Egy lefülelt összeesküvés

"A rohadtak..." - villant át Tuck apó agyán, miközben az árulók beszélgetését hallgatta - "ezért még megfizettek disznók" - lassan a csuklópántjához nyúlt, és óvatosan kihúzott egy távolsági jeladót, és hangtalanul a falhoz erősítette. - "itt az ideje egy kis táncnak..." - a csuklópánt gombján az ikrek hívójelét pötyögte. A tervet előre ismertették, Tuck megfigyel, az Ikrek pedig kiugraztják a bokorból a fácánokat. A lányok ebben nem vesznek részt, Matt külön utasítására. - "Ez igazi férfimunka..." - nyugtázta elégedetten Tuck.

- Szeráf, itt az Ikrek

- Itt Szeráf... Csiripeljetek

- Medve megtalálta a fácánok búvóhelyét, most küldte a jelet

- Hol vannak a madárkák?

- Aréna park 12 (D 14 -es szint, 6-os szellőzőakna)

- Rendben... Vadászat indul. Élve ha lehet... Cortex: várd be őket a parkban, némi koktéllal

- Itt Cortex, a koktél bekeverve főnök... Hidegen fogom tálalni.

A titkos tanácskozás végét a két becsapódó gázgránát jelentette. A szabotőr csoport tagjai kettő kivétellel azonnala torkukhoz kaptak, és elájultak. A maradék kettő a rőt és az ősz szakállú, apa és fia voltak, akik a füstben gyorsan kereket oldottak álcaruháikban. Az Ikrek gyors munkát végeztek, és nyomtalanul eltüntették az összeesküvés ájult résztvevőit.

- Cortex, Szeráf... Itt az Ikrek. Megvannak a madárkák, picit köhécselnek, de még határozottan élnek.

- Rendben, a nyúzóba velük... Medve és ti kezdjétek kiverni belőlük a vallomást, hamarosan Cortexxel mi is ott leszünk, hátha a nehézlovasság is kell...

- Főnök, itt Medve... A saját érdekükben remélem, hogy nem kell az Oroszt bevonnunk. Furcsán viselkedik.

- Ne törődj semmivel Medve, elintézzük. Szeráf vége.

- Kisegér, itt a Nagy Dög Kandúr!

- Kisegér jelentkezik.

- Sajnos vége a bájcsevejnek, készítsd fel Boszorkát, hamarosan szükségünk lesz rá, két kismadár meglépett a fészekből, le kell vadásznunk őket. Két pici keselyűvel van dolgunk, éles karmokkal.

- Értettem Kandúr, Kisegér kiszáll.

Alex kikapcsolta a komlink egységét, majd a zsebéből egy másikat vett elő, és Jillian csuklójára csatolta. - Kezdődik a tánc barátnőm, nem késlekedhetünk!

Találkozás

- Hogy szereztél forró csokit? - közben Jill hörpintett egyet a bögréjéből.

- Tudod, Jilly, a rejtőzködés nem csak arra jó, hogy az ellenfeleinket figyeljük meg - somolygott, miközben maga is nekilátott a csoki elfogyasztásának. Az ágyon ültek, kint éjszakai ügyelet teljesített szolgálatot. Ahogy ott ültek az ágyon, nem tűntek többnek, mint két fruskának, akik péntek esti pizsama partyt tartanak és apró-cseprő lányos dolgokról beszélnek. Huszonnégy évesen mindeketten többet éltek át már, mint bármely más halandó. De ez az arcukon nem hagyott nyomott, Lelkük ellenben már sok fájdalmat dolgozott fel. Most minden terhet kint hagytak, és Jill acélszürke kabinja visszarepítette őket az időben. Csendben elfogyasztották az italt, húzták az időt, hogy beszéljenek a múltról. Mindketten érezték, sok mindent kell megbeszélniük, de minden annyira zavaros és kavarognak az érzelmek bennük. Végül Jill letette a macskás bögrét az éjjeli szekrénynek csúfolt bútorra, majd vett egy nagy levegőt. Ám mielőtt belevágott volna mindabba, ami foglalkoztatta, s amit már azóta fogalmazott magában, mióta Alex-szel találkozott és meggyöződött arról, hogy él és virul, Loraine megelőzte a beszéddel.
- Egyébként ügyesen helyt álltál, Te kis Boszorkány.
- Hm... Köszi... Azért volt egy-két pillanat, amikor az egészet a hátam közepére kívántam. De aztán úgy voltam vele, most már végigcsinálom, ha másért nem, magamért.
- Engem közel laposra vertek... Te jobban jártál...
- Meglehet, Te mindig jobban bírtad, ha vertek... -ezen mindketten nevettek, mivel régi edzések emlékképei jelentek meg szemeik előtt.
- Rég volt. - szögezte le Alex.
- Két éve. Akkor tűntél el. Caleb pedig rá pár hónapra követett Téged.
- Hallottam róla és ott voltam a temetésén, Jilly. Én, én oda akartam menni Hozzád és átölelni Téged, de nem tehettem! Matt külön engedélyével mehettem csak el, de csak azzal a feltétellel, hogy a közeledbe sem megyek. Jaj, Jilly, én...
- Nem kell magyarázkodnod, Alex. A Szolgálat beszippantott. Azt tetted, amit kellett. Én megértem. Csak tudod, hiányzik Caleb. Apu folyton dolgozik, nem volt senkim, aki foglalkozott volna velem. Caleb mindig figyelmet fordított rám. Anyu halála óta megváltozott minden otthon... De erről nem akarok beszélni most, Alex. Annak örülök, hogy itt vagy, élsz és virulsz! Az Effendik tagja vagy! Nem semmi teljesítmény közéjük tartozni...
- Hé, már Te is köztünk vagy!
- Ami még mindig olyan hihetetlen a számomra! Az eskű óta úgy érzem magam, mintha hazataláltam volna. Alex, ez nagyon fura érzés.
- Igen, de majd megtapasztalod. Mi olyanok vagyunk, mint egy Család. Védjük egymást, segítünk. Mondjuk, én az Ikrekkel jövök ki a legjobban. De most már visszakaptalak Téged.
- És Irina?
- Tudod ő nagyon távolságtartó. Nem nagyon láttam még mosolyogni.
- És most egy darabig nem is fogjuk.
- Hogy érted?
- Semmi, nem értem sehogy...
- Jilly, mi történt? Hogy ilyenkor miért nem tudok a fejedben olvasni!
- Ez az én szerencsém. Komolyra fordítva a szót, Alex, vigyáznunk kell rá.
- Tud magára.
- Nyilván tud, de neki most még valakire is vigyáznia kell.
- Kire?
- Jaj, Alex, ne értetlenkedj. Babát vár.
- Ő? Nahát. Akkor mégsem annyira megközelíthetetlen. Kitől?
- Ezt nem fejtettem meg, de ez az ő titka és ezt tiszteletben tartom -ebben nem egészen volt öszínte Jill, de nem akarta Irina magánéletét teljességgel kiteregetni.
- Hm, vajon mit fognak az anyakönyvi kivonatba születési hely címszóra írni, amikor megszületik a poronty? Valahol a világűrben?
- Miért érzem úgy, hogy nem találtad meg még a közös nevezőt Irinával?
- Tudod nekem mindenkivel jó kapcsoaltom szokott lenni. Szeretek az emberekkel beszélgetni, megismerni őket. Irina sosem figyel oda rám, s csak félvállról válaszol. De ezek szerint valahol mélyen tud szeretni is.
- Mindenesetre, tartsuk rajta a szemünk, és ha kell, egyből legyünk ott.
- Jó, számíthat rám.
- A jó öreg Tuck mit szólt ahhoz, hogy az Effendik között két nő van, és ráadásul a fedélzeten is?
- Utálta a gondolatát is, de csak annak, hogy mi is jöjjünk. A Szolgálatban megszokott minket. Amikor Matt tartott egy utolsó gyülést nekünk az út előtt, kifejtette a véleményét arról, hogy válasszon Irina és köztem, mert ő bizony nem tartja jó ötletnek két nő jelenlétét. Aztán pedig Matt mondta, hogy nem tesz ilyet. És barátkozzon meg a gondolattal. Végül pedig jöttél Te. Ne tudd meg, hogy morgott! Nem hiába mackó... Egyébként nagyon szeretem, ha bármi bajom van, mindig meghallgat. - újabb csend a két lány között. Fáradtak voltak, Dave halálának ténye is ott lebegett felettük. Huszonnégy óra leforgása alatt megfodult a világ a tengelye körül. És bár igyekeztek mindketten lerázni magukról a nyomasztó terheteket, legbelül nem tudták elfojtani.
- Szerinted most hova tartunk? - tette fel a kérsédt Alex. Azóta foglalkoztatta, mióta a hipertérugrást szabotálták.
- Túl a csillagokon - vágta rá Jill és kibámult az ablakon.
- Én már ebben sem vagyok biztos, Jilly. Na de, inkább beszéljünk másról. Mesélj inkább arról, mi történt Veled az elmúlt időben...?

Mindeközben a Leonidas egy távoli szegletében három férfi bújt meg. Az egyik szellőző aknát átalakították buvóhellyé, mivel a Leonidas roppant méretei mellett senkinek sem tűnt fel egy aprócska tárna.
- De őt miért kellett megölni? - méltatlankodott egy szakállas férfi. Vörös loboncai rendezetlenül álltak, zöld szemei szikrát szórtak az idősebb, ősz hajú társa felé.
- Parancs volt - válaszolt az érzelemmentesen.
- Fiatal Lelkednek még sokat kell tanulnia. - válaszolta az, amelyik eddig csendben figyelte a beszélgetést. Az ajtó kinyilt, két másik férfi lépett be.
- Jelentést - bökte oda az őszhajú.
- A lány teljesíette a próbát. Effendik lett.
- Nem vártam más eredményt - hagyta helyben az őszhajú.
- Na látod, fiatal barátom, ezért volt fontos végezni azzal az emberrel. Így megsürgettük a lány felvételét - folytatta a másik.
- A lánynak neve is van - vetette oda a fiatal.
- A lánynak neve is van - gúnyosan utánozva a hangját folytatta - Mit nem mondasz - minden egyes szavából sütött a cinizmus. A lány veszélyes. Mind a Szolgálat, mind a Szervezet számára. Minden telepata veszélyes. És a lány az első a listán... Az Effendik veszélyesek.
- Nem értem, mire jó az akkor, hogy a "lány" Effendik lett.
- Nagyon egyszerű. Megfigyeljük azokat az embereket, akikkel sokat van együtt. Azok nagy valószínűséggel Effendik. Egyesáveé szedjük le őket. Aztán pedig átvesszük az irányítást a hajó felett... Ilyen egyszerű... Az Effendik jók. De mi mégjobbak vagyunk...

A beavatás

- Határoztam, alávetem magam a próbának. - szólt Jill, amint a kapitány belépett a vallatószobába.
- Erre a döntésre számítottam. Akkor most menjünk át a gyakorlótérre. A többiek már előkészítették, és lezárták nekünk.

Morawsky és Cross érzelmektől mentes arccal vonult végik a hajón, egészen a gyakorlótér ajtajáig, ami előtt két marcona őr állt. Jill mintha már látta volna őket valahol, mintha az akadémián...
- Úristen, ezek a Rudas ikrek... De valahogy mégsem... Mi történt veletek fiúk? - kérdezte Jill.
- Nem kaptak engedélyt arra, hogy beszéljenek. A beavatás után mindent tudni fogsz róluk, rólunk, és a hajó küldetéséről. Légy türelmes.
Morawsky intett az Ikreknek, hogy nyissák ki az ajtót. A gyakorlótérről minden eltűnt, a megvilágítást szándékosan félhomályosra állították...
- Nem gondoltad meg magad? Nem félsz?
- Sohasem kapitány! - mondta fülig érő szájjal Jill
- Akkor ezen változtatnunk kell! - mondta Morawsky, majd egy hirtelen mozdulattal elkapta Cross ruháját, és néhány fordulattal a terem közepébe penderítette. - Kisegér, Medve MOST!
A terem elsőtétült, és a hadnagy feje azonnal kemény és fájdalmas zsongásba kezdett. Ezek után első dózis mondhatni üdítőleg hatott rá. A szobában egy fénykör világított.
"Menj oda, és ülj le"- hangzott Jill fejében. Hősünk belépett a fénybe, és kényelmesen helyet foglalt. - "Csendesíts el minden hangot magad körül, és mélyedj el magadban!" - hangtzott a következő utasítás. Jill meditációs testtartást vett fel, lassan lehúnyta a szemét, és lassan kiterjesztette tudatát.
Nem tudni mennyi idő telhetett el ebben a teljes csendben, viszont a második dózis tűje térítette magához. Elkapa a kezet, ami a tűt tartotta, de erősebben megfogni már nem tudta, mert teljesen megbénult a félelemtől. Mintha több száz fekete kámzsás köpenyt viselő ember állta volna körül, szemük vörösen izzott a helység, és saját csuklyájuk sötétjében. A kéz, melyet eddig szorított azonnal fogást váltott, és a sötét alakok közé hajította. "Ennyit arról, hogy hallucinálok"- gondolta Jill, amikor az első kést csavarta ki az egyik csuklyás kezéből. - "Mint az utcai lincselések a 21. század eleji Budapesten" - Tovább nem gondolhatta, mert erős karok fogták meg, és kezdték ráncigáli, ütlegelni... Erejétől elhagyatva könnyes szemmel próbált segítségét kiáltani, de senki sem válaszolt, csak a felbőszült csőcselék zsongását hallotta. Mikor az ereje végképp elfogyott, és a beletörődés vette volna át az érzelmek helyét, egy újabb tűszúrás visszarántotta a valóságba. Az Öreg Tuck állt felette, a fénykör közepén, ugyanolyan fekete köntösben, mint a megvadult tömeg.
- Az első próbát kiálltad kislány! A legtöbben itt már habzó szájú őrültként vonaglanak görcsbeállt testtel az átélt megpróbáltatások után. De a java még hátra van! - Tuck egy botot ejtett a félájult Jill mellé - Erre szükséged lesz. - és ezzel kilépett a fénykörből, és eltűnt a sötétségben.
Órák, talán napok teltek el, amíg Jill végre újra lábra állt, remegve az átélt megpróbáltatásoktól.
- Pihenőt! Könyörgöm pihenőt!
- Az Effendik sohasem adnak pihenőt, ha vallatásról van szó. - lépett a körbe Alex, sárga köpönyegében. - Védd magad!
- Alex... Te él... - a mondatot nem tudta befejezni, Alex botja nagyot csattant az arcán, majd a bordái közt. Megtántorodott
- Jill... Úgy látom elpuhultál az utóbbi időben. Az akadémián te voltál a legjobb, mi történt veled?
Cross egy nagy levegőt vett, és érezte, amit eltűnnek az eddigi fájdalmak. Gyors perdítéssel rontott Egérkére. A harc gyorsan, és keményen folyt, bár egyikük sem bírt a másiknak találatot bevinni. Végül Jill egy jól irányzott ütéssel eltörte Alex botját.
- Elég! - Hangzott a kapitány hangja, valahonnan a semmiből.
Alex egy ugrással a sötétségben termett. Egy telitöltött fecskendő feküdt a padlón ott, ahonan előbb elrugaszkodott.
"Add be magadnak!" - hangzott a telepatikus utasítás. Jill megpróbált ellenszegülni, de kezei már a fecskendő után tapogattak.- "Be fogod adni magadnak!" - ezúttal keményebben szólt a parancs, de Jill még mindig tartotta magát. Ekkor a kapitány sétált a fénykörbe Irina társaságában, egyikük indigókén, másikuk vörös köntösben. A kapitány felemelte a kezét, és intésére a fecskendő meglódult, és tartalmát egyenest Jill nyakcsigolyái közé űrítette. Cross azonnal bénultan esett össze. Pestronka meditációs pózban foglalt helyet a fénykörben, miközben a kapitány kézmuzdulatára Jill a levegőbe emelkedett.
- Mondd meg nekem Jillian Cross... Mitől félsz a legjobban? - hangzott valahonnan a semmiből.
- Semmitől sem félek!
- Hazudsz! - mintha ezer apró tű szúrta volna keresztül egy pillanatra. - Ismét kérdezem: Mitől félsz?
- Semmitől sem félek!
- Ismét csak hazudsz, de a konokságot súlyosan büntetjük. - Ekkor Irina felemelte a fejét, de a csuklyája alatt nem látszott semmi, mintha megtestesült semmi nézne farkasszemet Jilliannel.
- Mondom, hogy semmitől sem félek! - kiáltotta Jill, és minden erejét megfeszítve kilökte Matt-et a fénykörből. Amint padlót ért, a bénultság elhagyta tagjait.
- Kiálltad a próbát Jillian Cross - dobta le csuklyáját Irina. A fénykör közepén egy zöld köpeny feküdt összehajtva. - Kérlek vedd fel ezt a köntöst, és gyere ide hozzám!
Jill gyorsan magára kanyarította a köntöst, és odaállt Irina fölé.
- Ülj le, és add a kezed, kérlek! - szólt Irina megnyugtató hangja. Jill karján egy szó jelent meg, ereinek finom szövedékéből: "Boszorkány" - Jillian Cross! Esküszöl-e mindenre, amihez lelked ebben a létidőben kötődik, hogy társaidat el nem hagyod, és a rád bízott titkokat, és ismereteket legjobb tudásod szerint használod, és mások számára hozzáférhetetlenné teszed agyad labirintusában?
- Esküszöm
- Fogadod-e továbbá teljes szíveddel, és életeddel, hoyg a társaidat, az effendik tagjait legutolsó vércsepped árán is megvéded, és őket soha ki nem játszod, át nem adod más hatóságnak, csak önmaguknak?
- Fogadom teljes szívvel.
- Jillian Cross főhadnagy, mostantól az F csoport tagjának nyilvánítalak, kérlek áll fel! - Jillian lábraállt, s a szer múló ragyogásában látta az összes effendit: mindenkit, aki a múltban vérét áldozta ezért a csoportért, és minden jelenlegi tagot. Aztán a szer hatása elmúlt, és csak sötét gyakorlótér üressége maradt körülötte.
- Villanyt! Pestronka, Cortex vizsgáljátok meg gyorsan!
A lámpák nappali fénybe borították a gyakorlóteret. Jillian alig tudott mozogni, épp csak a fejét emelte meg egy pillanatra.
- Még él Szeráf, sikerrel vette az akadályt... - mondta a Doki - Néhány óra pihenő, és újr a munkába állhat.
- Medve! Vidd Jill-t Irina kabinjába! Lehetőleg a szervízalagúton menj. ott találkozunk.

Jillian mintha egy rossz álomból ébredt volna. Idegen kabin, de egy ismerős ember...
- Látom magadhoz tértél! Határozottan jobb színben vagy!
- Te vagy Irina?
- Én vagyok. Most pedig elmondok mindent, amit tudnod kell. Az agyam nem blokkolom, ellenőrizheted minden szavam hitelességét!

És Irina mindent elmondott Jillnek a küldetésről, az effendikről, a hajóról, a gyilkosságról, a merényletről, és a teendőkről.
Később Morawsky kapitány is benézett, hogy átkisérje Jill-t a lakrészébe.
Cross-t egy rég nem látott ismerőse várta a kabinjában, akivel átbeszélték az éjszakát...

(Folyt. köv.)

Jill az F ügyosztály fogságában

- Jillian Cross hadnagy Földi Erő, pszichológus... A Földi Titkosszolgálat nevében ezennel le van tartóztatva. A vád: telepatikus képességek eltitkolása, engedély nélküli agyolvasási kisírlet... - a hivatalos és kemény szavak kimondása után a kapitány szája kedves, melegséget sugárzó mosolyra húzódott... - Természetesen az eddig elhangzott hivatalos szöveg sohasem kerül jegyzőkönyvbe, mint ahogy ön sem áll letartóztatás alatt. Sajnos viszont a jelen helyzetünkben szükségünk van a segítségére.
- Megijeszt kapitány, mi történik velem? - Jill hirtelen tűszúrást érzékelt a tarkóján... A telepatikus érzékelése kezdett lassan elmúlni - Mit adtak be nekem?
- Ez egy nagy hatású szupresszor keverék... Elnyomja a képességét, amíg beszélünk. Saját érdekében szükséges óvintézkedés...
Irina kilépett Jill háta mögül, és lazán a szemközti falba hajította a kiürült injekciót. Jill tudatában volt annak, hogy bizonyos tompító szerek hallucinogéneket is tartalmaznak, amitől más telepatákat torzultan érzékelhet... Pestronka vakító fehér fénnyel világított Cross hadnagy látóterében.
- Sajnos most senkiben sem bízhatunk.. Az egyik társunk fejlövéssel fekszik a hullaházban. Nem véletlenül osztották be erre a hajóra, és az édesapja nem véletlenül kapott korkedvezményes nyugdíjat.
- Szükségünk van rád Jill... - kiabált hirtelen Alex
- Loraine hadnagy, kérem a továbbiakban ne szóljon közbe... - zengett Morawsky hangja, telekinetikus hullámokkal feltúrbózva
Jilian elveszítette az eszméletét.
- Szeráf... vigyük át a kis védencünket a szomszédos helységbe. Nem tart már sokáig a szer...

Cross egy székbe szíjazva ébredt. A szobában csak két ember volt rajta kívül: Matt és Irina.
- Látom felébredt hadnagy... - szólt Matt szelíden - néhány kérdést kell feltennünk, és utáa meg fogja érteni, hogy miért is került ide. Készen áll?
- Készen állok Uram. - szólt Jill erőtlenül.
- Remek. Mint ahogy már gondolom rájött, Irinával ketten nem vagyunk hétköznapi emberek.
- A Földi Szolgálatra tippelnék, ha megengedi uram...
- A feltételezései helyesek hadnagy. A beszélgetés további részére hanyagoljuk a hivatalos hangot, és csevegjjünk mint egyik ember a másikkal Jill. És kérem, hogy ne magázzon, és sem fogom tenni, ha nem haragszik.
- Természetesen beleeggyezem.
- Akkor az első lépést megtettük. A szer, amit odaát kaptál, egy nagyon erős pszicho-szupresszor. Sajnos az enyhével nem mentünk volna semmire. Nagyjából egyébként távozott a véráramból, de figyelmeztetlek, hogy ebben a szobában nem tudod használni a képességedet. Irina nagyon erős telepata, és a Szolgálat legjobb vallatótisztje.
- Úristen... Vallatás?
- Uralkodj az érzéseiden Jill! - szólt Irina - Nem szeretnénk, ha besülnél itt nekünk. Még sok dolgunk van.
- Komolyra fordítva a szót: Van itt egy elefántrúgással felérő dózis a telepaták számára kifejlesztett vallató szérumunkból. Azért ennyi, mert erős vagy. A feladat nagyon egyszerű: le kell győznöd a szert. Irina és én segíthetünk benne, de dönthetsz úgy is, hogy nem kívánod megtudni az igazságot, és nem akarsz segíteni nekünk. Ebben az esetben holnap felébredsz a kórházi ágyadon egy múló fejgörccsel, és a mai nap emlékei nélkül. Elég sokan tanúsíthatnák a tudásunkat, ha épp emlékeznének ránk... A folyamat nagyon egyszerű: a régi indián törzsek sámánjainak beavatásánál használt hallucinogén főzet adta az ötletet. A szer erősen hallucinogén, és az egész adag azonnali szívleállást, fulladást, jobb esetben élethosszig tartó őrületet okoz. Ezért kisebb adagokban fogod megkapni, mind után egyre mélyebb transzba esel, és az utolsó dózis után már senki sem lesz képes semilyen vallatási technikával megtörni téged. Amint eléred ezt a szintet, teljesen fogékony leszel a körülötted lévő világra, és eddig nem ismert képességek birtokába jutsz, amiket még nem fedeztél fel magadban. Ha sikerrel állod a próbát, akkor Irina megtanít mindenre, amit tudnod érdemes, és onnantól a Földi Titkosszolgálat F ügyosztályának tagja leszel. Aláveted magad a próbának?
- Gondolkodási időt kérek...
- Rendben, két órát kapsz.
Az utolsó szó után Jill rögzítőszíjai meglazultak, az ügynökök bezárták maguk mögött az ajtót.

Jill felébred

Amikor Jill magához tért, a fejfájása elmúlt, de a külvilágot tompán érzékelte. "Rájöttek, hogy ki vagyok". Megijedt. Önéletrajzából kifelejtette megemlíteni, hogy képes mások fejében turkálni, befolyásolni, vagy éppen adatokat megtudni, érzelmeket átélni. Gyermekkorától fogva kísértette őt képessége. Nem voltak barátai, mert féltek tőle. Féltek a gondolatoktól. Pedig ő sosem használta mások ellen. Utálta magát érte. Utálta a szüleit, amiért ezt örökölte Dédanyjától. Az első olyan telepatától, aki a világ elé tárta titkát. Jill sosem értette, mire volt jó. Akkor boszorkányüldőzés indult minden telepata ellen, akik igyekeztek megbújni a világ elől. Aztán a Szolgálat elődje vette védőszárnyai alá a telepatákat. Munkáért cserébe védelmet kaptak. Így került Jill is az Akadémiára. Utálta, de igyekezett benne valami jót is találni. Ő művész akart lenni. Képekkel elmondani a világnak mindent, ami foglalkoztatja.

A Szolgálat titkos tanulócsoportjának tagja volt. De társaival nem kereste a közösséget. Édesapja vezető műszaki tervező révén részt vett a Leonidas fejlesztésén. Elsőként értesült arról, hogy pszichológus kell a hajóra. Így került Jill a Leonidas fedélzetére. Épp, hogy elmúlt 24 éves, frissen került ki az Akadémia viszonylag védettebb világából, amikor most itt van, egy idegen helyen, amit momentán mindennél jobban gyülöl. Leleplezték. Vajon mit tesznek majd vele?

Az ajtó nyilt, Doki lépett be rajta.

- Jill, az egyik emberünket lelőtték. Meghalt. Valószínűleg ugyanaz a támadó, mint aki ellened is elkövetett testi sértést. - Doki néha nagyon kacifántosan fogalmazta meg gondolatait - Szeretném, ha most velem jönnél.

- Hova? - kérdezte Jill, bárhogy is próbált, nem tudott belenézni Doki gondolataiba.

- A kapitány már vár. És Tuck is. Momentán nem egy életbiztosítás a Leonidas. - Jill kikászálódott az ágyból. Doki türelmesen megvárta, amíg Jill felöltözött és bekötötte cipőjét. Kicsit szédülni kezdett, hiszen néhány napja az ágyat nyomta. Doki nem beszélt az úton, amíg a hajó egy távolabbi szegletébe értek. Ott egy alig észrevehető ajtón mentek keresztül. Amikor beléptek a félhomályba, Jill világot rengető felfedezést tett.

- Alex! Te hogy kerültél ide? Mi folyik itt? - a teremben ott állt a kapítány Alex mellett, Tuck, Doki is melléjük állt, és még ketten, akikkel Jill még nem találkozott. Az ajtó bezárult mögötte...

Búcsú

Irina Marasovska parancsnokhelyettes. Az aranyozott névtáblán megcsillant a fény, ahogy lassan lépkedett az üvegfolyosón végig. Már nem sokára odaér. Már nem siet. Már nincs kihez.

Irina magas mégis csinos nő. Szőke fürtjeit két oldalt befonva s feltűzve viseli. Szigorúan állnak a hajszálak, egy sem mer eltéri társaitól. Szereti a szabályokat, keretet adnak az életének. Édesapja szintén katona volt. Oroszország távoli világában született, de onnan még kamaszkorában elvándorolt Nyugatra, meg nem állt az Európai Szolgálat fevételijénél. Kitartásának és Tehetségének köszönhetően hamar felfigyelt a Szolgálat, majd kettős ügynökként tevékenykedett. Vlagyimír Marasov egy merénylet során életét vesztette. Irina nem mehetett el a temetésre, mivel ellenséges területen érte támadás. Édesanyja Északról jött, Ragneil Anderssøn határozott nő, aki mindig eléri, amit akar. Férjével kötött házassága nem csupán Szerelmük gyümölcse volt, hanem Szövetség a Szolgálat világában. Két nagy név, akik Életüket tették fel a Szolgálatra. Eképpen gondolkodtak. Eképpen nevelték egyetlen gyermekük. Irina mindent megkapott, amit csak akart. De gyakran töltötte külön szüleitől a Karácsonyt jó nevű svájci Leányintézetben.

Irina egyetlen embert engedett közel Lelkéhez.

Dave Ransom mozdulatlan teste az üvegfolyosó végén feküdt. A vérzésgátló tölténynek köszönhetően semmi jel sem utalt arra, hogy bárhol is sérülést szenvedett volna, ám szemei üvegesen meredtek előre a semmibe. Irina letérdelt mellé, majd óvatosan az ölébe fektette a férfi fejét, s sötét fürtjeit kezdte gyengéden cirógatni. Nem sírt. Könnyei már akkor elfogytak, amikor Svájcban töltötte szünidejei javarészét. Titokban egymásnak tett eskű, holtomiglan, holtáiglan. Amikor a szavakat elmondták a Küldetés előtt a kis hegyi kápolnában, nem gondolta volna egyikük sem, hogy a vég hamarabb utoléri kapcsolatukat, mint az első komolyabb házastársi veszkedés, vagy tányértörés. Néhány hét lopott boldogság az időtlenségben. Bele lehet halni az érzelmekbe? Irina pontosan tudta, hogy a gondolatokkal bántani lehet, hatni az érzelmekre és ezzel értékes információkat kicsikarni bárkiből is. De soha nem engedte meg magának azt a luxust, hogy merjen szeretni. Egészen addig, míg Dave le nem vette a lábáról, ami igen hosszú és eredményes kitartásának volt köszönhető. Egymás iránti elkötelezettségük nem csak az esküvőn jelent meg. Találkozásuk első pillanatától fogva tartott. És most is. Irina pontosan tudta, soha nem fog tudni más szeretni. És azt is tudta, ő most nem halhat bele a fájdalomba. Gyermekük már fejlődésnek indult szíve alatt. Fel kell nevelnie. Egyedül. Emlékekkel a Lelkében.

Nem volt szüksége arra, hogy hangosan fejezze ki magát. Gondolatai körbejárták a hajót, minden Lélek mély melankóliát érzékelt, noha nem értették, honnan származik a fájdalom. A fedélzet dolgozói mind megálltak egy percre, s öntudatlanul meggyászolták Dave Ransomot.

Léptek zaja törte meg utolsó együtt töltött pillanatukat. Morawsky kapitány érkezett meg embereivel. Irina szótlanul hagyta, hogy finoman felemeljék őt a földről és elvigyék. Morawsky tapintatosan nem mondott semmit, mindenki csendben tette a dolgát. Doki elvezette a nőt, aki mélyen magába zárkózva mondott búcsút férjének.

Irina megfogadta, ahogy teheti, visszavonul a Szolgálattól. Számára már nem maradt semmi, ami itt tartaná.

Az utolsó bomba...

Ransom főhadnagy a hangárban lapult, egy konténer mögött...
- Ikrek... Hallotok engem? Itt Hephaistos - suttogta a komlinkbe.
- Hallunk főnök...
- Vizsgáljátok át a területet bomba után
- Pillanat főnök... Várj... A parancsnoki vadász alatt van valami... ráközelítek...
- Mondd már Pierre... ne csigázz!
- Azta... Ezzel szép kis lyukat lehet ütni, egészen az űrig...
- Fajta?
- TN főnök... Ez az utolsó, és ez a legnagyobb is... Úgy látom, hogy időzítős, de a hajóval is össze van kötve valahogy... nehéz lesz hatástalanítani...
- Rendben... zárjátok rám az ajtót, és szóljatok Szeráfnak, hogy intézkedjen, hogy ne zavarjanak...
- Vettem Hefi... Jó munkát...
Dave Ransom lassan haladt a bombáig. Mikor közelről látta a maga fennségében, már vallásos áhitat csillogott szemeiben... Ilyen bombát csak az FHSZ-től tud valaki összerakni... A gyanú beigazolódott... Valaki vadászik rájuk, és az ártatlan emberáldozat nem számít...
Gyors szemrevételezés... Megoldható a feladat, szerencsére a legjobb kibertech és bombaszakértő az F-ügyosztály tagja a cégnél, és ezért nevezték el a görög kovácsistenről... Szerencsére nem volt még sánta...
"Lássuk csak... Termonukleáris játékszer mi? Na majd én kitolok veled... Álcázó bekapcs... Hőszemüveg, lézervágók... Egen... ide egyet, ide, és ide... az időzítő is kap egy tartalék telepet... jó... beégetés... Nah, már szállítható, a vezetékelést elvágtam... hol egy droid... ja, láthatatan vagyok... Nem hívhatok senkit... Marad a cipekedés a közeli légzsilipig... hó-rukk... tyű de nehéz... nah, itt is vagyunk végre..."
Dave letette a légzsilipbe a bombát, és egy apró rakétát szerelt a tetejére... "Ez majd jó messzire elviszi, mielőtt megsütöm..." - gondolta.
Kiérve a légzsilip bezárult, majd kilökte a tartalmát... Nagyrészt hulladék, és most a bomba... "Rakéta bekapcs, max sebesség... távolság megfelelő, gyújtsuk be!" Egy hatalmas robbanás hallatszott aztán csend...
Dave Ransom kikapcsolta az álcázóját...
Majd egy tisztán kivitelezett fejlövés folytán csendben életét vesztette...

A parancsoki hídon Irina Marasovska parancsnokhelyettes szeméből egy könnycsepp gördült alá, melyen messze csillant a láthatáron felbukkanó Nap első sugara...

Az effendikről...

A hírszerzőket különféle osztályokba sorolták, a megbízhatóságuk, feddhetetlenségük alapján. Az A, B és C szintet könnyű megszerezni, szimpla lehallgatás, és megfigyelési technikákat alkalmaznak ilyenkor. A D-szint általában fizikai fenyítés, az E-szintnél kábítószerek egészítették ki a vallatási programot. Az F-szintet csak olyan ember kaphatta meg, aki telepatának is képes volt ellenállni. Nem kell megjegyeznem szerintem, hogy az E és F szintet kevesen érték el. Az F-et konkrétan hárman, az E-t is csak néhányan. Ez a két csoport a Szolgálat égisze alatt tevékenykedett mindig együtt, de teljes titoktartás mellett, csak egy magas rangú tiszt tudta tartani a csoport vezetőivel a kapcsolatot, és azt sem személyesen. Speciális rejtjelezést használtak, amit senki sem tudott feltörni. Ezer és ezer ember közül csak egynek sikerült majdnem, több év alatt a kulcs megfejtése, de mikor célegyenesbe ért, valahogy elakadt, egy "jégben", ami taccsra vágta a számítógépes rendszerét. A többmilliárdos berendezéseket a Szolgálat innentől féltette a projekttől. A majdnem-sikeres kódtörő neve John Kauffmann volt... A kódot egy Seraph nevű hacker alkotta.

Alex álma...

"Alex... Leo... Hogy kerülsz te ide?" - Zsongott Alex agyában, mikor leadta az őrszolgálatot Tuck apónak Jill ágyánál.
Érdekes álma volt, mintha barátnőjét látná hátulról, miközben terminálján épp keres valamit a Szolgálat adatbankjában...

Ön az "Adatlekérdezés a Földi Központi Hírszerző Hálózat adatbankjából" lehetőséget választotta... Kérem várjon...

Felhasználónév: Cross, Jillian
Jelszó: ***************

Ellenőrzés... KÉSZ
Jillian Cross hadnagy számára "C" szintű hozzáférés engedélyezett (John Kauffmann által)

Hozzáférés az adatbankhoz...

Kérem adja meg a parancsot: keresés, utolsó keresési szekvencia...

Utolsó keresési szekvencia: EFFENDIK

Keresett kifejezés: "EFFENDIK" Kérem várjon...


"EFFENDIK"
A Földi Központi Hírszerző Szolgálat különleges alakulata, tagjainak személyazonossága nem ismert. A Szolgálat kényes ügyekben kizárólagosan eljáró csoportja, különleges kiképzéssel, és vallatási ellenállással: E = kábítószeres vallatás, F = telepatikus vallatás.
Nevük az őket alkotó két szintet teljesítő ügynökök együtteséből származik.
A csoportok névről ismert tagjai:
F-csoport: Seraph, Pestronka, Hephaistos
E-csoport: Kis Egér, Nagy Medve, Ikrek, Cortex

A csoport tagjainak feltételezett személyazonossága
Kisegér: Eleonore Pop...

Alex érezte, ahogy egy tűt szúrtak a karjába, és azonnal felébredt, de nem tudott a fegyveréhez kapni, mert teljesen megbénították.
- Ne aggódj Kisegér... Én vagyok az...
- Pestronka? Te vagy az? - lassan és halkan artikulálva formálta a szavakat...
- Én vagyok az Alex... Matt-től felelőtlenség volt, hogy feltételezései ellenére a barátnőd közelébe engedett... Majdnem kiszedte belőled az infókat, és ezt nem engedhetjük meg! Nyugi, ez a szer amit kaptál most reggelig megvéd Jill akaratlan agyolvasásától... Már szóltam Medvének, hogy nyomjon be neki is egy kis pszicho szupresszort... Reggelig nyugodtan alhatsz, aztán holnap Jill-t együtt várjuk a kabinjában, és mindent elmondunk neki. Nem tudod figyelmeztetni, arra, amit mondok most neked... Mielőtt megtudja, át fog esni az "E"-n... Nem segíthetsz neki, ha megpróbálod, akkor valaki azonnal le fog szedálni... Ismered a szereimet, némelyiket használod is, és kaptál is belőlük a saját vizsgád előtt... Remélem nem kell többször figyelmeztesselek... Ha megfelelt, akkor személyesen képzem ki arra, mit tudok... Nagy veszélyben vagyunk Alex... Lehet, hogy valakit elkapnak az effendik közül...

Alex szeme lassan lecsukódott, és mély álomba merült...

Titkok között

Cross kinyitotta a szemét, tekintete homályosan vetült a gyengélkedő berendezésére. Egy ágyas szoba, elég fontos lehet személye, ha ilyen külön ellátásban részesül. Fura érzés gyomortájék, sajgó porcikák érzete mellett próbálta magát ülőhelyzetbe küzdeni, kevés sikerrel.
"Remek, kiütöttek... Jól indul az első küldetés..." - zakatolt fejében a gondolat egy éles fájdalom kíséretében, mintha csak egy mozdony püffögne folyamatosan mellette. Végül csak sikerült nagyjából felülnie. Fázott, reszketett egyedül. Nagyon magányosnak érezte magát. Mikor épp az önsajnálat mélyébe hajszolta volna magát a gyógyszerek mellékhatásaként, kinyílt a szoba ajtaja, a kapitány és Doki léptek be.
- Feküdjön vissza azonnal! - rivalt rá Doki, s erőteljesen visszanyomta az ágyba szavait nyomatékosítva. - Ez parancs! - tette hozzá, hogy kiélezze a helyzet komolyságát.
- Itt Doki a parancsnok - fűzte hozzá Morawsky láttán Cross szemrehányó tekintetét.
- Ma este még itt marad, kedves Jill - kezdte Doki a kórlapot böngészve, ami mögül csak mellékesen pillantot fel. Cross-t meglepte, hogy keresztnevén szólították, ráadásul becézve. Doki nem lehetett több szemlátomást Morawsky kapitánynál, de a két férfi személyisége merőben eltérő volt. Doki közvetlen kapcsolatban állt szinte mindenkivel, ami egyértelműen munkája bizalmi mivoltából is fakadott. Morawsky kapitány pedig elérhetetlen volt, hideg tekintettel fürkészett a Lelkek közt. - Aztán ha éjszaka jól viselkedik, akkor holnap már a szobájában pihenhet. A szolgálat alól pedig felmentem három naptári napra.
- Az ajtó előtt pedig őrök állnak. Senki sem jöhet be engedély nélkül. És senki sem mehet ki, ha nem kap rá külön utasítást! - Morawsky megérezte Cross önfejűségét ami a szígorú ágyban maradás elleni dacból eredt.
- Most pedig pihenjen, később még benézek! - ezzel finoman az ajtó felé tessékelte a kapitányt is. A két férfi magára hagyták Cross-t, akinek nem sok beleszólása volt a felette zajló párbeszédben. Fájt a feje, jobban, mint amikor magához tért. De egy valami nem hagyta nyugodni. Amíg a látógatói bent tartozkódtak a szobában, mindvégig három különböző Lelket érzékelt... Kettő kiment, de egy Léleknyomat még mindig bent volt... Talán csak az ütés miatt megzavarodott az érzéke, de... Mély álomba zuhant.

Morawsky és Doki a parancsnoki szobában folytatták beszélgetésüket. Doki a bőrfotelben terpeszkedett amit Morawsky még a Nagyapjától örökölt meg, amihez az öreg mindig is úgy ragaszkodott. Noha Morawsky nem emlékgyűjtő és őrző fajta, de ehhez az egyhez ragaszkodott.
- Fura nő ez a Jill... - kezdte Doki. - Még olyan fiatal, épp, hogy bepottyant a nagy betűs Szolgálatba, még csak most eregette ki saját szárnyait és máris ideküldték. Nem gondolkottál azon, hogy miért?
- Kítűnő eredménnyel végzett, jó a kommunikációs képessége...
-... kívéve akkor, ha előtte leütik...
-...dekoratív - nem egy utolsó szempont - Morawsky sandán mosolyra húzta száját amit Doki viszonzott, s amit Jill csak annyival reagált volna le, ha hallja, "férfiak..." - és van valami rendkívüli képessége, amit titkol.
- Na azért mi sem vagyunk vele olyan hú de nagyon öszínték.
- Majd ha eljön az ideje... Egérke ismeri őt, még az akadémiáról. Kezeskedik érte. Egyelőre pihenje ki a támadást, és aztán majd meglátjuk.
- Öregem, nem lennék a támadó helyében... Amit majd kapni fog, vagy fognak...
- Már nem vagyunk messze attól, hogy elkapjuk őt, vagy őket. De úgy érzem, belső ember is segített nekik.
- Hát így áll a világ... Soha nem jutunk túl a Plutón, ha mindig szabotálnak minket... - Doki és Morawsky még egy darabig folytatta a beszélgetést, majd ki-ki ment a saját dolgára. Földi idő szerint éjfél felé közeledett az óra mutatója. Jill pedig az alváson ügyeskedett, de sehogy sem ment neki. Nem hagyta nyugodni az a Léleknyomat. És milyen ismerős volt! De nem, az nem lehet... Szorult össze a Lelke, ahogy egykori Társára gondolt. Próbálta elnyomni magában az érzést, de egyre erősebb lett.
- Alex? - bökte ki végül a semmibe, majd kinevette saját magát, amiért ilyen meggondolatlanságot tett. Hiszen Eleonore meghalt. A legjobb barátja volt, s Jill Bátyjának menyasszonya. De az a baleset a hegyekben... A veszteséget pedig Jill Bátyja képtelen volt feldolgozni, s a Másvilágra követte kedvesét. Jill pedig egyedül maradt, árván a nagyvilágban. - "Aludnom kell..." - Jill lehunyta szemét, de néhány könnycsepp átpasszírozta magát az összeszorított szemhéjon, majd égetően hullott a fehér párnahuzatra. A Léleknyomat közelebb ment az ágyhoz, leült annak végében... Jill ekkor már álomba sírta magát.

Kisegér a macskaalomban...

- Egérke elhagyja az egérlyukat... Innentől csak óránként cincogok...
- Vettem Egérke, aztán óvatosan a macska bajszával! Sajtgyár vége...
A csuklóadó kikapcsolt, és az Eleonore Poppins fedőnevű ügynök lassan kimászott a bokor alól, ahonnan eddig végezte megfigyelő tevékenységét. A közelben egy hatalmas üzem kéményei ontották a mérges gázokat az amúgy is megtépázott, beteg légkörbe...
"Hát kezdjünk neki!"-gondolta ügynökünk, és bekapcsolta az álcázóberendezését. Kevés ügynök tudja ezt az öltözetet hatékonyan használni bevetés közben, hősünk ezek közé tartozott. Nemrég dobbantott az Európai Katonai Akadémiáról, és ösztöndíjas gyakornokként a Szolgálatnál kötött ki. Mostani feladata egy gyáregység átvizsgálása, és az esetleges illegális folyamatok szabotálása volt, bármi áron. A Cég műveleti igazgatósága ezt a munkát beavatásnak, hűségpróbának tekintette, épp ezért minimális segítséggel kellett mindent elvégeznie. Indulás előtt még gyorsan végigvizsgálta a felszerelést: "... álcázó, lézerpisztoly, kések, dobótűk, számítógép tüskék, uni-bomba... Igen, minden megvan..."
Az szellemköpeny hangtompító maszkján a légyzümmögésnél is halkabb hanggal zihálva futott a pusztulatos mezőn az épületig. "Francba"-kuporodott a földre-"kutyák..."
Az őrkutyák rendszerint különleges kiképzész kapnak az álcázóruhás emberek felfedezésére, de a Szolgálat kiképzésén erre is adnak megoldást. Hősünk látva, hogy még messze jár az őr és kutyája, néhány nagy levegőt vett, és felkészült a semlegesítésükre. A dobótűket már jóelőre egy különleges altatószerrel kezeli, amely kiürüléskor nem okoz semmilyen mellékhatást, még álmosságot sem... Könnyedén ujjbegyei közé szorítja a tűket, majd mikor az őr a lapulási helyéhez ért, egyenest a nyakába, illetve a kutya tarkójába veti. Az őrségen itt túljutott, gyorsan megszerzi az azonosítókártyát, és fut tovább.

Az épülethez érve alkalmas helyet keres a falon való felmászásra a kék zóna közelében. "Megvan... egy régi villámhárító tökéletesen megfelel, és pont a célzóna mellett fut felfelé. gyerünk Leo!" Lassan felkapaszkodik a fal mentén, ügyelve az esetleges őrdroidokra...
"Nincsenek? Hűha.. ez az illegális gyárasdi mégsem olyan jó üzlet... Nah, kék zóna... itt egy ablak... Várjunk csak ... Itt nem kellene ablaknak lennie.. Francba... Mindegy, a feladat a fontos.. Nem fogok lebőgni egy ablak miatt... gyerünk be." Óvatosan átmászott az ablakon, bent sötétség fogadta. Leült egy pár percre fülelni a zajokra, és megszokni a sötétséget. Nem használhatja a fejlámpáját, sem a maszk éjjellátóját... Az infracsóva is felkeltheti a biztonságiak érdeklődését...
"A fenéért nem kértem meg valakit, hogy bejárja a területet... Már teljesen mindegy... A térképre koncentrálj kislány... innen elvileg előre úgy 20 méter, és ott kell lennie a főlépcsőnek... futás!" A jelzett helyen valóban a főlépcső foglalt helyet... valamikor... Mára csak néhány rozsdás vasdarab emlékeztethette az erretévedt utazót a valaha nagy és dicső gyár múltjára.
"Mi a búbánatos... ***szameg... megláttak..." - Két nagydarab férfi futott hősünk felé... - "Hátra semmi, az ablakot nem tudom menekülésre használni.. na jó... próba cseresznye"-villant át az agyán, majd megragadta a régi lépcsőváz egyig kilógó vasát, és elindult lefelé a lépcsőaknán, akrobatákat megszégyenítő ügyességével.
Alig telt el néhány perc, már a földszinten járt, kiutat keresve, de minden ajtó bezárva, bereteszelve... Kivéve egyet... Gyorsan behúzódott, és várta, hogy az üldözők nyomát vesszék.
- Kezeket fel kislány! A játéknak vége - hallatszott a rávetülő fénycsóva mögül.
- Az nem lesz egyszerű... - mondta, és fordulás közben kirántotta fegyverét, és azonnal tüzelésbe kezdett.
A lámpák azonnal életre keltek, és láthatóvá vált a raktárhelység, ahová Leonora behúzódott. Gyorsan egy konténer mögé lapult.
- Add fel kislány, ellenünk nincs esélyed... Az erősítés mindjárt ideér.
"Erősítés... Valóban, az a két üldöző fentről... Néggyel még elbánok!" - gondolta, és ellenőrizte az álcázó energiaforrását... Gyorsan kell cselekednie.
- Hát itt vagy pici kémünk... - érezte, ahogy a lézerpuska csöve a tarkójának feszül... nincs menekvés. - Tedd le szépen a stukkert, és kapcsold ki az álcázódat. Nem fogunk bántani... Egyelőre...
- Oké fiúk, ti nyertetek! - láthatóvá vált, és jól láthatóan leeresztette a pisztolyt. Ez után egy pillanatig még érezte, ahogy egy altató injekciót nyomnak a tarkójába.

Egy vödör jéghideg víz hathatós ébresztőnek bizonyult...
- Nah, felébredt a madárka... Vagy inkább egérke? Azonosítsa magát kedvesem
- Tudod ki a te kedvesed f***fej! - és egy pár másodpercre elsötétült a világ, amíg a pisztolyagy okozta orrcsontrepedés fájdalma el nem csitult...
- Jó... eszélhetünk normális ember módjára, vagy készségesen kiverhetjük belőled a kért információkat... Te választasz Egérke...
"Honnan tudják ezek a fedőnevem? Hacsak nem lehallgattak, és már vártak rám."
- Még mielőtt azt gondolnád, hogy ez valamifajta gyakorlat a Szolgálatnál, előre szólok, hogy nem az. Nagyon nagy lekvárba kerültél, és csak úgy mászhatsz ki belőle, ha szépen mindenre válaszolsz, amit kérdezünk.
- Rendben... Eleonore Poppins hadnagy, a földi hírszerző szolgálat beszivárgó ügynöke vagyok. Az azonosítószámom 43624MCE
- Eleonore Poppins, 43624MCE... Beszivárgó ügynök... Földi Szolgálat Operatív csoport, a parancsnok neve Steve Clayman... Mit szólnál, ha mást mondanék: Alexandra Loraine, FSZ Operatív csoportjának kezdő ügynöke, a többi ugyanaz...
- Ki a fenék maguk?
- Áh, szóval beletrafáltam... John Kauffmann főhadnagy, a társaim neve lényegtelen... FSZ kémvadász osztag
"Uhh, az elit kommandó... Télleg nagy sz**ba kerültem"
- Szóval kislány látom, hogy beszélhetünk normálisan is, de ha ragaszkodsz hozzá, a fiúk szívesen ütlegelnek még, rajtad múlik. Az ügyosztályod vezetésében néhányan saját zsebre dolgoznak, és szükségünk lenne egy belső forrásra, aki megfelelő infókkal lát el. Te épp megfelesz a feladatra, azért is állítottunk csapdát neked. Természetesen a gyáregységet felrobbanthatod, ha úgy gondolod, egyébként sincs semmi haszna. Ha rendesen viselkedsz, akkor mától nekünk dolgozol, ha nem, akkor megtalálunk. Most ha neked is megfelel, eloldozunk, de az első gyanús mozdulatra halott vagy. Megértetted?
- Megértettem Uram.

Így került a csapatba Alexanra Loraine, aki a felettesei megbuktatása után a hivatalos források szerint hegymászóbalesetben vesztette életét... Vagy mégse?

A szemtanú...

Alex az álcázóberendezéshez képest lóhalálában rohant a kapitány kabinja felé. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy néhány embert falhoz lökött a nagy futás közben. Szerencsére a titkos komlink hálózaton jó előre értesítette Morawsky-t, hogy körülbelül mikor ér a kabinhoz... "Óramű pontosságú időzítés... A kapitány épp most lép ki a kabinból, s az ajtót nyitva hagyta maga mögött... Remek... Lépés lassít, óvatos becsúszás, és az szellem egység elmaradhatatlan bökdösődése, a látható ember nagy idegességére... A kapitánynak vörösödik a feje, ez jó jel..." - cikáztak a gondolatok Alex agyában... Matt visszajön, és becsukja az ajtót...
- Alex... Tedd már meg nekem légy szíves, hogy nem késztetsz többet ilyen hirtelen rándulásokra... Amúgy is sokan őrültnek néznek... És vedd már le azt az álcát...
- Jól van, na... Kijöttél a gyakorlatból... Veszíteni tudni kell, nemde?
- Levennéd végre azt az elcseszett ruhát? A szekrényemben találsz valami rongyot magadra...
- Rendben van... - mondta Loraine, majd halk zippzár surranás, és láthatóvá vált ő maga is. - ÉS különben sem igénylek másik göncöt... Nem emlékszel, hogy milyen jól nézek ki ebben a cuccban? - simította végig a látható állapotában acélszürke testhezálló ruhát.
- Találtál valamit?
- Persze... A kertig üldöztem... Ott leütötte az új pszichológusodat... Valószínű, hogy férfi, egy pillanatra láttam hátulról... Alig tudtam lépést tartani vele, és valami nagyon új álcázója van. Jó lenne, hogyha mozgósítanád a beszerzőidet, hogy szerezzenek nekem is olyat.
- Meglátom, hogy mit tehetek. Más nem kell? Esetleg egy hermelinbunda, kaviár, vagy néhány atomtöltet?
- Vicces vagy, mint mindig... Bár továbbra is egyéni a humorod... Miért nem szóltál, hogy felvetted Jilian-t?
- Ismered Cross hadnagyot?
- Nem volt egyértelmű? Még meséltem is neked, hogy évfolyamtársam volt az akadémián...
- Ő az a Jilian? Jesszus... Nem is figyeltem erre... Semmi baj... Egyelőre nem szabad találkoznotok. Nem tudhatja meg, hogy itt vagy. Felboríthatná a terveinket.
- Amilyen ügyesen a Szolgálat eltűntetett, picit télleg furcsa lenne, hogyha előkerülnék a semmiből.
- Mit is tanultál te Budapesten?
- És is humánon kezdtem, de hamar rájöttek, hogy a harcászathoz jobb képességeim vannak. Így kerültem először a biokémiára, utána a kvantumfizikára, majd hozzátok. Szép karrier... Mondjuk eddig még mindig Dave és Te adtad a legtöbbet, bár fel kellett áldoznom az életem ezért. Egyáltalán mi lenne, ha kiderülne, hogy élek?
- Semmi. Hivatalosan csak eltűntnek nyilvánítottak, és nem halottnak. A Szolgálat tud arról, hogy életben vagy, csak arról nem, hogy min dolgozol épp. Mondjuk Dave-ről és rólam is csak annyit tudnak, hogy most alvó pályán vagyunk. Az aktuális megbízásunk titkos. A módszerekről nem kérdeznek. A lényeg, hogy a Leonidas térképészeti felderítése mellett ez ne tűnjön fel. Ha eltoljuk, akkor forró lesz a talaj. A Cég egy magas rangú vezetőjének személyes hatáskörébe tartozunk, az akták szerint két kezdő ügynök végzi a munkát, beépítve a legénységbe. A kisfiúk természetesen soha sem érkeztek meg a fedélzetre, mert nem is léteznek, csak papíron. Apropó... Menj le az öreg Tuck-hoz. Mgígértem, hogy küldök neki segítséget, te pont a megfelelő ember vagy. Egyúttal vidd le neki ezt az adatkristályt, rajta vannak az utasításaitok, és egy személyes üzenet Tucknak, rólad. Dave-nek egyelőre ne szólj, hogy ő a titkos elintézőm. Ja, itt van még egy hivatalos előléptetési végzés Joe-nak, azonnal főhadnagyi rangba, a szolgálat kötelékében. Persze itt marad a régi mundér neki... A sors tréfája.
- És Jilian?
- Vigyázz rá, távolról. Az öreg Tuck-nál talász némi civil ellátmányt, ruhát, hajfestéket, fodrász szerkót. Picit változtasd meg a külsőd... Mondjuk fesd feketére a hajad...
- Hát már szőkének sem vagyok elég jó? Jellemző...
- És kérlek pihenj picit. Most a gyenguszon vigyáznak Cross-ra, Dave két legjobb emberét állította a környékre, az ikreket.
- Nem mondnod... Ekkora a lekvár? Télleg, miért olyan hidegek mindketten?
- Mindkét srác némi átalakításon esett át egy balul sült bevetés után. Némi kiber-, egy kis biover beültetés... Gyorsabbak, erősebbek, és a sötétben is látnak. A kis eltűnös trükköddel semmit sem érsz ellenük, ugyanis a fiúk érzékszervei picit hi-tech-esre sikerültek, ha érted mire célzok. Persze róluk sem tud senki... Dave-nek van még néhány hasonló játékszere...
- Jesszus... És még azt hittem, hogy én vagyok a leszebb ékkövetek.
- Az te vagy, csak nem csillogsz annyira...
- Kösz a bókot.. Na megyek Tuck-hoz... Nyiss ajtót légy szíves - és ezzel eltűnt.

Eközben a hangárban parkoló vadászok közül az egyik alatt egy piros kijelzőn a számláló egyet ugrott visszafelé...

A Támadás

Cross követte az embereket arra, amerre a parancsnoki hidat sejtette, de egy forduló után elvesztette őket szem elől. Olyan helyre tévedt, ami igen messze esett a tiszti körlettől. Amikor megérkezett kapott térképet és jogosultságokat a hajó különböző szegleteibe. De a térkép a kabinban maradt és az adóvevő sem jelezte, hogy esetleg tiltott területre tévedt, így tovább folytatta az utat.

A Leonidas belseje acélszürke színekben pompázott tompán, az emberi szem könnyen megszokhatta azt. A napszakokat jelezvén a világítással igyekeztek mutatni az idő múlását, és most szinte szürkületi idő derenget a folyosón, néhol egy-egy erősebb fényű reflektor segítette a látási viszonyokat. Cross maga sem értette, hogyan került ide, de kíváncsisága egyre csak előre hatjtotta. Szövevényes labirintusba ért, egyik kanyar után egy másik jött. Eltévedtem? Tanakodott magában, miközben egyre sötétebb lett körülötte. Cross nem félt, nem volt szokása. Négy bátyja mellett megtanult bátornak lenni. Végre valami halvány derengés siklott át előtte a messzeségben. Szaporára vette lépteit, majd amikor a folyosó végére ért, a tér kiszélesedett és a hajó üvegházánan találta magát. Csodálatos kert fogadta, maga sem gondolta volna, hogy ilyen szépséggel találkozhat itt, ahol szinte minden durva és barátságtalan. Tett néhány lépést a gondosan elrendezett növények között, amikor mozgásra lett figyelmes balra. A zaj irányába fordult, amikor egy árnyék vetődött a zöld járólapra. Cross a sziluetet nézte, amikor annak gazdája kilépett a jótékony rejtekéről, majd egy tompa ütést érzett tarkóján, mielőtt bármit mondhatott volna, aztán elsötétült a világ előtte.

- Maga Cross, igaz? - vetette oda a férfi, aki zöld zubbonyt viselt, eltérőt a többi katonától. Főlé hajolt és némi mennyiségű vízzel locsolta le.
- Igen - válaszolt a kérdezett. Tétován felküzdötte magát ülő helyzetbe, de feje zsibbongott, minta cintányérokat ütnének a fülei mellett.
- Az egész hajó Magácskát keresi.
- Oh, hát, nem nagyon emlékszem arra, hogy mi történt. Hm, és Önben kit tisztelhetek?
- Caleb, Caleb Cyrus. A Leonidas kertésze.
- Aham, az Ön munkája mindez a kert? - Caleb bólíntott, Cross még zavart volt a támadástól.
- Mit keressett itt?
- Eltévedtem. A parancsnoki hídra igyekeztem.
- Az nem itt van. Valaki szabotálta a hipertér ugrást, Ön pedig majdnem elkapta az illetőt, de...
- De nem kaptam el, kár erre szót fecsérelni, gondolom, most mindenki haragos rám.
- Nem, csa tudja hogy van ez...
- Sejtem, nem kell szavakba foglalnia.
- Na jöjjön - ezzel felsegítette Crosst, aki még igen imbolyogva tudott csak megállni. - Doki már várja.
- Jól vagyok! - erősködött Cross, de mozgáskoordinációs problémái másra engedtek következtetni. Cyrus felkapta őt, mint akár egy krumplis zsákot, Cross pedig elfelejtett tiltakozni. Liften mentek fel a vörös kereszt részlegbe. Cyrus letette terhét az egyik ágyra a kezelőben.
- Örültem - bökte oda mogorván. - Legközelebb ne csatangoljon egyedül. Nincs külön dadánk nőkre vigyázni. - ezzel kiviharzott a szobából, majdnem elütötte Dokit és Morawsky kapitányt.
- Lám, lám, még nincs egy napja a hajón és máris mindenki Önről beszél - jegyezte meg viccesen Doki.
- Hogy érzi magát? - kérdezte Morawsky.
- Jól - fülentette Cross.
- Látta a támadóját?
- Nem igazán emlékszem.
- Mit keresett a kertészetben?
- Eltévedtem...
- Legközelebb ne menjen egyedül sehova sem, jobbulást! - ezzel Morawsky eltávozott. Doki leült az ágy szélére és különböző vizsgálatoknak vetette alá Crosst.
- Úgy látom, nem történ komolyabb baj. Szerencséje van. Ha az ütés kicsit máshol éri, akkor... Akkor most nem beszélgetünk, hanem az élete megmentésén fáradoznék. Cross hadnagy, én Doki vagyok, azaz, dr. William Freezer. De ahogy már hallhata, Dokinak hívnak az emberek itt, meg a robotok is. Legfőbb segédem Hyppokratészre keresztelt gyógyrobom. Majd bemutatom. De most pihenjen, egy napig nem kelhet ki az ágyból. Ha mégis elhagyná engedély nélkül az ágyát, az bizony parancsszegésnek mínősülne. Az orvosi szeglet a hatalmam alatt áll, ne packázzon az egészsége érdekében. - mosolyra húzta száját, majd felállt. - Ha bármire szüksége van, nyomja meg a gombot az ágy mellett - ezzel magára hagyta a lányt. Bár Cross mindvégig úgy érezte, van még valaki a szobában. Töprengett még egy darabon a támadáson, majd mély álomba merült, ahol újra átélte az egész incidenst. Ahol újra megtörtént minden. És ahol bevillant egy arc az emlékei között...

Joseph Tuckberger kémvadász őrmester

- Hadnagy megtaláltuk őket. Behúzódtak egy tanyára az Y-879-es körzetben. parancsot várok.
- Maradjon ahol van őrmester, az erősítéssel úton vagyok... - a komlink elsötétült, és Kauffmann hadnagy nagyot nyujtózott ülésében. Végre megint egy jó kis verekedés van készülőben. - Tizedes! Mióta szolgál együtt Tuckberger őrmesterrel?
- Amióta a seregben vagyok uram... A kiképzésen tőle tanultam meg mindent, és örültem, hogy maradhatott velünk. Az öreg Tuck apó eddig mindenhonnan kihozott minket épségben, minimális veszteségekkel. Sajnáltuk, amikor Baumann főhadnagy találatot kapott a legutóbbi bunyónál... Ne vegye személyeskedésnek, de maga jobb nála uram... Ő nehezebben ment bele a nagyobb verekedésekbe, megrögzött pacifista volt.
- A repülésre figyeljen tizedes! Két percünk van...

A terrakomp hangosan süvítve ért a céljához. Kauffmann hadnagy direkt nem kapcsoltatta be az álcázót, hadd hallják a lázadók, hogy a Halál maga nyargal hozzájuk, éjfekete lován...
- Jelentést őrmester!
- Jelentem uram, az utolsó három odabent van. Náluk van az áru, és némi kézifegyver.
- Ne kockáztassunk őrmester. Szórja szét az embereit gyűrű alakban az épület körül... Csak határozott, megerősített tűzparanccsal lőjenek. Az engedetlenség vagy hiba esetén tudja a következményeket... Ez világbiztonsági kérdés... Nem tolhatjuk el!
- Értettem uram... Maga mit csinál, ha szabad tudnom?
- Túl sokat akarsz tudni öreg... Ha ezzel végzünk, üsse kő beavatlak... De tudnod kell, hogy az életedbe is kerülhet a kíváncsiskodás...
Joseph Tuckberger a földi haderő tiszthelyettese régóta sejtette már, hogy a mellé beosztott tiszt rejteget valamit. Több alkalommal gondolt már rá, hogy jelentenie kellene, de természeténél fogva keményfejű volt. Maga akart utána járni...
"A hadnagy jól láthatóan beszállt a kompba, jelentést tenni a parancsnokságra... Akkor hol késik ennyit?" - gondolkodott, miután jó fél órája nem látta felettesét.
- Úr Isten! Ne lőjetek fiúk! Kapjátok el, és kötözzétek meg őket, de ne lőjetek!
- Pszt... - hallatszott a háta mögött. A hadnagy állt ott. - Igen öreg, jól látod... Minden földi kémnek egy hallucinogén anyag kering a vérében észrevétlenül... Csak egy adott frekvenciájú hang aktivizálja... A hatásmechanizmus a szemed előtt játszódott le. Remélem, a fiúk jól megközözték őket, mert még vagy fél óráig ilyenek maradnak. - ujjával az egyik frissen megkötözött kém felé bökött. A szegény ördög szemei hirtelen rángásokkal forogtak szemgödrében, és szája szélén hab csordogált.
A fél óra letelte után a foglyok már visszanyerték tiszta tudatukat, és meglepődve tapasztalták, hogy gúzsbakötve fekszenek egy szakasznyi katona gyűrűjében.
- Tuck! Az embereket azonnak küldje a kompra, és küldje őket vissza a parancsnokságra, A pilóta három óra múlva térjen vissza. A vallatáshoz rajtam kívül egy tanú tökéletesen elegendő lesz.
- Értettem uram.

Mikor a pilóta visszatért, a foglyok már halottak voltak, Tuck apó pedig ájultan hevert mellettük. Tarkóján félreismerhetetlenül látszott a plazmapisztoly agyának zúzott sebe, amivel leütötték. A hadbírósági tárgyalást így úszta meg, mindenért John Kauffmann hadnagyot terhelte a felelősség, aki a parancs ellenére kivégezte a foglyokat.

Ma már tudjuk, hogy Kauffmann hadnagy soha nem létezett...

A kapitány titka...

- Morawsky kapitány a legénységhez: Általános riadó, ismétlem általános riadó... Mindenki maradjon a körletében, aki épp máshol jár azonnal jelentkezzen az osztagánál. Műszakiak a gépházba, pilóták a hangárakba! Általános riadó... Mindenki őrizze meg a hidegvérét, voltunk már nagyobb lekvárban is uraim! A tiszteknek eligazítás a 15 sp múlva! Matt Morawsky vége!
A kapitányt a hajón végigfutó remegés kivetette az ágyából. Ehhez képest aránylag higgadt hangon szólt a legénységhez. A komlink egységtől távolodva hirtelenjében zippzárazta fel zubbonyát, és rendkívül gyakorlott mozdulatokkal kanyarította maga köré a tiszti fegyverövet. Az eligazítás megkezdéséig nem kell tudnia senkinek, hogy mekkora a zűr körülöttük, a káosz pallosa már így is a legénység feje felett táncolt.

- Tuckberger őrmester... Kérem tartson velem a hídra!- ragadta karon a Cross hadnagytól távozó öreget - Most szükségem lesz a tapasztalatodra Tuck bátyám, meg arra a mindg hidegen olajozott kőkemény fejedre is. Lehet, hogy verekedhetsz még egy nagyot a nyugdíj előtt!
- Megtisztelsz uram... - A katonai életben bevett formaságok ilyen régóta összeszokott társaságban átalakulnak, persze a Leonidas parancsnoka azért nem nagyon engedett a színvonalból... De hát az öreg Tuck-ot minden régi altiszt és tiszt egyformán szerette, és több alkalommal próbáltak már legalább hadnagyot faragni belőle... Az előléptetés ideje azonban még mindig nem jött el...
- Te öreg jobb ötletem van mégis... Te ismered a hajót, úgy is, ahogy senki más a kötelékből... Valamelyik titkos átjáródat vedd igénybe, és nézz utána egy-két dolognak a gépház környékén... Hopp, itt az egyik... menjünk be egy-két szóra, hogy ne halljon senki!
- Ahogy gondolod Matty fiú. - Az öreg már régóta szolgált a kapitánnyal, frissen végzett tisztként Tuck mellé osztották be, az akkor üresen álló szakasz vezetőjének.
- Te Tuck... Mielőtt elindultam a kabinomból, picit reszeltem a hívódon, és észrevettem, hogy a hivatalos munkádon kívül elég sok jogosultságod van a hajón... Ha nem ismernélek, azt gondolhatnám, hogy vagy rosszban sántikálsz, vagy valaki be akar mártani téged. Tudod, hogy kémkedés esetén mennyire hajthatatlan vagyok.
- Tudom kapitány... Emlékszem még, amikor még a hadnagyi egyenruhádra és a vörös tányérsapkádra... Jókat verekedtünk akkor... Két éve is megvan már... Mennyi kémnek lőtted cafatokra a fejét... Azóta is beleborzong a hátam... De hát, a Szolgálat tisztjeként ez volt a feladatod, és tudom, hogy nem élvezetből tetted. Hálás vagyok, hogy magaddal hoztál ide is, bár hivatalosan mi nem ismertük egymást, mert akkor még John Kauffmann komisszár voltál... Mit ne mondjak idétlen egy fedőnév volt, de bedőltem neki én is, mint annyi más a régi fiúk közül.
- Rendben, de Cross hadnagynak erről egyelőre egy szót se. Elég lesz később is megtudnia, ha már teljesen megbízhatunk benne. Addig is nézz légy szíves körül lent, a nyomozás előtt, hátha valaki el akarná tüntetni a nyomokat. A "szellempalást" a D8-as szervízalagútban van... Eldugtam ott egy csuklóterminált is, a szükséges kábelekkel, ha a rendszerben kellene turkálnod, illetve egy alternatív adót... Most már azt használd az ilyen különutakhoz, nem akarok utánad takarítani állandóan. És légy szíves ne hibázz, mert most ez élet-halál kérdés... Szabotőr van a hajón...
- Ja wolle, meinherr... Rohanok! - és ezzel a lendülettel eltűnt a szervízjáratok sötétjében. A kapitány először óvatosan kikémlelt a folyosóra, majd mivel kihaltnak találta, gyorsan kilépett, és visszacsukta a rejtekajtót, ami nyomtalanul beleolvadt a folyosó falába. Gyorsított léptekkel közeledett a híd felvonójához, ami épp szintben állt meg, így beszálhatott. A biztonsági főnök állt a liftben.
- Élesnek lásztik a helyzet főnök, nem kéne egyedül flangálnod.
- Dave, rémeket látsz. Tudod, hogy vigyázok magamra.
- Mi volt ez a rodeó az előbb? Van valami infód?
- Persze, de inkább csak sejtések. A szokásos emberemet már ráállítottam a nyomozásra.
- Matt... Én lassan saját kezűleg fojtlak meg, ha nem haragszol. Miért nem tudod rám bízni a nyomozást?
- Azért Dave, mert te is csak a hivatalos utat használhatod. Az embereid pedig nem elég felkészültek ahhoz, hogy a sorok között olvassanak. Amit én tudok, azt te is tudod... Vagy elég dörzsölt hírszerző ahhoz, hogy megszerezd a gépemről... Fogd fel ez is csak egy játszmának kettőnk között.A gépem egy nyitott könyv előtted, bármit is csinálok, de az információforrásomat nem szerezheted meg sehogysem! Törődj bele!
- Valamit viszont tudok... Van néhány titkos járat a szervízaknák között... Rejtély számomra, hogy hogyan közlekedsz rajtuk...
- Mondtam, hogy az embereid nem elég dörzsöltek... Alex, ha megtennéd, hogy kikapcsolod a szellempalástod... Már mióta beszálltam, a liftbe, hallom ahogy szuszogsz... - és ekkor a kapitány az ajtó melleti sarokból nagy ívben a fahoz szorított egy átlászó tömeget...
- Matt, nem igaz, hogy mindig kiszúrsz... - hangzott egy vékony női hang, nem igazán tudni honnan...
- Végül is Te vagy a láthatatlan őrangyalom vagy mi... Dave állandóan a nyakamra küld, pedig jobban tudja mint bárki más a hajón, hogy velem nem célszerű packázni. Inkább maradjon álcázva Loraine őrmester, mert az öreg Tuck szerint egy nő is sok a fedélzeten... Ha megtudnák, hogy van még egy, aki ráadásul szellem-kiképzést kapott, hát szerintem elszabadulna a pokol. Inkább nézz körül a biztonsági aktákban, hátha van valami, ami felett a nagyrabesült kollégáid elsiklottak. Megjöttünk Dave...

Joseph Tuckberger, Alexandra Loraine, David Ransom, és Matthew Morawsky... Régi kötelékek ezek... Jóval a Leonidas előtt kezdődtek ezek a barátságok. A kapitány két régi megbízatása itt, a jelenben fókuszálódik gyújtóponttá... De ezek az előzmények egy másik történetben öltenek testet.

Egy instabil féregjárat tölcsére pislákol egy ismeretlen szektorban... A pulzáló fényből segélykérő, támadást hírül adó rádióbeszélgetés foszlányai szivárognak. Egy villanás, és minden elenyészik, csak egy csillaghajó marad itt, a semmi közepén, látszólag épen, de mozgásképtelenül suhan az indigókék éjszakában.

- Kapitány úr! A jelentések szerint a fő energia elosztó sérült meg, egy robbanásban. Áldozatokról nincs hír, viszont kb 2 s-napig takarékoskodnunk kell az energiával.
- Köszönöm kormányos! Fél fordulat balra, lassan... Rendben... napkollektor cellákat kiengedni... Pozíciókat beállítani... pozíciót rögzíteni, automatikát élesíteni... Energia jelentést!
- Az energiaszint stabilizálódik uram.
- Rendben! Lássuk, mit ér a frissen beépített csúcstechnológia... Álcázást bekapcsolni! Karbantartók: űrsétához felkészülni! Hajótest teljes külső vizsgálata! Tartalák karbantartói csapat: a biztonságiakkal irány a gépház, és derítsék ki, mi a fene folyik itt! Jelentést kérek 2 s-óra múlva!

A hajó kontúrjai lassan elhalványultak az éjszakában. A fények, a színek kihúnytak, a hajó eltűnt a monitorokról, hogy tovább bolyongjon rejtőzködve, egyedül az éjszakában.

Nő a fedélzeten

- Régen úgy tartották, hogy ha egy nő a fedélzeten utazott, az mindenki számára balszerencsét hozott - az öreg Tuck, amolyan mindenesként utazott a csillaghajón. Sok flottában szolgált már, a legkülönbözőbb hajók csinját-binját ismeri, de szerelésüket soha nem tanulta az iskolapadban. Cross sietve tartotta vele a lépést szállása felé. Csomagjait már elhelyezték, mai parancsa az, hogy járja be a hajót és ismerkedjen új helyzetével. Tuck bevezette őt a tiszti szállásra, közben régi mesékkel szórakoztatta Őt. - Akkoriban még a tengeren hajóztak az emberek és a csillagokat elérhetetlennek bizonyultak számukra. Ennek megfelelően természetfeletti erőket tulajdonítottak a messzi izzó óriásoknak és a hulló kő daraboknak, amik surolták az eget. - Tuck meglepő irodalmi kifejezőképességgel bírt, amit a egyed órás sétában meg is mutatott Crossnak. - Nu, itt is volnánk! - mutatott egy kabinajtóra, ami mellett Cross neve állt, alatta pedig szeretett hívatását fémjelezte a kis tábla. Tuck benyitott a kártyával, amit aztán átnyújtott Crossnak. A nő belépett a kabinjába, ám mielőtt mind a két lába beért volna, Tuck megragadta finoman a karját, s közel hajolt hozzá. - Tudja, én nem vagyok babonás - kedzte szinte suttogva. - De a hajón sokan vannak, akik nem szeretik az úgynevezett fehér népeket a hajón. Tudja hogy megy ez, úgy tartják csak bajt hoz és széthúzást a legénységben. Máris akadnak olyanok, akik legszívesebben leszereltek volna, ha időben megtudják, Ön jön pszichológusnak. Legyen velük türelmes, Cross hadnagy. De vigyázzon Magára!
- Hogy érti ezt?
- Most már igazán mennem kell, így is többet mondtam, mint... Érezze otthon magát! - ezzel elengedte a nőt, majd sietve távozóra fogta. Cross egyedül maradt félig az ajtóban állva. Már az Akadémián sem volt könnyű dolga, hiába a látszólagos egyenjogúság, de nő ne legyen katona az általános elv, amivel nap, mint nap szembe kellett néznie diákévei során. És most, amikor huszonnégy évesen végezve tanulmányaival végre kiszabadult a skatulyából, ugyanabba a vödör zavaros vízbe pottyant. Mélyen sóhajtott egyet, majd belépett a kabinjába.
A kis helység alig volt hosszabb, mint az ágya, ami felett egy ablak kerekedett, ám most mit sem lehetett látni, csak vonalakat, ahogy a Leonidas szelte keresztül az étert. A szobának nevezett helységben állt még egy fotell, ami jó puhának látszott, egy asztal rajta monitor és klaviatúra, a központi számítógéphez csatlakoztatva. Továbbá csatlakozott a helységhez egy külön mellékhelység zuhanyzókabinnal, az öltözőfülke, a nem sok ruhával, hiszen itt javarészt egyenruhát hord az ember. És ami a legjobban lenyűgőzte Crosst, elődjének könyvei, amiket nem tudott magával vinni. A szépirodalom remekei sorakoztak magasan a plafonig a pockon, ami a fotell mögött tornyosult. "Legalább lesz hova menekülnöm, ha..." De nem gondolta tovább azt, hogy a Legénység tagjai már most utálják. Lehuppant a fotelbe, szemeinek zöldje az ablakra vetült. Hihetetlen, hogy most itt van, és mégis nagyon úgy fest, ez a valóság. Cross felhúzta lábait és maga alá gyűrte, mindig is így szeretett ülni és álmodozni. De mióta kikerült az Akadémiáról, kevesebb idő jut a képzelet szárnyán való száguldozásra. Mint pszichológus van most itt. És nagyon szereti szakmáját. Egy csillaghajón bármi megtörténhet, amiben segíteni kell a delikvenseket feldolgozni az eseményeket. De ha már most nincs meg a bizalom... "Majd meglesz." Először meg kell, hogy ismerjék őt. Ideje van egy sétának. Ahogy felállt a fotelból, elmacskásodott lábai csak néhány másodperc múlva engedelmeskedtek neki. Ám hirtelen a hajó rázkódni kezdett, s Cross imbolyogva jutott csak el a kabinajtóig. Amikor kilépett a folyósóra, zűrzavar fogadta, mindenki a parancsnoki híd felé igyekezett. Cross követte őket...

Egy különleges parancsnok...

- Leonidas csillaghajó az űrkabinnak... Kérem, azonosítsa magát!
- Itt a KRY-557897 teherszállító kabin, Alexej Radulov kapitány beszél... Emberi- és eszköz-utánpótlást hoztunk... Dokkolási engedélyt kérünk...
- Értettem KRY-557897, dokkolási szekvenciát aktiválni, kód MX7897C45, dokkolási engedélyt megadom, üdvözlöm a hajón - a kommunikációs terminálon egy újabb pötty váltott zöldre, s a kezelő elégedetten dőlt hátra magastámlás székében... Megjött az utolsó transzport is, lassan végetér ez az unalmas rutin szervíz is, és indulhat egy újabb felfedezőútra, egy új, még fel nem térképezett szektorába a hatalmas világegyetemnek.
A Leonidas a Földi nemzetek egyik rég dédelgetett álmát megvalósító terv keretein belül született, melynek célja az emberiség szaporodó tömegei számára új területek keresése, és meghódítása volt. Már jó néhány éve lehetett, amikor az első csillaghajó megindult a Mars felé, miután a Hold felszíne létesített kolónia elérte az 5 éves folyamatos működést. A Leonidas az ötödik hajó ebben a tervben, és eddig a legkorszerűbb, mivel egy sajnálatos szerencsétlenség során mindkettő az őt követő hajók közül nyomtalanul eltűnt a Naprendszer távoli bolygói között. Friss fejlesztések beüzemelésére, és generál szervízre érkezett vissza kb. két hete az Alfa Centauri körzetéből. A legénység szerette ezt a hajót, és szerette a feletteseit.

Érdekes közösség alakult ki a hosszú út alatt.

Cross hadnagy erről természetesen mit sem tudott. Az Európai körzet katonai akadémiáján frissen végzett tisztet is meglepetésként érte a parancs, miszerint ő veszi át a helyét a hajó pszichológusának, akit nemrég nyudíjaztak. A kabinból kiszállva egyenest a parancsnoki szállás felé vette az irányt. Csengetésére a parancsnok azonnal ajtót nyitott.
- Jilian Cross hadnagy szolgálatra jelentkezik uram!
- Pihenj hadnagy. Az alapkiképzésen elért eredményei alapján nem gondoltam volna, hogy ennyire alacsony. Ráadásul akadémiai felettesei sem közölték, hogy egy ilyen bájos hölgy lesz a társunk ezen a hosszú úton. Kérem, kerüljön beljebb. Parancsol egy teát?
- Köszönöm uram, elfogadom... Picit hideg volt a kabinban, és hosszú volt az út.
- Hát igen, sajnos még mindig nem szigetelik őket rendesen. De foglaljon helyet addig is, még elkészül...A hadnagy érdeklődve nézte a parancsnok kezén terpeszkedő fekete foltokat...
- Hogyan sérült meg a karja uram?
- Óh, nem sérülés, csak éppen a szolgálati bakacsomat tisztítottam. Tudja nem bízom az ellátón lévő droidokban... Néhány alkalommal nem igazán egyben kaptam vissza a surranómat, és egy hosszú úton nincs mindig lehetőség újat beszerezni... A raktár kapacitásai is végesek. Még megboldogult édesanyám tanított meg ezekre az alapmozdulatokra, és jól jött ez a tudás az élettartam növelése érdekében. Egyébként a legénység minden tagja saját kezűleg tisztítja és ápolja a cipőit, ez egyfajta kabala, és az összetartozásunk nem hivatalos jelképe... A gépek helyére pedig így hasznosabb dolgokat tudunk helyezni...
- Uram bizonyára tréfál... Nem tudom elhinni, hogy egy tiszt saját maga fényesíti a bakancsát... Ezt tisztelettel megjegyzem, rangon alulinak tarthatják a Földi központban.
- Nem érdekelnek a tintanyalók. Én katona vagyok, és bár híradós tisztként kezdtem a pályafutásomat, de a sok bevetés kellően megkeményített ehhez a munkához. Az embernek szüksége van némi elmélyült cselekvésre olykor. Ezt az embereim is hamar megértették, és követték a példámat. Nem kértem, nem utasítottam őket erre, és önnel sem fogok így eljárni. Saját döntésére bízom ezt a helyzetet, a ma érkezett újoncok miatt egyébként is kénytelen voltam egy felújított cipőtisztító gépet beszerezni. Remélem, ez jobban fog működni, mint az eddigiek, de én már nem szokom le arról, hogy magam csináljam... Tudja, valahogy fényesebbnek látszik, és kényelmesebbnek érződik ha tudom, hogy ez az én munkám eredménye... Az uniformisomat is magam vasalom... Ez a Zen... A tökéletesség felé törekvés. Apró dolgokban is lehet tökéletességre törekedni, nem csak a magas hegységekben megbújva, elvonulva egy kolostorba, elmélkedve és imádkozva.
A hajón hirtelen remegés futott végig.
- Martin Amber másodtiszt a hajó legénységének: Először is szeretném üdvözölni az újoncokat, kijelölt szállásuk a "B" szektor 14-es körletében van... Az ott lévő társak majd ismertetik a szabályokat és kiosztják az ellátmányt. Másodszor pedig kérek mindenkit, hogy készüljön fel az indulásra. Mindenki a helyére!
- Matthew Morawsky kapitány, hangazonosítás... - az automata halk pittyenéssel jelzi, hogy a hagazonosítás sikeres - A tisztek és altisztek, itt a kapitány! Mindenki jelentkezzen a hídon, egy standard óra múlva múlva eligazításra. - klikk, és a hangosbeszélő elnémul. - Cross hadnagy, a szállása az "A" szektor 24-es kabinja. Itt a hívója, kérem amennyire lehet, mindig hordja a kezén. A hajó rendszere hang, biometrikus és az adóba épített parányi rádióállomás jele alapján azonosítja majd. A szükséges adatokat az akadémiától megkaptuk, így innentől mindenhez hozzáfér, ami a munkájához szükséges. Várom a hídon az eligazításon, addig is viszontlátásra. Leléphet!

A hajó méltóságteljesen siklott ki a dokkból, a legapróbb tévedés, hiba vagy felesleges mozdulat nélkül... Látszik, hogy összeszokott egység vezeti. Cross hadnagy a parancsnoki híd ablakából még egy utolsó pillantást vet a mindig kéklőn ragyogó Föld Anyára, majd a hajó egy éles fordulót követően megindul az ismeretlenbe...
- Térkapu szekvenciát aktiválni! - hallatszik a kapitány utasítása - Ugrókaput nyiss... MOST! Cél az Alfa Centauri, hajtóművek a maximumra!
A monitorokat még mindig a Föld képe tölti be, s a kapitány halkan, sóhajtva suttogja:
- Namárié Amin Arda, Namárié Amin Ithil...... S a hajót elnyeli az ugrókapu, s a fénynél is gyorsabban elindul uticélja felé...