- Alex, mi történt? - kérdezte Matt, amikor a lány befutott. - Hova mentetek el?
- Irinát elrabolták! - mondta minden köret nélkül Alex. - Minden perc számít. Jill éppen most pásztázza át a hajót, de már nagyon kimerült.
- Általános riadó készültség! - adta ki a parancsot a kapitány. - Mindenki a hídra! Doki, menj el Jill-ért és azonnal állítsd le, mára már eleget szörfözött a mentál pályán! Alex, Te keresd meg Brightont, zárjon le minden ellenőrző kaput, egyik szintről sem lesz átjárás a másikra. De előtte még, legénység éjszakai szolgálaton kívüli tagjai pedig menjenek az étkezőbe. Van még egy nő a fedélzeten, keresünk még egy telepatát.
- Gondolod, hogy telepata?
- Különben nem tudta volna elrabolni Irnát.
- Négy nő... négyszeres szerencsétlenség... - morogta Tuck. - Én megmondtam előre...

Doki amikor beért Jill szobájába, sehol sem találta már a lányt.
- Matt, van egy kis probléma - komlink egységén keresztül tájékoztatta a kapitányt. - Jill már nincs itt.
- Hogy-hogy nincs ott?
- Úgy, hogy nincs!
- Gyere a hídra, Jill-t pedig folyamatosan csipogtatjuk, hogy ő is jöjjön ide.

Alex közben intézkedett, Brighton a személyzetis, ismer minden egyes tagot a fedélzeten, ami nem kis teljesítmény, mert a kiszolgáló egység tagjai közel száz főre tesznek, a biztonsági és a műszaki szolgálatban ötszázan teljesítenek szolgálatot, a kutatók és tudósok zárt köre is meghaladja a két száz főt, köztük vannak Családok is, amiért Tuck csak azért nem morgott, mert a Leonidas fedélzetén teljesen elkülönített kolóniát alkottak. Tuck baja a nőkkel abból adodótt, hogy a hajadon lányok elveszik a férfiak eszét, ami miatt nem tudnak a szolgálatra figyelni... Brighton maga is a Szolgálat jól képzett ügynöke volt, aki a személyközi kapcsolatokért felelt. Tökéletesen átlátta az összefüggéseket, jó megfigyelő volt és rendszerező gondolkodásmódjának köszönhetően hamar levonta a helyes következtetéseket. Az Effendik tagja csak azért nem lehetett, mert ebben az a néhány plussz kiló felesleg megakadályozta. De megbizhatósága messze híres volt. Miután a parancsot teljesítették, ők is a hídra mentek. A kapitány tartott egy rövid eligazítást, majd az étkezőbe mentek. Az étkező mérnöki csodának számított, Jill apja tervezte és kivitelezte. Nem csupán praktikus volt, hanem a szemnek is tetszetős. Acélkék és szürke színekben váltazokott. A mennyezet üvegkupola, a világítás apró pontok, melyek az univerzum végtelenségét voltak hívatottak jelképzeni. A színek sosem mutatták ugyanazt az árnyalatukat, a fényben mindig játszottak. A terem több részre volt felosztva a különböző egységeknek megfelelően. Alkalomadtán a székeket és asztalokat félre lehetett tollni különböző mulatságokat tartani. Egy mini színpadot is építettek, amin most a kapitány és emberei álltak. A teremben zsivaly volt még, értetlenkedő arcok néztek mindenfelé.
- Emberek, figyeljenek rám! - hangzott a kapitány mennydörgő szava keresztül a termen. - Nem kertelek, szabotázs történt. A birtokunkba jutott információk alapján... - a kapitány annyi információt modnott el, amennyit szükségesnek talált.

Mindeközben Jill magánakcióba fogott. Tudta, hogy egy telepatát csak egy másik győzhet le, és ha a többiek is ott vannak, azzal csak hátráltatják őt és Irinát. Együtt kell fellépniük Oberon ellen. Már közeljárt ahhoz a helyhez, ahol Irinát fogvatartották. A szive a torkában dobogott, noha nem félt semmitől, de mégis olyan félelmetes volt számára a helyzet. A komlinket még a szobájában levette, hogy ne zavarja meg őt és Irinát az akció közben. Mióta az Effendik tagja lett úgy érezte, le kell tennie az asztalra, bizonyítania kell. Hát most adott az alkalom, gondolta magában.
Jill belépett a terembe. Irina ott feküdt középen, mozdulatlanul, látszólag egyedül. Jill eloldozta a köteleket és ébreszgetni kezdte Irinát. Az orosz lány felnyitotta szemeit.
- Jill, menj innen, csapda! - nyöszörögte.
- Nélküled nem megyek. Gyere! - felsegítette a lányt.
- Milyen bájos! - lépett melléjük Oberon. - Noha nem számítottam Rád, Jilly, de örülök, hogy szemtől szemben találkozhatok McIntosh lányával.
- Nem tudom, miről beszélsz, Oberon. Az én apám Pittson mérnök.
- Oh, hát persze. Mindenkinek ezt mondták. De...
- Nem hallgatlak tovább, Oberon. Engedj elmenni minket, és akkor nem bántunk. - Oberon erre hangos röhögésbe tört ki, már-már a hasát fogta.
- Kit akarsz áltatni, kicsi lány? Egy vallatás és egy komplett hajóátfésülés után még azt gondolod, hogy lesz erőd kiállni ellenem? Amúgy sem lenne, de így meg pláne nem... Mindenesetre, köszönöm, hogy besétáltál ide és most már két csalimadaram van. Milyen drága madarak.
- Ne igyál rá mérget! - ezzel Jill támadásba lendült. Oberonnal gondolat párbajt vívtak, az erőterek csak úgy cikáztak. Irina is kezdett magához térni, ahogy múlt Oberon bénító hatása és igyekezett ő is bekapcsolódni. Ketten már elég erősek voltak ahhoz, hogy megfordítsák a küzdelmet. Az energia áramlott a teremben, senki sem volt biztonságban. A hajó himbálózni kezdett, az étkezőben pánik hangulat lett urrá. A triád folytatta a küzdelmet, amikor egy erős sugár robbant köztük középen, s mindhármojukat a földre vetette. Elsötétült a világ számukra.

Amikor Jill kinyitotta a szemét, Doki mosolygott rá.
- Jilly, kezdem azt hinni, hogy bejövök Neked. Három nap leforgása alatt másodszor vagy nálam. Mikor randizunk?
- Irina?
- Jól van, és a baba is.
- Mi történt?
- Amikor volt az a valami, köztetek és az idegen között, akkor a hajón is urrá lett a félelem. Aztán egyszercsak visszaállt minden, mintha mi sem történt volna. Ez nem a mi érzéseink voltak, hanem valahonnan jött. Ezt kerestük meg. Aztán megtaláltunk Titeket, mert Irina jelzője bekapcsolt. Apropó, hol a Tiéd?
- A szobámban.
- És ott a helye?
- Nem. És az idegen?
- Valahol van.
- Beszélnem kell Matt-tel.
- Még nem. Ma túlzásokba estél. Mégis, mit akartál bizonyítani? Eszednél vagy, Jill?
- Igen, de akkor is beszélnem kell vele! El kell mondanom neki, hogy Oberon... - ezzel Jill már aludt is hála Doki pihentető koktéljának. Matt ott állt felette, minden egyes szót hallott.
- Sejthettem volna. De ő honnan ismeri?
- Majd ha felébred, elmondja. Úgy vélem, Oberon sem úszta meg könnyen a párbajt, úgyhogy most nyertünk egy kis időt. De amíg a lányok nem épülnek fel, addig úgysem tehetünk semmit. Irinára pedig vigyáznunk kell. Matt, javaslom mentsd fel a fizikai szolgálat alól és enyhébb mentális szolgálatot várj el tőle.
- Mi történt?
- Semmi baj nincs. Anyai örömök elé néz.
- Már értem, miért lehetett madarat fogatni Dave-vel. Fájdalmas veszteség.
E szavakkal lépett ki a szobából Matt és Doki.

Oberon mindeközben újabb terven agyalt, de a párbaj, mint ahogy Doki is említette lemerítette. Az egyik mentőhajón bújt meg...

Pestronka veszélyben

- Hogy találtak ránk? - hörögte félig még fuldokolva az ősz hajú férfi. A fia mögötte mászott a szellőzőjáratban. A szövetségük vezetője eltűnt, bár nem fogták el, de azt sem tudták, hol lehet.
- Nekem ez nem tetszik már! - szólt a fiatal fiú. - Valami nem stimmel, Apa.
- Ne szólíts Apának! - mordult rá az ősz hajú férfi.
- Ahogy akarod. - hagyta rá a dolgot. - De az biztos, hogy itt valami nem stimmel! Nem tűnt fel Neked, hogy mennyire lélektelenül ölte meg Oberon azt a férfit? Sőt, a szemében ördögi fény gyúlt. Nem bízom meg benne. Ap... Uram, úgy érzem, átvertek minket, csőbe lettünk húzva.
- Tudom, én is erre jutottam, de Oberon jelenlétében nem lehet ilyen gondolatokat táplálni. Veszélyes. Most a szövetségünk ezennel felbomlott. Egyelőre próbáljunk meg túlélni. Aztán majd a többi elválik.

Miközben biztonságos helyre kúsztak, Oberon dohogva haladt végig a folyosón. Láthatatlan volt, noha nem álcázóberendezés segítségével, hanem a gondolatai rejtették el.
Oberon férfi létére telepata. Valamilyen mutáció révén évszázadok óta nők között öröklődött a gondolatolvasás képessége, kettő X kromoszómát feltételezett kifejlődése. Oberonról soha senki nem gondolta volna, hogy képes lenne mások fejében elmélyülni. Ő pedig nem reklámozta. Világéletében a saját hasznát kereste mindenben. A Leonidasz kapitányi posztjára maga is jelentkezett, de valamilyen okból kifolyólag Matt happolta el előle a tisztséget. Jól ismerte őt, hiszen együtt végeztek az Akadémián. Sosem tartotta nagyra, de tisztelte őt. Köztük folyó ellenséges viszony okát maguk sem tudták, de amióta ismerték egymást a legkevésbbé sem volt rózsás a kapcsolatuk. Most pedig jól megtervezett szabotázs akcióját húzzák keresztbe. Oberon agya folyamatosan zakatolt. Két lehetősége van: olajra lép az egyik mentőhajóval. Vagy toboroz embereket - amit nem lesz nehéz, hiszen elég csak manipulálni a gondolataikat - és tovább folytatja a hajófoglalási tervet, miközben a Szervezet számára tett ígéretét is teljesítit és elpusztítja az Effendiket. Harcos Lélek. Utóbbit választotta. Ahogy haladt a folyosón egy nőbe botlott, aki éppen valahova sietett. Oberon a nyomába szegődött. Körvonalazódott benne a terv. Követte őt, egy bal kanyar után majdnemhogy beleszaladt, hiszen a nő másik kettővel találkozott. Köztük volt az a lány is, akit megfigyeltek.
- Szeráf hívott, fácánok a ketrecben - mondta a magasabbik lány, szőke csíkokkal tűzdelt haj, mogyoróbarna szemek. Oberon azontúl, hogy információkat remélt a lányok csacsogásából alaposan szemügyre vette őket.
- De Cortex azt is hozzátette, Te pihenj le! - füllentette a vöröshajú.
- Jól vagyok.
- Tudjuk, hogy jól vagy, de momentán veszélyes lenne számodra.
- Ne döntsétek el helyettem, hogy mi lenne veszélyes! - csattant fel a szőke. Oberont mulatatta a lányok vitája. Azzal nem számolt, hogy a háromból telepata, így a tényleges gondolataikat nem érzékelte.
- Irina, kérlek, vigyáznod kell rá is. - a vörös a szőke pocakjára tette a kezét.
- És ha Te nem teszed meg, akkor majd mi fogunk. De abból nem lesz köszönet! - fenyegette a mogyoróbarna szemű.
- Ha ez a parancs... akkor nem szegülöl ellen - adta be a derekát a szőke.
- Ha végeztünk, bemegyünk hozzád. És Cortex is látni szeretne majd egy kis vizsgálatra, hogy minden rendben legyen! Irina, nem vagy egyedül! - Irina jobb kezén ott csillogott a vékony karika gyűrű. Néma csend telepedett néhány másodpercre a lányok közé. Majd köszöntek és elváltak. A szőke egyedül maradt, a vörös és a barna elrobogott a másik irányba. A szőke lány sóhajtott egyet, majd megindult a hálókörlet felé. Oberon követni kezdte őt.

Egérke és Boszorka akkor futott be a vallató szobába, amikor a két fácán már alig szuszogott.
- Valami információ? - kérdezte Egérke.
- Nem, semmit sem mondanak. Boszorka, Tiéd a terep. - Jilly leült a két fogollyal szemben, meditációs ülésben helyezkedett el, majd lehúnyta szemét.
- Merőben más módszer, mint az oroszé - súgta oda Tuck Mattnek. - Ilyet még nem láttam. - Nem zavarták Jillt dolga végezte közben. Ahogy teltek a percek látványos eredmény nélkül, a többiek már kezdtek kételkedni abban, hogy bármivel is előrébb kerülnek az ügyben. Jill nem mozdult, de a két fácán is már jó ideje abbahagyta a nyöszörgést, szemüket lehunyták, és mozdulatlanul ültek a helyükön. Jill hosszú percek - lehetett az negyed óra is - elteltével nyitotta ki a szemét, a két másik is úgy tett.
- Mondjátok el nekik is, amit nekem is. - utasította Jill őket, mindezt olyan hangnemben, hogy az ember hátán futkosott tőle a hideg. Parancsoló volt és nem evilági.
- A Szervezet küldött minket. Küldetésünk átvenni a Leonidas felett a hatalmat- dalolta az egyik fácán földöntúli hangon.
- Ki ölte meg Ransom hadnagyot? - szegezte nekik a kérdést Matt. A másik fácán üveges tekintetét ráemelte.
- Ő, akit sosem nevezünk nevén. A Szervezet speciális ügynöke. Nekünk csak az volt a dolgunk, hogy megfigyeljük a vöröst.
- Miért? - folytatta Matt a vallatást.
- Tudtunk a képességeiről, és azt is tudtuk, hogy az Effendik számára nagy érték lesz, és azt is tudtuk, hogy ha bekerül közéjük, akkor azok, akikkel érintkezik nagy valószínűséggel Effendik tagok. A Szervezet számára veszélyesek, de még a Szolgálat sem szereti őket, csak megtűrik.
- Jó tudni, hogy megtűrtek vagyunk - vetette oda Alex.
- Mit tudtok még? - a két fácán hosszas magyarázatba kezdett. Közben Jill gondolatai egyre messzebbre kalandoztak. Nem hagyta nyugodni egy szorongató érzés. A fácánokkal már nincs dolga, feloldotta a gondolati blokkot, bármit önként és dalolva elmondanak, csak meg kell kérdezni. De valaki nagy veszélyben van. A vallatás zajlott, a fácánok csicseregtek, amikor Jill kétségbeesett hangot adot érzésének.
- Irina! - ezzel felpattant és kirohant minden nemű magyarázat nélkül. Alex követte őt. Matt intett az Ikreknek is, hogy menjenek utánuk. Jill pontosan tudta, hogy hol keresse az oroszt. Gondolatai megelőzték őt, és igyekeztek segíteni Pestronkának, aki kemény párbajt vívott Oberonnal. Nem adta olcsón magát, de mentálisan mindez kimerítette már, mivel közben magzatára is igyekezett vigyázni. Oberon egy jól célzott mentális blokkal lebénította Irinát, aki ájultan esett össze. Felemelte a magatehetetlen nőt és az egyik titkos ajtón eltűnt vele. Nem sokkal később érkezett meg a helyszínre Jill, Alex és az Ikrek. A párbaj emléknyomai még ott lebegett a levegőben.
- Hol vagyunk? - kérdezte George.
- Itt támadták meg Irinát! - mutatott körbe Jill.
- De hogy? Meg tudja védeni magát! - mondta Fred.
- Meg, de másra is vigyáznia kellett. És az rengeteg energiáját elvette.
- Kire?
- Ne legyetek ennyire kíváncsiak, úgyis megtudjátok majd. De most keressük meg Irinát! A veszély nem múlt el.

Oberon mindeközben kihallgatta az ajtón túlról a beszélgetést. Úgy, szóval ő is Effendik. A kiszolgáltatott lány ott feküdt a karjaiban.
- De nem kell félned - simogatta meg az ájult lány homlokát - Egyelőre nem öllek meg, bájos csalimadaram...

Egy lefülelt összeesküvés

"A rohadtak..." - villant át Tuck apó agyán, miközben az árulók beszélgetését hallgatta - "ezért még megfizettek disznók" - lassan a csuklópántjához nyúlt, és óvatosan kihúzott egy távolsági jeladót, és hangtalanul a falhoz erősítette. - "itt az ideje egy kis táncnak..." - a csuklópánt gombján az ikrek hívójelét pötyögte. A tervet előre ismertették, Tuck megfigyel, az Ikrek pedig kiugraztják a bokorból a fácánokat. A lányok ebben nem vesznek részt, Matt külön utasítására. - "Ez igazi férfimunka..." - nyugtázta elégedetten Tuck.

- Szeráf, itt az Ikrek

- Itt Szeráf... Csiripeljetek

- Medve megtalálta a fácánok búvóhelyét, most küldte a jelet

- Hol vannak a madárkák?

- Aréna park 12 (D 14 -es szint, 6-os szellőzőakna)

- Rendben... Vadászat indul. Élve ha lehet... Cortex: várd be őket a parkban, némi koktéllal

- Itt Cortex, a koktél bekeverve főnök... Hidegen fogom tálalni.

A titkos tanácskozás végét a két becsapódó gázgránát jelentette. A szabotőr csoport tagjai kettő kivétellel azonnala torkukhoz kaptak, és elájultak. A maradék kettő a rőt és az ősz szakállú, apa és fia voltak, akik a füstben gyorsan kereket oldottak álcaruháikban. Az Ikrek gyors munkát végeztek, és nyomtalanul eltüntették az összeesküvés ájult résztvevőit.

- Cortex, Szeráf... Itt az Ikrek. Megvannak a madárkák, picit köhécselnek, de még határozottan élnek.

- Rendben, a nyúzóba velük... Medve és ti kezdjétek kiverni belőlük a vallomást, hamarosan Cortexxel mi is ott leszünk, hátha a nehézlovasság is kell...

- Főnök, itt Medve... A saját érdekükben remélem, hogy nem kell az Oroszt bevonnunk. Furcsán viselkedik.

- Ne törődj semmivel Medve, elintézzük. Szeráf vége.

- Kisegér, itt a Nagy Dög Kandúr!

- Kisegér jelentkezik.

- Sajnos vége a bájcsevejnek, készítsd fel Boszorkát, hamarosan szükségünk lesz rá, két kismadár meglépett a fészekből, le kell vadásznunk őket. Két pici keselyűvel van dolgunk, éles karmokkal.

- Értettem Kandúr, Kisegér kiszáll.

Alex kikapcsolta a komlink egységét, majd a zsebéből egy másikat vett elő, és Jillian csuklójára csatolta. - Kezdődik a tánc barátnőm, nem késlekedhetünk!

Találkozás

- Hogy szereztél forró csokit? - közben Jill hörpintett egyet a bögréjéből.

- Tudod, Jilly, a rejtőzködés nem csak arra jó, hogy az ellenfeleinket figyeljük meg - somolygott, miközben maga is nekilátott a csoki elfogyasztásának. Az ágyon ültek, kint éjszakai ügyelet teljesített szolgálatot. Ahogy ott ültek az ágyon, nem tűntek többnek, mint két fruskának, akik péntek esti pizsama partyt tartanak és apró-cseprő lányos dolgokról beszélnek. Huszonnégy évesen mindeketten többet éltek át már, mint bármely más halandó. De ez az arcukon nem hagyott nyomott, Lelkük ellenben már sok fájdalmat dolgozott fel. Most minden terhet kint hagytak, és Jill acélszürke kabinja visszarepítette őket az időben. Csendben elfogyasztották az italt, húzták az időt, hogy beszéljenek a múltról. Mindketten érezték, sok mindent kell megbeszélniük, de minden annyira zavaros és kavarognak az érzelmek bennük. Végül Jill letette a macskás bögrét az éjjeli szekrénynek csúfolt bútorra, majd vett egy nagy levegőt. Ám mielőtt belevágott volna mindabba, ami foglalkoztatta, s amit már azóta fogalmazott magában, mióta Alex-szel találkozott és meggyöződött arról, hogy él és virul, Loraine megelőzte a beszéddel.
- Egyébként ügyesen helyt álltál, Te kis Boszorkány.
- Hm... Köszi... Azért volt egy-két pillanat, amikor az egészet a hátam közepére kívántam. De aztán úgy voltam vele, most már végigcsinálom, ha másért nem, magamért.
- Engem közel laposra vertek... Te jobban jártál...
- Meglehet, Te mindig jobban bírtad, ha vertek... -ezen mindketten nevettek, mivel régi edzések emlékképei jelentek meg szemeik előtt.
- Rég volt. - szögezte le Alex.
- Két éve. Akkor tűntél el. Caleb pedig rá pár hónapra követett Téged.
- Hallottam róla és ott voltam a temetésén, Jilly. Én, én oda akartam menni Hozzád és átölelni Téged, de nem tehettem! Matt külön engedélyével mehettem csak el, de csak azzal a feltétellel, hogy a közeledbe sem megyek. Jaj, Jilly, én...
- Nem kell magyarázkodnod, Alex. A Szolgálat beszippantott. Azt tetted, amit kellett. Én megértem. Csak tudod, hiányzik Caleb. Apu folyton dolgozik, nem volt senkim, aki foglalkozott volna velem. Caleb mindig figyelmet fordított rám. Anyu halála óta megváltozott minden otthon... De erről nem akarok beszélni most, Alex. Annak örülök, hogy itt vagy, élsz és virulsz! Az Effendik tagja vagy! Nem semmi teljesítmény közéjük tartozni...
- Hé, már Te is köztünk vagy!
- Ami még mindig olyan hihetetlen a számomra! Az eskű óta úgy érzem magam, mintha hazataláltam volna. Alex, ez nagyon fura érzés.
- Igen, de majd megtapasztalod. Mi olyanok vagyunk, mint egy Család. Védjük egymást, segítünk. Mondjuk, én az Ikrekkel jövök ki a legjobban. De most már visszakaptalak Téged.
- És Irina?
- Tudod ő nagyon távolságtartó. Nem nagyon láttam még mosolyogni.
- És most egy darabig nem is fogjuk.
- Hogy érted?
- Semmi, nem értem sehogy...
- Jilly, mi történt? Hogy ilyenkor miért nem tudok a fejedben olvasni!
- Ez az én szerencsém. Komolyra fordítva a szót, Alex, vigyáznunk kell rá.
- Tud magára.
- Nyilván tud, de neki most még valakire is vigyáznia kell.
- Kire?
- Jaj, Alex, ne értetlenkedj. Babát vár.
- Ő? Nahát. Akkor mégsem annyira megközelíthetetlen. Kitől?
- Ezt nem fejtettem meg, de ez az ő titka és ezt tiszteletben tartom -ebben nem egészen volt öszínte Jill, de nem akarta Irina magánéletét teljességgel kiteregetni.
- Hm, vajon mit fognak az anyakönyvi kivonatba születési hely címszóra írni, amikor megszületik a poronty? Valahol a világűrben?
- Miért érzem úgy, hogy nem találtad meg még a közös nevezőt Irinával?
- Tudod nekem mindenkivel jó kapcsoaltom szokott lenni. Szeretek az emberekkel beszélgetni, megismerni őket. Irina sosem figyel oda rám, s csak félvállról válaszol. De ezek szerint valahol mélyen tud szeretni is.
- Mindenesetre, tartsuk rajta a szemünk, és ha kell, egyből legyünk ott.
- Jó, számíthat rám.
- A jó öreg Tuck mit szólt ahhoz, hogy az Effendik között két nő van, és ráadásul a fedélzeten is?
- Utálta a gondolatát is, de csak annak, hogy mi is jöjjünk. A Szolgálatban megszokott minket. Amikor Matt tartott egy utolsó gyülést nekünk az út előtt, kifejtette a véleményét arról, hogy válasszon Irina és köztem, mert ő bizony nem tartja jó ötletnek két nő jelenlétét. Aztán pedig Matt mondta, hogy nem tesz ilyet. És barátkozzon meg a gondolattal. Végül pedig jöttél Te. Ne tudd meg, hogy morgott! Nem hiába mackó... Egyébként nagyon szeretem, ha bármi bajom van, mindig meghallgat. - újabb csend a két lány között. Fáradtak voltak, Dave halálának ténye is ott lebegett felettük. Huszonnégy óra leforgása alatt megfodult a világ a tengelye körül. És bár igyekeztek mindketten lerázni magukról a nyomasztó terheteket, legbelül nem tudták elfojtani.
- Szerinted most hova tartunk? - tette fel a kérsédt Alex. Azóta foglalkoztatta, mióta a hipertérugrást szabotálták.
- Túl a csillagokon - vágta rá Jill és kibámult az ablakon.
- Én már ebben sem vagyok biztos, Jilly. Na de, inkább beszéljünk másról. Mesélj inkább arról, mi történt Veled az elmúlt időben...?

Mindeközben a Leonidas egy távoli szegletében három férfi bújt meg. Az egyik szellőző aknát átalakították buvóhellyé, mivel a Leonidas roppant méretei mellett senkinek sem tűnt fel egy aprócska tárna.
- De őt miért kellett megölni? - méltatlankodott egy szakállas férfi. Vörös loboncai rendezetlenül álltak, zöld szemei szikrát szórtak az idősebb, ősz hajú társa felé.
- Parancs volt - válaszolt az érzelemmentesen.
- Fiatal Lelkednek még sokat kell tanulnia. - válaszolta az, amelyik eddig csendben figyelte a beszélgetést. Az ajtó kinyilt, két másik férfi lépett be.
- Jelentést - bökte oda az őszhajú.
- A lány teljesíette a próbát. Effendik lett.
- Nem vártam más eredményt - hagyta helyben az őszhajú.
- Na látod, fiatal barátom, ezért volt fontos végezni azzal az emberrel. Így megsürgettük a lány felvételét - folytatta a másik.
- A lánynak neve is van - vetette oda a fiatal.
- A lánynak neve is van - gúnyosan utánozva a hangját folytatta - Mit nem mondasz - minden egyes szavából sütött a cinizmus. A lány veszélyes. Mind a Szolgálat, mind a Szervezet számára. Minden telepata veszélyes. És a lány az első a listán... Az Effendik veszélyesek.
- Nem értem, mire jó az akkor, hogy a "lány" Effendik lett.
- Nagyon egyszerű. Megfigyeljük azokat az embereket, akikkel sokat van együtt. Azok nagy valószínűséggel Effendik. Egyesáveé szedjük le őket. Aztán pedig átvesszük az irányítást a hajó felett... Ilyen egyszerű... Az Effendik jók. De mi mégjobbak vagyunk...

A beavatás

- Határoztam, alávetem magam a próbának. - szólt Jill, amint a kapitány belépett a vallatószobába.
- Erre a döntésre számítottam. Akkor most menjünk át a gyakorlótérre. A többiek már előkészítették, és lezárták nekünk.

Morawsky és Cross érzelmektől mentes arccal vonult végik a hajón, egészen a gyakorlótér ajtajáig, ami előtt két marcona őr állt. Jill mintha már látta volna őket valahol, mintha az akadémián...
- Úristen, ezek a Rudas ikrek... De valahogy mégsem... Mi történt veletek fiúk? - kérdezte Jill.
- Nem kaptak engedélyt arra, hogy beszéljenek. A beavatás után mindent tudni fogsz róluk, rólunk, és a hajó küldetéséről. Légy türelmes.
Morawsky intett az Ikreknek, hogy nyissák ki az ajtót. A gyakorlótérről minden eltűnt, a megvilágítást szándékosan félhomályosra állították...
- Nem gondoltad meg magad? Nem félsz?
- Sohasem kapitány! - mondta fülig érő szájjal Jill
- Akkor ezen változtatnunk kell! - mondta Morawsky, majd egy hirtelen mozdulattal elkapta Cross ruháját, és néhány fordulattal a terem közepébe penderítette. - Kisegér, Medve MOST!
A terem elsőtétült, és a hadnagy feje azonnal kemény és fájdalmas zsongásba kezdett. Ezek után első dózis mondhatni üdítőleg hatott rá. A szobában egy fénykör világított.
"Menj oda, és ülj le"- hangzott Jill fejében. Hősünk belépett a fénybe, és kényelmesen helyet foglalt. - "Csendesíts el minden hangot magad körül, és mélyedj el magadban!" - hangtzott a következő utasítás. Jill meditációs testtartást vett fel, lassan lehúnyta a szemét, és lassan kiterjesztette tudatát.
Nem tudni mennyi idő telhetett el ebben a teljes csendben, viszont a második dózis tűje térítette magához. Elkapa a kezet, ami a tűt tartotta, de erősebben megfogni már nem tudta, mert teljesen megbénult a félelemtől. Mintha több száz fekete kámzsás köpenyt viselő ember állta volna körül, szemük vörösen izzott a helység, és saját csuklyájuk sötétjében. A kéz, melyet eddig szorított azonnal fogást váltott, és a sötét alakok közé hajította. "Ennyit arról, hogy hallucinálok"- gondolta Jill, amikor az első kést csavarta ki az egyik csuklyás kezéből. - "Mint az utcai lincselések a 21. század eleji Budapesten" - Tovább nem gondolhatta, mert erős karok fogták meg, és kezdték ráncigáli, ütlegelni... Erejétől elhagyatva könnyes szemmel próbált segítségét kiáltani, de senki sem válaszolt, csak a felbőszült csőcselék zsongását hallotta. Mikor az ereje végképp elfogyott, és a beletörődés vette volna át az érzelmek helyét, egy újabb tűszúrás visszarántotta a valóságba. Az Öreg Tuck állt felette, a fénykör közepén, ugyanolyan fekete köntösben, mint a megvadult tömeg.
- Az első próbát kiálltad kislány! A legtöbben itt már habzó szájú őrültként vonaglanak görcsbeállt testtel az átélt megpróbáltatások után. De a java még hátra van! - Tuck egy botot ejtett a félájult Jill mellé - Erre szükséged lesz. - és ezzel kilépett a fénykörből, és eltűnt a sötétségben.
Órák, talán napok teltek el, amíg Jill végre újra lábra állt, remegve az átélt megpróbáltatásoktól.
- Pihenőt! Könyörgöm pihenőt!
- Az Effendik sohasem adnak pihenőt, ha vallatásról van szó. - lépett a körbe Alex, sárga köpönyegében. - Védd magad!
- Alex... Te él... - a mondatot nem tudta befejezni, Alex botja nagyot csattant az arcán, majd a bordái közt. Megtántorodott
- Jill... Úgy látom elpuhultál az utóbbi időben. Az akadémián te voltál a legjobb, mi történt veled?
Cross egy nagy levegőt vett, és érezte, amit eltűnnek az eddigi fájdalmak. Gyors perdítéssel rontott Egérkére. A harc gyorsan, és keményen folyt, bár egyikük sem bírt a másiknak találatot bevinni. Végül Jill egy jól irányzott ütéssel eltörte Alex botját.
- Elég! - Hangzott a kapitány hangja, valahonnan a semmiből.
Alex egy ugrással a sötétségben termett. Egy telitöltött fecskendő feküdt a padlón ott, ahonan előbb elrugaszkodott.
"Add be magadnak!" - hangzott a telepatikus utasítás. Jill megpróbált ellenszegülni, de kezei már a fecskendő után tapogattak.- "Be fogod adni magadnak!" - ezúttal keményebben szólt a parancs, de Jill még mindig tartotta magát. Ekkor a kapitány sétált a fénykörbe Irina társaságában, egyikük indigókén, másikuk vörös köntösben. A kapitány felemelte a kezét, és intésére a fecskendő meglódult, és tartalmát egyenest Jill nyakcsigolyái közé űrítette. Cross azonnal bénultan esett össze. Pestronka meditációs pózban foglalt helyet a fénykörben, miközben a kapitány kézmuzdulatára Jill a levegőbe emelkedett.
- Mondd meg nekem Jillian Cross... Mitől félsz a legjobban? - hangzott valahonnan a semmiből.
- Semmitől sem félek!
- Hazudsz! - mintha ezer apró tű szúrta volna keresztül egy pillanatra. - Ismét kérdezem: Mitől félsz?
- Semmitől sem félek!
- Ismét csak hazudsz, de a konokságot súlyosan büntetjük. - Ekkor Irina felemelte a fejét, de a csuklyája alatt nem látszott semmi, mintha megtestesült semmi nézne farkasszemet Jilliannel.
- Mondom, hogy semmitől sem félek! - kiáltotta Jill, és minden erejét megfeszítve kilökte Matt-et a fénykörből. Amint padlót ért, a bénultság elhagyta tagjait.
- Kiálltad a próbát Jillian Cross - dobta le csuklyáját Irina. A fénykör közepén egy zöld köpeny feküdt összehajtva. - Kérlek vedd fel ezt a köntöst, és gyere ide hozzám!
Jill gyorsan magára kanyarította a köntöst, és odaállt Irina fölé.
- Ülj le, és add a kezed, kérlek! - szólt Irina megnyugtató hangja. Jill karján egy szó jelent meg, ereinek finom szövedékéből: "Boszorkány" - Jillian Cross! Esküszöl-e mindenre, amihez lelked ebben a létidőben kötődik, hogy társaidat el nem hagyod, és a rád bízott titkokat, és ismereteket legjobb tudásod szerint használod, és mások számára hozzáférhetetlenné teszed agyad labirintusában?
- Esküszöm
- Fogadod-e továbbá teljes szíveddel, és életeddel, hoyg a társaidat, az effendik tagjait legutolsó vércsepped árán is megvéded, és őket soha ki nem játszod, át nem adod más hatóságnak, csak önmaguknak?
- Fogadom teljes szívvel.
- Jillian Cross főhadnagy, mostantól az F csoport tagjának nyilvánítalak, kérlek áll fel! - Jillian lábraállt, s a szer múló ragyogásában látta az összes effendit: mindenkit, aki a múltban vérét áldozta ezért a csoportért, és minden jelenlegi tagot. Aztán a szer hatása elmúlt, és csak sötét gyakorlótér üressége maradt körülötte.
- Villanyt! Pestronka, Cortex vizsgáljátok meg gyorsan!
A lámpák nappali fénybe borították a gyakorlóteret. Jillian alig tudott mozogni, épp csak a fejét emelte meg egy pillanatra.
- Még él Szeráf, sikerrel vette az akadályt... - mondta a Doki - Néhány óra pihenő, és újr a munkába állhat.
- Medve! Vidd Jill-t Irina kabinjába! Lehetőleg a szervízalagúton menj. ott találkozunk.

Jillian mintha egy rossz álomból ébredt volna. Idegen kabin, de egy ismerős ember...
- Látom magadhoz tértél! Határozottan jobb színben vagy!
- Te vagy Irina?
- Én vagyok. Most pedig elmondok mindent, amit tudnod kell. Az agyam nem blokkolom, ellenőrizheted minden szavam hitelességét!

És Irina mindent elmondott Jillnek a küldetésről, az effendikről, a hajóról, a gyilkosságról, a merényletről, és a teendőkről.
Később Morawsky kapitány is benézett, hogy átkisérje Jill-t a lakrészébe.
Cross-t egy rég nem látott ismerőse várta a kabinjában, akivel átbeszélték az éjszakát...

(Folyt. köv.)

Jill az F ügyosztály fogságában

- Jillian Cross hadnagy Földi Erő, pszichológus... A Földi Titkosszolgálat nevében ezennel le van tartóztatva. A vád: telepatikus képességek eltitkolása, engedély nélküli agyolvasási kisírlet... - a hivatalos és kemény szavak kimondása után a kapitány szája kedves, melegséget sugárzó mosolyra húzódott... - Természetesen az eddig elhangzott hivatalos szöveg sohasem kerül jegyzőkönyvbe, mint ahogy ön sem áll letartóztatás alatt. Sajnos viszont a jelen helyzetünkben szükségünk van a segítségére.
- Megijeszt kapitány, mi történik velem? - Jill hirtelen tűszúrást érzékelt a tarkóján... A telepatikus érzékelése kezdett lassan elmúlni - Mit adtak be nekem?
- Ez egy nagy hatású szupresszor keverék... Elnyomja a képességét, amíg beszélünk. Saját érdekében szükséges óvintézkedés...
Irina kilépett Jill háta mögül, és lazán a szemközti falba hajította a kiürült injekciót. Jill tudatában volt annak, hogy bizonyos tompító szerek hallucinogéneket is tartalmaznak, amitől más telepatákat torzultan érzékelhet... Pestronka vakító fehér fénnyel világított Cross hadnagy látóterében.
- Sajnos most senkiben sem bízhatunk.. Az egyik társunk fejlövéssel fekszik a hullaházban. Nem véletlenül osztották be erre a hajóra, és az édesapja nem véletlenül kapott korkedvezményes nyugdíjat.
- Szükségünk van rád Jill... - kiabált hirtelen Alex
- Loraine hadnagy, kérem a továbbiakban ne szóljon közbe... - zengett Morawsky hangja, telekinetikus hullámokkal feltúrbózva
Jilian elveszítette az eszméletét.
- Szeráf... vigyük át a kis védencünket a szomszédos helységbe. Nem tart már sokáig a szer...

Cross egy székbe szíjazva ébredt. A szobában csak két ember volt rajta kívül: Matt és Irina.
- Látom felébredt hadnagy... - szólt Matt szelíden - néhány kérdést kell feltennünk, és utáa meg fogja érteni, hogy miért is került ide. Készen áll?
- Készen állok Uram. - szólt Jill erőtlenül.
- Remek. Mint ahogy már gondolom rájött, Irinával ketten nem vagyunk hétköznapi emberek.
- A Földi Szolgálatra tippelnék, ha megengedi uram...
- A feltételezései helyesek hadnagy. A beszélgetés további részére hanyagoljuk a hivatalos hangot, és csevegjjünk mint egyik ember a másikkal Jill. És kérem, hogy ne magázzon, és sem fogom tenni, ha nem haragszik.
- Természetesen beleeggyezem.
- Akkor az első lépést megtettük. A szer, amit odaát kaptál, egy nagyon erős pszicho-szupresszor. Sajnos az enyhével nem mentünk volna semmire. Nagyjából egyébként távozott a véráramból, de figyelmeztetlek, hogy ebben a szobában nem tudod használni a képességedet. Irina nagyon erős telepata, és a Szolgálat legjobb vallatótisztje.
- Úristen... Vallatás?
- Uralkodj az érzéseiden Jill! - szólt Irina - Nem szeretnénk, ha besülnél itt nekünk. Még sok dolgunk van.
- Komolyra fordítva a szót: Van itt egy elefántrúgással felérő dózis a telepaták számára kifejlesztett vallató szérumunkból. Azért ennyi, mert erős vagy. A feladat nagyon egyszerű: le kell győznöd a szert. Irina és én segíthetünk benne, de dönthetsz úgy is, hogy nem kívánod megtudni az igazságot, és nem akarsz segíteni nekünk. Ebben az esetben holnap felébredsz a kórházi ágyadon egy múló fejgörccsel, és a mai nap emlékei nélkül. Elég sokan tanúsíthatnák a tudásunkat, ha épp emlékeznének ránk... A folyamat nagyon egyszerű: a régi indián törzsek sámánjainak beavatásánál használt hallucinogén főzet adta az ötletet. A szer erősen hallucinogén, és az egész adag azonnali szívleállást, fulladást, jobb esetben élethosszig tartó őrületet okoz. Ezért kisebb adagokban fogod megkapni, mind után egyre mélyebb transzba esel, és az utolsó dózis után már senki sem lesz képes semilyen vallatási technikával megtörni téged. Amint eléred ezt a szintet, teljesen fogékony leszel a körülötted lévő világra, és eddig nem ismert képességek birtokába jutsz, amiket még nem fedeztél fel magadban. Ha sikerrel állod a próbát, akkor Irina megtanít mindenre, amit tudnod érdemes, és onnantól a Földi Titkosszolgálat F ügyosztályának tagja leszel. Aláveted magad a próbának?
- Gondolkodási időt kérek...
- Rendben, két órát kapsz.
Az utolsó szó után Jill rögzítőszíjai meglazultak, az ügynökök bezárták maguk mögött az ajtót.

Jill felébred

Amikor Jill magához tért, a fejfájása elmúlt, de a külvilágot tompán érzékelte. "Rájöttek, hogy ki vagyok". Megijedt. Önéletrajzából kifelejtette megemlíteni, hogy képes mások fejében turkálni, befolyásolni, vagy éppen adatokat megtudni, érzelmeket átélni. Gyermekkorától fogva kísértette őt képessége. Nem voltak barátai, mert féltek tőle. Féltek a gondolatoktól. Pedig ő sosem használta mások ellen. Utálta magát érte. Utálta a szüleit, amiért ezt örökölte Dédanyjától. Az első olyan telepatától, aki a világ elé tárta titkát. Jill sosem értette, mire volt jó. Akkor boszorkányüldőzés indult minden telepata ellen, akik igyekeztek megbújni a világ elől. Aztán a Szolgálat elődje vette védőszárnyai alá a telepatákat. Munkáért cserébe védelmet kaptak. Így került Jill is az Akadémiára. Utálta, de igyekezett benne valami jót is találni. Ő művész akart lenni. Képekkel elmondani a világnak mindent, ami foglalkoztatja.

A Szolgálat titkos tanulócsoportjának tagja volt. De társaival nem kereste a közösséget. Édesapja vezető műszaki tervező révén részt vett a Leonidas fejlesztésén. Elsőként értesült arról, hogy pszichológus kell a hajóra. Így került Jill a Leonidas fedélzetére. Épp, hogy elmúlt 24 éves, frissen került ki az Akadémia viszonylag védettebb világából, amikor most itt van, egy idegen helyen, amit momentán mindennél jobban gyülöl. Leleplezték. Vajon mit tesznek majd vele?

Az ajtó nyilt, Doki lépett be rajta.

- Jill, az egyik emberünket lelőtték. Meghalt. Valószínűleg ugyanaz a támadó, mint aki ellened is elkövetett testi sértést. - Doki néha nagyon kacifántosan fogalmazta meg gondolatait - Szeretném, ha most velem jönnél.

- Hova? - kérdezte Jill, bárhogy is próbált, nem tudott belenézni Doki gondolataiba.

- A kapitány már vár. És Tuck is. Momentán nem egy életbiztosítás a Leonidas. - Jill kikászálódott az ágyból. Doki türelmesen megvárta, amíg Jill felöltözött és bekötötte cipőjét. Kicsit szédülni kezdett, hiszen néhány napja az ágyat nyomta. Doki nem beszélt az úton, amíg a hajó egy távolabbi szegletébe értek. Ott egy alig észrevehető ajtón mentek keresztül. Amikor beléptek a félhomályba, Jill világot rengető felfedezést tett.

- Alex! Te hogy kerültél ide? Mi folyik itt? - a teremben ott állt a kapítány Alex mellett, Tuck, Doki is melléjük állt, és még ketten, akikkel Jill még nem találkozott. Az ajtó bezárult mögötte...

Búcsú

Irina Marasovska parancsnokhelyettes. Az aranyozott névtáblán megcsillant a fény, ahogy lassan lépkedett az üvegfolyosón végig. Már nem sokára odaér. Már nem siet. Már nincs kihez.

Irina magas mégis csinos nő. Szőke fürtjeit két oldalt befonva s feltűzve viseli. Szigorúan állnak a hajszálak, egy sem mer eltéri társaitól. Szereti a szabályokat, keretet adnak az életének. Édesapja szintén katona volt. Oroszország távoli világában született, de onnan még kamaszkorában elvándorolt Nyugatra, meg nem állt az Európai Szolgálat fevételijénél. Kitartásának és Tehetségének köszönhetően hamar felfigyelt a Szolgálat, majd kettős ügynökként tevékenykedett. Vlagyimír Marasov egy merénylet során életét vesztette. Irina nem mehetett el a temetésre, mivel ellenséges területen érte támadás. Édesanyja Északról jött, Ragneil Anderssøn határozott nő, aki mindig eléri, amit akar. Férjével kötött házassága nem csupán Szerelmük gyümölcse volt, hanem Szövetség a Szolgálat világában. Két nagy név, akik Életüket tették fel a Szolgálatra. Eképpen gondolkodtak. Eképpen nevelték egyetlen gyermekük. Irina mindent megkapott, amit csak akart. De gyakran töltötte külön szüleitől a Karácsonyt jó nevű svájci Leányintézetben.

Irina egyetlen embert engedett közel Lelkéhez.

Dave Ransom mozdulatlan teste az üvegfolyosó végén feküdt. A vérzésgátló tölténynek köszönhetően semmi jel sem utalt arra, hogy bárhol is sérülést szenvedett volna, ám szemei üvegesen meredtek előre a semmibe. Irina letérdelt mellé, majd óvatosan az ölébe fektette a férfi fejét, s sötét fürtjeit kezdte gyengéden cirógatni. Nem sírt. Könnyei már akkor elfogytak, amikor Svájcban töltötte szünidejei javarészét. Titokban egymásnak tett eskű, holtomiglan, holtáiglan. Amikor a szavakat elmondták a Küldetés előtt a kis hegyi kápolnában, nem gondolta volna egyikük sem, hogy a vég hamarabb utoléri kapcsolatukat, mint az első komolyabb házastársi veszkedés, vagy tányértörés. Néhány hét lopott boldogság az időtlenségben. Bele lehet halni az érzelmekbe? Irina pontosan tudta, hogy a gondolatokkal bántani lehet, hatni az érzelmekre és ezzel értékes információkat kicsikarni bárkiből is. De soha nem engedte meg magának azt a luxust, hogy merjen szeretni. Egészen addig, míg Dave le nem vette a lábáról, ami igen hosszú és eredményes kitartásának volt köszönhető. Egymás iránti elkötelezettségük nem csak az esküvőn jelent meg. Találkozásuk első pillanatától fogva tartott. És most is. Irina pontosan tudta, soha nem fog tudni más szeretni. És azt is tudta, ő most nem halhat bele a fájdalomba. Gyermekük már fejlődésnek indult szíve alatt. Fel kell nevelnie. Egyedül. Emlékekkel a Lelkében.

Nem volt szüksége arra, hogy hangosan fejezze ki magát. Gondolatai körbejárták a hajót, minden Lélek mély melankóliát érzékelt, noha nem értették, honnan származik a fájdalom. A fedélzet dolgozói mind megálltak egy percre, s öntudatlanul meggyászolták Dave Ransomot.

Léptek zaja törte meg utolsó együtt töltött pillanatukat. Morawsky kapitány érkezett meg embereivel. Irina szótlanul hagyta, hogy finoman felemeljék őt a földről és elvigyék. Morawsky tapintatosan nem mondott semmit, mindenki csendben tette a dolgát. Doki elvezette a nőt, aki mélyen magába zárkózva mondott búcsút férjének.

Irina megfogadta, ahogy teheti, visszavonul a Szolgálattól. Számára már nem maradt semmi, ami itt tartaná.

Az utolsó bomba...

Ransom főhadnagy a hangárban lapult, egy konténer mögött...
- Ikrek... Hallotok engem? Itt Hephaistos - suttogta a komlinkbe.
- Hallunk főnök...
- Vizsgáljátok át a területet bomba után
- Pillanat főnök... Várj... A parancsnoki vadász alatt van valami... ráközelítek...
- Mondd már Pierre... ne csigázz!
- Azta... Ezzel szép kis lyukat lehet ütni, egészen az űrig...
- Fajta?
- TN főnök... Ez az utolsó, és ez a legnagyobb is... Úgy látom, hogy időzítős, de a hajóval is össze van kötve valahogy... nehéz lesz hatástalanítani...
- Rendben... zárjátok rám az ajtót, és szóljatok Szeráfnak, hogy intézkedjen, hogy ne zavarjanak...
- Vettem Hefi... Jó munkát...
Dave Ransom lassan haladt a bombáig. Mikor közelről látta a maga fennségében, már vallásos áhitat csillogott szemeiben... Ilyen bombát csak az FHSZ-től tud valaki összerakni... A gyanú beigazolódott... Valaki vadászik rájuk, és az ártatlan emberáldozat nem számít...
Gyors szemrevételezés... Megoldható a feladat, szerencsére a legjobb kibertech és bombaszakértő az F-ügyosztály tagja a cégnél, és ezért nevezték el a görög kovácsistenről... Szerencsére nem volt még sánta...
"Lássuk csak... Termonukleáris játékszer mi? Na majd én kitolok veled... Álcázó bekapcs... Hőszemüveg, lézervágók... Egen... ide egyet, ide, és ide... az időzítő is kap egy tartalék telepet... jó... beégetés... Nah, már szállítható, a vezetékelést elvágtam... hol egy droid... ja, láthatatan vagyok... Nem hívhatok senkit... Marad a cipekedés a közeli légzsilipig... hó-rukk... tyű de nehéz... nah, itt is vagyunk végre..."
Dave letette a légzsilipbe a bombát, és egy apró rakétát szerelt a tetejére... "Ez majd jó messzire elviszi, mielőtt megsütöm..." - gondolta.
Kiérve a légzsilip bezárult, majd kilökte a tartalmát... Nagyrészt hulladék, és most a bomba... "Rakéta bekapcs, max sebesség... távolság megfelelő, gyújtsuk be!" Egy hatalmas robbanás hallatszott aztán csend...
Dave Ransom kikapcsolta az álcázóját...
Majd egy tisztán kivitelezett fejlövés folytán csendben életét vesztette...

A parancsoki hídon Irina Marasovska parancsnokhelyettes szeméből egy könnycsepp gördült alá, melyen messze csillant a láthatáron felbukkanó Nap első sugara...

Az effendikről...

A hírszerzőket különféle osztályokba sorolták, a megbízhatóságuk, feddhetetlenségük alapján. Az A, B és C szintet könnyű megszerezni, szimpla lehallgatás, és megfigyelési technikákat alkalmaznak ilyenkor. A D-szint általában fizikai fenyítés, az E-szintnél kábítószerek egészítették ki a vallatási programot. Az F-szintet csak olyan ember kaphatta meg, aki telepatának is képes volt ellenállni. Nem kell megjegyeznem szerintem, hogy az E és F szintet kevesen érték el. Az F-et konkrétan hárman, az E-t is csak néhányan. Ez a két csoport a Szolgálat égisze alatt tevékenykedett mindig együtt, de teljes titoktartás mellett, csak egy magas rangú tiszt tudta tartani a csoport vezetőivel a kapcsolatot, és azt sem személyesen. Speciális rejtjelezést használtak, amit senki sem tudott feltörni. Ezer és ezer ember közül csak egynek sikerült majdnem, több év alatt a kulcs megfejtése, de mikor célegyenesbe ért, valahogy elakadt, egy "jégben", ami taccsra vágta a számítógépes rendszerét. A többmilliárdos berendezéseket a Szolgálat innentől féltette a projekttől. A majdnem-sikeres kódtörő neve John Kauffmann volt... A kódot egy Seraph nevű hacker alkotta.

Alex álma...

"Alex... Leo... Hogy kerülsz te ide?" - Zsongott Alex agyában, mikor leadta az őrszolgálatot Tuck apónak Jill ágyánál.
Érdekes álma volt, mintha barátnőjét látná hátulról, miközben terminálján épp keres valamit a Szolgálat adatbankjában...

Ön az "Adatlekérdezés a Földi Központi Hírszerző Hálózat adatbankjából" lehetőséget választotta... Kérem várjon...

Felhasználónév: Cross, Jillian
Jelszó: ***************

Ellenőrzés... KÉSZ
Jillian Cross hadnagy számára "C" szintű hozzáférés engedélyezett (John Kauffmann által)

Hozzáférés az adatbankhoz...

Kérem adja meg a parancsot: keresés, utolsó keresési szekvencia...

Utolsó keresési szekvencia: EFFENDIK

Keresett kifejezés: "EFFENDIK" Kérem várjon...


"EFFENDIK"
A Földi Központi Hírszerző Szolgálat különleges alakulata, tagjainak személyazonossága nem ismert. A Szolgálat kényes ügyekben kizárólagosan eljáró csoportja, különleges kiképzéssel, és vallatási ellenállással: E = kábítószeres vallatás, F = telepatikus vallatás.
Nevük az őket alkotó két szintet teljesítő ügynökök együtteséből származik.
A csoportok névről ismert tagjai:
F-csoport: Seraph, Pestronka, Hephaistos
E-csoport: Kis Egér, Nagy Medve, Ikrek, Cortex

A csoport tagjainak feltételezett személyazonossága
Kisegér: Eleonore Pop...

Alex érezte, ahogy egy tűt szúrtak a karjába, és azonnal felébredt, de nem tudott a fegyveréhez kapni, mert teljesen megbénították.
- Ne aggódj Kisegér... Én vagyok az...
- Pestronka? Te vagy az? - lassan és halkan artikulálva formálta a szavakat...
- Én vagyok az Alex... Matt-től felelőtlenség volt, hogy feltételezései ellenére a barátnőd közelébe engedett... Majdnem kiszedte belőled az infókat, és ezt nem engedhetjük meg! Nyugi, ez a szer amit kaptál most reggelig megvéd Jill akaratlan agyolvasásától... Már szóltam Medvének, hogy nyomjon be neki is egy kis pszicho szupresszort... Reggelig nyugodtan alhatsz, aztán holnap Jill-t együtt várjuk a kabinjában, és mindent elmondunk neki. Nem tudod figyelmeztetni, arra, amit mondok most neked... Mielőtt megtudja, át fog esni az "E"-n... Nem segíthetsz neki, ha megpróbálod, akkor valaki azonnal le fog szedálni... Ismered a szereimet, némelyiket használod is, és kaptál is belőlük a saját vizsgád előtt... Remélem nem kell többször figyelmeztesselek... Ha megfelelt, akkor személyesen képzem ki arra, mit tudok... Nagy veszélyben vagyunk Alex... Lehet, hogy valakit elkapnak az effendik közül...

Alex szeme lassan lecsukódott, és mély álomba merült...

Titkok között

Cross kinyitotta a szemét, tekintete homályosan vetült a gyengélkedő berendezésére. Egy ágyas szoba, elég fontos lehet személye, ha ilyen külön ellátásban részesül. Fura érzés gyomortájék, sajgó porcikák érzete mellett próbálta magát ülőhelyzetbe küzdeni, kevés sikerrel.
"Remek, kiütöttek... Jól indul az első küldetés..." - zakatolt fejében a gondolat egy éles fájdalom kíséretében, mintha csak egy mozdony püffögne folyamatosan mellette. Végül csak sikerült nagyjából felülnie. Fázott, reszketett egyedül. Nagyon magányosnak érezte magát. Mikor épp az önsajnálat mélyébe hajszolta volna magát a gyógyszerek mellékhatásaként, kinyílt a szoba ajtaja, a kapitány és Doki léptek be.
- Feküdjön vissza azonnal! - rivalt rá Doki, s erőteljesen visszanyomta az ágyba szavait nyomatékosítva. - Ez parancs! - tette hozzá, hogy kiélezze a helyzet komolyságát.
- Itt Doki a parancsnok - fűzte hozzá Morawsky láttán Cross szemrehányó tekintetét.
- Ma este még itt marad, kedves Jill - kezdte Doki a kórlapot böngészve, ami mögül csak mellékesen pillantot fel. Cross-t meglepte, hogy keresztnevén szólították, ráadásul becézve. Doki nem lehetett több szemlátomást Morawsky kapitánynál, de a két férfi személyisége merőben eltérő volt. Doki közvetlen kapcsolatban állt szinte mindenkivel, ami egyértelműen munkája bizalmi mivoltából is fakadott. Morawsky kapitány pedig elérhetetlen volt, hideg tekintettel fürkészett a Lelkek közt. - Aztán ha éjszaka jól viselkedik, akkor holnap már a szobájában pihenhet. A szolgálat alól pedig felmentem három naptári napra.
- Az ajtó előtt pedig őrök állnak. Senki sem jöhet be engedély nélkül. És senki sem mehet ki, ha nem kap rá külön utasítást! - Morawsky megérezte Cross önfejűségét ami a szígorú ágyban maradás elleni dacból eredt.
- Most pedig pihenjen, később még benézek! - ezzel finoman az ajtó felé tessékelte a kapitányt is. A két férfi magára hagyták Cross-t, akinek nem sok beleszólása volt a felette zajló párbeszédben. Fájt a feje, jobban, mint amikor magához tért. De egy valami nem hagyta nyugodni. Amíg a látógatói bent tartozkódtak a szobában, mindvégig három különböző Lelket érzékelt... Kettő kiment, de egy Léleknyomat még mindig bent volt... Talán csak az ütés miatt megzavarodott az érzéke, de... Mély álomba zuhant.

Morawsky és Doki a parancsnoki szobában folytatták beszélgetésüket. Doki a bőrfotelben terpeszkedett amit Morawsky még a Nagyapjától örökölt meg, amihez az öreg mindig is úgy ragaszkodott. Noha Morawsky nem emlékgyűjtő és őrző fajta, de ehhez az egyhez ragaszkodott.
- Fura nő ez a Jill... - kezdte Doki. - Még olyan fiatal, épp, hogy bepottyant a nagy betűs Szolgálatba, még csak most eregette ki saját szárnyait és máris ideküldték. Nem gondolkottál azon, hogy miért?
- Kítűnő eredménnyel végzett, jó a kommunikációs képessége...
-... kívéve akkor, ha előtte leütik...
-...dekoratív - nem egy utolsó szempont - Morawsky sandán mosolyra húzta száját amit Doki viszonzott, s amit Jill csak annyival reagált volna le, ha hallja, "férfiak..." - és van valami rendkívüli képessége, amit titkol.
- Na azért mi sem vagyunk vele olyan hú de nagyon öszínték.
- Majd ha eljön az ideje... Egérke ismeri őt, még az akadémiáról. Kezeskedik érte. Egyelőre pihenje ki a támadást, és aztán majd meglátjuk.
- Öregem, nem lennék a támadó helyében... Amit majd kapni fog, vagy fognak...
- Már nem vagyunk messze attól, hogy elkapjuk őt, vagy őket. De úgy érzem, belső ember is segített nekik.
- Hát így áll a világ... Soha nem jutunk túl a Plutón, ha mindig szabotálnak minket... - Doki és Morawsky még egy darabig folytatta a beszélgetést, majd ki-ki ment a saját dolgára. Földi idő szerint éjfél felé közeledett az óra mutatója. Jill pedig az alváson ügyeskedett, de sehogy sem ment neki. Nem hagyta nyugodni az a Léleknyomat. És milyen ismerős volt! De nem, az nem lehet... Szorult össze a Lelke, ahogy egykori Társára gondolt. Próbálta elnyomni magában az érzést, de egyre erősebb lett.
- Alex? - bökte ki végül a semmibe, majd kinevette saját magát, amiért ilyen meggondolatlanságot tett. Hiszen Eleonore meghalt. A legjobb barátja volt, s Jill Bátyjának menyasszonya. De az a baleset a hegyekben... A veszteséget pedig Jill Bátyja képtelen volt feldolgozni, s a Másvilágra követte kedvesét. Jill pedig egyedül maradt, árván a nagyvilágban. - "Aludnom kell..." - Jill lehunyta szemét, de néhány könnycsepp átpasszírozta magát az összeszorított szemhéjon, majd égetően hullott a fehér párnahuzatra. A Léleknyomat közelebb ment az ágyhoz, leült annak végében... Jill ekkor már álomba sírta magát.

Kisegér a macskaalomban...

- Egérke elhagyja az egérlyukat... Innentől csak óránként cincogok...
- Vettem Egérke, aztán óvatosan a macska bajszával! Sajtgyár vége...
A csuklóadó kikapcsolt, és az Eleonore Poppins fedőnevű ügynök lassan kimászott a bokor alól, ahonnan eddig végezte megfigyelő tevékenységét. A közelben egy hatalmas üzem kéményei ontották a mérges gázokat az amúgy is megtépázott, beteg légkörbe...
"Hát kezdjünk neki!"-gondolta ügynökünk, és bekapcsolta az álcázóberendezését. Kevés ügynök tudja ezt az öltözetet hatékonyan használni bevetés közben, hősünk ezek közé tartozott. Nemrég dobbantott az Európai Katonai Akadémiáról, és ösztöndíjas gyakornokként a Szolgálatnál kötött ki. Mostani feladata egy gyáregység átvizsgálása, és az esetleges illegális folyamatok szabotálása volt, bármi áron. A Cég műveleti igazgatósága ezt a munkát beavatásnak, hűségpróbának tekintette, épp ezért minimális segítséggel kellett mindent elvégeznie. Indulás előtt még gyorsan végigvizsgálta a felszerelést: "... álcázó, lézerpisztoly, kések, dobótűk, számítógép tüskék, uni-bomba... Igen, minden megvan..."
Az szellemköpeny hangtompító maszkján a légyzümmögésnél is halkabb hanggal zihálva futott a pusztulatos mezőn az épületig. "Francba"-kuporodott a földre-"kutyák..."
Az őrkutyák rendszerint különleges kiképzész kapnak az álcázóruhás emberek felfedezésére, de a Szolgálat kiképzésén erre is adnak megoldást. Hősünk látva, hogy még messze jár az őr és kutyája, néhány nagy levegőt vett, és felkészült a semlegesítésükre. A dobótűket már jóelőre egy különleges altatószerrel kezeli, amely kiürüléskor nem okoz semmilyen mellékhatást, még álmosságot sem... Könnyedén ujjbegyei közé szorítja a tűket, majd mikor az őr a lapulási helyéhez ért, egyenest a nyakába, illetve a kutya tarkójába veti. Az őrségen itt túljutott, gyorsan megszerzi az azonosítókártyát, és fut tovább.

Az épülethez érve alkalmas helyet keres a falon való felmászásra a kék zóna közelében. "Megvan... egy régi villámhárító tökéletesen megfelel, és pont a célzóna mellett fut felfelé. gyerünk Leo!" Lassan felkapaszkodik a fal mentén, ügyelve az esetleges őrdroidokra...
"Nincsenek? Hűha.. ez az illegális gyárasdi mégsem olyan jó üzlet... Nah, kék zóna... itt egy ablak... Várjunk csak ... Itt nem kellene ablaknak lennie.. Francba... Mindegy, a feladat a fontos.. Nem fogok lebőgni egy ablak miatt... gyerünk be." Óvatosan átmászott az ablakon, bent sötétség fogadta. Leült egy pár percre fülelni a zajokra, és megszokni a sötétséget. Nem használhatja a fejlámpáját, sem a maszk éjjellátóját... Az infracsóva is felkeltheti a biztonságiak érdeklődését...
"A fenéért nem kértem meg valakit, hogy bejárja a területet... Már teljesen mindegy... A térképre koncentrálj kislány... innen elvileg előre úgy 20 méter, és ott kell lennie a főlépcsőnek... futás!" A jelzett helyen valóban a főlépcső foglalt helyet... valamikor... Mára csak néhány rozsdás vasdarab emlékeztethette az erretévedt utazót a valaha nagy és dicső gyár múltjára.
"Mi a búbánatos... ***szameg... megláttak..." - Két nagydarab férfi futott hősünk felé... - "Hátra semmi, az ablakot nem tudom menekülésre használni.. na jó... próba cseresznye"-villant át az agyán, majd megragadta a régi lépcsőváz egyig kilógó vasát, és elindult lefelé a lépcsőaknán, akrobatákat megszégyenítő ügyességével.
Alig telt el néhány perc, már a földszinten járt, kiutat keresve, de minden ajtó bezárva, bereteszelve... Kivéve egyet... Gyorsan behúzódott, és várta, hogy az üldözők nyomát vesszék.
- Kezeket fel kislány! A játéknak vége - hallatszott a rávetülő fénycsóva mögül.
- Az nem lesz egyszerű... - mondta, és fordulás közben kirántotta fegyverét, és azonnal tüzelésbe kezdett.
A lámpák azonnal életre keltek, és láthatóvá vált a raktárhelység, ahová Leonora behúzódott. Gyorsan egy konténer mögé lapult.
- Add fel kislány, ellenünk nincs esélyed... Az erősítés mindjárt ideér.
"Erősítés... Valóban, az a két üldöző fentről... Néggyel még elbánok!" - gondolta, és ellenőrizte az álcázó energiaforrását... Gyorsan kell cselekednie.
- Hát itt vagy pici kémünk... - érezte, ahogy a lézerpuska csöve a tarkójának feszül... nincs menekvés. - Tedd le szépen a stukkert, és kapcsold ki az álcázódat. Nem fogunk bántani... Egyelőre...
- Oké fiúk, ti nyertetek! - láthatóvá vált, és jól láthatóan leeresztette a pisztolyt. Ez után egy pillanatig még érezte, ahogy egy altató injekciót nyomnak a tarkójába.

Egy vödör jéghideg víz hathatós ébresztőnek bizonyult...
- Nah, felébredt a madárka... Vagy inkább egérke? Azonosítsa magát kedvesem
- Tudod ki a te kedvesed f***fej! - és egy pár másodpercre elsötétült a világ, amíg a pisztolyagy okozta orrcsontrepedés fájdalma el nem csitult...
- Jó... eszélhetünk normális ember módjára, vagy készségesen kiverhetjük belőled a kért információkat... Te választasz Egérke...
"Honnan tudják ezek a fedőnevem? Hacsak nem lehallgattak, és már vártak rám."
- Még mielőtt azt gondolnád, hogy ez valamifajta gyakorlat a Szolgálatnál, előre szólok, hogy nem az. Nagyon nagy lekvárba kerültél, és csak úgy mászhatsz ki belőle, ha szépen mindenre válaszolsz, amit kérdezünk.
- Rendben... Eleonore Poppins hadnagy, a földi hírszerző szolgálat beszivárgó ügynöke vagyok. Az azonosítószámom 43624MCE
- Eleonore Poppins, 43624MCE... Beszivárgó ügynök... Földi Szolgálat Operatív csoport, a parancsnok neve Steve Clayman... Mit szólnál, ha mást mondanék: Alexandra Loraine, FSZ Operatív csoportjának kezdő ügynöke, a többi ugyanaz...
- Ki a fenék maguk?
- Áh, szóval beletrafáltam... John Kauffmann főhadnagy, a társaim neve lényegtelen... FSZ kémvadász osztag
"Uhh, az elit kommandó... Télleg nagy sz**ba kerültem"
- Szóval kislány látom, hogy beszélhetünk normálisan is, de ha ragaszkodsz hozzá, a fiúk szívesen ütlegelnek még, rajtad múlik. Az ügyosztályod vezetésében néhányan saját zsebre dolgoznak, és szükségünk lenne egy belső forrásra, aki megfelelő infókkal lát el. Te épp megfelesz a feladatra, azért is állítottunk csapdát neked. Természetesen a gyáregységet felrobbanthatod, ha úgy gondolod, egyébként sincs semmi haszna. Ha rendesen viselkedsz, akkor mától nekünk dolgozol, ha nem, akkor megtalálunk. Most ha neked is megfelel, eloldozunk, de az első gyanús mozdulatra halott vagy. Megértetted?
- Megértettem Uram.

Így került a csapatba Alexanra Loraine, aki a felettesei megbuktatása után a hivatalos források szerint hegymászóbalesetben vesztette életét... Vagy mégse?

A szemtanú...

Alex az álcázóberendezéshez képest lóhalálában rohant a kapitány kabinja felé. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy néhány embert falhoz lökött a nagy futás közben. Szerencsére a titkos komlink hálózaton jó előre értesítette Morawsky-t, hogy körülbelül mikor ér a kabinhoz... "Óramű pontosságú időzítés... A kapitány épp most lép ki a kabinból, s az ajtót nyitva hagyta maga mögött... Remek... Lépés lassít, óvatos becsúszás, és az szellem egység elmaradhatatlan bökdösődése, a látható ember nagy idegességére... A kapitánynak vörösödik a feje, ez jó jel..." - cikáztak a gondolatok Alex agyában... Matt visszajön, és becsukja az ajtót...
- Alex... Tedd már meg nekem légy szíves, hogy nem késztetsz többet ilyen hirtelen rándulásokra... Amúgy is sokan őrültnek néznek... És vedd már le azt az álcát...
- Jól van, na... Kijöttél a gyakorlatból... Veszíteni tudni kell, nemde?
- Levennéd végre azt az elcseszett ruhát? A szekrényemben találsz valami rongyot magadra...
- Rendben van... - mondta Loraine, majd halk zippzár surranás, és láthatóvá vált ő maga is. - ÉS különben sem igénylek másik göncöt... Nem emlékszel, hogy milyen jól nézek ki ebben a cuccban? - simította végig a látható állapotában acélszürke testhezálló ruhát.
- Találtál valamit?
- Persze... A kertig üldöztem... Ott leütötte az új pszichológusodat... Valószínű, hogy férfi, egy pillanatra láttam hátulról... Alig tudtam lépést tartani vele, és valami nagyon új álcázója van. Jó lenne, hogyha mozgósítanád a beszerzőidet, hogy szerezzenek nekem is olyat.
- Meglátom, hogy mit tehetek. Más nem kell? Esetleg egy hermelinbunda, kaviár, vagy néhány atomtöltet?
- Vicces vagy, mint mindig... Bár továbbra is egyéni a humorod... Miért nem szóltál, hogy felvetted Jilian-t?
- Ismered Cross hadnagyot?
- Nem volt egyértelmű? Még meséltem is neked, hogy évfolyamtársam volt az akadémián...
- Ő az a Jilian? Jesszus... Nem is figyeltem erre... Semmi baj... Egyelőre nem szabad találkoznotok. Nem tudhatja meg, hogy itt vagy. Felboríthatná a terveinket.
- Amilyen ügyesen a Szolgálat eltűntetett, picit télleg furcsa lenne, hogyha előkerülnék a semmiből.
- Mit is tanultál te Budapesten?
- És is humánon kezdtem, de hamar rájöttek, hogy a harcászathoz jobb képességeim vannak. Így kerültem először a biokémiára, utána a kvantumfizikára, majd hozzátok. Szép karrier... Mondjuk eddig még mindig Dave és Te adtad a legtöbbet, bár fel kellett áldoznom az életem ezért. Egyáltalán mi lenne, ha kiderülne, hogy élek?
- Semmi. Hivatalosan csak eltűntnek nyilvánítottak, és nem halottnak. A Szolgálat tud arról, hogy életben vagy, csak arról nem, hogy min dolgozol épp. Mondjuk Dave-ről és rólam is csak annyit tudnak, hogy most alvó pályán vagyunk. Az aktuális megbízásunk titkos. A módszerekről nem kérdeznek. A lényeg, hogy a Leonidas térképészeti felderítése mellett ez ne tűnjön fel. Ha eltoljuk, akkor forró lesz a talaj. A Cég egy magas rangú vezetőjének személyes hatáskörébe tartozunk, az akták szerint két kezdő ügynök végzi a munkát, beépítve a legénységbe. A kisfiúk természetesen soha sem érkeztek meg a fedélzetre, mert nem is léteznek, csak papíron. Apropó... Menj le az öreg Tuck-hoz. Mgígértem, hogy küldök neki segítséget, te pont a megfelelő ember vagy. Egyúttal vidd le neki ezt az adatkristályt, rajta vannak az utasításaitok, és egy személyes üzenet Tucknak, rólad. Dave-nek egyelőre ne szólj, hogy ő a titkos elintézőm. Ja, itt van még egy hivatalos előléptetési végzés Joe-nak, azonnal főhadnagyi rangba, a szolgálat kötelékében. Persze itt marad a régi mundér neki... A sors tréfája.
- És Jilian?
- Vigyázz rá, távolról. Az öreg Tuck-nál talász némi civil ellátmányt, ruhát, hajfestéket, fodrász szerkót. Picit változtasd meg a külsőd... Mondjuk fesd feketére a hajad...
- Hát már szőkének sem vagyok elég jó? Jellemző...
- És kérlek pihenj picit. Most a gyenguszon vigyáznak Cross-ra, Dave két legjobb emberét állította a környékre, az ikreket.
- Nem mondnod... Ekkora a lekvár? Télleg, miért olyan hidegek mindketten?
- Mindkét srác némi átalakításon esett át egy balul sült bevetés után. Némi kiber-, egy kis biover beültetés... Gyorsabbak, erősebbek, és a sötétben is látnak. A kis eltűnös trükköddel semmit sem érsz ellenük, ugyanis a fiúk érzékszervei picit hi-tech-esre sikerültek, ha érted mire célzok. Persze róluk sem tud senki... Dave-nek van még néhány hasonló játékszere...
- Jesszus... És még azt hittem, hogy én vagyok a leszebb ékkövetek.
- Az te vagy, csak nem csillogsz annyira...
- Kösz a bókot.. Na megyek Tuck-hoz... Nyiss ajtót légy szíves - és ezzel eltűnt.

Eközben a hangárban parkoló vadászok közül az egyik alatt egy piros kijelzőn a számláló egyet ugrott visszafelé...