A Leonidas Csillaghajó Legénységének útja a Galaxisok és Lelkek mentén

A Leonidas a Földi nemzetek egyik rég dédelgetett álmát megvalósító terv keretein belül született, melynek célja az emberiség szaporodó tömegei számára új területek keresése, és meghódítása volt. Sorban az ötödik hajó ebben a tervben, és eddig a legkorszerűbb, mivel egy sajnálatos szerencsétlenség során mindkettő az őt követő hajók közül nyomtalanul eltűnt a Naprendszer távoli bolygói között

2009. január 3., szombat

Hétköznapi kalandok

- Minden rendben van a magzattal - mondta Doki, miután az ultrahangos vizsgálatot elvégezte. - Úgy fejlődik, ahogy kell. Ahogy elnézem, tizenkét hetesek vagytok - közben letörölte a vizsgálati gélt Irina hasáról.
- Az ultrahang nem fejlődött? - közben Irina a maradék gél eltávolítása után felöltözött.
- Vannak újfajta képalkotó eszközök, de nem a fedélzeten. Úgy ítélte meg egy szakmai bizottság, hogy a küldetésre ez a gép lesz a legalkalmasabb. A többi túl modern...
- Értem - mondta Irina hűvösen.
- Legközelebb egy hét múlva várlak. Mivel fokozott terhelésnek van kitéve szervezeted, ezért én is jobban rajtad tartom a szemed.
- Köszönöm, Will.
- Tessék - mutatott egy frissen kinyomtatott ultrahang képet Doki.
- Mégis mit kezdjek vele? - csattant fel Irina. - Nincs kinek megmutatnom... - a kismama szemében egy könnycsepp jelent meg.
- Irina, én... én csak elképzelni tudom, hogy mit érezhetsz. De tudnod kell, nem vagy egyedül! Mi itt vagyunk Neked! - Doki nem volt az érzelmek embere, de kedvesen megcirógatta Irina kézfejét.

A vizsgálat után Irina kabinja felé vette az irányt. Még volt egy kis ideje, mielőtt Selmánál jelenése lett volna a szilveszteri buli szervezése kapcsán. Mióta Pocok -csak így becézte a magzatot- a hasában növekedett, fáradékonyabb volt. Útközben Jillbe és Alexbe botlott.
- Éppen Selmához igyekszünk - mondta Alex, közben átölelte Irinát. Mióta Caleb visszatért az életébe olyan lett, mint egy hízelgő macska.
- Mi az a kezedben? - nézett rá Jill, de igazából már akkor tudta a választ, amikor feltette. - Oh, csak nem? - Irina megmutatta a felvételt a két lánynak.
- Ő Pocok - mondta, közben letett a szunyokálási terveiről és Selmához indult a többiekkel. - Tizenkét hetes.
- Izgalmas hónapok elé nézel! - mondta Alex.
- Igen - dönnyügte Ir', majd csendben folytatták utjukat tovább. Selma teával várta őket.

(folyt. köv.)

2009. január 2., péntek

Az Ünnep

Kora délután Selma vezényletével minden éppen szolgálaton kívüli katona és családtag a Karácsonyi előkészületekkel volt elfoglalva. Selma egy dologhoz nagyon is jól értett: a szevezéshez. Ha rajta állt volna, a világ nagyhatalmait is jól átszervezte volna.

Jurij számára is megengedte Doki, hogy a karácsonyi vacsorán megjelenjen. Mivel nem volt alkalmas öltözéke, Selma szerzett a számára a rejtélyes módon újabb a fedélzetre került ruhás dobozok egyikéből megfelelő viseletet, ami ellen Jurijnak sem volt kifogása.

De közben Jill csak nem akart felébredni. Ir' tudta egyedül csak, a lány makacsul elhatározta, átalussza a vacsorát és az azt követő ünnepi műsort majd az azt követő táncos mulatságot. Alex és Caleb váltotta fel Irinát Jill ágya mellől.
- Szerinted hallja, amit mondok? - súgta oda Alex Calebnek.
- Próbáld meg... Beszélj hozzá!
- Jilly, ha nem ébredsz fel, lemaradsz arról a csodálatos muffinról, amit én sütöttem!
- Talán jobban jár így, hogy nem kell ennie belőle... - Caleb gonosz megjegyzéséért Alex oldalba bőkte őt. Az elmúlt éjszaka során arra jutottak, ott folytatják, mielőtt "meghaltak", noha egyelőre nem verik nagy dobra, de Alex bal kezének gyűrűs ujján egy aprócska köves gyűrű csillogott.
- Jilly, a bátyjádat meg kell nevelned... Elkanászosodott, amíg kikerült a felügyeletem alól. Egy mentáltasli jót tenne neki, Jilly. - semmi reakció. Alex és Caleb egymásra néztek.
- Lustaság, tessék felkelni, kérlek. - Caleb kezébe vette huga hideg kézfejét. - Jilly, kérlek, Karácsony előestéje van.
- Alex, Caleb, Selma Titeket keres! - lépett be Doki.
- Engem nem keres? Biztos nagyon mérges... - Jill kikászálódott az ágyból, majd testvéréhez igyekezett. - Hol az a muffin?

Valahol, a fényeken túl

Matt sebesen robogott a hídra, közben az előző percek hatásából próbált kitörni. Nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy szerelmes kamaszként enyelegjen. A Leonidas (kettő) kapitánya, döntéseivel sokak életéért felelős. Sőt, küldetésük sikerességén alapul a Föld és lakóinak további sorsa. A folyosón a vörös fények hármas biztonsági szintnek megfelelően villogtak. A készenléti személyzet szorgos hangyaként igyekezett a helyeiket elfoglalni. Matt villámként cikázott köztük, gyorsan bevett jobb kanyar és máris a parancsnoki hídra vezető ajtón viharzott át.

- Jelentést! - dörgedelmezett hangja végig a sorokon. Bird már várhatta őt a parancsnoki szék mellett.
- Uram, félreértés történt - mondta Bird, minden sallangtól és felesleges magyarázkodástól mentesen.
- Hogy mi? - Matt olyan képet vágott, amit semmilyen szóval nem lehetne hűen leírni, de annál beszédesebb volt a szája, amikor is éktelen káromkodás hagyta el.
- Uram, az én hibám, a radar egy, a Szervezet hullámhosszán sugárzó csillaghajó jelenlétét jelezte, ekkor nyomtam meg a gombot, hiszen ez a szabályzat, akarom mondani, a régi szabályzat szerinti eljárás. De az új nem tartalmaz ilyet. - Matt mérge kezdett alábbhagyni, legszívesebben visszament volna a kabinba Jillhez, de amikor erre gondolt, megint pipa lett, leginkább saját tehetetlensége miatt.
- És az a jelzés még mindig fogható?
- Nem, Uram.
- Pásztázzák át újra azt a szegmenst! - adta ki parancsul. - A hajón pedig fusson végig a "próba-riadó" fényjelzés!
- Értettem, Uram! - Bird olyan vigyázban állt, hogy az Akadémián róla mintázták volna az engedelmesség szobrát. Amikor később Matt visszagondolt az eseményekre, talán még szórakoztatta is, ahogy a parancsnoki hídon a szolgálatban lévők apróra összezsugorodva várták a letolást élükön Bird-del. Matt még átfutott néhány jelentést, mielőtt visszatért volna a kabinjába. Már igencsak későre járt. Pihennie kellett. Másnap lesz a Karácsonyi Ünnep. A legénység tagjai számára érzelmileg megterhelő távol az Otthonuktól eltölteni. Noha a Családos katonák magukkal hozhatták hozzátartozóikat, az egyedülálló szolgálatosok magukra utalva várták az Ünnepet.

Matt a kabinjába ért. A bőrfotell benyomodósái Jill otthagyott nyomait viselték. Az illata is megülte a levegőt. Matt mélyen sóhajtott, majd a zuhany alá rugdalta magát, hogy lehűtse érzelmeit. Nem hiába, az Ünnep őt is magányában találta meg.

Közben Jill meglátogatta Jurijt a gyengélkedőn. Az orosz mélyen álmodott, gondolatai képekkel töltötték meg az orvosi szobát, amik csak a százados számára váltak láthatóvá. Doki a szomszéd ágyon horkolt, de az ő álma éppen sötétségbe burkolózott. Így más képek nem zavarták Jurij látomásait. Jill pedig elmerült a látottak értelmezésében.

Egy hajó, ami külsőleg olyan, mint a Scylla, de a belső mechanikai és elektronikai rendszer a Leonidaséhoz hasonlatos. Jurij legaktívabb emlékei Orosz honban megtett utazásai. Mielőtt a Valgyivosztok fedélzetére lépett, a küldetése előtti szabad másfél hónapjában a végtelen sztyeppéken, Szibériában és az Urál hegységben tett kalandos túrákat. Utolsó földi emlékképe Szentpétervár. Egy orosz, szőke hajú nő karján egy pár hetes csecsemővel. A Húga, kinek férje egy szerencsétlen balesetben vesztette életét, a lány egyedül maradt az újszülöttel. Jrij szerette testvérét, de a szívében igazán nem lakott más, mint az elkötelezett Szerelem az Orosz Haza iránt. Számára mindegy volt, hogy Szervezet, vagy Szolgálat - bár ahová letette az esküt, oda hűséges maradt.

A következő képeken Jill már azt látja, ahogyan búcsúzik annak a másik hajónak a legénységétől. Lassan minden egy keretbe kerül Jill előtt. A történet teljessé válik. Jill mindent tud már az oroszról. Ideje beszélgetni. Ideje átvenni az irányítást az álom felett. Jill belép egy képzeletbeli szobába. Talán a Leonidas egyik helysége lehet. Két kényelmes fotell az egyedüli berendezés. Jill leül. Vár. Jurij is megérkezik. Kék szemeit értetlenül emeli a lányra.
"Hova kerültem?" - tétován áll a lány előtt.
"Biztonságban vagy" - feleli Jill, érzi Jurij bizonytalanságát. "Jillian Cross vagyok, de szólíts nyugodtan Jilly-nek."
"Jilly, kedves név" - az orosz kézfejen csókolja a lányt, elvégre régi nemesi orosz Családnak arisztokrata sarja. Leülnek.
"Hogy kerültem ide?" - fények cikáznak közben a képzeletbeli szobában.
"Sodrodtál az űrben, lehibernálva."
"Meddig?"
"Sokáig. Mi találtunk meg"
"Tudnom kell, meddig voltam öntudatlan, hány hét, hónap, év telt el...?"
"Meg fogod tudni, de előtte beszéljünk a múltról."
"Honnan ismersz engem, Jilly?"
"Az Apám ismerte az Apádat..." - Jill egészen hajnalig beszélgetett az oroszzal. Amikor Doki felébredt, Jurij ágya mellett találta őt. Jill kimerevedett tekintete a semmire szegeződött, nem reagált semmilyen külső hívásra. Doki azonnal hívta Pestronkát, aki álmossága ellenére hamar odaért. Ránézett Jillre, arcán pillanatnyi rémület futott át.
- Nem fogjuk tudni felébreszteni, most éppen nem itt van. Jurijnak segít feldolgozni az eltelt időt, de tartok tőle, túl sokáig időzött abban a másik világban. Vissza kell hoznom. - Irina gyors diagnózisa után maga is hasonló tekintetet vett fel. Néhány rövid perc múlva Jill megmozdult, Irina szintén visszanyerte a "jelen tudatát". Jill zavartnak tűnt, megpróbált felállni, de Doki karjaiba ájult.
- Ki fogja aludni magát, de nem irigylem azért a fejfájásért és tompaságért, ami majd utána györtöni fogja - mondta Irina némi haraggal a hangjában. Amit Jill-t tett a legdurvább beavatkozás egy másik elmébe. Noha segítő szándékkal tette, veszélyes. És nem az alany számára, hanem a telepata életét sodorja olyan világba, ahonnan nehéz a visszatérés. Doki befektette abba az ágyba az ájultat, amelyikben eddig ő feküdt békésen. Irina az ágy mellé lépett. - Kinek akartál bizonyítani, Jilly? -gyengéden megcirogatta az alvó lány homlokát. Eközben Jurij felébredt. Doki és Irina háttal álltak neki.
- Hat év, nyolc hónap, két hét, három nap, nyolc óra és tizenegy perc - mondta rekedten és ülő helyzetbe küzdötte magát. Doki mellé lépett és megmérte a pulzusát. Irina továbbra is Jillre vigyázott, gondosan betakarta, így Jurij nem láthatta, ki fekszik az ágyon.
- Hogy érzed Magad? - kérdezte tőle Irina.
- Lássuk csak... Éhesen. - felelt Jurij.
- Akkor hozatom a reggelit - mondta Doki és már a konzolért nyúlt.
- Nem lehetne, ha én mennék érte? - kérdezte Jurij. - Már teljesen elmacskásodtam - ezzel megpróbált felállni, de még gyengének bizonyult ahhoz. - Najó, talán most az egyszer ágyban reggelizek. - Doki kiment a szobából, Jurij az ágy szélén ült. Azt inkább nem kérdezte meg, hol van a lány az álmaiból... Mert Jillyt álomnak hitte. Álomnak, mely szomorú valóságba ébresztette fel. De mégsem volt annyira lehangolt attól, amiért olyan sok ideig volt éber álomban. Jilly megnyugtatta. Volt valami a tekintetében. Irinára nézett fel közben. Hasonló kisugárzás. Talán ő lett volna, másik külsővel?

Egy út kezdete...

- Andrejevics... Nagyon bízunk magában, remélem tudja.
- Igenis, tudom Uram! - vett fel egy picit ünnepélyesebb állást Jurij...
- Őszinte leszek magához... Magában van minden reményünk, a hajtóművek nem működnek, az alap rutinok mennek, de nem vagyunk képesek elmozdulni innen... Segítséget kell hoznia, amilyen gyorsan csak tud. A létfenntartó rendszerek, és a hidrokert jó tíz évig tud ellátni minket. Hibernációba tesszük, és kilőjjük a Föld irányába automata pilótával. Ha találkozik egy űrhajónkkal, akkor vezesse ide a hajónaplója alapján. Reménykedek, hogy ha mást nem is, a Scylla-t megtalálja a kisbolygók között...
- Számíthat rám, Uram! - csapta össze a sarkait Jrij, és kezét tisztelgésre emelte.
- Úgy legyen fiam! Leléphet! - a tisztelgést egy meleg kézfogás követte, és Andrejevics elindult a dokkok felé.
Útközben a mellette elhaladó emberek szánakozó pillantásaiban fürdött, vagy épp érzelmeiknek parancsolni nem tudó bajtársai ölelték őt át melegen, vagy veregették meg vállát...
Lehet, hogy ez az utolsó küldetése? Mi lesz, ha nem talál senkit és semmit? Mi lesz, ha otthon vereséget szenvedtek? Mi lesz, ha már elfeledkeztek róluk? - Ezek a gondolatok kavarogtak a fejében.

- Itt Jurij Andrejevics! Felszállási engedélyt kérek a 8-as dokkból.
- Andrejevics hadnagy, a felszállást engedélyezem, jó utat barátom! Az Úr vezesse haza!
- Köszönöm Dimitrij, ha valaha hazajutunk, vendégem vagy egy vodkára Szentpétervárott! Ezt soha ne feledd! Tartsatok ki!
Az utolsó szavak belevesztek a sztázisdrog által okozott kábulatba és gyorsítónyaláb rádiózajába.
Az egyszemélyes vadász kilőtt a sötét semmibe...

- Sztázistartályokat beindítani ! Első csapat, irány a tartálycsarnok! Automatikus ébresztés: 1 év múlva! Nyugodalmas, szép álmokat!

Alexander Lavarov, a földi erő renegát őrnagya szemével próbálta követni a távozó vadászt kabinjának ablakából, de a nyaláb már régen elhalt a tintakék éjszakában...
- Álcázást aktiválni! - üvöltött személyi konzoljába.

A Vlagyivosztok űrhajó kontúrjai lassan elmosódtak, a fedélzeti fények kihúgytak, és a hajó eltűnt az avatatlan szemek elől, és lehet, hogy a világ emlékezetéből is, ki tudja meddig...

Számadás

A hajó folyosóin éjjeli világítás honolt, a legénység közül az esti műszak teljesített Szolgálatot, mindenki más visszavonult fülkéjébe, kabinjába pihenni. Mindenki, aki nem az Effendik kötelékéhez tartozott.

Doki az orosz álmát őrizte. Jurij mindeközben múltjának állomásait járta. Az Ikrek kikapcsolódás gyanánt stratégiai játékot játszottak, ahol mindketten hadvezérek voltak és seregeiket egymás ellen indították hadba. Irina kabinjában Dave fényképét nézte, közben gyermekének mesélt Apjáról. Alex és Caleb kettősének is bőven akadt mit megbeszélnie az elmúlt időszakról, amíg mindketten kölcsönösen halottnak hitték egymást. Kapcsolatuk késélen táncolt. Tuck éppen vacsorázott feleségével. Mióta összeházasodtak, Selma ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga által készített ételt egyen Tuck minden este.

Jill pedig a folyosón kószált. Nem tudott megnyugodni. Testévével ebéd után sokat beszéltek a múltról, arról, hogy miért kellett eltűnnie, az Apjukról, az igaziról, aki nem az, akit eddig gondolt. De ennek az információnak már nincsen jelentősége.

Sokkál inkább annak, amit Matt elhallgatott előle. A kinevezés... Egy hónapja már, hogy a Leonidason megkezdte a Szolgálatot, aztán az események felgyorsultak, Effendik lett, halottnak hitt szellemek keltek életre, és valami különös érzés is hatalmába kerítette... Az Új hajó fedélzetén pedig már három napja élik életük.

Holnap pedig Karácsony.

Ahogy kószált a folyosókon, hirtelen Matt kabinja előtt találta magát. Maga sem értette, hogyan került oda, de ott volt. Gondolt egyet és bekopogott a fülkeajtón. Az ajtó jelzése zöldre váltott, majd kinyílt. Jill belépett.
- Cross százados! Fáradj beljebb, csüccs! - Jill az ajtóban állt.
- Miért nem mondtad, hogy előléptetnek? - támadt rá Jill, közben pedig Matt felé indult.
- Ji... Jilly, én sem tudtam, csak aznap mondták meg. - a lány nagyon ijesztő volt, ahogyan számonkérte a dolgot. - Biztos nem akarsz leülni? - közben a fotellba nyomta le nem túl finoman Crosst, aki mintha mély álomból ébredt volna nézett rá.
- Bocs, csak ezen gondolkodtam éppen, amikor elmentem az ajtód előtt - mondta szórakozottan.
- Történt valami, Jill? - közben Matt az asztal mögött ült le, tartván Jill újabb önkéntelen kitörésétől.
- Nem - felelte fátyolos hangon. Kínos csend telepedett rájuk, olyan, mint amikor kimondatlan szavak cikáznak össze-vissza, amiknek nincs címzettjük, sem feladójuk, mégis ott lebegnek két Lélek között. Jill örökkévalóságnyi időnek itélte meg azt az időt, míg a kapitány fogadószobájában az érzelmek csapdájába esett. Matt kábán feleszmélt a ránehezülő légkörtől, de nem tudott kiszabadulni a szorításából. A szobája hirtelen megváltozott, egészen apró lett minden. És Jill... Olyan közel volt hozzá, mégis olyan távolinak tűnt, ahogy gubbasztott abban a bizonyos bőrfotellben. Hirtelen a tekintetük találkozott. Hirtelen semmi sem volt rajtuk kivül, csak ők ketten. Matt kamasz kora óta nem érezte magát hasonló helyzetben. Jill szemének színe mintha megváltozott volna. Smaragd zölddé változtak a megszokott mély zölbdből. Igéző... Történnie kell valaminek, különben... Különben a Boszorkány elcsavarja Szeráf fejét.

- Kapitányt a parancsnoki hídra! - üvöltött a hangszóró és a fények vörösre változtak az éjszakai világításból. Mint aki hatalmas taslit kapott a tarkójára, úgy eszmélt fel Matt. Jill továbbra is nyugodtan ült a fotellben.
- Mennem kell! - habogta Matt. - Jill, kérlek, ha legközelebb beszélgetni akarsz kettesben, akkor szólj előtte - ezzel elviharzott.

2008. december 2., kedd

Az utazó...

- Leonidas 2 az ismeretlen vadásznak... Azonnal válaszoljon... Ez az utosló figyelmeztetés, utána sajnos tüzet kell nyitnunk...
Matt lóhalálában érkezett a hídra, Caleb, Tuck és Irina társaságában, és eddig próbálta megoldanui az idegen vadász rejtélyét.
- Bird zászlós, vegye célba a vadászt és zárjon rá! Tüzelési készenlét az orr ágyúban!
- Készenlét. - ismételte Bird.
- Várjon őrnagy úr... - Jill érintette meg Matt karfán nyugvó kezét - Érzek valamit. Bár épp csak pislákol odaát az élet, de mégis él a pilóta... Lehet, hogy hibernálták indulás előtt?
- Minden lehetséges... És mindenképp tudnunk kell. Bird! Tűzparancs visszavonva, vonónyalábot aktiválni, és szóljon a Dokinak, hogy vendége lesz.

Jurij Andrejevics nehezen nyitotta fel pilláit. Mintha évmilliókat aludt volna át a vadászba börtönözve.
- Jó napot uram, üdvözlöm a Leonidas 2 fedélzetén. A nevem Dr. Will Freezer, de mindenki Dokinak hív...
- Uh.. mennyit aludtam? Ja, Jurij Andrejevics a Vladivostok orosz csatahajóról.
- Áh, pont magukat keressük... - lépett a képbe Matt, és észrevétlen telepatikus intéssel jelezte Irinának és Jillnek, hogy figyeljenek - Matthew Morawsky őrnagy... Mi ismerjük egymást, igaz?
- Morawsky... Valóban, évfolyamtársak voltunk az akadémián... Hány éve is volt?
Irina azonnal intett Matt-nek, hogy ne mondjon pontos évet, mert a hibernáltaknál komoly traumát okozhat, ha idő előtt tudják meg álmuk hosszát.
- Régen volt Jurij...
- De Te azóta hogy lettél őrnagy, ahhoz testvérek között is... - a mondat végére Jill tette a pontot, egy altatóinjekció formájában. - Caleb, kérlek szólj az ikreknek, és Loraine főhadnagynak, hogy repülnivalójuk támadt, néhány nagyteljesítményű szkennerrel... Eligazítás fél óra múlva, te pedig gyere, kérdezd ki a pilótát, Jill segíteni fog, és elmond mindent, amit tudnod kell.
- Értettem őrnagy úr, azonnal ott leszek!

Matt Jillhez fordult, és erősen koncentrált a Calebnak szóló üzenetre, hogy Jill is meghallja a néma éteren át...

2008. november 27., csütörtök

A gazdátlan kéz...

"Pestronka, nagy gáz van..." - Hallatszott a telepatikus éteren át...

- Jillian Cross századost azonnal kérik a parancsnoki hídra! - hallatszott a hangosbeszélőből.
- Cross százados jelentkezik! - toppant be Jill néhány másodperc múlva a hídra
- Ez gyors volt... Százados, picit a segítségedet kérném... Ilyet sem csinált senki, mióta a flotta fenn áll, de most sajnos kivételt kell tennem... Egyébként is McIntosh parancsnokhelyettes javasolta... Szóval majd rajta hajtsd be! - állt fel Matt a parancsnoki székből - Cross hadnagy, átadom a parancsnokságot, a híd az öné, foglaljon helyet. Aztán nem randalírozni, amíg távol vagyok! - az utolsó mondatra elmosolyodott
- Dehát...
- Nincs dehát... Parancsot adtam... tessék leülni - fojtotta belé a szót, majd látva a meglepődést egy határozott, de gyengéd mozdulattal a zubbony gallérjánál fogva a székbe huppantotta Jill-t.
- Kormányos... Ha Cross hadnagy megpróbálna felkelni, mielőtt visszaérnék, akkor a kényszerítő intézkedést engedélyezem. - Egy kárörvendő mosolyt küldött Jill felé... - Kérem, mutassa be neki a híd működését, a személyzetet, és válaszoljon minden kérdésére!
- Értettem uram! - Bird zászlós tagbaszakadt alkatát elnézve Jill-nek azonnal elpárolgott minden ellenérzése.


Caleb már a parancsnoki kabin előtt állt.
- Áh, Mr. McIntosh... Változott a terv, Tuck apót is meghívtam, és a 13-as hangárba megyünk. Kövessen!
- Igen Uram!
A 13-as hangár légzsilipjénél jártak már, amikor Matt észrevette, hogy az öreg késik...
"A fene esett ebbe a Tuck-ba, mióta házas ember... Tudtam, hogy a családot otthon kellett volna hagynia mindenkinek... Na mindegy..." - kinyitotta a belső ajtót, majd a külsőre pattintotta a kinyílás ellen védő reteszt.
- Ennek a műveletnek még jelentsége lesz... - szólt. - Tehát Caleb.. kérem foglaljon helyet!
A 13-as továbbra is gazdátlan hangár maradt, ahogy az már effendiéknél szokássá vált. Itt állították fel a főhadiszállást, és Caleb ámulva tekintett körül a hatalmas csarnokban.
- Mi ez a hely Uram?
- Először is, itt magunk vagyunk. Szeretnék a borús múltra fátylat borítani, és tiszta lapot kezdeni. Tehát innentől a vezérkari tagok megbeszélésein csak Matt - nyújtotta a kezét a helyettese felé - És ha mégegyszer magázni próbálsz, akkor azt becsületsértésnek veszem, és akkor sajnos párbajra kell hívjalak. - Matt-ből majdnem kiszakadt a nevetés
- Rendben Matt, megtisztelsz...
- Szóval Caleb... Tudom, hogy kik az ügynöktársaid a hajón a legutolsó takarítótól a biztonsági szolgálatig bezárólag. Nem igazán szeretnék semmi zűrt, ezért szeretnélek megkérni, hogy mint rangidős tartsd őket rövid pórázon. A legutolsó ami ebben a törékeny békében hiányzik az az, hogy megint balhézni kezdjenek.
- Megértelek, és igyekszem megfelelni a bizalomnak. Egyébként hogy esett pont rám a választás? Jill szólt?
- Nem, neki ehhez semmi köze. Mama halála után minden akta Papa asztalán landolt, és mint tudod, én vagyok a fő effendi, tehát mindenből másolatot kaptam. A te aktád eléggé gondolatébresztő volt. Kiváló eredmények a West Point-on, a világ egyik legnagyobb fegyverszakértője a kőbunkótól az űrhajókig, igencsak figyelemre méltó olvasmány. Tudatos választás volt, komoly emberekkel szeretek dolgozni. Másrészt hazai pályán mozgó kellett.
- Mit vársz el tőlem?
- Csak szólj, ha valami készül, ennyi az egész. Egyébként Papa kért, hogy vizsgáztassalak le. Erre is sort kerítünk majd, de előbb bízni akarok benned. Na, látom jön Tuck...
- Bocsánat a késésért uram... - Matt szigorú tekintetére még a sokat próbált Tuck-ban is megállt az ütő
- Leülni, rágyújtani! - vezényelt Matt, és egy szivart dobott az öreg felé - Velünk tartasz Caleb? A légzsilipben néha engedélyezem, de ez nagyon nagy kiváltság ám!
- Köszönöm, elfogadom.

Irina a kabinjában ült, és a Szervezet telepata kiképzéseiről szóló anyagot olvasta. Már a vége felé járt, amikor az utolsó aktán megakadt a szeme:
"Az Oberon dosszié"
Minden adat, információ, kisérleti kezelések, és a végére beszúrva a vallomás, amit Oberon saját kezűleg adott át nekik. Valami eddig elkerülte a figyelmét: Oberon hatalma a félelméből táplálkozott, mivel későn tanulta meg uralni a képességét. Irina azonnal döntött, az ő gyermekét még születése előtt felkészíti mindenre. Ezért naponta legalább egy óra pihenőidejét áldozza a célra. Azonnal neki is látott kiépíteni a telepatikus kapcsolatot.
Épp úszott a magzat jövőinek, lehetőségeinek óceánjában, mikor Jillian hagja magához térítette: "Pestronka, nagy gáz van..." - Azonnal a hídra sietett, és a monitorokon egy látszólag elhagyatott vadászgép információit látta. "Ez az?" - kérdezte Jillian-t. "Ez"-kapta a választ.

Jurij Andrejevics pilóta sztázisban sodródott a világűrön keresztül, értelmes életformák után kutatva...

2008. november 26., szerda

A megnyitó...

- Köszöntök mindenkit a Leonidas II fedélzetén. Az én nevem Matthew Morawsky százados... - Matt-be sajnos egy hátulról jövő zajhullám belefojtotta a hangot.

- Előljáró! Vííííígyázz! Jobbraa-balraa át! Tiszteeeelegj!- vezényelt Tuck, mikor meglátta a terembe belépő társaságot.
Eckbert von Liebgott altábornagy, a Földi Erő helyettes vezetője lépett a terembe, testőreinek kíséretében.
- Köszönöm őrmester. Remélem, még nem késtem le semmiről.
- Nem Uram, jelentem épp most készültünk elkezdeni a megnyitót. - pirult el Matt.
- Akkor még időben érkeztem. Van itt néhány előléptetési parancs az embereimnél, amelyek fontosséggal bírhatnak a megnyitó ünnepségen. Egyben már be is mutathatom a legénységnek a tisztjeiket.
- Megtisztel Uram...
- Ugyan már Morawsky... Enyém a megtiszteltetés.
Von Liebgott az emelvényre lépett, és a legénység egy emberként rendeződött vissza az előző állásába.
- Pihenj űrhajósok! - adta ki a parancsot a vezérkari tiszt. - Szóval... Dreschan.. adja ide a paksamétát! - Az őr-alakulatból kivált a hadnagy, és egy mappát nyújtott át. - Tehát akkor emberek, szeretném magamhoz ragadni az űrhajó vezérkarának bemutatását, és kérem, hogy aki anevét hallja, lépjen hozzám, és vegye át az új vállapját:
Frau Jillian Cross százados pszichológus és frau Irina Maraskova százados politikai tiszt - tapsvihar.
Herr Joseph Tuckberger százados biztonsági főnök, és helyettese frau Alexandra Loraine főhadnagy - Tuck arcán remegés futott végig, és meglepődötten nézett Matt-re, aki fülig érő szájjal bólintott felé.
Herr Caleb McIntosh százados, parancsnokhelyettes. - Jill és Alex meglepett mosolya csak úgy ragyogott, elnyomva a visszafogott szórt megvilágítást.
Herr Adam Loveheart és Herr Byron Loveheart főhadnagyok, akik a vadászraj-parancsnoki teendőket látják el. - Az ikrek is meglepődtek.
És végül, de nem utolsósorban Herr Matthew Morawsky... Önnek különleges ajándékom van...
- Tölgylevelek? De Uram, én... - próbált halkan szólni Matt.
- Nem kértem kommentárt Morawsky, ne akarjon kihozni a béketűrésből - súgta oda neki az altábornagy, majd hangosabbra váltott - Tehát Matthew Morawsky őrnagy, aki a Földi Erő becsületrendjét is kiérdemelte.
- Köszönöm Uram, a vezérkarom nevében is!
- További előléptetési parancsokkal Morawky őrnagy később foglalkozik. Johnsson!
- Vííííííígyázz! - hallatszott a kisérők őrmesterétől.
- Oszolj űrhajósok, rendezkedjenek be! - szólt Liebgott, majd Matt-hez fordult - Beszélnünk kell, négyszemközt.
- Értettem uram, kérem fáradjon a kabinomba.

Matt kabinjában Eckbert azonnal az antik bőrfotelbe huppant.
- Megengedi őrnagy? Ez egy igazán régi darab lehet...
- Természetesen uram, nyugodtan használja. A korában egyetértünk, családi örökség, és nem szívesen válok meg tőle.
- Beszélhetünk itt bizalmasan?
- Igen, az ajtók többszörösen hangszigeteltek.
- Jó. Tudom, hogy a húgomnak sok borsot tört az orra alá a múltban. Ne próbáljon magyarázkodni, ez privát beszélgetés, és egyébként is láttam az aktáját az FE, a Szolgálat, és a Szervezet által vezetetteket is. Ismerem magát fiam.
- Uram, ön rendkívül jól felkészült. Parancsol egy teát?
- Ne gyerekeskedjen őrnagy... Tudom, hogy némi erősebbet is tart a kabinjában... Mondtam, ismerem.
Matt meglepődötten húzott elő egy vodkás palackot a szekrénye titkos rekeszéből.
- Na látja, ez a beszéd... - mosolygott Liebgott - SZóval, ez egy magánbeszélgetés. A kitüntetéséért Rosenberg szenátornak mondjon köszönetet, illetve szegény húgom is nekem írt búcsúlevelében kért meg rá. Itt hagyom az asztalán a többi előléptetési iratot, majd alkalmasint foglakozzon velük. Azért jöttem, hogy szavát vegyem, hogy a Szervezet régi embereit nem fogja megkülönböztetni a sajátjaitól.
- Természetesen nem uram, de elővigyázatosságból Maraskova századosnak ügyelnie kell rájuk. Sajnos ezt is Rosenberg szenátor kérte, és nincs okom ellenszegülni neki.
- Igen, az effendik... Mihez kezdenek most, hogy a Szervezet összeomlott?
- Egyelőre még nincs terv, próbálunk a katonai karrierünkre összpontosítani. Úgy gondolom, hogy kiképzési feladatokat látunk majd el.
- Rosenberg szenátor is ezt mondta... De én nem hiszek maguknak... Sajnos túl sok időt töltöttek a kémvadászattal ahhoz, hogy elhihessem.
- Akkor ön sajnos nálam is jobban tudja a feladatomat uram. Kérem, ne haragudjon a szarkazmusom miatt.
- Természetesen semmi probléma, ez nem hivatalos eszmecsere. Na, töltsön abból az italból, mielőtt megmelegszik!

A vezérkari komp lassan szállt fel a főhangárból, és felesleges mozdulatok nélkül hagyta el a hajót... Gyakorlott pilótára vall.

- Kormányos: adja át a helyét, én szeretnék kiállni a kocsibejáróról.
- Igenis uram!

A Leonidas II kecsesen siklott ki az űrdokkból. Gyors iránykorrekciók, hajtóműpróba, és iránybaállt az ismeretlen felé.
- Hajtóművek a maximumon, ugróprogramot betölteni.... Ugrási szekvenciát aktiválni... Célvektorokat betáplálni. Ugrás!

A hajó a csatahajók bukómozdulatával tűnt el a féregjáratban, és elindult új célja felé...

2008. november 25., kedd

Tuck fejét bekötik :)

- Joseph Tuckberger, ígéred-e, hogy kitartasz Selma Mountain mellett, egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, holtáiglan holtádiglan?
- Ígérem - szelte át a termet Tuck öblös hangja. A ceremónián mindenki, aki ismerte Tuck-ot hivatalos volt. A Leonidas II. indulás előtti ünnepsége, egybekötve a búcsú bulival. Földi idő szerint holnap hajnalban elhagyják a naprendszert.
Az új küldetés eltér az előzőtől. Miközben az esküvő zajlott és Selma tette az esküt éppen le, Jillian gondolatban messzire kalandozott. Számot vetett arról, mi minden lett más az első csillaghajó kilövése óta.

Effendik lett. Ez az életét teljes mértékben megváltosztatta. Szüksége volt arra a három hétre a Földön, hogy kipihenje magát távol mindenkitől. De főleg Matt-től. Erőt gyűjtött ahhoz, hogy tökéletesen helyt tudjon állni. Megtalálta Alexet. És a bátyja is él. Az új információtól még mindig zsibbongott a feje.

Globális szintéren pedig a Szervezet megszűnt, a hidegháborúnak vége, a Szolgálat uralja a világot. Nincs mitől, vagy kitől félni. Most már nyugodtan kereshetnek új otthont az emberiségnek.

Új otthon. Vajon megérdemlik? Hiszen a Földdel is olyan cudarul elbántak. Vajon a következő bolygó nem fog ugyanerre a sorsra jutni?

Jilliant az ábrándozásaiból Alex térítette vissza. Ő még nem tudta, ami Jill-t nyomasztotta. Cross hadnagy úgy gondolta, Matt szándékosan ráhagyta, hogy Alex tudtára adja Calebet. De előtte még találkoznia kell a bátyjával. Talán itt van a teremben - óvatosan körbefürkészte a termet. Matt tekintetével találkozott az övé. Ott állt Tuck mellett, mint tanú. Selma mellett pedig Irina.

Mint ahogy azt már sejtette, Irina visszavonult a komolyabb fizikai és mentális szolgálatból. De Rosenberg szenátor ragaszkodott ahhoz, hogy útra keljen társaival. A Földön nem maradt senki, akiért számára érdemes lett volna maradnia. A Leonidas II-ön sem. Az egyetlen érték, akire vigyázott a pocakjában fejlődött. Így Selma mellé osztották be. Tuck már nem bánta, hogy nő van a fedélzeten, sőt, egyenesen örült neki. A Legénység családos tagjai is hozhatták a hozzátartozóikat, Selma őket fogta össze.

Az esküvő befejeződött, sorba álltak gratulálni az "ifjú" párnak. Tuck csak úgy ragyogott az ő Selmája mellett, soha nem látott még Jill ennyire boldognak bárkit is. A friss házasok öröme kiragyogott mindenkire. A társaság alapvetően jó hangulatban volt.

Jill és Alex hosszas ölelésben részesítették Tuck-ot, Selmának meg ígéretet tettek arra, vigyáznak a Mackójára, ha ő nem lehet mellette. Selma régi hagyományokhoz hűen eldobta a csokrot a hajadon lányoknak. Jill és Alex igyekezett elsunyogni a dolgot, de Selma éles szeme kiszúrta, hogy nincsenek a kis csoportban álló lányok közt-ahol többnyire a tisztek kamasz lányai álltak- és vesztükre az első sorba állította őket.

A csokor messzire repült. Telibe találta Morawsky kapítányt, aki éppen Rosenberg szenátorral beszélgetett.

Alex és Jill átindultak az étkezőbe, ahol már elkészült az ünnepi lakoma. Irina is csatlakozott hozzájuk. Hármasban sétáltak. Amikor befordultak az étkezőhöz vezető folyosóra, Alex hirtelen megtorpant és látványosan elsápadt.

- Te??? - szegezte a kérdést egy vörös hajú és szakállú férfinak.
- Én. De látom Te is Te vagy. - mondta a férfi. Jill nem tudta, mit tegyen. Bátyja nyakába boruljon, vagy engedje Alexet előre.
- Azt hittem, meghaltál.
- Na várj, Te kezdted a meghalósdit!
- Caleb, de örülök, én nem is tudom, mit mondjak! - Jill gyorsan döntött és a kirobbanó veszekedés előtt testvére karjaiba vetette magát. Nem sírt, de a szíve majd kiugrott a helyéről. Alex szótlanul várt, míg a testvérek megható egymásra találásának jelenete véget ért.
- Mi bemegyünk a terembe! - mondta Alex és karon ragadta Ir'-t. - Gondolom, sok mindent kell megbeszélnetek! - ezzel gyorsan elrobogott, mielőtt Caleb vagy bármit is mondhatott volna.
- Ebben az egy dologban igaza van Alex-nek. Jill, meg tudod bocsátani, valaha, hogy...
- Caleb, semmiért sem kell bocsánatot kérned. Tudtuk mind, hogy aki az Akadémiára megy, hajlamos arra, hogy eltűnjön. Ne beszéljünk arról, hogy akkor mi történt. Én annak örülök, hogy most itt vagy! El sem tudom mondani, mennyire!!!
- Nos, kedves Húgom, megengedett, hogy melléd üljek most?
- Naná! És mesélj, mi történt...

- Azért jó lesz vigyázni, Matt - mondta Rosenberg. - A Szervezetnek maradtak roninjai. Igyekeztünk kiszűrni őket, de nem lehetünk mindenben biztosak. Helen-nek nagy szava volt, de akadtak, akik női mivolta miatt nem fogadták el. Talán lesznek, akik újjá akarják éleszteni a Szervezetet.
- Nyitva tartjuk a szemünket.
- De ma még pihenjetek, örüljetek Tuck boldogságának! Jó látni az öreget.
- Igen. - hümmögte Matt.
- Tudom, hogy mire gondolsz most, Matt. Én megjártam ugyanazt az utat Helennel. Hazugságban éltünk. Ráment a kapcsolat. Ceciliám civil. Nem igen tudja, hogy valójában mivel telnek a napjaim. De ez így van rendjén. Ám azt se feledd, Cross hadnagy ugyanazon az oldalon áll, mint Te.
- Hm. - Matt nem kommentálta a dolgot. Míg az étkezőbe értek, ahol már javában zajlott az ünneplés lényegtelen dolgokról beszélgettek.

2008. november 23., vasárnap

Mama utolsó levele...

A Szervezet belső archívumából:

Kedves Ügynöktársaim! Kedves Gyermekeim!

A mai nappal befejezem megbízatásomat. Leteszem a vezetés nehéz terhét, és kieggyezem a Szolgálat vezetőjével, Papával. Kérek mindenkit, akinek még nem lett elege az ügynökösdiből, az jelentkezzen nála. Ígérete szerint mindannyiótokat vár szeretettel, és nem rója fel nektek, hogy annyi gyermektársatokat vertétek meg a játszótéren.
Szóval félretéve az infantilis hangvételt: Teljes amnesztiában részesültetek, tehát folytathatjátok a munkátokat, hogyha jelentkeztek a Szolgálatnál. Ki tudja, talán még az Effendiket is láthatjátok, sőt segíthettek is nekik, jóvátéve azt a hibámat, amivel szembeszegültem a régi renddel, és titeket is a Szolgálat ellen hergeltelek... Kérlek titeket, bocsássatok meg!

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, én már nem vagyok köztetek, saját döntésemből.

Éljetek és dolgozzatok egy szebb jövőért!

Mama
Helen von Liebgott
űr-dandártábornok, vezérkari tiszt
A Szervezet vezetője

A Leonidas II.

Három hosszú hét telt el azóta, hogy a Leonidas legénysége visszatért a Földre. Morawsky kapitány úgy érezte, lassan kúsznak a napok tova, s ő már régen messze járna, túl a Plutón.

De valami más oka is volt annak, hogy már várta az újabb küldetést. A három hét alatt egyszer sem találkozott Jill-lel.

Rosenberg szenátornak az Effendik egyesével mentek és adták le a jelentésüket. A szenátor, mint tiszteletbeli Effendik a földi berkekben egyengette társai életét, amire igen nagy szükség akkor volt, míg a Szervezet létező titkosszolgálatként tevékenykedett. Mára a Szolgálat vette át az irányítást, az egykori ellenséges ügynökök többnyire felvételt nyertek a Szolgálat kötelékébe. Noha előtte igen komoly fizikai és mentális teszten kellett keresztülmenniük.

Rosenberg szenátor nem tudta megmagyarázni, mire volt jó a sok évtizedes hidegháború, sok értékes ember halálával - köztük Dave, akinek a halála a Szolgálat egyik legnagyobb vesztesége volt, s nem csupán azért, mert kíváló ügynök volt. Hanem olyan ember is, aki példaképként jár elő társai előtt mind szolgálati és magánéletében egyaránt. Ha igazán jellemezni akartuk volna Dave életét, olyan volt ő, mint egy vérbeli szamuráj, aki hűséggel viseltetett nem csupán feljebbvalói, hanem az Élet iránt is. Mester volt.

Matt sorra meghallgattott minden jelentkezőt, aki a Leonidas II. küldetésére jelentkezett. Ebben Irina volt a segítségére, mivel ő a többiekkel ellentétben a városban maradt.

Tuck Selmánál töltötte a három hetet, sorra járták a rokonokat, hogy elmondják a nagy hírt.

Alex először egy hetet a tengerparton pihent és rengeteget pancsolt, majd egy hétre felment Északra, hogy síeljen is, mielőtt újra búcsút kellene vennie szeretett bolygojától.

Doki orvosi konferencikon vett részt, ahol az űrbéli orvosi tapasztalatairól adott számot a világ különböző pontjain.

Az ikrek hazatértek Családjukhoz, s amikor újra el kellett válniuk, nehezen engedték el őket.

Jill pedig egyszerűen nem kötötte Matt orrára tartozkódási helyét, csak annyit közölt, majd amikor kell, jön. Így is volt. S bár Matt nagy érdeklődéssel viseltetett sorsa iránt, Jill egyszerűen elzárkózott előle és a kapcsolatukat hivatalos szintre minimalizálta.

A Leonidas II.-öt az űrbéli gyárkolónián építették, a Földön nem találtak erre alkalmas helyet. A küldetés indulása előtti napon már minden a helyén volt. A legénység az eddigi legerősebb társaság volt, Matt igyekezett a Szervezet egykori emberi közül is igazságosan elbírálni az érdemeket és az alapján beválasztani a legénységbe a jelentkezőt.

Matt napokkal az indulás előtt birtokba vette a Leonidas II-öt. Minden ellenőrző teszt remekül sikerült. "Civilek nélkül még könnyebb lesz." - gondolta Matt, amikor a kabinjában várta az Effendiket. Az elmaradhatatlan bőrfotelt az első számú csillaghajóról áthozatta. Kabala lett. Noha a szenátor próbálta meggyőzni, cserélje le egy sokkal kényemesebb ülőgarniturára, de Matt hajthatatlan volt.

Az indulásig még 22 óra és egy esküvő van hátra, amikor az Effendik hiánytalanul megérkeztek. Matt körbeültette őket.
- Nos, újra itt - kezdte. - Rosenberg szenátor nyugisabb körülményeket ígért. Várhatóan pihentetőbb lesz az út, mint az első küldetés során. Tuck, nem akarom sokáig húzni a szót a mennyegződ előtt.
- Oh, hát igen, tudjátok, hogy van ez... - Tuck szemlátomást zavarba jött. - Selma is meg én is már mégiscsak öregebbek vagyunk... mire várjunk?
- Nagyon örülök nektek- Alex kedvesen átölelte a Medvét.
- Akkor induljunk, talán, Selma már vár. - az effendik kiindultak. - Jillian, egy percre... - Jill gyomra összeszorult, kisértetiesen hasonló helyzetben váltak el, és most újra itt állnak, szemtől szemben.
- Jill, tudnod kell valamit. - a hadnagy kérdően nézett rá. - A Bátyád, Caleb is a hajón van - Matt nem éppen úgy tálalta a dolgokat, mint ahogy szerette volna. Jill arca falfehér lett, majd Matt karjaiba ájult. Nem volt egyájulós fajta, de most úgy érezte, az elmúlt hetek érzelmi vihara már elviselhetetlenné vált. Matt finoman felpofozta, amire magához tért.
- Hogy került ide? Hogy, mi történt?
- Majd elmondja ő, csak azt szerettem volna, hogy ne a folyosón fuss vele össze, mielőtt nem szólok. Már itt van ő is.
- Ez...
- Nem kell semmit mondanod most. Menjük Tuck és Selma esküvőjére.

Mielőtt a Leonidas II. méltóságteljesen elhagyta volna a Naprendszert egy szuperszónikus térugrással, Tuck és Selma örök hűséget fogadtak egymásnak. Kézfogójuk nem csupán számukra volt egy új kezdet, hanem az egész Legénység számára.

Új arcok vegyültek a régiek közé. Új kihívások elé néztek. A második küldetés megkezdődött.

Újra a Földön

Matt szinte utolsóként hagyta el a Leonidas fedélzetét. Amikor kiszállt a csillaghajóból, alaposabban szemügyre vette a sérüléseket és megnyugodva konstatálta, jól döntött, amiért nem vállalta a kockázatot egy újabb hipertér ugrásra. A civilek már régen elmentek, meghatározott ütem szerint ürítették ki a járművet.

A Leonidas monumentális hangárjától földi cirkálóval vitték be a városba. Egyből Rosenberg szenátorhoz vezette az útja. Azonnali jelenés, nem tűr halasztást. Matt fáradt volt, de lelki szemei előtt lebegett, hogy a pihenése előtti utolsó akadály gyanánt még jópofizik az öreggel.

Nagyjából fél óra alatt tették meg az utat. Két tiszt kísérte, de egyikük sem fárasztotta kérdésekkel az útról. (Amúgy is jól informáltak voltak a szárnyra kapott pletykák alapján, amik a Leonidas története köré szövődött és a civilek határozottan szerették híresztelni még akkor is, ha éppen elferdítette a valóságot. Így született mítosz a valóságból.)

Matt kiszállt a cirkálóból.

Az első dolog, ami úgy igazán nem hiányzott neki a hajó fedélzetén rögvest meg is csapta az orrát.

Szmog.

De olyan igazi, jó sűrű, amit egy 25 milliós nagyváros termel nap, mint nap. Matt torkát kegyetlenül szorongatta. Gyorsan felszaladt a lépcsőn, ami az oszlopos épületbe vezetett fel. Egykor a legfelső bíróság otthona volt, mára a Szolgálat számára biztosít fedelet. A szenátorok szeretnek itt irodát kapni, mivel az egész a XVIII. század világát idézi számukra. Matt amint belépett az épületbe, újra tiszta levegőt vételezhetett a tüdejébe. A portán szolgáló tiszt leellenőrízte a biztonsági fokozatát, majd továbbengedte kíséret nélkül, mivel a legmagasabb szintű belépési engedéllyel rendelkező katonatisztbe nem szívesen kötött volna bele.

Matt ismerte a járást amúgy is. Első emelet, a folyosú végén balra a fehér keretes ajtó, arany táblán Rosenberg szenátor gravírozott neve.

Matt határozottan benyított a szobába. A titkárnő éppen telefonon tárgyalt, de fejével intett Matt-nek, hogy menjen be.

Már várták.

Rosenberg az akvárium előtt állt, ami méreteivel betöltötte az egyik falat. Ritka halkülönlegességek úszkáltak benne.

- Szeretem nézni őket, megnyugtat, ahogy random-káosz szerűen mozognak - mondta a szenátor, majd Matt felé fordult. - Üdvözöllek itthon! - széles mosollyal az arcán lépett Morawsky százados mellé majd emberesen kezet ráztak. - Ülj le, kérlek! - mutatott az egyik bőr fotellre, majd maga is helyet foglalt vele szemben.
- Uram, kö...
- Tegyük félre a hívatalos hangot, Matt. - mondta.
- Jól van, ahogy gondolod.
- Nos, nagyon büszkék vagyunk Rátok! - folytatta Rosenberg szenátor. - Nektek köszönhetően lefejeztük a teljes Szervezetet, és a Scylla sem fog több vizet zavarni. Teljesítettétek a küldetést. - Matt értetlenül nézett rá. A küldetés az új bolygó volt, és erre valami egészen más derül ki.
- Nem egészen értem.
- Morawsky százados, a Leonidas I. csupán csali volt a Szervezet számára. Betelt a pohár azzal, hogy folyton keresztül húzták a számításainkat. Így megterveztünk egy hajót, ami pompás volt és elhúztuk a mézesmadzagot a Szervezet előtt. Azt is tudtuk, hogy az Effendik tökéletesen meg fogják állni a helyüket. A küldetés nem is alakulhatott volna jobban.
- Dave meghalt, uram. Megölték - mondta szomorúan Matt. A szenátor arca elkomorult.
- Fájdalmas veszteség, Matt. Nagyon sajnálom. - Rosenberg az említett elhunytat saját fiaként tisztelte.
- Pénteken temetjük.
- Ott leszek, természetesen. De sajnos bármily kegyetlen, az Élet nem áll meg. És új Földre is szükségünk van.
- A Leonidas képtelen útra kelni.
- Tudjuk. Pont ezért a Leonias I-gyel egyidőben elkezdtünk építeni egy másik hajót is. Cselesen Leonidas II-nek kereszteltük. Matt, mit szólnál egy újabb küldetéshez? Ezúttal nyugisabb körülmények és jobb fegyverek, továbbá civilek nélkül?
- Megtisztelő lenne a feladat.
- Morawsky kapítány, elmondom a részleteket, három hét múlva indulnak. Teljesen szabad kezet kapsz a legénység megválogatásában.
- Köszönöm, Uram, igen nagy megtiszteltetés, hogy újra bizalommal van irántam a Szolgálat.
- Rászolgáltál... - mosolygott a szenátor.

2008. november 21., péntek

Búcsú a Leonidas-tól

Jill magányosan sétált a fedélzeten. Órák kérdése és visszatérnek a Föld légkörébe. Számot vetett az elmúlt napok eseményeiről. Most van ideje átgondolni és feldolgozni mindazt, ami érte őt. Bekerült a Leonidas elitt legénységébe, mint pszichológus. Aztán pedig Effendik lett. Majd pedig találkozott Alex-szel, aki él. És a bátyja is él. Aztán pedig ott volt a bál és Matt... Callupso élete is mélyen megérintette.

Jillian Cross szomorúan lépkedett a kapitány kabinjába, ahová Matt összehívott egy landolás előtti utolsó Effendik megbeszélést. Jillian Lelkét kegyetlenül szorongatta az elmúlás. Ezért is igyekezett minél később odaérni a hangárhoz. Alex robogott el mellette láthatatlanul.

- Elkésünk, Jilly, mire vársz?
- Menjél csak előre! Csak kicsit...
- Gyere már Jilly! - Alex megragadta a kezét, ami roppant vicces látvány volt, mintha Jillt láthatatlan drótokon rángatnák. Ők ketten érkeztek meg utoljára a hangárba. A többiek már körben ültek és csendben vártak. Nyomott volt a hangulat, csendben letelepedett melléjük a Búcsú is. Matt tapintatosan nem hányta a szemükre, hogy késtek pár percet.
- Először is, szeretném megköszönni Nektek a munkátokat, amivel hozzájárultatok ahhoz, hogy a civilek életét megvédjük. Büszke vagyok rátok, mind. Másrészt beszéltem Papával, a Szervezet feloszlott, az egykori tagok amnesztiát kaptak. Amikor visszaérünk, lesz egy fél nap szabadnapunk pihenni, de aztán rögvest jelentést kell tennünk. Ezt ne feledjétek el. - Matt elhallgatott, a teremben csend honolt. Így vettek némán búcsút a Leonidas-tól. Nem volt szükségük szavakra, ugyanaz a mélabú ülte meg a Lelküket. Túl hamar ért véget. Idejük sem volt felfogni.
- Nekem be kell néznem a civil kórházba - állt fel Doki.
- Nekem is jelenésem van még a hangárban - közölte Alex, Matt engedélyezett számára egy utolsó repülést a Tündérrel. Irina nem kommentálta, hogy hova megy, de nem is firtatták. Csak csendben magukra hagyta a többieket, magával víve a halott kedvese utáni vágyódásból fakadó szomorúságát.
- Én... - kezdte volna Jill, de Matt gondolatai arra kérték, ne menjen még. - ... még maradok kicsit. - Az ikrek tapintatosan kimentek a kabinból, Tuck pedig sokat sejtettő mosoly kíséretében Selmához igyekezett.
- Búcsúvacsora - mondta, majd mielőtt további kérdésekre kellett volna választ adnia, gyorsan elillant. (Az egyik legjobb egyenruháját öltötte magára.)

Jill és Matt egyedül maradtak a mérhetetlen magányukkal hármasban.

- Nehéz bármit is mondani egy ilyen küldetés után - kezdte Matt, s az ablakhoz lépett. Szerette legeltetni szemeit az űr elnyelő mélységén. Jill felállt, s tétován mellé állt. Matt nem nézett rá, továbbra is kitartóan a semmit bámulta.
- Néha nincs szükség szavakra... csak tettekre - mondta Jill, s nagyon lassan közelebb húzodott Matt-hez.
- Cross hadnagy, veszélyes vizekre eveztünk - Matt ellépett mellőle és az íróasztala mögött foglalt helyet. - Ülj le. - mondta, mindezt olyan parancsoló hangon, amitől borsótott Jill háta.
- Inkább mennék. - közölte Jill, miközben úgy érezte magát, mint akit ideg vízzel öntöttek le. Egy egész tűzoltó autónyival.
- Remélem megérted - a mondat végét nem fejezte be Matt, Jill már az ajtónál állt.
- Természetesen, uram - felelte közömbösen. Matt nem egészen így tervezte a beszélgetést, amit egész nap elgyakorolt többször is magában, de végül így alakult. - A Szolgálatnál találkozunk! - ezzel Jill olyan sebesen hagyta el a kabint, amilyen gyorsan csak tudta, mielőtt még bárki felfedezhette volna orcáján végigcsorduló könnyeit.

Matt hátradőlt a székén és arról győzködte magát, helyesen cselekedett.

A vendetta...

Oberon lassan magához tért, a szupresszor teljesen kiürült szervezetéből.
- Elismerem a vereséget. - mondta félig kiszáradt szájjal. - Ha már úgyis halálra ítélnek, szeretném, ha méltó módon halhatnék meg. Morawky százados, teljesíti egy halálra ítélt utolsó kívánságát?
- Sok mindent elkövettél Bill bátyám, de nem tagadhatom meg tőled. Cserébe csak egy részletes vallomást kérek.
- Hozzatok egy terminált, és megkapjátok.

Oberon órákig gépelte a vallomását, majd átnyújtotta a terminált Matt-nek.
- Ez itt minden. A kezdetektől a mai napig, nevek, helyek és időpontok.
- Köszönöm szépen. Nem számítottam volna tőled erre.
- Mit veszíthetek már? Úgyis elítélnek, és még egy dolgot jóvá szeretnék tenni. Szeppukut akarok, és azt, hogy Loraine hadnagy legyen a segédem. Már biztos tudod, hogy miért...
- Természetesen. Alex, kérlek kapcsold ki az álcázódat.
- Én nem értem, hogy miért engedsz ennek a bűnözőnek... Matt, nem ismerek rád. - szólt Alex.
- Én viszont pontosan tudom Alex, és mikor meghalt, te is érteni fogod. - Matt az egyik pilótaszekrényhez lépett, egy katanát, egy tantoo-t, és egy üveg eredeti szakét vett elő.
- Szeretném, ha megtisztelnél azzal, hogy az én kardom oltsa ki az életed.
- Az enyém a megtiszteltetés Matt.

Az effendik körben ültek, Matt óvatosan lelocsolta a kard pengéjét, amit Alex sújtásra készen emelt ezután a feje fölé.
- Felkészültél William?
- Felkészültem Matt.

A tantoo szabályosan hatolt Oberon húsába... Utolsó nyögésével csak ennyit mondott:
- Cseresznyevirág... - ez volt a jelszó, és saját halála, mi Alex tudati blokkjait feloldotta.
Alex lesújtott, és Oberon testéből elszált a lélek. Jill és Irina arcán megnyugvás látszott:
- A lelke utat talált a végtelenségbe, és megbékélt. Nem szenvedett az átmenetnél, nem sikoltott, mint az átlag ember, amikor elszakad az élettől. Nyugodj békében William Masters...
- Nyugodj békében - hangzott az effendik kórusa
- Nyugodj békében... - mondta Alex, majd megtántorodott. Oberon régi tudatblokkjai elengedtek, és hirtelen tört rá minden elfelejtett emléke. - Tehát ő ölte meg a szüleimet... A vérbosszút tudatosan adta az én kezembe, bár blokkjai miatt nem tudhattam ezt. Ó, te vén marha... - Alex felemelte Oberon fejét, és homlokon csókolta - Megbocsátok! Nyugodj békében.

A Méhkirálynő utolsó tánca...

- Asszonyom! Ügynökeink jelentése szerint Oberon nem teljesítette a megbízatását, és a mentőcsapatot is megsemmisítették. Callupso eltépte láncait, és elpusztította a Scylla-t.
- Ügynökeink? Hány élő ügynökünk van még? Az összes fogságban van, és hamarosan elitélik őket... Vagy halál, vagy hosszantartó vendégség vár rájuk valamelyik bányászkolónián. Szervezetünk összeomlott. Kérem adja ki a parancsot: Mindenki szüntesse be a megbízatását, és foglalkozzon civil munkájával... Itt már semmit sem tehetünk, hiba volt azt hinni, hogy egyeduralkodóvá válhatunk a Földi titkosszolgálatok között. Ez a harc elemésztett mindnyájunkat. Legyen hát vége.
Helen von Liebgott űr-dandártábornok, a Földi Erő vezérkarának tagja az ablakhoz lépett, és kitekintett a végtelen tintakék éjszakába. "Hát így ér véget minden." - gondolta.
- Rádiós! Kapcsolja kérem Rosenberg szenátort!
- A kapcsolat él, Asszonyom.

- Áh, Helen... Mivel szolgálhatok számodra?
- Szervusz Jürgen... egy vallomással tartozom... Én vagyok a Szervezet vezetője.
- De Helen... Ez hogy lehet? És miért nekem mondod el? - kapkodta a levegőt Jürgen.
- Ne tettesd a tudatlanságod kérlek, már régóta sejtetted. Annyi éven át hazudtunk egymásnak, még a házasságunk is ráment erre. Jut eszembe, hogy van Cecilia és a gyerekek?
- Meg vannak, köszönöm a kérdésedet. De akkor sem értem, miért pont engem hívsz?
- Szükségem volt valakire, aki ismer, és megért. Annyi vér tapad a kezemhez, hogy már nem vagyok képes a tükörbe nézni. Csak el szerettem volna búcsúzni tőled. Mindent köszönök. Ja, az embereimnek általános amnesztiát kérek tőled, és ha jelentkeznek nálatok, akkor vegyétek fel őket. Mind nagyon jól képzett ügynök.
- Várj Helen... - a vonal megszakadt, Helen szakította meg.
"Itt az idő..." - gondolta. Helyet foglalt kedvenc foteljában, és a karfa titkos rekeszéből elővette a régi szolgálati fegyverét.

Csak egy dörrenés hallatszott, majd a régi Smith and Wesson forgótáras pisztoly halk koppanása a padlón.

2008. november 20., csütörtök

A megcsúfolt Csipkerózsika...

A két csatahajó a Leonidas mellett foglalta el a helyét. Vonósugarak segítségével lassan pozícióba állították, és megkezdték a hazavontatását. A hadifoglyokat a két nagyobb hajó fogadta magába, mert a Leonidas erre sajnos nem volt felkészítve. Oberon még mindig a 13-as dokkban volt, Dodgert rangjától a három hajó nélkülözhető legénységének jelenlétében fosztották meg, és ezek után a légzsiliphez kísérték, hogy végrehajtsák az űrflotta szabályzata szerinti legsúlyosabb büntetést... Az űrbe történő kitaszítást. Dodger nem próbált meg kiáltani sem, halála gyors volt, teste pedig hamuvá égett a Scylla utolsó lövedékének tisztítótüzében. Sem Jill, sem Irina nem tudta volna végig nézni a haláltusát, és érzeni a halál pillanatában szétáradó érzelem és gondolathullámokat. Callupso készségesen segített nekik.

- Jill, Irina! Bármennyire be akarom mutatni a Szervezet ördögi gonoszságát odahaza, de Callupso már túl soktat szenvedett a gépbe zárva. Próbáljátok feloldani az agyába elhelyezett blokkokat, és engedjétek szabadon a lelkét! Mindenki tévedhet az életében, de ő már sok ezerszeresen bűnhődött a hibájáért.
- Megtesszük Matt, ez a kötelességünk testvérünkkel szemben. - szólt Irina, és a komlink elsötétült.
- Akkor Ir', nekikezdünk?
- Gyerünk Jill, szabadítsuk ki...

Callupso mintha csak álmodna. Sok éve már, hogy utoljára álmot látott, de ez most annál is különlegesebb volt. Két telepata látogatta meg az éteren át.
- Azért jöttünk, hogy felszabadítsunk. - mondta egyikük szelíden.
- Te vagy hát Jillian. Örülök, hogy eljöttetek értem.

Órák teltek el, látszólag eseménytelenül, majd Irina és Jill lassan felnyitották könnyben úszó szemüket, és a dokk ablakán át meredtek a Scylla roncsai felé.
Tomoe Watanabe ismét öntudatára ébredt, és felismerte saját létének jelenlegi megnyilvánulását és borzalmas voltát, így könnyek szöktek régen nem használt szemébe.
"Istenem, mivé lettem?" - ismétlődve hasította ez a gondolat az űr hidegének fátyolszövetét. S talán ma is ott vibrál a bolygók között.

Tomoe kilépett a fali konzolból, és azonnal összeroskadt a parancsnoki híd acélpadlóján.
"Nem hagyhatom, hogy még egy embert ily embertelen létre kárhoztassanak! Adatküldés a Leonidas központi komputerének: a hajó teljes adatbankja. Átvitel... Már csak egy dolog vár rám..."-és ezzel bontani kezdte a hátából kiálló kábelköteget. Mikor minden kötelékétől megszabadult, a központi terminálhoz lépett, és elindította az önmegsemmisítő parancsot.

A Scylla lassan bukott alá, és néhány pillanat múlva eltűnt az érzékelőkről is. Majd egy robbanás rázta meg a környéket, és végképp véget ért Callypso kálváriája.

A 13-as dokk padlója felett egy angyal lebegett, és körültekintett ebben a megvadult világmindenségben. "Nyugodj békében Tomoe Watanabe" - gondolták az effendik szinte egyszerre, s az angyal eltűnt a hangárból.

A parancsnoki hídon

Az Effendik tagjai kísérték Hermann Dodgert a parancsnoki hídra, miután elfoglalták a Scyllat és a teljes legénységet a Leonidas fedélzetére vittek át, ahol fogolyként bántak velük.

Hermann Dodger méltósággal viselte a vereséget. Egykor Mester volt a Szolgálatnál. Matt is a tanítványai közé tartozott. Találkozásuk első pillanatától megtalálták a közös nevezőt. Matt tisztelte és rajongással vette körbe Dodgert. Fiatal újonc volt még akkortájt az Akadémián. De éles elméje és fizikai képességei kiemelték társai közül. Dodger ezért is figyelt fel rá. Türelemmel tanította és figyelte fejlődését. Matt évfolyamokat ugrott tehetségének köszönhetően. Nem csoda így, hogy a Szolgálat felfigyelt rá.

Effendik akkor lett, amikor lebuktatta saját Mesterét.

Dodger kettős ügynökként ténykedett hosszú éveken keresztül, ami alatt értékes információkat szívárogtatott ki a Szolgálatról. A Szervezet ugyan kimentette, de nyiltan már sehol sem ténykedhetett. A Szervezet Szibériba száműzte.

Matt karrierje pedig szépen ívelt felfelé, noha ő sosem foglalkozott a szamár létrával. Akkoriban ismerte meg Tuck-ot is. Mindez már tíz évet ölel magába. Matt és az egész Szolgálat számára a Leonidas ígérkezet életük legnagyobb kihívásának.

Dodger belépett a parancsnoki hídra. Matt éppen két nővel társalgott.

- Tíz hosszú év telt el azóta - Matt lassan megfordult. Mester és Tanítvány szemtől szemben.
- Ha más nem, de ez biztos - felelt Matt, ezzel célozva arra, hogy Dodger elárulta őt, amit eddig a percig sem tudott megbocsátani. A parancsnoki hídra feszült csend telepedett.
- A Szervezet ezt nem fogja annyiban hagyni. Csak egy csatát nyertetek, de a háborúnak még nincs vége.
- Jó, de a mi kezünkben van a Scylla.
- Erre nem innék mérget - Dodger sandán mosolygott. - Callupso senkinek sem tartozik engedelmességgel...
- Kellő erővel bárkit meg lehet győzni. Cross hadnagy - fordult Jill felé. - Menjen a 13-as hangárba további eligazitásig és várjon ott. (Közben gondolatban minden más információt megoszott a lánnyal.) Jill kisietett a teremből, hálás volt Matt-nek, amiért kimehetett a fojtogató légkörből. Dodger gondolatai idegesen járták körbe a teret.
- Most pedig mit fog tenni, Morawsky kapítány? - gúnyolódott Dodger.
- Visszatérünk a Földre és kijavítjuk a károkat.
- Úgy! Valamit mégiscsak elértünk! - Matt elengedte a füle mellett Dodger ugatásait. Olyan kutya, akin szájkosár van.
- Tuck hadnagy, kísérje a vendégünket az őt megillető szállásra - ezzel elvezették Dodgert. Matt Irinához lépett.
- Jillel tartsátok kordában Callupsot. Felváltva tegyétek, és ne menjetek messzire. Csak annyira avatkozzatok bele, hogy ne támadjon meg minket váratlanul. A 13-as hangárban zavartalanul figyelhetitek.
- Értettem, uram.
- Most pedig pihenj le, Irina. Ez is parancs. Az ikrek majd intézkednek a civilek ügyében, mindenki visszamehet a kabinjába és nagyjából ne is nagyon mozgolódjanak. Ha minden jól megy, két nap alatt hazaérünk. Haza... Hamarabb végetért a küldetésünk, mint vártam.
- Matt, nem csak Neked ért véget valami túl hamar - ezzel Irina kiviharzott a parancsnoki hídról.

Kis idő elteltével Tuck tért vissza.
- Oberonra doki vigyázz, mi lesz vele?
- Most sor kerül rá is.
- Nem kellene pihenned, Matt? Ne hajszold túl magad.
- Rendben vagyok! . mondta Matt, de közben belül teljesen máshogy érezte. Jill nem hagyta nyugodni. És ez így nem lesz rendjén. Most is az offenzíva közepén azon aggódott, hogy a lány ne legyen olyan helyen, ahol baja eshet. Ez már túlzás, gondolta magában. Megrázta magát, mint aki így próbál szabadulni a terhektől. Eddig is jól megvolt érzemek nélkül, majd most is meg lesz. Most pedig Dave emlékére jöhet a revans.

Jill távolról figyelte közben Callupso-t. A hajó sötét foltként lebegett az örök éjszakában.

A mai este történése megváltoztatta mindannyiuk életét. Most pedig vissza a Földre. A kaland eddig tartott. Mélabú ülte meg a Lelkeket. Valami eltört, ami egész volt. Most már kár keresni. Lezárták. Pont.

A görögtűz...

- Letelt az idő százados... Várlak a fogollyal...
- Megmondtam, nincs semmilyen fogoly a hajón...
- Rossz válasz... Callupso süsd meg őket!
A Scylla fegyvereinek túltöltését jelző hangtalan de idegtépő búgás hallatszott a vonalon át...

- Apró tündér... Lengesd meg a varázspálcádat... - hangzott a legénység számára infantilis mondat, majd a kapitány megnyomta a pilóták vonalát felépítő gombot - Vadászok: TÁMADÁS!
- Vettem főnök, indulunk...
A Scylla tüzet nyitott... A túltöltött ágyúkból csak úgy záporoztak a lövedékek a Leonidas hajótestére. Az elhárítópajzsok már rég leváltak. A Tau osztag hősiesen küzdött, de sajnos nem tudtak közel jutni a fő generátorhoz, így a támadás megállíthatatlannak látszott.

A következő pillanatban a romboló orr részén lévő pajzsgenerátor hatalmas robbanással levált.
- Itt Tündérke! Sózzon oda nekik uram! - kacagott Alex a mikrofonba.
- Minden energiát az orr-ágyúba... Mit néznek így értetlenül? Munkára, még nem nyertünk!

Morawky kapitány egy távirányítóhoz hasonló eszközt vett elő a parancsnoki szék alól. Beütötte a kombinációt, és a kinyúló mikrofont a szájához emelte:
- Itt Puli, a nyáj veszélyben van!
- Itt komondor, a farkasoknak vége...

A két gigász mint zsákmányára lecsapó sas fordult ki a hipertérből. Azonnali célzott lövésekkel mozgás és lőképtelenné tették a Scylla-t.

- Itt Morris Johnsson őrmnagy beszél... Harci tevékenységet azonnal beszüntetni, a vadászok vissza a hangárba!

Vaddisznó vadászat...

Köztudott, hogy a sebzett vaddisznó veszélyes ellenfél a vadász számára. Jelen helyzet annyival bonyolultabb, hogy a vaddisznó történetesen erős telepata, és láthatatlanná tevő köpenye is van.
Oberon lassan, és hangtalanul vonszolta magát az egyik szervízalagútban. Mentális sebei, melyeket Jill és Irina okozott még frissen égtek, tekintve, hogy nem igényelhetett orvosi segítséget... Most is a gyengélkedő felé tartott, hogy a bált kihasználva gyógyszert szerezzen a hasogató fejfájására.
Az orvosi szobába érve azonban kellemetlen meglepetés érte. Doki ült az egyik vizsgálóasztalon, fején detektorszemüveg, kezében élesre húzott plazmapisztoly.
- Itt az út vége barátom... Add szépen fel... - mondta.
Oberon megpróbálta manipulálni Doki érzékelését, de mintha kőfalba ütközött volna.
- Ne erőlködj, nem szeretném ha a szemedből is vérezni kezenél... A füled és az orrod már így is folyik...
Gyorsan megérintette az arcát, és valóban véres maradt a keze.
"Biztosan szupresszort adott be magának... Nem baj, úgyis végem, mindent beleadok" - gondolta.
Doki szempillái hirtelen rángatózásba kezdtek. Látszott, hoyg mindketten koncentrálnak, de egyik sem bír a másik ellen. Doki orrában megpattant egy hajszálér, de még mindig erősen koncentrált. A két lány lépett be Oberon mögött a helyiségbe, és azonnal felfogták, hogy mi történik, és akcióba léptek. Oberon hirtelen megmerevedett.
- Medve, MOST! Üvöltött Doki.
Oberon arccal zuhant előre, s előtúnt a nyakába szúrt üres injekciós szerelék. Néhány pillanat múlva Tuck is előtűnt az álcázásból, és nevetve szólt a jelenlévőkhöz:
- Jól van gyerekek, lazíthattok. - a mondat végére Doki is előredőlt, de Irina elkapta, és egy nyuktatót adott be neki.
- Ezzel a jómadárral mit csináljunk?
- Tuck, vidd a 13-asba, és szíjazd le. Itt ez az infúzió, ettől kiütve marad egy darabig... Lassan ható szupresszor van benne. - Irina egy infúziós zacsót nyomott az öreg kezébe az egyik lezárt fiókból. - Siess!
Ahogy az öreg eltűnt, Irina pittyentett kettőt a csuklópánton, jelezve Matt-nek a sikeres akciót.
- Lányok, gyertek a hídra... Még nincs vége! - szólt vissza Matt, már a hajó kommunikációs rendszerét használva.
- Mi jöhet még? - fordult Pestronka Jill-hez.
- Callupso...
- Istenem... - Irinát az ájulás környékezte.

Odysseus és Agamemnon a hipertérben várakozott.
- Nem értem ezeket a magas szintű ügynököket... Miért gyilkolják egymást, amikor együttműködve már rég a szomszéd naprendszerben flangálnánk.
- Ez nem a mi ügyünk Jeff, mi csak a civileket védjük.
- De Morris... Miért kellünk mi ehhez? A Föld úgyis túlnépesedett, ez a néhány nem hiányzik sehonnan sem.
- Százados, parancsot kapott. Teljesítse, vagy tagadja meg esküjét, és örömmel fogom főbelőni...
- Igaza van őrnagy úr! Az esküm kötelez. Várom a jelet.

A két "sárkány" osztályú csatahajó közt a kommunikáció elült, teljes némaságban várták a jelet.

Kellemetlen közjáték...

Az effendik csuklópántjai megvadult kórusmúvet énekeltek csipogásukkal. Morawsky kapitány épp csak el tudta rántani Jill-t az ablaktábla mellé csapódó sugárlövedék körzetéből.
- Mindenki a padlóra! - kiáltotta Matt - Támadás alatt vagyunk! Amint a biztonságos menekülést biztosítani tudjuk, mindenki menjen az óvóhelyekre! Katonák, mindenki a helyére, és közben vételezzetek alkohol semlegesítőt a raktárból! ÁLTALÁNOS RIADÓ! Jill, öltözz át, és gyere a hídra!
Egy mitikus szörny, a Scylla hirtelen bukkant elő a hipertérből az örök tintakék éjszakát hasítva. Alexet is meglepte a műszerek hirtelen sivítása, de volt még annyi lélekjelenléte, hogy leadja a vészjelzést. A féregjárat elhagyása előtt már leadta a figyelmeztető lövést.
- Matt... Ez Dodger... Légy észen!
- Köszönöm Egérke - hallatszott Matt hangja a komlinken, háttérzajként bakancsainak gyors és ütemes koppanása.
A parancsnoki hídra érve a kapitány már a nyakkendőjét is elhajította.
- Első tiszt! Kárjelentést!
- Jelentem Uram, a hajó bal oldalán sugárlövedéktől származó közepes sérülés, szerintem csak figyelmeztetésnek szánták.
- Értem, nyisd az óvóhelyeket, és szólj a civileknek, hogy siessenek, semmit ne próbáljanak a kabinjukból behurcolni! A biztonságiak figyeljenek rájuk! Pilóták! Mindenki gépre, társaságot kaptunk, és nem igazán jókedvűek!
- Értettem uram, a Tau egység készenlétben.

Callupso fémes hangja szelte át az étert:
- A Leonidas csillaghajó legénységének, itt a Scylla romboló. Azonnal adják meg magukat, és szolgáltassák ki hajón tartózkodó társunkat! Nincs esélyük ellenünk.
- Azt majd meglátjuk - morogta Morawsky - Rádiós: egy vonalat az ellenséges romboló felé!
- A vonal él uram.
- Dodger... Te vén tapló. Nem tudok semmiféle ügynökről az áruló Szervezetetektől. Feleslegesen fáradtál el idáig.
- Matty fiú... Látom megint túljártak az eszeden, vagy csak hazudsz nekem, régi tanítódnak.
- Hermann... Nincs itt semmiféle ügynök... A régi nézeteltéréseinket pedig nem így kellene rendezni, ilyen sok ártatlan élet árán!
- Direkt választottuk ezt a hajót, és ezt a pillanatot... Azt akarjuk, hogyha túl is éled a mai napot, akkor tisztikaroddal többet hajóra se tehesd a lábad. Persze vannak konkrét vádjaink is: Matthew Morawsky százados, önt árulással vádoljuk, és a Földi Erő nevében letartóztatom.
"Jill, Irina... fogjátok az effendiket, és kutassátok fel Oberont... MOST!" - viharzott át a gondolatok tengerén a telepaták felé.
- Rendben Dodge, te nyertél... Időt kérek az átszállás előkészítéséhez.
- 1 s-órád van. Pereg a homok!